Regisztráció/Belépés

további cikkek

Andrási Zsolt
2011. április 3. vasárnap

Hazajáró | Jáki templom

Olvassák Andrási Zsolt barátomat, a Hazajáró vendégbloggerét:

Ausztriai villámnyaralásunkról hazafelé jövet, kőszegi ebédünket követően vettük az irányt Ják felé. Ez ugyan kitérő volt, de mindenképpen el akartunk oda menni már régen, hogy teljes legyen  a nagy  román stílusú templomok listája, amit 2010-ben meglátogattunk.

Így aztán verőfényes napsütésben értünk Jákra, már messziről láttunk az egyébként is egy dombon, a falu fölé magasodó templom tornyait.

Nos, ha Lébényt elhalmozzuk a legekkel, akkor mindenképpen érdemes ezt megtennünk Jákkal is, de mondhatjuk azt is, amit a Wikipedia szócikk szerzője: ez a templom szinte szimbolikus alkotás.

A jáki bencés apátság román stílusú bazilikája a magyarországi román építészeti emlékek (nem is gondolnánk, mennyire) hosszú listáján az élen áll.

Talán a sok élmény hatása alatt, de felmerült bennem, hogy miért építettek a bencések ebben a pusztában (a környék a középkorban inkább egy tanyavilágra hasonlított) ekkora monumentális templomot maguknak?! Nos, talán erre az a válasz, hogy ez a falu a Ják nemzetség székhelye volt. Az egyébként nem túl ismert nemzetség ura, Jáki Nagy Márton nemesúr alapította a templomot, hogy uradalmainak középpontjában hirdesse az ő nagyságát és gazdagságát.

Az építés 1230 körülre tehető, a templom felszentelésére 1256. május 2-án került sor. A templomot az építtető Szent Györgynek, a bizánci egyház lovagszentjének tiszteletére szenteltette fel, akinek képét a főoltár mögötti falra is felfestették.

A folytatáshoz és a többi fotóhoz kattintsanak ide!

***
Megkértem Andrási Zsolt barátomat, hogy csatlakozzon a Hazajáró sorozatunkhoz fotósorozatokkal, cikkekkel. Az együttműködésünk látható és kereshető bizonyítéka a Zsolt által összeállított Hazajáró térkép, amely a Google Maps szokásos lehetőségeit igyekszik kihasználni. Kattintsanak a térkép alatti linkre és nem csak nagyobb méretben fogják látni, hanem a bal oldalon megnézhetik a különféle színek jelentését is.


Hazajáró projekt nagyobb térképen való megjelenítése

Jó böngészést a fotósorozatok között!

Hozzászólások (3): megnézem

  • TÜKE

    2011. április 3. vasárnap 07:53

    #79489

    Nekem tetszett.
    Sok mindent nem tudok,ill. semmi közöm hozzá. Értsd : pl. ki aktív,ki szépkorú és sok egyéb más. Akit esetleg érdekelne a következő téma – SZÉP kártya- esetleg nézzen utána !
    https://berkalkulator.net/ Fő oldalon,középen : Üdülési csekk 2011 – bár már nem az a neve ! Vagy https://www.facebook.com/berkalkulator
    Írtam volna ?- a 75.000 Ft-nyi 2010-es majdnem lejáró -régi- üdülési csekket meghosszabbíttattam,- ára 10% +25 % ÁFA = befizettem 9375 Ft-ot. Sárga csekken. Állítólag ezt követően postai úton küldik a meghosszabbított érvényességű utalványt. Pécsi történet. Megjegyzem érdemes a nyugdíjas ismerősöket is tájékoztatni a változásról.

  • Avatar photo

    Koós Miklós

    2011. április 3. vasárnap 09:11

    #79492

    [re=79489]TÜKE[/re]:
    kedves Tüke,
    Én őszintén örülök, hogy minden bejegyzésnél ilyen aktív vagy, de ez a hazajáró sorozat, benne a Jáki templom. Hogy jön ide a bérkalkulátor és üdülési csekk? Értem én hogy sok gondolat kavarog bennünk egy egy téma kapcsán, de ilyen esetre találták ki pl. a saját személyes blogot vagy akinek jobban bejön, a twittert vagy egyéb mikroblogot (tumblr…), ahol ezt megoszthatjuk másokkal. Különben egybefolyik minden, mint egy partalan beszélgetés során.
    Minden cikket kategóriába sorolunk, minden cikkhez un. cimkék (kulcsszavak) tartoznak, ami által a különféle időpontban és témában írt cikkek automatikusan összekapcsolódnak. Ha a hozzászólásokba beleviszünk új, oda nem való témákat, akkor azzal az oldalon keresőket tévesztjük meg, mintha ez a cikk pl. az üdülési csekkről vagy a szépkorúak lehetőségeiről szólna.
    Kérlek továbbra is olvasd a koos.hu-t, de jó lenne ha a témánál tudnánk maradni. Ugyanakkor örömmel veszek témajavaslatokat, sőt annak örülök a legjobban, ha valaki nem csak a témát dobja fel, hanem részletesen ki is fejti a véleményét róla. Számtalan írás jelent igy meg itt a koos.hu-n és remélem még fog is. Hetente kapok legalább 1-2 ilyen írást vagy ajánlást.
    Tégedet is ösztönöznélek, hogy állíts össze olyan témát, cikk kezdeményt, amiről azt feltételezed, hogy másokat is érdekelhet és persze (legalább lazán) kapcsolódik az építőiparhoz. Nagyon szívesen megjelentetem. Komolyan mondom …

  • TÜKE

    2011. április 3. vasárnap 14:55

    #79497

    Rendben. Megértve.

HÁZ-TERV
Hazajáró | Tisza-tó 1. rész

Idén nyáron már a második alkalommal jártunk a Tisza-tavon, Tiszafüreden nyaraltunk egy hétig. Idén is annyira jól éreztük magunkat, hogy eldöntöttük, ebből bizony rendszer csinálunk. Megyünk jövőre is. A tó tiszafüredi része abszolút vadregényes, keresztül kasul be lehet járni, leginkább kajakkal és motorcsónakkal. A motorcsónak bérlés kb úgy zajlik, hogy „melyikkel akarnak menni? Ha visszajöttek, […]

Hazajáró | Tisza-tó 1. rész
2017. november 26. vasárnap
HÁZ-TERV
Hazajáró | a sarródi Kócsagvár

„…Az egykori, a Fertő tó összezsugorodása következtében megszűnt révátkelő helyén áll az 1993-ban épített Kócsagvár. Tervezői a Makovecz Imre neve által fémjelzett organikus építészet követői, a hegykői születésű Zámbó Terézia és férje, Koller József. Nevét a helyi madárvilág egyik jellemző képviselőjéről, a nagy kócsagról kapta, a madár alakja a díszes bejárati kapun is megjelenik. A kócsag a természetvédelem […]

Hazajáró | a sarródi Kócsagvár
2017. augusztus 21. hétfő

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább