Regisztráció/Belépés

további cikkek

Andrási Zsolt
2011. március 20. vasárnap

Hazajáró | Pannonhalmi bencés apátság

A Hazajáró sorozat ezúttal Pannonhalmára látogatott, ismételten Andrási Zsolt jóvoltából.

A turisták számára óránként vezetett túrák közül az elsőről lemaradtunk (már ott kóvályogtunk a közelben, amikor elindult az első), úgyhogy egy fél órát várnunk kellett, amit teázással/kávézással töltöttünk a Látogatóközpont mellett lévő Viator étteremben.

A vezetés egy negyedórás filmmel kezdődik, amely bemutatja a bencés szerzetesek szellemiségét, mindennapjait. Egy kis ráhangolás arra, hogy mit fogunk látni.

A film megtekintése után a hegy oldalában lévő, kevésbé meredek rámpán vágtunk neki a szintkülönbség legyőzésének és a főbejáraton át érkeztünk a gimnázium és kollégium épülete elé. Ezt az épületet a harmincas években építették, őszintén szólva, nem tudom, milyen stílusban, de az annyira jellemző egyszerű vonalak, szigorú formák jellemzik, semmi sallang, felesleges dísz. Gondolom, ezzel próbálták hozzáilleszteni az apátság meglévő épületeihez, amelyek között barokk, klasszicista és gótikus egyaránt megtalálható.

Mindenesetre a dél felől közeledő látogató a gimnázium és kollégium masszív tömbjét pillantja meg először, amely 300 diák tanulását és lakhatását biztosítja.

Az udvaron át a főépülethez jutunk, az első apát, Szent Asztrik szobra előtt a hegy látványát meghatározó épületcsoporthoz. Az 55 méter harangtorony alatt helyezkedik el az apátság temploma, az épülettel szemben állva a balra lévő épületben a könyvtár a maga 400.000 kötetes gyűjteményével és az egyéb épületek (amelyeket nem mutattak be).

Az első megtekintésre váró hely az a bazilika.

A bazilika története a kezdetekig nyúlik vissza.

Az Árpád korában épített első templomnak néhány falát megtalálták 1994-ben, ezek a padlószint alatt helyezkednek el.

A második templomról 1137-ben emlékszik meg egy oklevél, ennek falait a déli oldalon megtekinthetjük. Ezek a falak korábban teherhordók voltak, azonban a későbbi, késő román/ kora gótikus stílusú harmadik felújítás során az oszlopok/pillérek vették ezt a szerepet.

A harmadik templom az, ami jelen formájában is látható (majdnem), 1225-ben adták ki az ünnepélyes felszenteléséről szóló királyi oklevelet. Három különböző műhely munkája figyelhető meg az épületben, amelyek munkája jelentősen eltér egymástól.

  • Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi.
  • Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel.
  • A harmadik műhely mesterei építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta.

A bazilika mai képét az 1870-75 között Stornó Ferenc vezetésével végzett felújítás során nyerte el.

A teljes beszámolóhoz és a többi fotóhoz kattintson az alábbi képre!

Megkértem Andrási Zsolt barátomat, hogy csatlakozzon a Hazajáró sorozatunkhoz fotósorozatokkal, cikkekkel. Az együttműködésünk látható és kereshető bizonyítéka a Zsolt által összeállított Hazajáró térkép, amely a Google Maps szokásos lehetőségeit igyekszik kihasználni. Kattintsanak a térkép alatti linkre és nem csak nagyobb méretben fogják látni, hanem a bal oldalon megnézhetik a különféle színek jelentését is.


Hazajáró projekt nagyobb térképen való megjelenítése

Jó böngészést a fotósorozatok között!

Hozzászólások (4): megnézem

  • TÜKE

    2011. március 20. vasárnap 04:53

    #79153

    Az egyik délután láttam valamelyik tv.csatornán egy riportot a magyar kőfaragás (?) állapotáról és ott említődött, hogy Pannonhalmán van kőfaragóknak szakiskola és nívóssága is dicsérve lett. A kőfaragás és képzés problémáiról most szót sem. (vannak) Esetleg ajánlom még ezt https://www.bences.hu/hu/felujitas/turisztika/termeszet (Arborétum és Hospodar) Aki nem ismerné, a termékeik is láthatók a honlapon. (kozmetikum,ital és egyebek)

  • dani

    2011. március 21. hétfő 08:02

    #79170

    A gimnázium a bauhaus egy elég jól eltalált példája. Kár, hogy kimaradtak a legújabb építészeti fejlesztések, köztük a borpince (https://www.apatsagipinceszet.hu/kezdo.php?t=25), a fogadóépületről is lehetett volna még pár kép (https://www.bences.hu/hu/vendegfogadas/latogatas/fogado), az étterem vadonatúj (https://www.epiteszhirlap.hu/?p=377), és kapcsolódik hozzá egy zarándokház kápolnával (https://epiteszforum.hu/node/17803). A régebbi építészeti említeni valók között szerepelhet még az Arborétum, a Milleneumi emlékmű (tudtommal ez az egy maradt meg), a Nagyboldogasszony-kápolna… De nem akarok telhetetlen lenni 🙂

  • AZso

    2011. március 21. hétfő 08:27

    #79171

    [re=79170]dani[/re]: Köszönöm a kimaradt részek felemlítését. Az étterem nem maradt ki, ott kávéztunk és ebédeltünk. 😉 A fogadóépület sem maradt ki, ott mentünk be, de valahogy nem hozott lázba. A borpince kimaradt, de mivel nálunk inkább megpimpósodik a bor, ráadásul autóval is voltunk, ez talán elfogadható kifogás.

    Nem baj, jó a felsorolás, jövőre újra elmegyünk, hogy megnézzük a templom belsejét, mi lett belőle, úgyhogy ezeket is belevehetjük…

    Még egyszer kösz!

  • dani

    2011. március 21. hétfő 08:32

    #79172

    [re=79171]AZso[/re]: hajrá, megéri 🙂

HÁZ-TERV
Hazajáró | Tisza-tó 1. rész

Idén nyáron már a második alkalommal jártunk a Tisza-tavon, Tiszafüreden nyaraltunk egy hétig. Idén is annyira jól éreztük magunkat, hogy eldöntöttük, ebből bizony rendszer csinálunk. Megyünk jövőre is. A tó tiszafüredi része abszolút vadregényes, keresztül kasul be lehet járni, leginkább kajakkal és motorcsónakkal. A motorcsónak bérlés kb úgy zajlik, hogy „melyikkel akarnak menni? Ha visszajöttek, […]

Hazajáró | Tisza-tó 1. rész
2017. november 26. vasárnap
HÁZ-TERV
Hazajáró | a sarródi Kócsagvár

„…Az egykori, a Fertő tó összezsugorodása következtében megszűnt révátkelő helyén áll az 1993-ban épített Kócsagvár. Tervezői a Makovecz Imre neve által fémjelzett organikus építészet követői, a hegykői születésű Zámbó Terézia és férje, Koller József. Nevét a helyi madárvilág egyik jellemző képviselőjéről, a nagy kócsagról kapta, a madár alakja a díszes bejárati kapun is megjelenik. A kócsag a természetvédelem […]

Hazajáró | a sarródi Kócsagvár
2017. augusztus 21. hétfő

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább