Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2011. január 16. vasárnap

Hazajáró | AZso dot net

Idén is folytatódik a Hazajáró sorozat, ami – ahogy olvasható is volt idén a posztok végén – immáron Andrási Zsolt barátom bevonásával. Az ő kiváló képeiben is gyönyörködhetnek az idén is, de a többiről olvassák inkább Zsoltot:

Koós Miklós barátom tavasszal keresett meg azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha felhasználná a képsorozataimat honlapján a Hazajáró rovatba, amelyben korábban saját beföldi utazásai kapcsán örökítette élményeit. A fenti térképen ezek a megjelenések kék tűvel szerepelnek.

Három évig egyedül csinálta a Hazajárót, most azonban erősítésre volt szüksége, úgyhogy jöttem és belevágtam. Nagyon hamar látszott, hogy kell egy terv, hogy

  • racionalizálni lehessen az utazásokat
  • ellenőrizhető legyen, hogy volt-e már valamelyikőnk az adott helyszínen
  • követni lehessen az adott helyszínek státuszát (betervezve/lefotózva/megjelenve)
  • vizuálisan könnyen áttekinthető legyen.

A Google Maps térkép a Hazajáró projektről

Így készült el a fenti térkép, amely ezeket a funkciókat betölti. Pirossal szerepelnek a tervek, lilával a kész fotósorozat, zölddel a megjelenések. A térkép segítségével adta magát például a 3 vár túra, amely egyik csúcspontja volt a projektnek és a térkép nélkül biztosan nem jött volna össze.

A kék tűket nézegetve hamar kiderült, hogy Miklós utazásai néhány tájegységre koncentrálódnak, Bükk, Zemplén, Szeged környéke, Keszthely környéke. Adta magát, hogy mi a többi tájegységre szervezzünk helyszíneket, úgyhogy adta magát Pest-, Nógrád- és Fejér-megye, illetve egyéb dunántúli helyszínek.

Eleinte a román építészeti stílusú építmények tűntek fel, ugyanis a zsámbéki romtemplom volt elméletileg az első, kifejezetten hazajárós úticélunk. Aztán megjelentek a várak és egyéb helyszínek is, amelyek között még most is sok szerepel a tervekben. Említésre méltó anomália az Urak Asztalán lévő légvédelmi rakétabázis, illetve a kunmadarasi volt szovjet repülőtér, benne az atomfegyverek tárolására szolgáló bunkerek, a Néma Szektor meglátogatása. Többnek nincs készen a posztja a részemről, amely lemaradást mindenképpen pótolni kell asap.

olvassák el a teljes posztot: Hazajáró projekt | AZso dot net.

Hozzászólások (1): megnézem

  • TÜKE

    2011. január 19. szerda 07:44

    #78363

    Szeretem az ilyesmiket.
    Kellően nem szeretem, hogy vannak, kik abban „lelik örömüket,”- hogy készítik a „diasorozatokat” (?) – vagy pps.a neve ?- „a világ szép tájairól” – (külföld) – én meg elég gyakran továbbítom azzal a megjegyzéssel, hogy „kies országunkban” is legalább annyi szép (és alig ismert) táj/épület stb. lenne !
    Más témánál (PEK 2010) említődött, hogy mennyien látogathattak el a városba ?- Itt egy -kiragadott- cikk (van több is)- ez is egy adat! – (bár- mintha-csak az online „foglalásokra” alapozódna ?)
    https://bama.hu/orszag-vilag/gazadasag/43-ezer-forint-ket-es-fel-ejszaka-igy-nyaraltunk-tavaly-355056
    Senki „kirándulási terveibe” beleszólni nem akarnék !- de pl. az „Ozorai-vár” (?) – [Ozorai Pipó és felesége -és stb. ] -ill. a napokban (valahogy) Sárvárra is „rákattantam!”
    Magamról : hát… az elmúlt 2 évben ( mint pécsi…) 2-3 napot „lenyomtunk” a sikondai „wellnessben” – (nem reklám !) – és ne bonyolítsam jobban!

HÁZ-TERV
Hazajáró | Tisza-tó 1. rész

Idén nyáron már a második alkalommal jártunk a Tisza-tavon, Tiszafüreden nyaraltunk egy hétig. Idén is annyira jól éreztük magunkat, hogy eldöntöttük, ebből bizony rendszer csinálunk. Megyünk jövőre is. A tó tiszafüredi része abszolút vadregényes, keresztül kasul be lehet járni, leginkább kajakkal és motorcsónakkal. A motorcsónak bérlés kb úgy zajlik, hogy „melyikkel akarnak menni? Ha visszajöttek, […]

Hazajáró | Tisza-tó 1. rész
2017. november 26. vasárnap
HÁZ-TERV
Hazajáró | a sarródi Kócsagvár

„…Az egykori, a Fertő tó összezsugorodása következtében megszűnt révátkelő helyén áll az 1993-ban épített Kócsagvár. Tervezői a Makovecz Imre neve által fémjelzett organikus építészet követői, a hegykői születésű Zámbó Terézia és férje, Koller József. Nevét a helyi madárvilág egyik jellemző képviselőjéről, a nagy kócsagról kapta, a madár alakja a díszes bejárati kapun is megjelenik. A kócsag a természetvédelem […]

Hazajáró | a sarródi Kócsagvár
2017. augusztus 21. hétfő

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább