Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2010. augusztus 30. hétfő

Erdei iskola Sás-völgyben

Egy igazán eldugott erdő, még eldugottabb hosszú völgyében volt található ez a felhagyott erdészház, amit korábban leginkább csak szociális épületnek használtak az erdei munkások. A már sok-sok éve nem használt épület olyan állapotba került, hogy az utolsó pillanatában kellett dönteni, megmarad vagy bontásra kerül?

Bár nem képviselt különösebb építészeti értéket, az erdészet igazgatója úgy döntött, hogy nem hagyja veszni és megpróbálja felújítani. Ilyen elszántság láttán felajánlottam, hogy mi pedig úgy járulunk hozzá, hogy ingyen elkészítjük ehhez a terveket.

A „megpróbálni felújítani” itt azért helyénvaló meghatározás, mert erre nem volt igazán pénze az erdőgazdaságnak, így közmunkásokkal kezdtek neki a munkának és a bontási, betonozási, majd a belsőmunkák jelentős részénél is őket vették igénybe. Szerencsére volt közöttük számos olyan szakember, aki igazán szép munkát végzett (burkolás, fedélszék…).

Menet közben – látva a megszépülő házat – az erdészet mégis csak el tudott különíteni egy kis összeget, amivel be tudták fejezni és be tudták rendezni. Mire elkészült, addigra alkalmassá vált 30 férőhely (elsősorban gyerek) elhelyezésére, melegítő konyhával, teljesen felújított gépészettel.

https://mecsekerdo.hu/images/menu/nya_01.gif

Bár gyerekeket és erdei iskolát írtam, azért ez egy mindenki számára rendelkezésre álló szálláshely, külön ffi és női vizesblokkal, felszerelt konyhával. Aki szeretne pl. családjával vagy a baráti társaságával eltölteni egy kellemes hetet vagy hétvégét, az az erdészet turisztikai osztályánál jelezze!

Területrendezési problémák miatt viszont csak most tudnak majd pályázni bővítésre és további gépészeti korszerűsítésre (napkollektor, napelem, szennyvízkezelés, csapadékvíz és szürkevíz hasznosítás…stb). Az áramot egyelőre dízelüzemű aggregátról, a vizet ellenőrzött fúrt kútból nyerik, a riasztó napelem töltötte akkumulátorról működik.

Az átadási ünnepség kivételével ez a völgy gyakorlatilag autómentes.

a következőkben a kültéri fedett foglalkoztató terveit és fotóit találja illetve a legvégén egy fotóalbumot az összes fotóval.

A kültéri fedett foglalkoztató

A kültéri fedett foglalkoztató ácsszerkezetét a tél közepén kezdték el.

… és végül, akiknek készült

Ha kíváncsi az összes képre, itt megnézheti:

Hozzászólások (2): megnézem

  • Legyen-e koos.hu találkozó?

    2011. április 25. hétfő 00:01

    #79987

    […] Hétvégi kötetlen program, kirándulásokkal, túrákkal, városnézéssel. Szállás egy szuper szálláshelyen az erdő közepén, Pécstől 20 […]

  • Átadták a sásvölgyi Ökoközpontot

    2014. szeptember 15. hétfő 01:00

    #92711

    […] sásvölgyi erdei iskola épületeit már korábban is bemutattuk, de időközben egy pályázati lehetőségnek köszönhetően tovább bővült és ami a […]

SAJÁT
Átadták a sásvölgyi lombkoronasétányt

Januárban számoltunk be, hogy elkezdték építeni a Hetvehely melletti Sásvölgyben a Mecsekerdő Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza lombkoronasétányát. Időközben elkészült, ma délután volt az ünnepélyes átadás. Tervekről, részletrajzokról és tervezőkről itt olvashat.   Lombkorona sétány a Mecsekben    

Átadták a sásvölgyi lombkoronasétányt
2017. augusztus 29. kedd
SAJÁT
Épül a lombkorona sétány a Mecsekben

Tavaly novemberben számoltunk be arról, hogy hamarosan megindul a Pécshez közeli Sásvölgyben a lombkoronasétány építése. A kivitelezés még a múlt évben megkezdődött és hamarosan el is készül. Építész Koós Miklós, statikus Maros Gergely. A lábak anyaga a közelben kivágott tölgyfa, kérgezve. A keretek súlya 2,5 tonna. A főtartó: rétegelt ragasztott, padló és korlát: tölgy palló. A lábak […]

Épül a lombkorona sétány a Mecsekben
2017. január 23. hétfő

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább