Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2011. február 17. csütörtök

West-Balkán | a Szépművészeti Saga – finálé

Január végén adta hírül a Mandiner blog, miszerint „Október végéig megújul a Szépművészeti„. A nyitó képet sokan akkor látták először és sokakat sokkolt a látvány, mi is épülne a Dózsa György út sarkában? Sokadszorra is előtört a vita, most már az építész szakma részéről is jelentős kritika fogalmazódott meg, miszerint újabb, nem egyeztetett változat jelenik meg a tervekben.

Alig a fenti hír után pár nappal, február 5-én a Népszabadság adta hírül, hogy a kormány leállította a beruházást, vállalva, hogy ezzel a döntéssel jelentős uniós pénz is elúszik.

Jó érzékkel pont ezen a napon közölték le egy muzeológus véleményét, miszerint az egész koncepció elhibázott volt, nem is kell bővítés. Mintha csak a cikkíró most érkezett volna haza a Holdról és így nem hallhatott volna arról, miről folyik a diskurzus immáron évek óta, tiltakozó akció, majd ellen tiltakozó akciók …stb.

a 2010. március 12-én indult tiltakozó aláírásgyűjtéssel a Szépművészeti áttervezése ellen több, mint 9580-en tiltakoztak, a 2010. március 19-én indult ellen tiltakozó akció viszont csak mindössze 1870 támogatót tudott maga mögé állítani.

Az pedig végképp vicces volt a számomra, hogy 3 nappal később (!) megjelent a Youtube-n a terv utolsó változatának a videója. Ráadásul a kettősműterem nicknevű felhasználó  úgy tette fel a videót, hogy megtiltotta a beágyazását, ami persze már csak egy újabb vicc: egyrészt, mert ez egy közösségi oldal, ami pont a megosztásról és a beágyazásról is szól, másrészt pedig nem lehet megtiltani a beágyazást, bárki bárhová be tudja illeszteni, mint ahogyan meg is tették.

Helyette itt látható az előző

Az érintettek egy része most nyilván azt érzi, hogy már megint rajta verik el a port, hogy sorban megakadályozzák a nagy állami beruházásokat, de lássuk be, hogy az átgondolatlan nagy vári beruházás vagy a kormányzati negyed elmaradásának is oka volt. Sajnálatos, hogy a Szépművészetit az utolsó pillanatban fújták le, sajnálatos hogy sok tucatnyi szakember hiába dolgozott, sajnálatos hogy sok százmillió Ft-ot sikerült ismét hiábavalóan elverni. Ez mind sajnálatos, de a legsajnálatosabb, hogy a kultúra és a politika irányítói sokadszorra sem tanulták meg a leckét és mindig ugyanabba sétálnak bele.

Kár lenne elölről kezdeni az elkövetett hibák felsorolását, de jellemző, hogy a Budapesti Építész Kamara is csak akkor ébredt fel, amikor már jó ideje kiborult a bili, mert csak 2010 májusában érezte a szükségét, hogy nyílt levélben képviselje azt az álláspontját, miszerint:

… A Budapesti Építész Kamara Elnöksége úgy ítéli, hogy az építési engedélyezési eljárás rendjébe – melyet mélyrehatóan és átgondoltan módosítani kell – helyet kell adni jelentős létesítmények esetén egy szabályos körülmények között lebonyolított, kordában tartott indulatú társadalmi párbeszédnek. Így kerülhető el a sorozatos vádaskodás, amely az építészt, a hatóságot, de magát az utólagosan véleményt formálókat is irritál….”

Az ilyen témákban én abszolúte szkeptikus vagyok, előre lehet borítékolni, hogy 0,5-1-2-3-4-5 év múlva ismét meg fog ismétlődni ez az egész vagy valami hasonló.

Egyszer csak véletlenül kiderül, hogy valaki már tervezi a nagy állami beruházást (közbeszerzésen nyerte el), majd amikor elég nagy a tiltakozás, akkor kényszeredetten kiírnak egy MEGHÍVÁSOS tervpályázatot, ami persze nem fog megfelelni a kamara előírásainak, de attól még nyertest hirdetnek. Megkötik a szerződést, a szerződés természetesen titkos, ami miatt legalább két civil szervezet is pert indít a minisztérium ellen, hozzák nyilvánosságra a szerződés szövegét. A minisztérium nemzetbiztonsági és üzleti titkokra hivatkozva természetesen visszautasítja. Majd valamikor egy élelmes újságíró tudomására jut, hogy tegnapelőtt volt a terv tervtanácsi bemutatása. A „köz” csak ekkor értesül arról, hogy mire készülnek kedvenc épülete, tere, szobra, épületegyüttes ellen, mellette, helyette. Továbbra sem érzi senki sem a szükségét, hogy a világörökségi területen fekvő létesítmény kapcsán bármilyen egyeztetést is folytasson a nyilvánossággal, se a szakmával. Kiderül a megváltozott terv már nem fér bele a terület szabályozási tervébe, amit emiatt sürgősen módosítani kell, de mivel az más tárcához tartozik, hatásköri ütközések miatt alapvető problémák adódnak. A kiíró viszont már döntött, ergo hozzá kell igazítani a szabályozást az új helyzethez. Időnként megjelenik néhány látványterv, amik persze köszönőviszonyban sincsenek a nyertes pályaművel, mi több  – mint kiderül, a programot is alapjaiban átdolgozták. „Sajnos már nincs idő az ismételt tervpályázat kiírására, mivel ha egy hónap múlva nem adják be engedélyeztetésre, akkor ugrott x milliárd uniós pénz.” Márpedig az nem engedhető meg.  Az államtitkár többször is nyilatkozik a médiának, miszerint a projekt remekül halad, nem vagyunk késében, minden a legnagyobb rendben. Nem folytatom, a többit szerintem már segítség nélkül is el tudják képzelni …

Emlékeznek még a Újabb kormányzati óriásberuházás? című írásra, a nagy vári közbeszerzéses bulira? Nyilván már a feledés homályába veszett, de még hány hasonló projekt lehet előkészítés alatt? 1-5-15 ? Akkor azt írtam:

„…Az Index híre szerint nem írtak ki tervpályázatot, hanem CSAK közbeszerzési pályázatot, annak viszont olyan feltételeket szabtak, aminek gyakorlatilag szinte csak egyetlen építésziroda felelt meg. 180 millió forintos városfejlesztési koncepció készítését kellett igazolni az utóbbi három évből, a pályázó teljes forgalmának 300 millió forint fölött kellett lennie három év alatt…

Emlékszünk még a vári pályázat stiklijeire, ahol 4 fiatal karakán építész borította ki a bilit és akadályozta meg, hogy az állam megint csak kézi irányításával dőljenek el fontos dolgok. Itt a következő. Vannak akik nem tanulnak …”

Jó hírnek számít, hogy a Nemzeti Múzeum tervezett bővítése kapcsán kiírt és kihirdetett tavalyi tervpályázati eredmény után szakmai és civil egyeztetést is tartottak.

Épp tegnap jelentették be, hogy a kulturális államtitkár új „kulturális tengelyt” képzel el a Vártól a Hősök teréig. Az én véleményem szerint azonban ez csak egy fedőakció, vagy nevezzük gumicsontnak, aminek az az egyetlen célja, hogy elterelje a figyelmet a Szépművészeti botrányról. De erről majd külön, a szombaton megjelenő cikkben olvashatnak.

Hozzászólások (8): megnézem

  • TÜKE

    2011. február 17. csütörtök 04:40

    #78659

    (Laikusként,pécsiként,és szépkorúként)
    Gondolom 02/16-án szerda este többen láthatták az újabb fejleményeket a tv.-ben,- valamelyik híradóban.
    A témához egy újabb újságcikk https://www.nol.hu/kult/muzeumi_negyed_templommal__konkret_elkepzelesek_nelkul
    Van egy olyan érzésem, hogy a Saga-ban még nincs itt a finálé.
    Csak tényközlés : én nem felejtettem el pl. a Kormányzati Negyedet sem https://fovarosi.blog.hu/2010/09/11/kn_1_resz
    Hogy’ tucatnyi szakember hiába dolgozott ? – (mert nem valósul meg a tervük ?)- minden bizonnyal, bár úgy tudom legtöbbször a meg nem valósuló tervekért is fizetnek. Bocs’ahhoz sem értek ill.nem szeretnék demagóg lenni.
    Összességében ez is egy szomorú történet.

  • Adamkó Ferenc

    2011. február 17. csütörtök 08:55

    #78662

    Olyan jó lenne más országgal kapcsolatban olvasni a fentieket. Ülnék reggel az asztalnál, reggeliznék, és közben lapozgatnám az újságot. Csóválnám a fejem, hogy mik meg nem történnek más országban? Aztán leesne, hogy új humoristát foglalkoztatnak az újságnál, csak rossz helyre tördelték véletlenül a cikket. Nyugodt lennék. A munkahelyemen a munkáról beszélnénk, családról, és a horgászásról. A háttérből nem szűrődne be, hogy mindezt az ország, és az én 100 évvel későbbi felemelkedésemért teszik most, az okos, értelmes, kulturált politikusok.

  • Szabóbácsi

    2011. február 17. csütörtök 12:16

    #78663

    Ahogy írod Miklós. Mindig lesz olyan romboló szándékú építész, aki a belterjes kamarai kapcsolataival összekacsintva megpróbálkozik egy újabb borzadály benyomásával.

  • tanonc

    2011. február 17. csütörtök 14:46

    #78664

    [re=78663]Szabóbácsi[/re]: Lehet én vagyok túl naiv…? Nehezen tudok egy építészről romboló szándékot feltételezni. Ráadásul a közfelháborodás kapcsán szerintem többet veszít, mint amit nyerhet vele…

  • TÜKE

    2011. február 17. csütörtök 15:02

    #78665

    Bocs’ azoktól akik ismerték, én nem ismertem.
    https://www.norc.hu/

  • Kocsis Krisztián

    2011. február 17. csütörtök 22:33

    #78670

    Igaz csak pár éve dolgozom az építőiparban, de pár építkezésen megfordultam már (mint beszállító) kis és nagy irodaháztól a passzívházon,a budai üvegvillán és medittárán giccsparádén keresztül, fürdőn át a hoteltól a kökiig, nyáron szinte minden a harmad,- negyed nap mentem a CET-re vagy a Klotild palotára.

    A véleményemet a dizájnról csak 1-2 alkalommal ha megkérdezték….

    Egyszóval láttam már furcsa vagyodanem illő dolgot ,de ezt azér már még se kéne!!!
    Bár már hozzászokhatnánk hogy itt páran valakiknek a valakijei , de nekem valahogy nem megy….

  • West-Balkán | a Szépművészeti Saga – utóirat

    2011. február 19. szombat 00:01

    #78677

    […] Alig hogy kihúzták a talajt a Szépművészeti Múzeum tervezett térszín alatti bővítése alól, máris újabb bejelentés borzolja a hírolvasók idegeit. (lásd a tegnapelőtt megjelent írást: West-Balkán | a Szépművészeti Saga – finálé […]

  • TÜKE

    2011. február 19. szombat 12:04

    #78680

    [re=78677]West-Balkán | a Szépművészeti Saga – utóirat[/re]:
    https://nol.hu/lap/hetvege/20110219-lesz-e_ujabb_betonnevjegy_
    és ez is a közelben van ? (még)
    https://nol.hu/lap/tv/20110218-megall_az_ido

SZAKMA
FAKRO fusion – befor & after – 10.000 euró összdíjazású nemzetközi építész pályázat

A FAKRO és a BIMobject nemzetközi építészpályázatot hirdet tetőterek felújítására és átformálására. Sötét és elfeledett tetőtéri terek, tele felesleges kacatokkal, ez már a múlt – a jelenlegi divatnak köszönhetően a tető alatti élettér népszerűvé vált a belsőépítészek és építészek számára világszerte. Az elrendezés és kialakítás sokfélesége a szokatlan alaprajzoktól és a különböző tetőszerkezeti formákból ered. […]

FAKRO fusion – befor & after – 10.000 euró összdíjazású nemzetközi építész pályázat
2018. január 4. csütörtök
SZAKMA
E-Tervpálya | a Lechner Tudásközpont kérdőívének eredményei

Vajon a terv- és ötletpályázatokkal szemben támasztott igények azonosak a pályázóknál, a bírálóbizottsági tagoknál és a kiíróknál? Mindhárom szereplő közérthetőbb és egyértelműbb szabályozási környezetet szeretne, mely biztosítja a versenyt és a minőséget – derül ki a Lechner Tudásközpont által elkészített kérdőíves felmérésből. További tanulság, hogy a pályaművek elkészítésében egy gyorsan és áttekinthetően működő online rendszer […]

E-Tervpálya | a Lechner Tudásközpont kérdőívének eredményei
2017. november 15. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább