Regisztráció/Belépés

további cikkek

Andrási Zsolt
2010. november 14. vasárnap

Hazajáró | A gödöllői Gizella-szárnyban jártunk

Már régen jelentkezett a Hazajáró sorozat. Olvassák ismét Andrási Zsolt barátomat:

Különleges helyszínen jártunk két hete. A műemlékem.hu oldal szervezésében bebocsájtást nyertünk a gödöllői Grassalkovich-kastély Gizella-szárnyába, amely annyira új, hogy két nappal korábban lett átvéve.

A fotóséta egy fotópályázattal van összekötve, a feltöltött képek megtekinthetőek ezen a linken.

Regisztrálni kellett magunkat, be is azonosítottak minket. A bebocsátás után elárasztották a fotósok a szárnyat, majd utánunk jött az igazgató, aki meleg szavakkal, majdhogynem régi ismerősökként üdvözölt minket (többször volt már hasonló fotótúra, mi azonban most voltunk először). Elmondta, hogy elkészült a szárny, pénteken átvette, mi vagyunk az elsők, akik láthatják.

Hétfőtől pedig indult a munka, a lovarda felújítása. A munka az EU-elnökségi helyszínhez kapcsolódik, év végére a lovardának egy konferenciateremnek kell lennie, ahol elfér a 27 tagállam miniszteri küldöttsége, az asszisztensek, hoszteszek, biztonságiak, szinkrontolmácsok, stb.  Az igazgató úr szerint készen a munka, amelyet sokak álomnak, lehetetlennek, elkészültét egyenesen csodának vizionálják. (Az aktuális, a témához kapcsolódó HVG-cikk átirata itt olvasható!)

A folytatáshoz kattintsanak az alábbi fotóra!

Amint azt már bizonyára észrevették nem csak a szakmai anyagok írásába vontam be külső szerzőket, hanem Andrási Zsolt barátomat is megkértem, hogy a Hazajáró sorozatunkhoz ő is készítsen fotósorozatokat vagy engedjen át a kész összeállításaiból. Az együttműködésünk látható és kereshető bizonyítéka a Zsolt által összeállított Hazajáró térkép, amely a Google Maps szokásos lehetőségeit igyekszik kihasználni. Kattintsanak a térkép alatti linkre és nem csak nagyobb méretben fogják látni, hanem a bal oldalon megnézhetik a különféle színek jelentését is.


Hazajáró projekt nagyobb térképen való megjelenítése

Jó böngészést a fotósorozatok között!

Hozzászólások (1): megnézem

  • TÜKE

    2010. november 14. vasárnap 04:41

    #77230

    Minden bizonnyal vagy lokálpatrióta vagyok/lennék ? – ill. néha demagóg ? Elnézést érte ! Bocs’ egy régi cikk mellékeléséért is- azoktól – kik olvasták. (Úgy emlékszem abban Pécs meg sem említődik ?- bár az idő és út adatok lehetnek a gondok és egyebek.) Ezt most ne bonyolítsuk ! 🙂 (pécsi repülőtér… és egyebek..M6/M66- stb.) Itt a cikk : https://nol.hu/belfold/20100830-eu-elnokseg__logisztika_es_orszagimazs
    Szokás szerint tetszett a „téma” – ( többszörös aktualitása miatt is )
    Csak egy tipp : azért (néha) arra a …. MÉB 85. Antik tárgyak és múltidéző blogjára is „rákattanni!” 🙂

HÁZ-TERV
Hazajáró | Tisza-tó 1. rész

Idén nyáron már a második alkalommal jártunk a Tisza-tavon, Tiszafüreden nyaraltunk egy hétig. Idén is annyira jól éreztük magunkat, hogy eldöntöttük, ebből bizony rendszer csinálunk. Megyünk jövőre is. A tó tiszafüredi része abszolút vadregényes, keresztül kasul be lehet járni, leginkább kajakkal és motorcsónakkal. A motorcsónak bérlés kb úgy zajlik, hogy „melyikkel akarnak menni? Ha visszajöttek, […]

Hazajáró | Tisza-tó 1. rész
2017. november 26. vasárnap
HÁZ-TERV
Hazajáró | a sarródi Kócsagvár

„…Az egykori, a Fertő tó összezsugorodása következtében megszűnt révátkelő helyén áll az 1993-ban épített Kócsagvár. Tervezői a Makovecz Imre neve által fémjelzett organikus építészet követői, a hegykői születésű Zámbó Terézia és férje, Koller József. Nevét a helyi madárvilág egyik jellemző képviselőjéről, a nagy kócsagról kapta, a madár alakja a díszes bejárati kapun is megjelenik. A kócsag a természetvédelem […]

Hazajáró | a sarródi Kócsagvár
2017. augusztus 21. hétfő

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább