A héten volt a kommunizmus áldozatainak emléknapja. E csöppet sem jeles esemény kapcsán a Hazajáró sorozat társbloggere, Andrási Zsolt barátom posztját szeretném a figyelmükbe ajánlani.

Régóta fent volt a listán a Memento Szoborpark meglátogatása, ahol a kommunizmus emlékei találhatóak (bár nem szeretem, ha kommunizmusnak hívják azt a korszakot, inkább szocializmusnak illene hívni, hiszen sosem jutottunk el szerencsére az igazi kommunizmusig), leghíresebb és legnagyobb szobrai. Tényleg csak a jéghegy csúcsa, hiszen ennél nyilván sokkal-sokkal több szobor, dombormű, emléktábla, stb. volt országszerte, de úgy látszik, csak ezeket a leghíresebb budapestieket mentették ide, a többit beolvasztották, vagy bedarálták…

A Memento Szoborpark weboldala elérhető az alábbi címen: https://www.szoborpark.hu

Szóval, a Memento Szoborparkba egy hihetetlen napsütéses őszi napon érkeztünk. A szoborpark Budapest déli részén, Budafokon, az ún. Tétényi-fennsíkon található, nem messze a budafoki víztoronytól.

Belépő 1500 forint, de ha veszünk egy könyvet, akkor az egyik belépő majdnem ingyen van (250 forint az árkülönbözet), vagy a könyv van ingyen, nem is tudom, mindegy.

A szoborpark bejáratánál egy régies stílusú homlokzat-szerű vázlatban figyel a korszak három meghatározó személyének szobra. A két filozófus, Marx és Engels illetve Lenin szobra. Erről eszembe jutott az a régi Rádiókabaré jelenet, amikor megkérdezik a Marx téren az utca emberét, hogy ki volt Marx? Az alábbi Youtube-videóban meghallgatható (annyira jó, hogy minden megtalálható az interneten), hogy mit tudott az utca embere 40 év kitartó agymosás után a szocializmus és a kommunizmus két leghíresebb és legtöbbet emlegetett filozófusáról.

Fiatalkoromban mindig eszünkbe jutott ez, jókat röhögtünk rajta, hogy “nem idevalósi vagyok”, “Marx-Engels-Leninsz” meg hasonlókon …. A helyet azonban belengi a történelem bizarr légköre. Hiszen ezek a szobrok azokat az időket idézik fel, amikor Magyarországon nem volt demokrácia, hanem a szocializmusnak nevezett kvázidiktatúra, amely néha puhább, néha keményebb eszközökkel korlátozta polgáraik szabadságát. Amely megfigyelte saját polgárait, korlátozta őket személyes szabadságukban, tehetségük kibontakozásában. Sok tehetséges ember nem tanulhatott tovább, sok embernek elvették a tulajdonát, sok embert ok nélkül fogtak perbe és bizony sokan életüket is vesztették, mert a rendszer az ellenségének gondolta őket. Kegyetlen világ volt ez. Egy borzalmas világégés után, amely milliók életét követelte, a legsötétebb rémálom éledt fel azzal, hogy a felszabadítók valójában bosszúéhes, embertelen megszállók voltak, helytartóik pedig a kontraszelekció által posztukra helyezett, feladatukra alkalmatlan, de uraikhoz hűséges pártkatonák voltak…

Amikor a háború után nem a megnyugvás és a béke lett úrrá, hanem a félelem, a rettegés.

Fontos ezt elmondani, hogy amikor az ember elmegy a Szoborparkba, nem azért megy el, hogy ezt a korszakot dicsőítse vagy támogassa, sokkal inkább emlékezni a sok borzalomra és szörnyűségre, ami ebben az időszakban történt. Ha pedig néhány szoborhoz személyes emlék is fűzi, akkor az még inkább egy furcsa pillanat.

a következő képre kattintva olvassák el az egész cikket. Megéri.

***
Megkértem Andrási Zsolt barátomat, hogy csatlakozzon a Hazajáró sorozatunkhoz fotósorozatokkal, cikkekkel. Az együttműködésünk látható és kereshető bizonyítéka a Zsolt által összeállított Hazajáró térkép, amely a Google Maps szokásos lehetőségeit igyekszik kihasználni. Kattintsanak a térkép alatti linkre és nem csak nagyobb méretben fogják látni, hanem a bal oldalon megnézhetik a különféle színek jelentését is.

Hazajáró projekt nagyobb térképen való megjelenítése

Jó böngészést a fotósorozatok között!