Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2010. október 10. vasárnap

Tervkritika | várjuk a (hallgatói) terveket is

A minap az Ybl-n egy előadáson az építészet és az internetről beszélgettünk és ott is elmondtam, amit most szeretnék: a pályakezdők, az egyetemre járók egyik legnagyobb problémája, miképpen mutassák meg magukat a nagyközönségnek, hogyan tudják felhívni a figyelmet magukra. Erre 3 szót tudok írni:

publikálni, publikálni, publikálni

Ma már számos hely van az interneten, ahol be lehet mutatkozni, sőt olyan helyek is adódnak, ahol még látogatók is vannak 🙂 (mert hogy nem elég ha készítünk magunknak egy honlapot vagy egy blogot). Mi ezt még annyival is megtoldjuk, hogy a beküldött tervrajzról kritikát is mondunk, sőt mások is mondhatnak róla kritikát, meg lehet védeni, beszélni róla.

Szóval az alábbi felhívás nem csak építtetőknek szól, hanem neked is kedves hamarosan végző építész hallgató kolléga vagy éppen a pályáját kezdő, vagy nagyobb ismeretségre vágyó építész kolléga:

Ha szívesen bemutatná másoknak is a készülő/elkészült lakását vagy a házát, esetleg  kíváncsi arra, hogy mások mit mondanak az Önnek tetsző házról, akkor küldje meg nekünk, mi bemutatjuk és persze véleményt is mondunk róla (ha a ház nem az Öné, de kíváncsi mások mit gondolnak róla, azt is beküldheti). A diszkréció miatt a honlapon megjelenő anyagokon legfeljebb a város (+kerület) és az építtető neve fog szerepelni (vagy ha kéri, még az sem), mivel itt nem egy konkrét tervező esetleg ajánlása vagy éppen kritizálása a cél, hanem a tanulságok közös levonása.

A Tervkritikát tekintsék egyfajta kontrollnak, a „több szem többet lát” bölcsességének, melyet sok esetben a hozzászólók is alakítanak. A Tervkritika nem jelent tervezést vagy áttervezést, csak véleményezést és esetleg javaslattételt.

Részletesebben a tervkritikáról illetve itt található az összes eddigi tervkritika: https://kooseptar.hu/2008/05/10/szephazak-megmutatom-a-hazam/

[poll id=”18″]

Hozzászólások (0): megnézem

TERV KRITIKA
Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés

Tisztelt Koós Miklós! Szeretnénk a véleményét kérni a tervezett családi házunkról. A telek alapterülete 714 m2, sík, beépíthetősége 20%, a maximális épületmagasság pedig 5,5 m. Én és a férjem márciusban fogjuk elkezdeni az építkezést Pilisvörösváron. A ház tervezését a volt építész tanárom kolléganője készítette el nekünk. Egy olyan családi házat képzeltünk el, amely megfelelő egy 5 […]

Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés
2018. február 14. szerda
TERV KRITIKA
Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell

Tisztelt Koós Úr! Engedje meg, hogy gratuláljak a honlapjához azon belül a tervkritika „intézményéhez”. 6-7 éve fedeztem fel, azóta vissza-vissza járok és nézegetem a különböző tervrajzokat és az arra adott észrevételeket, javaslatokat. Rendkívül hasznosnak tartom ezt a fajta nyilvánosságot, mivel egy tervezési folyamat során az abban résztvevőknél könnyen kialakulhat egyfajta üzemi vakság és fatális hibák […]

Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell
2018. február 11. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább