Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2011. április 14. csütörtök

A lakás helyiségei | szélfogó és az előszoba

A tervkritikák írása során sűrűn kell ismétlésekbe bocsátkozni, ha egy-egy helyiség pontos funkcióját, méreteit és alapvető helyiségkapcsolatait érintjük. Új sorozatot kezdünk, melyben a lakás helyiségeit vesszük végig, bármennyire is banálisnak tűnik első olvasatra.

Mondhatni, hogy a szélfogó és az előszoba a lakás legjelentéktelenebb helyisége, sőt sok esetben még el is hagyják, mit kell erre annyi szót vesztegetni? Szerintem kell, leginkább azért, mert pár fontos szabály betartásával az egész lakásunkról kialakuló véleményt pont a MEGÉRKEZÉS alapozza meg, de ennél fontosabb, hogy segíthet a jó funkcionális elválasztásban és persze az összekötésben.

Nem jó ha szűkös, ha ki kell hátrálnunk belőle, ha egy vendéget be akarunk engedni, nem jó, ha a fogasra feltett télikabátok, bundák, puffi-dzsekik erdején kell átvágnunk, de akkor sem az igazi, ha olyan nagy, hogy elbizonytalanodunk, mert lehet, hogy ez már a lakóelőtér? Valahol a kettő között az igazság. A megérkezésen, a vendégfogadáson túl – a téli időszakban ez a szélfogó akadályozza meg, hogy a nappaliig fújja be a szél a havat, zsilipet képez a kinti és a benti világ között.

Zsilip lehet a tekintetben is, hogy az oda belépő idegent, pl. egy ügynököt, postást, óraleolvasót, kérdezőbiztost nem akarnánk a lakásba beengedni, sőt azt sem szeretnénk, ha belátna a család életében, akkor a szélfogó, előszoba az a hely, ahol őket „fogadni” tudjuk. (pl. nem jó ha közvetlenül rálátni a fürdőszobára, mert onnan ruhátlanul is kijöhet valaki, aki nem tudhatja, hogy épp most nyitottak ajtót egy idegennek.

Különösen a téli időszakban nő meg a jelentősége, mert a megérkezés mellett az átöltözés színtere is lehet, ekkor pedig közel sem mindegy, hogy ezen átöltözést milyen körülmények között ejtjük meg. Az átöltözés a kabát levételén túl cipőváltást is jelenthet, ami felveti a következő megoldandó problémát, a ruhaneműk tárolásának a gondját. Ha kellően széles az előszoba, akkor van hely a kabátnak és a cipőknek, de igazán akkor oldjuk meg elegánsan ezt a belépőt, ha a ruha, cipőtárolást nem itt, hanem az ebből nyíló gardróbban tudjuk biztosítani. Így az előszoba valóban csak előtér és nem átjárható gardróbszoba.

Az előszoba természetesen olyan közlekedő is lehet egyben, amely a különféle funkciókat összeköti vagy éppen elválasztja. Alkalmas lehet pl. egy olyan dolgozószoba szeparálására, ahol pl. ügyfeleket kell fogadni, akiket természetesen nem szeretnénk bevinni, keresztül vinni a lakásunkon. Ugyanilyen elválasztó funkció lehet még a garázs épületen belüli megközelítése (megérkezés+átöltözés vagy éppen egy bevásárlás utáni bepakolás) vagy a zajjal járó mosókonyha vagy kazánhelyiség elszeparálása.

Ugyancsak megnő az előszoba szerepe, ha un. generációs lakást alakítunk ki (amikor magunkhoz vesszük a szülőket vagy éppen a megnövő, egyetemre járó gyerekünk ugyan még nem költözik el, de már némi zavartalanságra és önállóságra vágyik. Közös a bejárat, de az élettér már különálló.

Ugyancsak hasonló célból helyezhetjük ennek a közelébe a lépcső(háza)t, mert a lakás érintése nélkül tudjuk megközelíteni a felső(alsó) szintet. Ez különösen az utóbbi esetben lényeges, hiszen pl. a pince/alagsori garázsból való megérkezés ugyanolyan, mint a szintbeli megérkezés, némi zsilipelést igényelhet.

Speciális eset a társasházi lakások előszobája, mivel itt a legtöbbször már fedett (szélvédett, ha nem is fűtött) térből lépünk be a lakásba. Itt a zsilip funkcióra leginkább a funkcionális elválasztásra kapcsán lehet szükség. Egészen kis lakásokban el is hagyható és szállodaszobaszerűen egyből egy lakótérbe érkezhetünk, de ebben az esetben le kell mondanunk a szeparálhatóságról.

Megvilágítás

Az üvegezett bejárati ajtó akár önmagában is vagy akár egy felülvilágító is elégséges lehet, de pl. egy oldalbevilágító ablakszárny nappali megvilágítást és ezzel együtt barátságos helyiséget eredményezhet.

Burkolat

Mivel közvetlenül a külső térből érkezünk, ezért jól tisztítható, könnyen felmosható burkolatot célszerű választani. Ez ma már nem jelenti a kerámiaburkolat kizárólagosságát, hiszen a meleg és az un. félmeleg padlóburkolatok között is találunk már ennek a kritériumnak megfelelőt. ami lényeges az a karcállóság, hiszem a cipőnkkel homokot hozhatunk be és ez az, ami mindenféle burkolat gyorsan tönkretehet (tessék megnézni pl. egy nagy forgalmú fagyizó kerámiapadlóját, a legtöbb helyen igen gyorsan kikopik…).

Bútorok

A legtöbbször kevés bútor található az előszobában, pont azért, mert legtöbbször nem is maradna neki hely. Egy kis asztalka és egy jó formájú kis szék vagy ülőke nagyon fel tudja dobni és persze segít a megérkezéskor az átöltözéshez, cipőváltáshoz, az apró vacakjaink kipakolásához.

Ha egy mód van rá ne nyitott fogast, hanem zárt (de legalábbis térben visszaugratott) gardrób-ot helyezzünk el, persze ez utóbbi esetében – különösen ha cipőt is tárolunk benne – gondoskodni kell a megfelelő szellőzésről.

A fenti felsorolás nem teljes, de talán ennyiből is érzékelhető, hogy milyen sok szempontot érdemes végigvenni amikor az előszobát, szélfogót tervezzük meg magunknak.

[poll id=”50″]

Hozzászólások (17): megnézem

  • TÜKE

    2011. április 14. csütörtök 08:24

    #79720

    Bocs’- szerintem egy laikusnak semmi sem banális ! (= elcsépelt ?) Bár a blogban többször is olvasható volt, hogy a szakemberek /tervezők és mások mi mindent elmondanak az építtetőknek.Viszont úgy gondolom, minden „apróságról” egyszerűen képtelenség szót ejteni !- holott az „ördög az apró részletekben van ?”-vagy hogy. Összességében : nekem nagyon tetszik az új sorozat indítása ! Türelmetlenségemért (?) előre is elnézést,- bizonyára pl. a gardróbról és a garázsról is fogunk beszélgetni ? Mert jelenleg maradjuk az előszobánál ! – amihez sokkal többet én sem tudnék hozzátenni! Esetleg a „szagokat/illatokat” = szellőzést ! [-valahogy a terveken ritkán látom, hogy pl. a gardróbnak szellőzése lenne, ill. a garázsok esetében is ritkán látom azt, hogy azon áthaladva lehet(ne) bejutni a házba ! -garázs szellőzése és esetleg egyéb „vizes szerelvények”- min. kézmosási lehetőség, stb. – de ezekről talán máskor !]
    Most csak annyit még : ám’ kövezzetek meg ! – leginkább azért néztem a „Vacsoracsata?” c.tv.műsort, hogy a vendégek érkezését kellő iróniával megismerjem !- bocs’ meg ki-ki konyháját is !
    Ki ne feledjem : előszobánk ajtaján nappal ugyan nem lehet belátni, de pl. este, közeli szomszédom, – végignézheti a vendégek érkezésének nem egyszer teátrális (?) megérkezését !Ezt itt a megvilágítás témához.
    Bár többen tudják, vagy 30 évig laktam panelban is,- kb. 7-8 m. hosszúságú előszoba,melyre vagy 5 db. ajtó nyílott „kifelé”… stb.- majd 8 éve egy USA konyhába bevezető >> előszobás cs.házban.
    Bőbeszédűségemért bocs’ – megint megérintett a téma ! 🙂

  • atuse

    2011. április 14. csütörtök 09:51

    #79724

    Az előszoba kérdésében -Miklóssal teljesen egyetértve- én is a nagy előszoba híve vagyok. Nem szabad spórolni ezzel a helységgel, mert itt vedlünk át a kinti öltözékből bentibe. Ez faluhelyen (vidéken) kimondottan hasznos. Ezek mellett én szoktam javasolni az előszobából nyíló 2-3m2-es háztartási helységet, ahol lehet tárolni a szezonális ruhatárat, tisztító szereket, illetve egy fali kiöntővel egyszerűen megoldható az őszi cipők sártalanítása helyben.

    Ellenben a szélfogó fogalmával nem tudok megbarátkozni egy családi házban (közforgalmú helyeken szükséges). Értelmetlen fogalom a nézetem szerint: miben különbözik a bejárati ajtó a teraszajtótól? Tudja ezt a huzat is? Nem. Az ajtót be kell csukni, ha beléptél. Napi 5-6 friss levegő utánpótlás nem árt egy lakásnak.

  • Vida Zoltán

    2011. április 14. csütörtök 11:58

    #79728

    [re=79724]atuse[/re]:
    Ha egy szép téli délutánon a gyerekek ki be járkálnak, akkor ezt igencsak megérzi a fűtésszámla. Erre kell a szélfogó. Amikor már rosszidő van, kevesebbet használjuk a teraszajtót, mert ugye valahol a koszos cipőt is le/fel kell venni. Erre elég egy hűvösebb helyiség. Én Moszkvában élek, számomra ez egyértelmű, hogy szélfogó kell, de szerintem nem csak itt.
    Pont ugyanilyen fontos lehet a szélfogó a garázs és a lakás között. A kipufogószagot ne eresszük be oda ahova nem való. Mivel a garázs levegője hidegebb mint a beltéri, ezért garantálni lehet, hogy nyomulni fognak a szagok „gőzerővel”. A rossz magyar gyakorlat ezt a bűzt simán beengedi pl. a családi ház lépcsőházba. Aztán utánna mindenhol szellőztetni kell.

  • Rezsnyák Péter építész

    2011. április 14. csütörtök 12:28

    #79729

    A téma bizony nagyon fontos! Alapvetően összefügg lakáskultúrával.
    A lakás minőségét nem biztos hogy tudjuk növelni egy dupla méretű nappalival. Lehet, nem is célszerű.Viszont egy kényelmes előszoba pár négyzetméter többlettel megoldható, és a hatás nagyságrendi lesz. Hasonló a helyzet a legkisebbnek nevezett helyiséggel is.(WC)

  • shiver

    2011. április 14. csütörtök 13:20

    #79730

    Mikor szorítanak az anyagiak és spórolni kell, mert minden m2 számít, könnyebben esik áldozatul az előtér, kamra, wc mint a háló vagy az étkező. Minden relatív, de mégis van minimális méret ami a praktikus használathoz szükséges? Kinek mi a véleménye számokban kifejezve? Segítve ezzel az olvasókat, leendő építtetőket, hogy hol húzzák meg a vonalat, takarékos fejjel gondolkodva. A szélességi méret sem mindegy. Hiába van nagy alapterület ha 120 széles az egész.

  • Zotya Apa

    2011. április 14. csütörtök 13:45

    #79731

    Szorítanak az anyagiak, de ennek a szélfogó sem eshet áldozatául. Úgy nem érdemes spórolni, hogy a helyiség hiánya okozta energiatöbblet a ház fenntartásakor pár év alatt elviszi azt az összeget, amit ha mégis beépítettünk volna, az épület egész élettartalma alatt passzívan energiát takarít meg nekünk.

  • Vida Zoltán

    2011. április 14. csütörtök 15:34

    #79733

    [re=79731]Zotya Apa[/re]:
    Pontosan. Okosan kell spórolni.
    Én pár éve elég rendszeresen látogatom a finn építészeti kiállítást és semmi jelét nem látom, hogy hajlandóak lennének a legapróbb lakásokban, a legkisebb házakban lemondani a kiegészítő helyiségekről. (mindenkinek ajánlom, idén a helyszín: Kokkola https://www.asuntomessut.fi/yleistieto/en_GB/housing-fair-2011/ )
    Ezen a kiállításon már eladott, berendezett házakat lehet megnézni. Ami nagyon tetszik nekem, hogy már előre meg van a helye mindennek, hiába aprócskák a hálószobák, ez nem gond, mert alig van benne bútor! Mert van garderób, mert van mosókonyha beépített szekrénnyel, van sufni a koszos gumicsizmának, és még külön vízcsap is van, ahol a lábbelit mossák.
    Amikor összemosunk összeegyeztethetetlen funkciókat, akkor hiába van meg formálisan a négyzetméter, ebből nem lesz jó megoldás. Van amit nem lehet, nem szabad kispórolni.

  • atuse

    2011. április 14. csütörtök 15:40

    #79734

    Minimum szélesség 1,80 = 60cm fogas és 2 sor cipő + 120cm sáros cipőt levenni.
    Minimum mélység 2,10 = szélfogó esetén be tudd csukni az ajtót.
    Gyerek(ek)kel +40% méretnövekmény.

  • zoli

    2011. április 14. csütörtök 16:07

    #79737

    [re=79730]shiver[/re]:

    Az enyém a szélfogó 2.20 széles, 2.10 mély de lehet, hogy most egy kicsit mélyebbre csinálnám, hogy ne legyen torlódás a bemenetelkor.

  • shiver

    2011. április 14. csütörtök 16:09

    #79738

    Én nem spórolnék egyikkel sem. Fentiekkel egyetértek teljes, a köztudatban viszont nincs meg ezen helyiségek fontossága. 150m2-es „mediterrán” családi házakat látok, kívül belül igényes, szélfogó viszont nincs, sőt az előszoba egy 1,5*1,5-ös kerámiával burkolt mező az amúgy parkettás nappali-étkező-konyha terében.

  • Tanúsító

    2011. április 14. csütörtök 22:03

    #79746

    Már megint egy fontos téma, újabb tanulási lehetőség!
    Ismételni nem akarokelőttem szólókat, amit kiemelnék, hogy amikor a lakás levegőforgalmát, szellőzését a Tervező átgondolja (akár természetes, akár gépi!), jó, ha nem felejti, hogy a légáram -vagy a pangás- hol milyen szagterhelést okozhat! Pedzegeték itt mások is, hogy az előszobába nyíló garázs, az előszobából nyíló WC, háztartási helyoség milyen zavarokat kelthet. Esetenként a konyha illata is terhes lehet a lakás többi részében. Látva azt, hogy az építészek mennyit tudnak tipródni az előszoba ajánlott méretén, funkcióin, elrendezésén, az alkalmazandó burkolóanyagokon, érthető -legfeljebb meg nem bocsájtható., hogy ezekre az apró részletekre nem mindüknek marad figyelmük. Konkrét jó és rossz példákkal most nem terhelem az olvasót…

  • TÜKE

    2011. április 15. péntek 06:54

    #79750

    [re=79738]shiver[/re]:
    Elnézést,hogy hozzászólásodhoz írnám, de nálad említődött a spórolás.
    Mintha régebben írtam volna róla ? Nincs időm sem kedvem kutakodni a neten, hogy más városokban hogyan is van ? Csak pécsi és bp.-i (II.és XIII.ker) adatokat ismerek,személyes érintettség miatt. Anno 8 éve én sem foglalkoztam ilyesmikkel, családi házba költözésünk idején.
    Röviden : pl. Pécsett az építményadó lakóház esetében 80 m2-ig adómentes, ha annál nagyobb, akkor 450 Ft/m2 A garázs Pécsett – ma már lényegtelen, mekkora (!) – régebben 16 m2 alatt adómentes volt, ma már (2011) 300 Ft/m2
    Így aztán,ki-ki döntse el,hogy az egyes helyiségei mennyibe kerülnek évente. Bizonyára embere válogatja !- mit ahogy pl. azt is, hogy milyen módon lehet(ne) takarékoskodni.
    Re Tanusító OK! Én viszont szívesen olvastam volna a további konkrét jó és rossz példáidat ! Még akkor is, ha „ez” nem az én blogom!
    Tipródásról : bár én soha nem beszéltem a tervezővel/kivitelezővel stb. csak-csak „előjö(n)tt belőlem az állat! „- Ez itt plagizálás Miklóstól! 🙂 a Balokány szökőkút témánál… amikor olyasmiket mondtam/mondok : Bár jönne ide a tervező !-és élne itt – abban – amit tervezett ! Mostanában az emeletre felvezető lépcsőre értem… mert a napokban majd’ lezúgtam. De arról – talán majd máskor ! 🙂

  • shiver

    2011. április 15. péntek 10:05

    #79759

    Tisztelet a kivételnek, de az építészeti tipródások tárgyai, mint megfelelő térkapcsolatok, megvilágítás, funkció, praktikusság gyakran áldozatul esnek a nagyon tudatosan energiatakarékosnak/passzívnak/önellátónak tervezett házaknál. Egy tökéletes kocka ház északon 0 db ablakkal tökéletes megoldás energetikailag. Lakhatóság, szépség és egyebek meg csak mellékesek. Nem kellene végletekben gondolkodni. Nincsen legfontosabb szempont egy ház tervezésében ami minden maga alá gyűrhet(illetve van, a statika). Nem az energetika a legfontosabb és nem a térkapcsolatok. Ez egy komplex dolog, minden részlet kompromisszum eredménye. Az építész dolga hogy átlássa ezt a soktényezős egyenletet. Nem tartom jónak a túlzott specializálódást, az építész megálmodja, a statikus majd megoldja hogy megálljon, az energetikus megoldja hogy takarékos is legyen. Az épületgépészt ki is hagytam. A kivitelező meg oldja meg hogy mégis olcsó legyen! Egy fejben benne kéne legyen a többi terület ismerete is, legalább alap szinten.

  • bobo

    2011. április 16. szombat 00:31

    #79775

    Látom, jelenleg a szavazásnál a lépcsőház is vezet, igaz, minimális mértékben.

    Szerintem ez a másik legtöbbször elrontott helyiség. Hatalmas családi házakat láttam apró, meredek, nyikorgó lépcsőkkel megépítve, mert azon spóroltak.

    A harmadik leggyakoribb hiba talán a használhatatlan toalett: wc+tartály mögötte+kézmosó+radiátor+bármi néha alig 1 nm-en. A „kedvencem”, amikor a bidének már nincs hely és máshová rakják.

  • Tanúsító

    2011. április 16. szombat 08:32

    #79782

    Ó a bidé…
    A sztori kizárólag azt igazolja, hogy nagyon régen vagyok a pályán: a betervezett-beépített első bidéket többen is csizmamosónak nézték… én még ma is így hívom.
    Konkrét példákat pedig nem írok, sérteném a tervező jogait!
    + Jól menő étterem a Balaton északi partján. A WC-blokkot egy szabadba nyitható átjáró választja le a vendégtértől. Luxus? Még a lakásomban is elfogadnám!
    – Híres étterem Budapest belvárosában. Mosdóblokk a pincében: a bűzzárakra, elszívásra nem ügyel senki. A tömény fekáliaszag néha a földszint padlóján hömpölyög ki az utcára.

  • TÜKE

    2011. április 16. szombat 09:01

    #79783

    [re=79775]bobo[/re]: Megint plagizálás Miklóstól ! becs’ szó többet nem jelzem !- előjött belőlem az állat !
    Má’ nagyon közel állok ahhoz, hogy házunk tervrajzát beküldöm… 🙂 Hátha, maga a tervező is olvasná a véleményeteket! 🙂 Most csak annyit, röviden: kb. 16 db. lépcső van az emeletre, csigavonalban ?- kőlap burkolás, stb. Vagy 2 évvel a beköltözésünk után becsengetett 2 firma ? OK ! Közölték, jelenleg is építkeznek és a mi lépcsőnkhöz hasonlót építenek épp’- de már elfelejtették,hogy a miénket hogy’ is csinálták ?- aztán lemérték és leskiccelték. Csak annyit mondtam ? Őszinte részvétem annak, akinek szintén ilyen lépcsőt fogtok építeni!
    Bár nehezen elképzelhető, a lépcső alá van az egyik WC-m betervezve/beépítve,- ha kevésbé ismerősök jönnek hozzánk, mindig szólok : ügyesen állj a WC elé (ffi) mert esetleg belefejelsz a „mennyezetbe!” Olyasmit látok a tervrajzon : WC 1,24 m2 (?) és van bent egy kis kézmosó + radiátor is és ne fokozzam ! 🙂 Az ajtó kifelé nyílik – előszobába – hagyján!- és a szellőzés sem megoldott. Természetesen „megszokható”. (?)

TERV KRITIKA
Tervkritika 96 | Megvegyem-e ezt a lakást?

Mostanság igen vegyes indokokkal küldenek be terveket a tervkritikába, az alábbi levél szerint pl. egy lehetséges vásárláshoz szeretnének tanácsot kapni. Kedves Miklós! Nagy érdeklődéssel olvastuk tervkritikáit. Tekintettel arra, hogy véleményét, őszintén, kendőzetlenül, praktikus, „felhasználói” szempontokat figyelembe véve fogalmazza meg, szeretnénk tanácsát kérni. A melléklet egy Dunakeszin épülő ikerház tervezetét tartalmazza, melynek 87,67m-es felének megvásárlásával kacérkodunk. Miután […]

Tervkritika 96 | Megvegyem-e ezt a lakást?
2013. február 21. csütörtök
HÁZ-TERV
Nagypolgári …

Bár az ingatlanos apróhirdetések böngészése nem a mi profilunk, a fenti mellett nem lehet elmenni szó nélkül. NAGYPOLGÁRI. Ez egy meglehetősen divatjamúlt szó, nem is használják már, ennek ellenére úgy tűnik az ingatlanos szakmában ez mégis valami hívószó lehet, ha ezzel jellemzik az eladandó lakást. A mellékelt alaprajz alapján ez sok mindennek mondható, de legkevésbé […]

Nagypolgári …
2010. október 8. péntek

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább