Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2010. október 29. péntek

Tudósítás a frontról, avagy a KIVÉT-PHA ügy

Tudom, hogy mostanság sok a paszívházakkal kapcsolatos cikkek száma, de akit érdekel a téma az talán most sok mindent megért abból, amit pl. tegnap is írtam a Mapaszról. Ertsey Attila cikke, természetesen a szerző hozzájárulásával

Egy kis bevezetővel látnám el Sariri-Baffia Enikő cikkét, melyet olvasásra ajánlok valamennyi, az alacsony energiaigényű és passzív ház témaköre iránt érdeklődő olvasónak.

Előzmények

Gyakran érik különböző vádak a Magyar Építész Kamarát, hogy nem tudni, mit csinál – a pénzünkért -, nem kommunikál eléggé, sőt, összejátszik bizonyos lobbykkal.

Tisztelt Kollégáim, Barátaim, most kénytelen vagyok megosztani egy háttérháború néhány mozzanatát, ízelítőül. Először is, elismerem, a MÉK nem kommunikál eléggé, ennek azonban megvan a maga oka. A kamarai munka többé-kevésbé az irodai munka rovására megy, a tisztségviselők nemigen kapnak pénzt a munkájukért, vagy ha elvben igen is, nincs miből kifizetni a járandóságot, egy biztos, nem a pénzért csináljuk. Az időkeret tehát feszes: vagy dolgozunk, vagy kommunikálunk. Az eredmények ritkán látszódnak. Most több külső támadás is érte a kamarát, illetve engem, ezért rákényszerülök, hogy e támadások kiváltó okait megosszam az építészekkel, és döntsék el, kinek az érdekeit képviseljük.

A MÉK igyekszik a kormányzattal minél több kapcsolatot kiépíteni, és részt venni a jogalkotásban, a lakáspolitika, az építésügyet érintő valamennyi ügybe beleszólni, politikai szándékokat kitapogatni és az építészet és az építés általános ügyét, és az építészek, valamint a megbízók érdekeit képviselni. Ennek okán feladatot vállaltunk a Széchenyi-terv előmunkálataiként készült Komplex Energetikai és Klímavédelmi Program (KÉK), az Otthonteremtési Program (OP) és a Bérlakásépítési program elkészítésében, az ezeket koordináló szakmai szervezetekkel (MÉASZ, Társaság a Lakásépítésért Egyesület) együttműködve. A MÉK számos elemmel járult hozzá a munkaanyagok készítéséhez, és részt vesz az újonnan megalakult minisztériumok mellett felálló szakmai konzultatív testületekben e javaslatok továbbfejlesztésében.

A célunk az, hogy a pályázati rendszer egyszerűbb és kiterjedtebb legyen, a fenntarthatóság, az energiahatékonyság szempontjai hangsúlyosan jelen legyenek, illetve legyen újra szociális bérlakásépítés. Ezen eszközök révén legyen az építészeknek és az építőiparnak munkája, az építtetők pedig elérhető áron tartós és alacsony rezsivel működő, ökológiailag és gazdaságilag is fenntartható épületekhez jussanak. Ennek a feladatcsoportnak egy részeként a MÉK azt képviseli, hogy az osztrák modellhez közelítsünk: Ausztriában szociális bérlakás csak passzívházként épülhet. Ha ezt az ambíciózus célt talán nem is tudjuk egy ugrással elérni, minimálisan az a célunk, hogy 2011-től alacsony energiaigényű házaknál rosszabb közpénzből ne épülhessen. 2019-ig a MÉK továbbképző tanfolyamain valamennyi tervező építész sajátíthassa el azokat az ismereteket, amik a 2019 után érvényes energetikai követelmények teljesítéséhez minimálisan szükségesek, azaz legalább a várhatóan kötelező minimum, az alacsony energiaigényű házak tervezését, méretezését képes legyen elvégezni. Ehhez sok oktatóra, és különböző oktatási programokra van szükség, részben a felsőoktatásban, részben a továbbképzésben. Ezek kialakítását a MÉK már megkezdte a felsőoktatásban az EDUCATE program révén; a továbbképzésben a Magyar Mérnöki Kamarával (MMK) közösen működtetjük az energetikusi tanfolyamokat, ahol már 1200 építész és mérnök végzett. A MÉK és a MMK véleménye az, hogy ők lehetnek az alapjai annak a mentori hálózatnak, akik az új pályázati rendszerben segítenek a sikeres pályázatok elkészítésében. E rendszer fejlesztése lenne hivatott nemcsak a mentorok kiképzésére, hanem a szakmagyakorlók teljes körének továbbképzésére.

Nyilvánosan kötelezettséget vállaltunk abban is, hogy az egyeztetések során igyekszünk a részérdekeket képviselő lobbykat visszaszorítani, ha saját kompetenciájukon túl akarnak terjeszkedni.

És itt van az egyre szélesedő konfliktus forrása.

A kiborult bili

Nemrég a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) mellett megalakult az Épületenergetikai Albizottság, a közreműködésre fel lettem kérve. Időközben kerülő úton eljutott hozzám a KÉK program egy a MÉK által nem jóváhagyott „végső” változata, amiben megjelentek olyan betoldások, amikkel nem érthetünk egyet. Ezt valakik a változatot a koordináló szakmai szervezetek köréből véglegesítették, és juttatták el a minisztériumhoz, úgy feltüntetve, mintha a benne foglaltak az egyeztetésben résztvevő szakmai szervezetek konszenzusos véleményével készültek volna, ezzel a minisztériumot is félrevezetve. A megkezdődött egyeztető munka során az előterjesztésben megjelentek az említett KÉK-program elemei is. „Sajnos” észrevettük a svindlit és azonnal hangot is adtuk neki. Mire történt kísérlet?

A számos témára kiterjedő előterjesztés egyetlen olyan eleme volt, ami ellen számos alapvető kifogást fogalmazott meg a MÉK Szakmapolitikai Bizottsága, s ez a KIVÉT-PHA minősítési rendszer. A többi észrevétel, javaslat a munka természetéből adódó feladat, amit meg lehet és kell oldani.

Létrejött egy tiszteletreméltó kezdeményezés, a Kiváló Építési Termék védjegy (KIVÉT). Ebben az arra pályázók, amennyiben teljesítik a kiírás kritériumait, megkaphatják a védjegyet, évente befizetendő díj mellett. Számos hazai és külföldi védjegy és minősítő rendszer létezik e pillanatban is. A KIVÉT ezek sorába illeszkedne, és mint ilyen, kiváló kezdeményezés. A baj nem itt van. A KIVÉT haszna az lenne, hogy emelje az építési termékek színvonalát, minőségi versenyt teremtve. A verseny mindenütt máshol a világban önkéntes. A versengő cégek érdeke, hogy minőségi védjegyeket mutassanak fel, és ezért hajlandóak fizetni is, hogy a szigorú kritériumrendszert teljesítsék, és a vevő lássa, mint a kiváló boroknál, hány versenyen nyert el aranyérmet, stb. A KIVÉT jelenlegi állapotában erre nem alkalmas. A kifogásokat oldalakon keresztül taglaltuk, elég egyetlen példát említeni: az ablakok esetében megszabott egyes követelmények elavultak, egyes olyan megoldásokat is rögzítenek, melyeket Ausztriában, Németországban már tilos alkalmazni. Nem világos a KIVÉT minősítési háttere, mert laboruk nincs, a minősítést papíron végzik. Nem tisztázott a létező minősítési rendszerekkel való viszonyuk, például elismerik-e a német, angol, stb. minősítő intézetek tanúsítványait, stb.

Ez mind nem baj, lehet orvosolni, idővel. Lassan a felhasználók is megismernék, hogy ezek a termékek kiválóak-e vagy sem, érdemes-e megvenni őket, vagy sem. De miért ez a sietség? Fontos megjegyezni, hogy a KIVÉT nem csak magyar termékre vonatkozik, tehát a hazai ipar támogatását ez nem jelenti. Semmi baj nem lenne a KIVÉT-tel, ha nem történt volna kísérlet a monopolhelyzetbe hozására, ráadásul éppen a pályázati rendszer révén. Az előterjesztésbe – hangsúlyozni kell, hogy nem a minisztérium emberei, hanem a szakmai oldal egyes szereplői – csempészték bele azt a bónuszrendszert, ami kivételezett helyzetbe hozná a védjegy birtokosait. A javasolt magas bónuszpontszám közvetlen állami terméktámogatást jelentene. Mit eredményezne – sőt már eredményez is – ez a lehetőség? Azt, hogy egyes kereskedők már úgy ajánlják a KIVÉT-termékeket, hogy azok a pályázati támogatást meg fogják kapni, tehát olcsóbbak lesznek, mint versenytársaik. Ezek után bolond lenne egyetlen vevő is másféle terméket venni. Mivel a védjegy díja sem kevés, ráadásul évente meg kell újítani, ami számos védjegy esetében ilyen sűrűn értelmetlen, a hatás visszájára fordul. Az erősek erősebbek lesznek, a gyengébbek – például egy induló hazai gyártó – labdába sem tud rúgni, mert nem tud olcsóbb lenni, tehát a rendszer épp ellenkező hatást ér el, mint ami az új kormány szándéka, az energiahatékonysági és megújulós háttéripar kialakítása, munkahelyek teremtése. A minőség pedig egyelőre egyes termékkörökben nem garantált, a kritériumok tisztázatlansága miatt.

A KIVÉT-védjegy ma alig több, mint 100 termékre érvényes, ez a teljes építőipari skála hibahatáron belüli része. Ha a bónuszrendszer javasolt formájában lépne érvénybe, az egyetlen és kizárólagos védjeggyé válna, amit ha valaki nem szerez meg, az meghalt.

A minőségi kritériumok tisztázása után lehet a KIVÉT egy kiváló védjegy, monopolhelyzetbe hozása viszont bűn volna. A direkt terméktámogatás veszélyes, mert piacellenes. A pályázati rendszernek nem szabad mást díjaznia, mint az épület teljesítményét. Ezt bármilyen úton elérheti a pályázó, számos termék által. Ha egy védjegy bizonyítottan magasabb minőséget igazol, akkor azzal. Más ügy, ha a hazai ipart akarjuk támogatni. Ez akceptálható, akár direkt módon is. Ott is egy minőségi kritériumrendszer állítandó fel, amire számos kísérlet történt már, sajnos egyik sem lett univerzálisan elfogadott – ebben is előbbre járnak az osztrákok, érdemes lenne tőlük eltanulni.

Még nem elég

De a kifogások sora még nem ért véget. A KIVÉT minősítés mellé becsatlakozott a Passzívház Akadémia Kft. (PHA), mely minősíteni kíván tervezőket, kivitelezőket, épületeket. Ezzel sem lenne baj, ha nem törne monopolhelyzetre, és nem aspirálna kamarai jogosítványokra. A PHA Kft. azonban minden Magyarországon építendő és pályázati támogatásra számító alacsony energiaigényű és passzív, vagy aközeli ház, tervező és kivitelező minősítője kíván lenni. Egyúttal el is dönti, hol legyenek ezek a minőségi kategóriák meghúzva, holott erről nincs se jogszabály, se szakmai konszenzus, még vita sem.

Nemcsak a MÉK-kel és a MMK-val, hanem még a Kereskedelmi és Iparkamarával is konkurálna. Egy komplett univerzumot épített ki a PHA Kft., saját tervezői névjegyzékkel, „egyetemmel”, úgy, hogy erre semmilyen akkreditációja nincs, se minősítések odaítélésére, se oktatásra. Bárki tarthat bármilyen tanfolyamot, de jogosítványt csak a kamarák adhatnak ki. A többi önkéntes, magánszorgalmú ügy. Az egyetem szó használatát is törvény szabályozza, ha valaki tanfolyamot indít, azt legfeljebb szabadegyetemnek nevezheti, ha nem ez teszi, törvénytelenül jár el, tetszik, vagy nem tetszik.

A kamara működését, beleértve a jogosítványok kiadását törvények szabályozzák. Egy egyesület, vagy kft. adhat ki minősítést vagy védjegyet, de az nem lehet kötelező, és pláne nem jogosíthat fel állami támogatások igénybevételére. Ha valaki egy külföldi, neves intézet renoméjára és szakmai eredményeire hivatkozik, ennek is meg van a módja, de a következő írásból kiderül az is, hogy itt nem egészen ez a helyzet.

Amikor a fenti kifogásokat a MÉK tételesen felsorolta, tételes válasz helyett burkolt fenyegetést, illetve minősíthetetlen rágalmakat kapott – azaz inkább kaptam.

Egy rövid részlet Debreczy Zoltánnak az előterjesztésre írt véleményezéséből:

Meghökkentő, de többszöri átolvasás után is úgy tűnik számomra, mintha Ertsey Attila a MAGYAR Építész Kamara nevében az egész programjavaslatból leginkább a magyar kezdeményezéseket (KIVÉT, ÉMI) probálná tűzzel-vassal eltávolítani és a külföldi rendszereket, ill. magánvállalkozásokat (LEED, BREEAM, TÜV-MEEI, PHI) igyekezne „beimportálni”. A nemzetközi tendenciák egyébként épp ellenkező előjelűek, ha már a nemzetköziségre szükséges hivatkozni. Mindezen számomra furcsa felhang ellenére is hiszek abban, hogy elmúltak azok az idők, amikor az emberek – akár szakmai irigységből itthon eltaposnak egy magyar kezdeményezést és helyette egy külföldi rendszer hazai szekértolóivá és haszonélvezőivé próbálnak válni. Páran tendenciózusan a kamarai jogosultsági körök megtámadását próbálták belemagyarázni a program egyes részeibe – holott ez önmagában is abszurd felvetés -, a kamarákat próbálták szembeállítani a programmal. Ez fölöttébb sajnálatos és szükségtelen.“

A szöveg önmagáért beszél.

Szükséges megjegyezni, hogy a MÉK-javaslatban megemlítettük, hogy a kiépítendő továbbképzésben számos szakemberre szükség van, többek közt a MAPASZ tagjaira is, tehát tettünk gesztust azok irányába is, akik e területen aktívak. Javaslatot tettünk továbbá egy magyar termék védjegyre is, mert a KIVÉT nem csak magyar termékek minősítésére vállalkozik. Így váltam szekértolóvá és haszonélvezővé, talán még önkritikát is kéne gyakorolnom. Olyan javaslatot is kaptam, hogy mondjak le a bizottságban vállalt munkáról. Nem teszem, mert azok a kamarai tagok, akik nagy többséggel rám szavaztak, arra adtak felhatalmazást, amit most teszek. Nekik tartozom elszámolással. Én nem képviselek külföldi gyártót, ellenben az, aki vádol, igen. Szerencsére nem ennyire egyoldalú a helyzet. Több szakmai szervezet hasonló álláspontot fejtett ki, illetve egyetértéséről biztosított. A háború tehát folyik.

A tét egy tisztességesebb rendszer kiépítése, ahol nem egyenlők és egyenlőbbek versenyeznek. Ennyi talán elég is bevezetőül. Olvassák figyelemmel a darmstadti Passzívház Intézet képviselőjének sorait.

Ertsey Attila MÉK alelnök

[poll id=”45″]

Hozzászólások (17): megnézem

  • atuse

    2010. október 29. péntek 12:46

    #76774

    ..és ki van a boltban?

  • Boery

    2010. október 29. péntek 23:47

    #76790

    Debreczy Úr úgy olvasom ismét szélirányba igyekszik fordítani saját kis csónakját és előhúzta a nemzeti kártyát.
    Ha már lecsúszott arról, hogy az elsők között legyen neki (az ő érdekeltségébe tartozó cégeknek )is egy minősített passzívháza akkor inkább létrehoz egy minősítő rendszert amit ő kordinál.
    A bibit csak ott látom, hogy mindezzel azt a szakmai forrást köpi szembe ahonnan ő is több évig táplálkozott.
    Ha ez így van akkor milyen erkölcsi alapja van a cégének nevében( PHA ) és az általa kezdeményezett szövetségben ( MAPASZ ) a passzívház kifejezést használni?
    Debreczy Úr sokáig hangoztatta, hogy ő az első PHI által minősített tervező ( szerencsére mára már vannak szép számban ) azt azonban el felejti hozzá tenni, hogy a jóhiszemű németeket becsapta mert neki semmilyen szakmai előképzettsége nincsen sem építészeti és sem épületgépészeti vagy energetikai szakképesítéssel nem rendelkezik ( tervezői jogosultsága sincsen ).
    Ez az ember akarja ezek után minősíteni a építészeti- épületgépészeti szakmát ???

  • Adamkó Feri

    2010. október 30. szombat 09:55

    #76800

    Van egy fogadásom, hogy ki nyeri a háborút, sajnos 🙁
    Hogy honnan ez a pesszimista hozzáállásom?????

  • Jesu

    2010. október 30. szombat 20:55

    #76815

    Miert gondoltam, hogy hallok meg errol a tarsasagrol…
    Ez a gusztustalan uzleti hozzaallas amivel az egesz temara ratelepednek a gyomrat forditja ki a normalis embereknek. Remelem kozos fellepessel gatat lehet szabni eme parazitaknak…

  • Jesu

    2010. október 30. szombat 21:08

    #76816

    … vicc az egész.

  • Jesu

    2010. október 31. vasárnap 10:28

    #76837

    Kedves József!

    Csak arra gondoltam, hogy megint a gátlástalanok nyomulnak, mert a normális ember, ha ilyen magatartással találkozik, akkor félreáll, pont azért, mert nem akar belemenni effajta könyöklésekbe (mint ahogy Ön sem megy el a konferenciára már, igaz már Én sem).
    Pedig NEM KÉNE HAGYNI! Ugyanaz fog lejátszódni, mint anno 90-94-ben a politikában. Ha hagyjuk, akkor lesz nekünk szép kis „PH elitünk”, akik minden „bevert dűbel” után lenyúlják a sarcot. Nem nyögött már eddig is ez az ország elég kapzsi embert? Bár egy barátom szavaival élve: „megszavaztuk”.
    Ezért támogatom az összefogást és a harcot! Szükséges a szakmai szervezetek és minden kapcsolódó csoport azonnali vészharang kongatása, dömpingszerű hivatalos megkeresésekkel a megfelelő szervek, minisztériumok felé! Sajnálatos lenne, ha parkettakereskedőből „PH istennek” önjelölt módon kinevezett új-Döbrögink lenne…

  • Jesu

    2010. október 31. vasárnap 10:34

    #76838

    .. nem jelent meg a hozzászólásom. Lehet csak blogbug?

  • Jesu

    2010. október 31. vasárnap 10:35

    #76839

    Kedves József!

    Csak arra gondoltam, hogy megint a gátlástalanok nyomulnak, mert a normális ember, ha ilyen magatartással találkozik, akkor félreáll, pont azért, mert nem akar belemenni effajta könyöklésekbe (mint ahogy Ön sem megy el a konferenciára már, igaz már Én sem).
    Pedig NEM KÉNE HAGYNI! Ugyanaz fog lejátszódni, mint anno 90-94-ben a politikában. Ha hagyjuk, akkor lesz nekünk szép kis „PH elitünk”, akik „minden bevert dűbel” után lenyúlják a sarcot. Nem nyögött már eddig is ez az ország elég kapzsi embert? Bár egy barátom szavaival élve: „megszavaztuk”.
    Ezért támogatom az összefogást és a harcot! Szükséges a szakmai szervezetek és minden kapcsolódó csoport azonnali vészharang kongatása, dömpingszerű hivatalos megkeresésekkel a megfelelő szervek, minisztériumok felé! Sajnálatos lenne, ha parkettakereskedőből „PH istennek” önjelölt módon kinevezett új-Döbrögink lenne…

  • Jesu

    2010. október 31. vasárnap 11:38

    #76846

    Semmi gond.
    Csak elsőre nem írta ki a várakozást.
    Én kérek elnézést a duplázásért!

  • Jesu

    2010. október 31. vasárnap 13:54

    #76856

    🙂 Kedves József, biztosan csak a sok munka miatti fáradtságod okán (én pl. kivagyok eléggé…) nem vetted észre, de LEÍRTAM A MEGOLDÁST: Minden lehetőséget, fórumot, médiát megragadni, felhívni az illetékesek figyelmét, esetleg az ellenőrző szerveket, hogy mi készül, kilátásba helyezve azt is, ha esetleg maguk is aktív közreműködők ebben a monopóliumra törő belterjes dologban, akkor nem marad visszhang nélkül, ha ebben a formában kívánják megvalósítani.

    Persze ha nincs összefogás, akkor nem lesz semmi! PAOSZ, MÉK, érintett tervezők/épületgépészek, aktív cégek: Közös nyilatkozat, média bevonással!

    Én mondjam meg, szervezzem le??? Végül is így vagy úgy ismerek nagyrészt mindenkit a témában, de én magam sosem szerettem volna előtérbe lépni. Sem ambíciók, sem anyagi dolgok nem motiválnak életem mostani szakaszában (lehet pont ezért kéne mégis aktívabban részt vennem?), de mivel alapvetően békére törekszem, lelkileg rombol a gyarló és kapzsi emberekkel való konfrontáció.

    Ertsey Attilával nemrég beszéltem telefonon, igaz egész más témában. Régóta kísérem figyelemmel a munkásságát, vakon bíznék a józan ítélőképességében, úgy érzem jó kézben van az ügy nála. Annak is nagyon örülök, hogy Miklós felvállalja itt a blogon a témát, mert így máris nagyobb publicitást kap és rá is bizony sokan figyelnek. MINDEN ESZKÖZZEL ÉS LEHETŐSÉGGEL TÁMOGATNI KELL ŐKET! Ha kell én beállok tüntetni is, csak szóljatok, hol, mikor! 😉

    Értem én a pesszimista hangokat is, hiszen egy barátom épp most jelezte, hogy megkapták az első politikai utasítást fentről, hogy előtérbe kell helyezni pályázati szempontból valakit, aki nem méltó rá. Még ha magam sem vágyom vissza a „vörös villamost”, hozzá kell tenni, hogy az elmúlt 6-8 évben azért ilyen nem történt az adott területen. Ez van, ilyen világot élünk, ha Döbrö(g)czyék jól simulnak, akár ők is sikerre vihetik a maguk ügyét hasonló módon.

    Viszont jó lenne észrevenni, hogy rég volt ekkora lehetősége egy országnak, hogy átalakuljon sok minden AKÁR JÓL IS, nem kéne hagyni parazitákat beépülni a rendszerbe. Csak remélem, hogy FENT nem minden szól a „gesztenye kaparásról”, és most hogy ilyen kivételes helyzetben vannak, előtérbe kerülhet a szakmaiság is.

    Ffi klimax ellen meg van csodálatos házi bolyhos szilva páleszem, amire szeretettel meghívlak benneteket, (amint elül ez a roham, ami nem hagy pihenni szeptember 1 óta) megbeszélni az élet nagy dolgait.

  • commentarch

    2010. november 1. hétfő 04:01

    #76874

    Erre mondják, hogy ügyes! Bár remélem, a KIVÉT kezdeményezés sokkal inkább a „nice try” (jó próbálkozás) kategóriájában marad!

    Egy magáncég által tulajdonolt védjegyhez kötni bármiféle állami támogatást ugyanis a versenykorlátozó megállapodás iskolapéldája! Egy ilyen tartalmú rendelettel véleményem szerint nem lehet felülírni a versenytörvényt sem, az ugyanis feltehetőleg nem állná ki az alkotmányosság próbáját. (Feltéve, ha az azt betartatni hivatott intézménynek egyáltalán maradnak jogosultságai a jövőben…)

    Bárki hozzáférhet az interneten a Magyar Szabadalmi Hivatal nyilvántartásához (pipacsweb.hpo.hu), amelyből kiderül, hogy kik a „Kiváló Építési Termék Építési Minősítési Rendszer” (KIVÉT) védjegy(ek) tulajdonosai: négy magánszemély, illetve a tulajdonukban álló ÉTMV Építési Termék Min!ségvédelmi és Vállalkozásfejlesztési Nonprofit Kft. (A cég az idei évtől nonprofit, mert így valóban még komolyabbnak tűnik!)

    A Kft.-n keresztül, valamint közvetlenül is a védjegy tulajdonosai:
    – Széman György, a Magyar Építőanyagipari Szövetség elnöke, ill. a Magyar Üvegipari Szövetség (MÜSZ) főtitkára;
    – Molnár Miklós, a Terc Kft. tulajdonosa;
    – Formanek László, közbeszerzési szakértő, a MÜSZ egyéni tagja, valamint
    – Kiss Károlyné. a Magyar Termék Nagydíj ügyvivője, illetve – Széman Györggyel közösen – tulajdonosa.

    A „Kiváló Építési Termék PASSZÍVHÁZ AKADÉMIA” védjegy kérelmezői pedig az alábbi magánszemélyek:
    – Debreczy Zoltán, a MAPASZ elnöke, valamint
    – Széman György és Formanek László.

    Bizonyára csak „véletlen”, hogy nem egy hatóság ítél oda egy ilyen elismerést (ami lehet, hogy csak a nevében az), és az érintettek jót akartak, sőt egyáltalán nem azt elérni, hogy nélkülük levegőt se lehessen venni az építőiparban, illetve a passzívházak minősítése során! Bár a KIVÉT minősítő tanács tagjai között (lásd https://www.kivet.hu) ott van a Belügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, az NFH, az ÉMI és az építőipari szöevetségek, ami alapján ki gondolná, hogy valójában négy magánszemély egyéni kezdeményezése… Egy újabb hazai „sikertörténet”?!

  • Kardos Ferenc

    2010. november 1. hétfő 16:11

    #76890

    A dolog természetéből adódóan kevesen tudhatják, de fontos lenne, hogy MINDENKI tudjon róla. Elmesélem hát röviden:
    Sokan ledegradálják a „méregdrága” PHI minősítést, van kivitelező, aki kifejezetten lebeszéli róla az építtetőt. Bennfentesebbek tudhatják, hogy itt kiderülnek a tervezői és kivitelezői hibák is, nem minden vállalkozó kíván ezzel szembesülni!

    Sariri Baffia Enikő mesélte egyszer, hogy az előminősítés során (igen, nem egy utólagos plakett kiadásáról van csak szó, mint sokan gondolják)a tervek átvizsgálásakor – fontos, NEM KEZDŐDÖTT MÉG EL AZ ÉPÍTKEZÉS – gyakran kiderül, hogy a megtervezett épület 50-60 kWh/m2év fűtési hőigényű lenne! Ebben a fázisban következnek a terveken a finomítások, hogy az épület teljesíteni tudja a 15 kWh/m2év értéket. Megjegyzem, azt nem mondta, hogy ez csak a magyar tervekre vonatkozna. A németeknél sincs ez másképp, még ők is erősen tanulják a „szakmát”.
    Enikő készítette el a PHPP legelső verzióját, 15 éve CSAK ezzel a szakterülettel foglalkozik.
    Legyetek szívesek ennek figyelembevételével megmondani, itt Magyarországon a Passzívház Akadémián (:-))ki fogja ezt a feladatkört ellátni?
    És azok a passzívházak, amelyek rendelkeznek majd a KIVÉT-PHA pöcséttel, valójában lesznek-e legalább A+ kategóriásak?

  • Joy

    2010. november 19. péntek 09:52

    #77349

    Vita a Komplex Klímavédelmi és Épületenergetikai Program (KÉK) körül, avagy kap-e szerepet a Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara az új pályázati rendszer véleményezésében.

    Házigazda: Ertsey Attila, MÉK
    Meghívott vendégek:

    •Bencsik János államtitkár (NFM)
    •Széman György (MÉASZ)
    •dr. Pálvölgyi Tamás(MÉASZ)
    •Reith András (HuGBC)
    •Kálmán Ernő (MÉSZ)
    •Bocsák István (MMK)
    Időpont: 2010. november 22. hétfő 18 óra.
    Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ (1052 Bp. Petőfi Sándor u. 5.)

    https://www.epiteszforum.hu/node/17385

  • Kálmán László

    2010. november 21. vasárnap 09:58

    #77380
  • Jesu

    2010. november 22. hétfő 15:17

    #77407

    Kíváncsian várom majd a beszámolót a ma esti vitáról!
    Elmenni sajnos nem tudok.

  • TÜKE

    2010. november 24. szerda 05:06

    #77468

    Bizonyára a hozzáértők ezt jobban tudják,mint én,illetve elég későn került hozzám ez a levél. (Remélve,hogy nem reklám?) Állítólag ma (nov.24.) lesz Pécsett, a Hotel Laterumban (Hajnóczy J.u.37-39) Minőségi szakmai nap épületgépészeknek. (9.00.>16.30.) [ Google : Megoldások a környezettudatos és energiahatékony tervezéshez ]
    A program meghívóját itt lehet megnézni :
    https://www.megsz.hu/megsz/hirtar/hirarchivum/1-vezeto_hirek/2401-megoldasok-a-koernyezettudatos-es-energiahatekony-tervezeshez.html.
    Lenne egy nagy kérésem ! (ha tudna bárki segíteni!) Több éve „keresem” a LATERUM szó jelentését !- és eddig még nem nagyon tudott segített benne senki sem. Bár voltak „célozgatások”… téglaépület (?) – és téglával kapcsolatos szavakra.
    Kösz’ 🙂

TERV KRITIKA
Tervkritika 193 | modern egyszerűség falusi környezetben

Kedves Miklós! Még az év első felében találkoztunk, hogy egy Pest megyei családi ház tervezéséről egyeztessünk. Akkor nem Önt választottuk tervezőként, viszont most szeretnénk tervkritikára beküldeni az elkészült terveket. A kiviteli tervcsomag építészeti része közel végleges állapotban van, most a gépészeti/elektromos/statikai tervezésnél tartunk, ezeket januárban szeretnénk befejezni. Az építkezést ez év őszén szeretnénk megkezdeni. A […]

Tervkritika 193 | modern egyszerűség falusi környezetben
2018. január 24. szerda
SZAKMA
Passzívházak 2016 | Történtek jó dolgok is …

A Passzívházak 2016 sorozat eddigi írásaiban csupa rossz dolog került szóba, itt a végén kerüljenek szóba a jók is. A passzívházak Németországból kerültek hozzánk, közel 20 éves késéssel. A jelentőségük és különösen a hatásuk elvitathatatlan. Szélesebb körben való elterjedését, a szakmai közbeszédbe való bekerülését azonban nem a mérnök, szorosabban véve az építész társadalomnak köszönhetjük. Az építtetők […]

Passzívházak 2016 | Történtek jó dolgok is …
2016. december 8. csütörtök

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább