Tudom, hogy mostanság sok a paszívházakkal kapcsolatos cikkek száma, de akit érdekel a téma az talán most sok mindent megért abból, amit pl. tegnap is írtam a Mapaszról. Ertsey Attila cikke, természetesen a szerző hozzájárulásával

Egy kis bevezetővel látnám el Sariri-Baffia Enikő cikkét, melyet olvasásra ajánlok valamennyi, az alacsony energiaigényű és passzív ház témaköre iránt érdeklődő olvasónak.

Előzmények

Gyakran érik különböző vádak a Magyar Építész Kamarát, hogy nem tudni, mit csinál – a pénzünkért -, nem kommunikál eléggé, sőt, összejátszik bizonyos lobbykkal.

Tisztelt Kollégáim, Barátaim, most kénytelen vagyok megosztani egy háttérháború néhány mozzanatát, ízelítőül. Először is, elismerem, a MÉK nem kommunikál eléggé, ennek azonban megvan a maga oka. A kamarai munka többé-kevésbé az irodai munka rovására megy, a tisztségviselők nemigen kapnak pénzt a munkájukért, vagy ha elvben igen is, nincs miből kifizetni a járandóságot, egy biztos, nem a pénzért csináljuk. Az időkeret tehát feszes: vagy dolgozunk, vagy kommunikálunk. Az eredmények ritkán látszódnak. Most több külső támadás is érte a kamarát, illetve engem, ezért rákényszerülök, hogy e támadások kiváltó okait megosszam az építészekkel, és döntsék el, kinek az érdekeit képviseljük.

A MÉK igyekszik a kormányzattal minél több kapcsolatot kiépíteni, és részt venni a jogalkotásban, a lakáspolitika, az építésügyet érintő valamennyi ügybe beleszólni, politikai szándékokat kitapogatni és az építészet és az építés általános ügyét, és az építészek, valamint a megbízók érdekeit képviselni. Ennek okán feladatot vállaltunk a Széchenyi-terv előmunkálataiként készült Komplex Energetikai és Klímavédelmi Program (KÉK), az Otthonteremtési Program (OP) és a Bérlakásépítési program elkészítésében, az ezeket koordináló szakmai szervezetekkel (MÉASZ, Társaság a Lakásépítésért Egyesület) együttműködve. A MÉK számos elemmel járult hozzá a munkaanyagok készítéséhez, és részt vesz az újonnan megalakult minisztériumok mellett felálló szakmai konzultatív testületekben e javaslatok továbbfejlesztésében.

A célunk az, hogy a pályázati rendszer egyszerűbb és kiterjedtebb legyen, a fenntarthatóság, az energiahatékonyság szempontjai hangsúlyosan jelen legyenek, illetve legyen újra szociális bérlakásépítés. Ezen eszközök révén legyen az építészeknek és az építőiparnak munkája, az építtetők pedig elérhető áron tartós és alacsony rezsivel működő, ökológiailag és gazdaságilag is fenntartható épületekhez jussanak. Ennek a feladatcsoportnak egy részeként a MÉK azt képviseli, hogy az osztrák modellhez közelítsünk: Ausztriában szociális bérlakás csak passzívházként épülhet. Ha ezt az ambíciózus célt talán nem is tudjuk egy ugrással elérni, minimálisan az a célunk, hogy 2011-től alacsony energiaigényű házaknál rosszabb közpénzből ne épülhessen. 2019-ig a MÉK továbbképző tanfolyamain valamennyi tervező építész sajátíthassa el azokat az ismereteket, amik a 2019 után érvényes energetikai követelmények teljesítéséhez minimálisan szükségesek, azaz legalább a várhatóan kötelező minimum, az alacsony energiaigényű házak tervezését, méretezését képes legyen elvégezni. Ehhez sok oktatóra, és különböző oktatási programokra van szükség, részben a felsőoktatásban, részben a továbbképzésben. Ezek kialakítását a MÉK már megkezdte a felsőoktatásban az EDUCATE program révén; a továbbképzésben a Magyar Mérnöki Kamarával (MMK) közösen működtetjük az energetikusi tanfolyamokat, ahol már 1200 építész és mérnök végzett. A MÉK és a MMK véleménye az, hogy ők lehetnek az alapjai annak a mentori hálózatnak, akik az új pályázati rendszerben segítenek a sikeres pályázatok elkészítésében. E rendszer fejlesztése lenne hivatott nemcsak a mentorok kiképzésére, hanem a szakmagyakorlók teljes körének továbbképzésére.

Nyilvánosan kötelezettséget vállaltunk abban is, hogy az egyeztetések során igyekszünk a részérdekeket képviselő lobbykat visszaszorítani, ha saját kompetenciájukon túl akarnak terjeszkedni.

És itt van az egyre szélesedő konfliktus forrása.

A kiborult bili

Nemrég a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) mellett megalakult az Épületenergetikai Albizottság, a közreműködésre fel lettem kérve. Időközben kerülő úton eljutott hozzám a KÉK program egy a MÉK által nem jóváhagyott „végső” változata, amiben megjelentek olyan betoldások, amikkel nem érthetünk egyet. Ezt valakik a változatot a koordináló szakmai szervezetek köréből véglegesítették, és juttatták el a minisztériumhoz, úgy feltüntetve, mintha a benne foglaltak az egyeztetésben résztvevő szakmai szervezetek konszenzusos véleményével készültek volna, ezzel a minisztériumot is félrevezetve. A megkezdődött egyeztető munka során az előterjesztésben megjelentek az említett KÉK-program elemei is. „Sajnos” észrevettük a svindlit és azonnal hangot is adtuk neki. Mire történt kísérlet?

A számos témára kiterjedő előterjesztés egyetlen olyan eleme volt, ami ellen számos alapvető kifogást fogalmazott meg a MÉK Szakmapolitikai Bizottsága, s ez a KIVÉT-PHA minősítési rendszer. A többi észrevétel, javaslat a munka természetéből adódó feladat, amit meg lehet és kell oldani.

Létrejött egy tiszteletreméltó kezdeményezés, a Kiváló Építési Termék védjegy (KIVÉT). Ebben az arra pályázók, amennyiben teljesítik a kiírás kritériumait, megkaphatják a védjegyet, évente befizetendő díj mellett. Számos hazai és külföldi védjegy és minősítő rendszer létezik e pillanatban is. A KIVÉT ezek sorába illeszkedne, és mint ilyen, kiváló kezdeményezés. A baj nem itt van. A KIVÉT haszna az lenne, hogy emelje az építési termékek színvonalát, minőségi versenyt teremtve. A verseny mindenütt máshol a világban önkéntes. A versengő cégek érdeke, hogy minőségi védjegyeket mutassanak fel, és ezért hajlandóak fizetni is, hogy a szigorú kritériumrendszert teljesítsék, és a vevő lássa, mint a kiváló boroknál, hány versenyen nyert el aranyérmet, stb. A KIVÉT jelenlegi állapotában erre nem alkalmas. A kifogásokat oldalakon keresztül taglaltuk, elég egyetlen példát említeni: az ablakok esetében megszabott egyes követelmények elavultak, egyes olyan megoldásokat is rögzítenek, melyeket Ausztriában, Németországban már tilos alkalmazni. Nem világos a KIVÉT minősítési háttere, mert laboruk nincs, a minősítést papíron végzik. Nem tisztázott a létező minősítési rendszerekkel való viszonyuk, például elismerik-e a német, angol, stb. minősítő intézetek tanúsítványait, stb.

Ez mind nem baj, lehet orvosolni, idővel. Lassan a felhasználók is megismernék, hogy ezek a termékek kiválóak-e vagy sem, érdemes-e megvenni őket, vagy sem. De miért ez a sietség? Fontos megjegyezni, hogy a KIVÉT nem csak magyar termékre vonatkozik, tehát a hazai ipar támogatását ez nem jelenti. Semmi baj nem lenne a KIVÉT-tel, ha nem történt volna kísérlet a monopolhelyzetbe hozására, ráadásul éppen a pályázati rendszer révén. Az előterjesztésbe – hangsúlyozni kell, hogy nem a minisztérium emberei, hanem a szakmai oldal egyes szereplői – csempészték bele azt a bónuszrendszert, ami kivételezett helyzetbe hozná a védjegy birtokosait. A javasolt magas bónuszpontszám közvetlen állami terméktámogatást jelentene. Mit eredményezne – sőt már eredményez is – ez a lehetőség? Azt, hogy egyes kereskedők már úgy ajánlják a KIVÉT-termékeket, hogy azok a pályázati támogatást meg fogják kapni, tehát olcsóbbak lesznek, mint versenytársaik. Ezek után bolond lenne egyetlen vevő is másféle terméket venni. Mivel a védjegy díja sem kevés, ráadásul évente meg kell újítani, ami számos védjegy esetében ilyen sűrűn értelmetlen, a hatás visszájára fordul. Az erősek erősebbek lesznek, a gyengébbek – például egy induló hazai gyártó – labdába sem tud rúgni, mert nem tud olcsóbb lenni, tehát a rendszer épp ellenkező hatást ér el, mint ami az új kormány szándéka, az energiahatékonysági és megújulós háttéripar kialakítása, munkahelyek teremtése. A minőség pedig egyelőre egyes termékkörökben nem garantált, a kritériumok tisztázatlansága miatt.

A KIVÉT-védjegy ma alig több, mint 100 termékre érvényes, ez a teljes építőipari skála hibahatáron belüli része. Ha a bónuszrendszer javasolt formájában lépne érvénybe, az egyetlen és kizárólagos védjeggyé válna, amit ha valaki nem szerez meg, az meghalt.

A minőségi kritériumok tisztázása után lehet a KIVÉT egy kiváló védjegy, monopolhelyzetbe hozása viszont bűn volna. A direkt terméktámogatás veszélyes, mert piacellenes. A pályázati rendszernek nem szabad mást díjaznia, mint az épület teljesítményét. Ezt bármilyen úton elérheti a pályázó, számos termék által. Ha egy védjegy bizonyítottan magasabb minőséget igazol, akkor azzal. Más ügy, ha a hazai ipart akarjuk támogatni. Ez akceptálható, akár direkt módon is. Ott is egy minőségi kritériumrendszer állítandó fel, amire számos kísérlet történt már, sajnos egyik sem lett univerzálisan elfogadott – ebben is előbbre járnak az osztrákok, érdemes lenne tőlük eltanulni.

Még nem elég

De a kifogások sora még nem ért véget. A KIVÉT minősítés mellé becsatlakozott a Passzívház Akadémia Kft. (PHA), mely minősíteni kíván tervezőket, kivitelezőket, épületeket. Ezzel sem lenne baj, ha nem törne monopolhelyzetre, és nem aspirálna kamarai jogosítványokra. A PHA Kft. azonban minden Magyarországon építendő és pályázati támogatásra számító alacsony energiaigényű és passzív, vagy aközeli ház, tervező és kivitelező minősítője kíván lenni. Egyúttal el is dönti, hol legyenek ezek a minőségi kategóriák meghúzva, holott erről nincs se jogszabály, se szakmai konszenzus, még vita sem.

Nemcsak a MÉK-kel és a MMK-val, hanem még a Kereskedelmi és Iparkamarával is konkurálna. Egy komplett univerzumot épített ki a PHA Kft., saját tervezői névjegyzékkel, „egyetemmel”, úgy, hogy erre semmilyen akkreditációja nincs, se minősítések odaítélésére, se oktatásra. Bárki tarthat bármilyen tanfolyamot, de jogosítványt csak a kamarák adhatnak ki. A többi önkéntes, magánszorgalmú ügy. Az egyetem szó használatát is törvény szabályozza, ha valaki tanfolyamot indít, azt legfeljebb szabadegyetemnek nevezheti, ha nem ez teszi, törvénytelenül jár el, tetszik, vagy nem tetszik.

A kamara működését, beleértve a jogosítványok kiadását törvények szabályozzák. Egy egyesület, vagy kft. adhat ki minősítést vagy védjegyet, de az nem lehet kötelező, és pláne nem jogosíthat fel állami támogatások igénybevételére. Ha valaki egy külföldi, neves intézet renoméjára és szakmai eredményeire hivatkozik, ennek is meg van a módja, de a következő írásból kiderül az is, hogy itt nem egészen ez a helyzet.

Amikor a fenti kifogásokat a MÉK tételesen felsorolta, tételes válasz helyett burkolt fenyegetést, illetve minősíthetetlen rágalmakat kapott – azaz inkább kaptam.

Egy rövid részlet Debreczy Zoltánnak az előterjesztésre írt véleményezéséből:

„Meghökkentő, de többszöri átolvasás után is úgy tűnik számomra, mintha Ertsey Attila a MAGYAR Építész Kamara nevében az egész programjavaslatból leginkább a magyar kezdeményezéseket (KIVÉT, ÉMI) probálná tűzzel-vassal eltávolítani és a külföldi rendszereket, ill. magánvállalkozásokat (LEED, BREEAM, TÜV-MEEI, PHI) igyekezne „beimportálni”. A nemzetközi tendenciák egyébként épp ellenkező előjelűek, ha már a nemzetköziségre szükséges hivatkozni. Mindezen számomra furcsa felhang ellenére is hiszek abban, hogy elmúltak azok az idők, amikor az emberek – akár szakmai irigységből itthon eltaposnak egy magyar kezdeményezést és helyette egy külföldi rendszer hazai szekértolóivá és haszonélvezőivé próbálnak válni. Páran tendenciózusan a kamarai jogosultsági körök megtámadását próbálták belemagyarázni a program egyes részeibe – holott ez önmagában is abszurd felvetés -, a kamarákat próbálták szembeállítani a programmal. Ez fölöttébb sajnálatos és szükségtelen.“

A szöveg önmagáért beszél.

Szükséges megjegyezni, hogy a MÉK-javaslatban megemlítettük, hogy a kiépítendő továbbképzésben számos szakemberre szükség van, többek közt a MAPASZ tagjaira is, tehát tettünk gesztust azok irányába is, akik e területen aktívak. Javaslatot tettünk továbbá egy magyar termék védjegyre is, mert a KIVÉT nem csak magyar termékek minősítésére vállalkozik. Így váltam szekértolóvá és haszonélvezővé, talán még önkritikát is kéne gyakorolnom. Olyan javaslatot is kaptam, hogy mondjak le a bizottságban vállalt munkáról. Nem teszem, mert azok a kamarai tagok, akik nagy többséggel rám szavaztak, arra adtak felhatalmazást, amit most teszek. Nekik tartozom elszámolással. Én nem képviselek külföldi gyártót, ellenben az, aki vádol, igen. Szerencsére nem ennyire egyoldalú a helyzet. Több szakmai szervezet hasonló álláspontot fejtett ki, illetve egyetértéséről biztosított. A háború tehát folyik.

A tét egy tisztességesebb rendszer kiépítése, ahol nem egyenlők és egyenlőbbek versenyeznek. Ennyi talán elég is bevezetőül. Olvassák figyelemmel a darmstadti Passzívház Intézet képviselőjének sorait.

Ertsey Attila MÉK alelnök

[poll id=”45″]