Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Huszti István
2011. február 23. szerda

Várostervezési szempont-e a futás?

a fotó forrása

A futásról

Ahhoz, hogy a címben feltett kérdés jogosságát bizonyítsam bevezetésként ejtenék néhány szót a futásról. Azt gondolná az ember, hogy a futás szó mindenkinek egyértelműen ugyanazt jelenti, pedig szerintem nagyon sok értelmezése lehet és van is. Számomra – mint amatőr futónak – elsősorban egy filozófia, egy lehetőség a környezetemmel egy más minőségű kapcsolat létrehozására. Általában ez a véleményem a sportok összességéről, mint olyanokról, ami az ember életének természetes része, kommunikációs, létezési lehetőség, mint a beszéd, a rajz, vagy az ételek élvezete, stb. Ebben a megközelítésben a sportok és a futás is elsősorban nem eszköz valaminek az eléréséhez, hanem önálló principium, aminek alkalmazása során el lehet érni dolgokat – jobb közérzet, erőnlét, karcsúbb alak, stb. -, de ezek a dolgok semmi esetre sem a futás céljai, hanem következményei. (Meggyőződésem, hogy a sportnak, futásnak kevés dolog ártott annyira, mint a különböző trendi fogyókúrás és fitnesz mozgalmak.)

A futásnak ilyen értelemben való kezelése azt is jelenti, hogy művelése egyben egy minőségi igényt támaszt. A legfinomabb étel is akkor élvezhető, ha megfelelő minőségű környezetben készül. A propagandisták valamikor a futáshoz ragasztották „a láb mindig kéznél van” – feltehetően jó szándékú, de buta szlogent. Ugyanis futni nem mindenütt lehet! Példával érzékeltetve a dolgot, nem nevezhető futásnak a ház körül végzett 15-20 perces trappoló kocogás a kocsik között aszfalton. Hiába van kéznél a láb ez csak egy testet lelket károsító önkínzás. Tehát a futáshoz megfelelő hely kell és ilyet találni mint városlakónak nem is olyan egyszerű.

Szempontok, tapasztalatok

Lehetne azt mondani, hogy a futópálya kiválasztása nagyon egyéni, ebben van is igazság, de futótársakkal való beszélgetések során kiderül, hogy azért vannak általános szempontok. Megpróbálom ezeket összefoglalni.

  1. Ne kelljen sokat utazni a futáshoz, nem jó, ha több idő megy el a közlekedésre, mint magára a futásra. Ezt nem kell különösebben magyarázni, csak annyit jegyeznék meg, hogyha mindenkinek a közelében lenne jó minőségű futópálya, akkor sokkal többen sportolnának.
  2. Tévedés azt hinni, hogy akár a profi, akár az amatőr futóknak a 400-as kőr a vágya. Edzéstechnikailag is vannak más igények, de a legfanatikusabb futók többségének is a hosszútávú futás 400-on unalmas. Ha nem speciális felkészülésről van szó, az erdei pálya adja a legtöbb örömöt.
  3. Jó az, ha futáshoz más edzés is kapcsolható és van lehetőség öltözőre, szaunára, stb. Ezt sem kell magyarázni, talán csak annyi, hogy így a közösségszervező erő is nagyobb, ami ugye fontos.
  4. Minél távolabb legyen a járműközlekedéstől és ne ott legyen a kutyafuttató (nem a kutyások ellen szólok, nekem is van és rendszeresen sétáltatom, de nem ott, ahol futnak.)
  5. Legyen megfelelő minőségű a pálya talaja. Én a salakot kedvelem a legjobban, de ennek kezelése csak zárt pályán biztosítható. Szeretem az erdei talajt is és ha gyorsítani akarok – lehet, hogy többen ezt eretnekségnek tartják – kimegyek aszfaltra is, vagy jó minőségű műanyagra. A sport és a karbantartási szempontokat összevetve valószínűleg a műanyag a jó megoldás, de itt nagyon ügyelni kellene a minőségre. Budapest talán legnépszerűbb futópályája, a Margitsziget szerintem nem jó. Tudom ennek megítélése erősen szubjektív lehet, de többen osztották már ezen véleményem. A szigeti pálya túl lágy és „mély”. Felfogásom szerint a futás egy előrehaladó harmonikus gördülő mozgás, nem pedig egy felfelé rugaszkodó trappolás (többek között ezért tartom rossznak a kocogást). A salakon például a talp picít hátrafelé csúszik, tompítva az ütésszerű terhelést, de nem süllyed be feleslegesen energiát elhasználva és nem növeli feleslegesen a térd igénybevételét. Mély-lágy műanyagnál a besüppedés energiát vesz el, valamint az elrugaszkodás időben késik, a comb és a lábszár nagyobb szöget zár be amitől a térdszalagok terhelése nő, a levegőbe kerülő láb lazítási ideje csökken. (Bárkinek ellentétes véleményét érdeklődéssel várom, a lényeg az, hogy minél több tapasztalatot cseréljünk.)

A leírt szempontokat összefoglalnám úgy, hogy a futópálya vegye figyelembe az emberi természetes lustaságot és a lehető legtöbb örömre adjon lehetőséget. Amíg a sarki söröző gyorsan és kényelmesen elérhető egy jó sör és beszélgetés reményében, addig ne csodálkozzunk, hogy oda többen járnak. Semmi bajom a baráti sörözéssel, én is megteszem, csak a prioritások a kérdések.

Nos hát mi a valóság az igények és a lehetőségek között? Elmondanám több éves saját tapasztalataimat, mint budapesti futó. A történésekkel időben visszamennék a 90-es évekhez. Ekkor még működött a János hegyen az edzőtábor. Ez eredendően a versenyzők felkészülést szolgálta, de helyet adtak az amatőr sportnak is és a kettő igazán jól megfért egymás mellett. Volt jól használható edzőterem, szauna, masszőr, sportorvos, amit mindenki igénybe vehetett és ami a legfontosabb helyben voltak a legváltozatosabb jó minőségű erdei futópályák. Aztán történt, hogy a telepet privatizálták és átalakították LAKODALMAS CENTRUMMÁ! Mert ugye ki gondolna másra, mint hogy Budapest egyetlen erdei edzőtábora a legalkalmasabb lakodalmak szervezésére? Finoman fogalmazva is a történet a felelős hivatalnokok nem minősíthető szemléletének a megnyilvánulása, amiben én nem igen látok változást. Ha csak a pillanatnyi és helyi gazdasági érdekeket vesszük figyelembe, akkor az alkoholfogyasztással és más nyereségekkel szemben a sport mindig vesztes lesz.

Persze lehet mondani (mondták is), hogy az erdőben amúgy is lehet futni és vannak pl. szállodák, ahol akár még szaunázni is lehet, de ez már nem ugyanaz. Számomra annyira nem, hogy már nem volt indíttatásom Zuglóból átutazni a városon, ezért új helyeket kerestem. Zuglói lévén talán szerencsésebb helyzetben vagyok mint sok más pesti, mert itt több olyan egyesületi sportpálya van, ahol futni lehet salakon, valamint ott van a Rákos patak partja (bár én ezt nem kedvelem). Bármennyire jók ezek a lehetőségek, azt a komplexitást nem tudják nyújtani, mint az edzőtábor volt. Végül az általam könnyen elérhető Puskás Stadion mellett lévő szobor parknál kötöttem ki, nem utólső sorban azért, mert az ott lévő szállodában egész jó edzőterem, szauna, stb. van, így együtt használhatom ezeket a futással

A stadion és környéke, a szobor park

A stadion körül zajló működés nagyon jó lenyomata mind a verseny, mind az amatőr futó sport helyzetének. A magam fajta hobbi futók elsősorban a szobor park salakján és a stadion külső körén futnak. A salakpálya eredetileg 600 méteres volt, de lecsökkentették 550-re, mert a sportcsarnok felé eső részen alakították ki a buszparkolót. Az azért „szép”, mert hideg időben járatják a buszok motorját és olyan kipufogó gáz van néha, amiben nem érdemes futni. A salakra ráférne egy alapos felújítás, a stadion felé eső ív esőben pocsolya, az ívből kifelé haladva bokaficamító barázdák vannak. Az amatőrökön kívül kijárnak ide a profik is bemelegíteni, hosszabbat futni, stb. és belső füves részen edzenek rögbisek, de vannak napozók, gyerekkel focizó apukák, családok is. Szóval van igény a területre. A park mellet van a Syma csarnok és parkolói, ez a futás szempontjából nem akkora öröm, de igazából nem zavar. Talán itt ragadom meg az alkalmat, hátha valamelyik érintett olvassa, a Syma csarnokban van WC, ha Te kedves kulturált látogató kiszállsz a legújabb kocsicsodádból, akkor ne valamelyik szobor tövébe hugyozz!

A stadion külső 1100 méteres aszfaltköre bár jó kiegészítője a salakpályának egy kicsit azért külön történet. Én kedvelem – engem nem zavar az aszfalton futás -, mert hossza miatt kevésbé unalmas és a lelátókra felvezető rámpákkal és lépcsőkkel kombinálva, vagy csak azokon edzve változatos edzéseket lehet végezni. Ezt jelzi az is, hogy ide több versenyző átjön az atlétikai pályáról, mert rámpán résztávozni, vagy lépcsőzni máshol nincs lehetősége – ez fontos szempont lehet. A lépcsők állapota sajnos több helyen rossz, de a legnagyobb veszélyt a focimeccsek után széttört és még el nem takarított sörösüvegek jelentik. Tisztelt Szurkolók, ne gondolják azt, hogy a magyar atlétika attól lesz jobb, ha az atléták üvegszilánkokkal nehezített pályán edzenek!

Amiért ezeket leírtam

A napokban olvastam, hogy reális esélyt kapott a Puskás Stadion átépítése. Az átépítés koncepciója Kerekes György – jelenlegi főépítész – nevéhez fűződik (részletek itt). A koncepció szerint a jelenlegi stadion szerkezetén belül egy kisebb befogadóképességű footbal stadion épülne, a régi szerkezet megmaradna, ahová kiszolgáló és kereskedelmi egységek kerülnének. Az atlétika a stadionból kikerülne és a jelenlegi atlétikai pálya bővítésére kerülne sor. Dióhéjban ezt emeltem ki, de érdemes elolvasni a műleírást, mert látható, hogy mennyi szempontot kell figyelembe venni. A kapcsolódó írások olvasása nyomán a következők jutottak eszembe.

  • Bár lelkem mélyén nem örülök, de feltehetően el kell fogadni, hogy egy ekkora méretű sportlétesítmény működését elsősorban a focira lehet építeni.
  • Az atlétika „száműzése” hogyan történik ? Az átalakított atlétikai pályán lesznek-e korszerű és komplex edzési feltételek, a tervezett befogadóképesség nem zárja-e ki nagyobb nemzetközi versenyek lebonyolítását?
  • A tervezés során gondoltak-e (gondolnak-e) a futósportra? Itt már nem választanám külön a verseny és az amatőr igényeket.
  • A várostervezők, jogszabályalkotók gondolnak-e arra, hogy a városi futás lehetőségének minőségi biztosítása jogos és pozitív társadalmi igény?
  • Melyik a leghasznosabb fórum arra, ahol a felelős hivatalok a közigénnyel kommunikálni tudnak?

Egy képzeletbeli városi futópálya szempontjából a felvetett kérdésekre bennem az alábbiak fogalmazódtak meg.

  • Egy futópálya hasznos a focistáknak is, minden közhiedelemmel ellentétben ők is tartanak futóedzést, én már láttam is ilyet.
  • Nem igazán tudok olyan sportot, ahol a felkészülésben az atlétikának, futásnak ne lenne szerepe. Ami jó az atlétikának, az jó másnak is, egy futópálya pedig jó az atlétikának.
  • A stadion régi szerkezetében és környezetében el tudnék képzelni egy olyan összefüggő, több hurkos, emelkedőket is tartalmazó és esetleg részben fedett futópályát, amit minden sport művelője használni tudna és helyben biztosíthatók más edzési lehetőségek. Ez szerintem sem a focival, sem a gazdaságilag szükséges kereskedelmi funkciókkal nem lenne ellentétes.
  • A városi futópálya iránti igényt a városszerkezeti terveknél figyelembe kellene venni, az igények meghatározásához szélesebb körű párbeszéd szükséges.
  • A legfontosabb talán első lépésben a párbeszéd helye. Belegondolva pl. A Szépművészeti félresiklott történetére, a Bécsi u. bontásának agyrémére, a dunai gyalogoshíd megépítésének ötletére, felmerül, hogy a szűk gazdasági érdekeket képviselő lobbi csoportok tudják-e a társadalmi érdekeket képviselni? Az események azt mutatják, hogy nem, még akkor sem, ha jó szándék van mögöttük.

Felvetésemet azért gondoltam az internet nyilvánossága előtt megjeleníteni, mert ha egy „hivatali ajtón” vinném be, akkor nagy eséllyel olyan érdekkörnyezetbe kerülne, ahol elveszne, vagy eltérítenék a céljától. Ez a „hivatal” személytől független sajátsága. Én azt tartanám egészségesnek – és ezt minden közügyre vonatkoztatom -, ha elérnénk azt, hogy a hivatalokból az illetékeseknek ki kelljen jönni egy közfórumra és ott érveljenek pro vagy kontra. Erre egy lehetőség az internet. Lehetőség továbbá egy kontrollra, ugyanis kiderülhet, hogy egy felvetés, jelen esetben ez a futás dolog a kutyát sem érdekli, vagy hibás, de lehetőség arra is, hogy egy felvetés olyan támogatást kapjon, ami már egy jelentős társadalmi inerciával bír.

Huszti István amatőr futó és építész

Hozzászólások (6): megnézem

  • TÜKE

    2011. február 23. szerda 06:48

    #78717

    (Sajnos,vagy szerencsére ?- elfelejtettem azt a 4 jelzőt – ami kb. 2014-ig vonatkozik ránk.Értsd : melyik évben mit is várhatunk…)
    Ha nem is minden gondolattal,-de egyetértek. Bizonyára mutatja valamilyen számláló, hányan kattantak rá. Írtam én nem egy helyen, én ebben is szkeptikus vagyok ! (életkorom miatt is)
    Nem várom el, hogy bárki is,hosszasan „leragadjon” az én „gondolataimnál”- ( ráadásul ezek pécsiek)
    https://www.pecstv.hu/archivum/?vid=cn19AR4= (megmenekült az egykori Pécsi Futóklub)
    https://nol.hu/sport/20110219-puskas_ferenc__kham_oliver
    (benne : Való viláf c. rész – Grosics!- kezdetnél…)
    Pécsieknek
    https://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/686
    benne pl. a Tüzér u.- már eldózerolva – de még látható a háttérben pl. a futófolyosó – stb.)
    Pécsi megszüntetett sportpályákról (?) – szót sem…. (pl. a PEAC pálya- Zsolnay pálya – részben a 2010 PEK építkezések miatt?) – stb. Volt Pécsi Bányász pálya – most autókat árulnak ott ?- pálya az A/1 laktanya mellett – …és ne bonyolítsam.)
    Mindezek ellenére – én – kívánom, hogy a futást kedvelők gondjai/problémái is oldódjanak meg !
    Kb. ennyit.

  • TÜKE

    2011. február 23. szerda 06:54

    #78718

    [re=78717]TÜKE[/re]:
    nagyon bocsánatot kérek !
    (ismerjem el,- a kb. 2 napja érkezett gáz számlám miatt „feldúlt” vagyok…) Próbálom a linkeket javítani :
    https://www.pecstv.hu/archivum/?vid=cn1gAR4=
    a másik :
    https://nol.hu/sport/20110219-puskas_ferenc__kahn_oliver
    és nem emlékszem most pontosan, hogy ki írta a „társadalomról” ?-
    Itt olvasható : ( a legutolsó bejegyzés „tetszett nekem” )
    https://nol.hu/lap/hetvege/20110219-mi_tartja_egybena_magyar_tarsadalmat_
    Hibáimért elnézést !

  • dp

    2011. február 23. szerda 13:42

    #78726

    A futás az egyik legősibb, legtermészetesebb mozgásforma, ami mára már sportág.
    Nem tartom magam igazi futónak, de azért néha engem is elkap a gépszíj, eddig 16-szor teljesítettem a maratont, és 30-nál is többször a félmaratont.

    A letűnt rendszerben a szocialista embereszménynek köszönhetően voltak lehetőségek mind a tömegsportra, mind a közösségi élet ápolására. Egyik legkiválóbb példa erre Százhalombatta, ahol a lakótelepi panelek közt dühöngők, kézilabdapályák, pingpongasztalok, stb. voltak, a város gyerekzsivajtól volt hangos. A váltás óta üzletiesebbé vált minden, érdekszférák és rövidtávú egyéni érdekek alakítanak mindent. A városi sportpályákat legyalulták, egy parképítő cégnek adva ezzel pár hónapos megbízást. Azóta labdázni tilos, kerékpározni tilos, a játszóterek néhány faforgácsra épített hintává zsugorodtak, a panelek közti terület a dimbes-dombossá alakítás miatt eleve alkalmatlanná vált a testmozgásra. A fiatalok a mozgásigényüket a discoban vezetik le, némi speed-del téve intenzívebbé. Az egyéni érdekeltség nyomonkövetése nem ennek a fórumnak a témája.

    Mára már szinte csak nyereségérdekelt lehetőségek maradtak, konditerem, fallabda, s egyre több helyen golf, a futók lassan mindenhonnan kiszorulnak, pedig a futáshoz kellene talán a legszerényebb infrastruktúra.
    Az átalakulás során a fejekben is zavar keletkezett. A fiataloktól már idegen a mozgás, a huszonéves sörrel-cigarettával a kezében szól be a járdára kényszerűlő futónak: -Ki kerget, futóbolond?
    A normálisabbja is azt kérdi: – Minek fussak, ha nem fizetnek érte?

    A probléma sokkal komplexebbé vált, mint pár létesítmény lerombolása, mint a lehetőségek újabb és újabb elvétele.
    Úgy gondolom, a jobbításhoz központi akarat szükséges, tudatos tervezés, és ahogy sok éve tart a rombolás, a pozitív változások is csak sok év múlva fognak majd meglátszani.

  • Huszti István

    2011. február 24. csütörtök 16:27

    #78753

    Stadion, sportterület, parkolás.

    Idézet a Puskás Stadion pályázatának Kálmán Ernő által írt opponenciájából:
    „Az előírások alapján szükséges 12500 db gépkocsi a területen biztosan nem mozgatható. A meglévő úthálózat maximum 6 ezer gépkocsit képes elviselni.”
    Az opponenciában Kálmán Ernő teljesen jogosan utal arra, hogy a stadion parkolási problémájának megoldása a tágabb városszerkezettel összefüggésben vizsgálandó. Az OTÉK szerint sportlétesítményre 5 férőhely után kell 1 parkoló, így jön ki a 12500 darab.
    A szabállyal mit is feltételez a jogalkotó? Megpróbálom az utcai valóságra lefordítani. Mondjuk a foci szurkolók tisztelve a statisztikai adatokat szépen 5-ös csoportokban kocsiba ülnek és ha tehetik a stadion bejárathoz minél közelebb, ha kell küzdelem árán is (az autós hierarchiában fontos dominanciai szempont, hogy ki tud a bejárathoz közelebb parkolni) leparkolnak, aztán az ellenfél szurkolóival virágcsokrot cserélnek, beírnak egymás emlékkönyvébe (pl. fradi-dózsa), aztán rendezett 5-ös csoportokban megnézik a meccset. A meccs végén ugyanez, csak fordított sorrendben. Mindennek érdekében a szabály következményeként sok-sok milliárdért lebetonozzuk a sportterület nagy részét, a Kerepesi útnál nagyobb szelvényű utat építünk és beszívjuk 12500 autó kipufogógázát sportolás címen. Hozzá kell még tenni, hogy ez nem minden nap, csak egy-két kiemelt rendezvény idejére van, a kiépített parkolókat feltehetően hétköznaponként a napi forgalom használja, a sportterületen!
    Itt a nyilvánosság előtt bevallom, hogy én nem így képzelem. A sport területre nem terveznék csak annyi parkolót, ami a működtetéséhez kell, egy darabbal sem többet. A gépkocsi forgalmat messze távol tartanám, Kálmán Ernő felvetése szerint a tágabb városszerkezetben helyeznék el parkolókat, ahonnan a stadion tömegközlekedéssel, gyalog, kerékpárral, görkorival, stb. közelíthető meg, azokon a parkokon, sétányokon keresztül, amiket a parkolók helyén és útjain telepítenének. Tudom szembe kell nézni azzal a tragédiával, hogy a sportos szurkoló esetleg kénytelen a fák alatt akár 15 percet sétálni, nem beszélve arról a traumáról, hogy a sétányon a kevésbé szennyezett levegőben esetleg futnak, vagy (rágondolni is horror) gyerekek bicikliznek.
    Szóval mi is a sport terület, sportolási hely, vagy városi parkoló?
    Huszti István

  • TÜKE

    2011. február 25. péntek 04:37

    #78755

    [re=78726]dp[/re]:
    Sem nagyszüleimtől sem szüleimtől nem láttam,hogy futottak volna,- (szüleim kb.20 éve meghaltak már)- sem én, sem feleségem sem futottunk soha, így aztán a 2 gyerekünk sem láthatta a szülői példát. Elképzelhető,hogy az ilyesminek is lenne hatása, nem csak a központi akaratnak és a tudatos tervezésnek. Persze,ne felejtsem,hogy állítólag már 2 generáció van (?) – akik pl. még dolgozni sem látták a szüleiket!
    Pécs/kertváros : 1976-ban még többféle sportolási eszköz volt a házak között, 3 ping-pong asztal, teke,kosárlabdapalánk és bekerített futballpálya,- ma már 2011 ezeknek alig maradt nyoma,- egyes részeken. A lakók kérésére (!)- kik „megöregedtek”- ezek zajossága miatt,- esti randalírozások,+ hajléktalanok a bokrok alatt (!)- állandó vita van, pro és kontra, hogy legyen ez a továbbiakban.
    (Más téma kapcsán említődött a „szlömösödés.” )
    P.s. Egyik gyermekem (35) budapesti lett,- nem fut,de kerékpározik,valamilyen konditerembe jár és horgászik. Lehet, az unokám majd másmilyen lesz,mint a nagyapja. (?) 🙂

  • TÜKE

    2011. február 25. péntek 12:49

    #78759

    Kicsit elgondolkodtam,hogy csak ennyi embert érdekelne ez a téma ?
    Majd később észrevettem, hogy főleg itt olvasható https://epiteszforum.hu/node/18065 Bocs’ aki ezt eddig is tudta.
    Bár beírtam máshová is régebben- esetleg itt jobb képek vannak
    https://www.norc.hu/street-view/ Budapestre állítani !
    Azt meg valahogy nem értem, hogy a https://maps.google.com/ – ban pl. Budapest esetében mennyivel jobbak a képek, mint pl. Pécs vagy egyéb városok. Na, de ez már egy más téma.

HÁZ-TERV
Milyen lesz Debrecen 200 milliárd elköltése után?

Új strand, új pályaudvar, új ipari park, új vásárcsarnokok, átépített Petőfi tér, rendelőfelújítás, óvodafelújítás – egyebek mellett ilyen részei vannak az Új Főnix Terveknek Debrecenben. A 200 milliárdos, uniós pénzből finanszírozott programhoz látványos animációt készítettek, amelyben minden tökéletesnek tűnik. Forrás: Gazdaság: Utópisztikus videón mutatják meg, milyen lesz Debrecen 200 milliárd elköltése után – HVG.hu

Milyen lesz Debrecen 200 milliárd elköltése után?
2017. február 14. kedd
HÁZ-TERV
Smart City | összehangolják a hazai okos város fejlesztéseket

A városi életminőség javítása mindenütt a világon kiemelt fontosságú. Még 2009 elején egy külön kis sorozatot szenteltünk a témának „Szebb jövő” címmel. Ennek keretében írtunk a híressé vált bogotai kisérletről, illetve idéztük Bardóczi Sándor írását „a lassulás erény: a CittàSlow mozgalom” címmel. A “Lassú Városok” eszményképe Itáliából indult 1999-ben, a lényege pedig az emberközpontúság és az élet minőségének […]

Smart City | összehangolják a hazai okos város fejlesztéseket
2017. február 1. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább