Még tavaly novemberben szerveződött egy Veklával kapcsolatos beszélgetés, ami aztán Veres Klára távolmaradása miatt féloldalasra sikeredett. Erre a beszélgetésre, elsősorban a hallgatóságban helyet foglaló laikusok képbe hozása érdekében előző este gyorsan összerántottam egy kis prezentációt. A cél az volt, hogy a falszerkezetekkel szembeni elvárásaink érthetőbbé válhassanak.

E prezentáció egyáltalán nem foglalkozott a Veklával, ellenben igyekeztem összeszedni mindazokat a tudnivalókat, amiket a meglévő tartófalakról és az elvárt műszaki tulajdonságokról és lehetőségekről fontos ismerni. Könnyebb úgy beszélni valamiről, ha közben ott van előttünk kivetítve. Ha úgy tetszik egy kis felvezetés volt  témához.

Akkor megígértem, hogy majd közreadom, de mivel nem volt időm szépre megcsinálni, némiképp szétcincálva most közreadom, némi magyarázattal kiegészítve. Ez, ha úgy tetszik vitaanyag, kéretik hozzászólni, lehurrogni, megcáfolni, kiegészíteni, kijavítani.

A falakkal szembeni elvárásaink sokszínűek, ebből két fontosat emelnék ki, az egyik a tartószerkezeti funkció illetve a hőszigetelés. A falak e két képessége ráadásul fordított arányban áll, vagyis minél könnyebb, annál jobb hőszigetelő, de annál rosszabb a teherbíró képessége. A falazatgyártók elsősorban a jobb hőszigetelőképességekre koncentrálva igyekeztek olyan könnyített falazóanyagokat létrehozni, amik tartószerkezetként is viszonylag jó hőszigetelési értékkel rendelkeztek.

A fejlesztések egyre rafináltabb pórusszerkezetet, téglakapcsolódást (jóhorony, nút féder…) eredményeztek, azonban aaz alap alkotóanyagok fizikai tulajdonságain alapvetően képtelenség változtatni.

Az alapanyag fizikai és kémiai korlátain túl már csak a falazás minősége, a habarcs összetétele segíthetett, megjelentek a hőszigetelő habarcsok illetve a falazás új fajtái (csiszolt téglák), mindenek az volt a célja, hogy a falazatból lehetőleg minél jobban kiiktassuk a habarcs hőszigetelést lerontó komponensét.

A fejlesztés ma már ott tart, hogy a függőleges hézagokban már egyáltalán nincsen habarcs, sőt most már a vízszintes hézagokból is kikerült, a helyét tubusból kinyomható műanyag hab vette át. Ez utóbbi létjogosultságét azzal próbálták elfogadtatni, hogy így akár télen is lehet falazni.

A másik megoldás a falazat fizikai méretének a növelése (vastagítása) és ezáltal az elérhető jobb hőszigetelőképesség elérése volt. Ennek azonban gátat szabott a méret és főképp a súlyhatár. nem lehet a kőműveseket 20 kg-os darabok emelgetésével büntetni, mert annak pont fordított hatása lenne. Ha a méretet növelni is lehetne, azonos súly mellett, akkor viszont a a falazat szilárdsága kerülne veszélybe, hiszen már így is bizonyos falazatok már csak kitöltőfalazatként alkalmazhatóak.

A végtelenségig kikönnyített tartófalak azt eredményezték, hogy szabályozni kellett a legkisebb falhosszakat, mivel ezek a téglák már nem alkalmasak pillér falazásra, sőt a koncentrált, pontszerű terhelést sem bírják. Ezekben az esetekben kiváltós szerkezetre, a legtöbbször monolit vb. pilléreket kell elhelyezni a falazatban, ami értelemszerűen megbontja a homogenitásra való törekvést.

Nagyméretű teraszajtókkal, kiváltókkal teli épület ezért aztán tele lesz monolit szakaszokkal, amik viszont felvetik a hőhidak kezelésének a szükségességét. Mivel a betonnak a jó hőszigetelő téglákkal szemben szinte nincs értékelhető hőszigetelő képessége, ezért a betonpillérek előtti hőszigeteléseknek a 30-38-44 cm vtg. fal hőszigetelőképességét kell helyettesíteni.

Mivel ez a fejlesztés tovább érdemben nem folytatható, a hőszigetelési igény viszont minden korábbi elképzelést meghaladóan növekszik, a falak esetében el kell felejteni a homogén falszerkezeteket, és át kell(ett) térni a réteges falszerkezetekre. Ez utóbbi megoldás azzal az előnnyel jár, hogy külön lehet biztosítani a tartószerkezeti és a hőszigetelő képességeket, viszont biztosítani kell az együtt dolgozást, nyílásoknál, falsarkoknál egyedi csomóponti megoldásokat kellett kitalálni. Korábban nem szokásos lábazati és egyéb csomóponti megoldásokat kellett kitalálni.

A falak tehát külső hőszigetelést kaptak és ezzel együtt elkezdtek hízni, a korai 3-5 cm vtg után megjelentek a 10-12, sőt egyre többször a 15 cm vtg dryvit szerkezetek, amik már igen komoly hőszigetelési értéket adnak a falazatnak. A passzívházak megjelenéséve pedig meg kell barátkozni az extrém méretű, 25-30 cm vtg hőszigetelésekkel is.

A nagy hőszigetelési értékkel bíró réteges falszerkezetek teljesen új megoldásokat is elhoztak a magánlakásépítésbe, lásd a különféle monolit falszerkezeteket bennmaradó hőszigetelés zsaluzással.

A fenti ábrán látható, hogy az extrém hőszigetelés – különösen a téglafalak esetében – felvet bizonyos kérdéseket. Mivel a jó hőszigetelési értéket hőszigetelő anyaggal sokkal könnyebb teljesíteni, ezért a falazat jó hőszigetelő képessége háttérbe szorul, hiszen 5 cm hőszigetelő anyag kb. 25-30 cm téglájának fele meg. ebből következően ezekbe a falazatokba megfelelőek lesznekl a korábban a rossz hőszig. tulajdonságuk miatt kiszorult téglák is.

A másik probléma a falak egyre növekvő vastagsága, ami elérheti az 50-60 cm-t is, ez viszont egészen új fajta megközelítést igényel a tervezőktől, nem is szólva arról, hogy pl. a telkek beépítettségét is jelentősen megváltoztatja, mert ugyanazon beépíthető területen kisebb belső, hasznos alapterületet eredményez.

Nem véletlen, hogy a ma használatos és közismert (és viszonylag olcsó) hőszigetelések is a határaikat feszegetik. az alábbi ábrán jól látható ez a trend.

A kooseptar.hu is már bemutatott aerogel illetve vákumhőszigetelés (VIP) már ezt az új hőszigetelő családot jelenti. ez utóbbi a ma használatos hőszigetelések lambdájának cca. a tizedét tudja, vagyis lambda=0,004 W/mK, ami azt jelenti, hogy pár centivel meg tudjuk ISMÉT oldani a hőszigetelést.

Jogasan vethetik fel, hogy miért csak a falakkal foglalkoztunk és miért nem pl. a födémekkel? Nos a családi házakat alapvetően a falazóanyaggal azonosítják, jellemzik, bármennyire is fals meghatározás ez, mégis ez a gyakorlat.

A fenti összeállítás a falszerkezet 2 (talán a legfontosabb) tulajdonságát ragadta ki és igyekezett bemutatni az összefüggéseket. Ha valaki a falak kapcsán mindössze egyetlen komponenst (mint pl. az újrahasznosíthatóság) ragad ki, azzal félrevezetheti a laikus építtetőket, elég ha a kooseptar.hu-n is bemutatott meggymagbetonra vagy a sok figyelmet kapott Veklára utalunk.

A fenti írás a  Korszerű ház | 1. létezik-e korszerű téglafal? írás folytatásának is tekinthető.

A tartófalak hőszigetelésének a növelése érdekében ma még nem lehet megbecsülni, hogy a falak összes vastagsága vagy a legkorszerűbb hőszigetelő anyagok elterjedése nőhet? Mindkettőnek van előnye, az előbbinek az olcsóság, míg a másodiknak az egyszerűbb téglák használata és a kisebb falvastagság jelentheti az előnyöket. E második változat újraszervezheti a téglapiacot, hiszen a kevésbé jó hőszigetelő téglák ismét „divatba” jöhetnek. Egy B30-as, sőt egy B25-ös vagy még annál is vékonyabb téglafal kellő súllyal rendelkezik a kívánatos hőtároló képességhez és persze tartószerkezeti szilárdsághoz, miközben sokkal olcsóbban állítható elő, mint a mai „legkorszerűbb” téglák. Bizonyára reneszánsza lesz ezeknek a lassan elfeledett tégla falazatoknak és bár a téglagyártóknak ez nem fog kedvezni, remélhetőleg a piac rá fogja kényszeríteni őket hogy ismét gyártsák őket.
Míg azonban az első változatban a korábbiakhoz képest irreálisan megnőtt falvastagság jelenthet gondot, a legújabb hőszigetelések esetén az igen magas ár lehet visszatartó erő. ma nehéz megjósolni, hogy 2020-ra – amikorra  a mainál sokkal szigorúbb energetikai szabályozás életbe lép – milyen szerkezetből építjük a tartófalainkat. Ha az építőanyag ipar elmúlt 20 év fejlődési szakaszát vesszük alapul, akkor a következő évtizedben még teljesen új megoldások is előtérbe kerülhetnek és ezen a cikken – ha addig még ez olvasható lesz -, csak jókat fogunk derülni.