Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2010. július 20. kedd

Újabb kormányzati óriásberuházás?

Újabb gigantomán kormányzati projekt kezdődhet és ahogy már megszokhattuk ezeknél az óriás beruházásoknál, megint csak nem sikerült úgy előkészíteni, elindítani és lebonyolítani a pályázatot, hogy az a minimális elvárásoknak is megfeleljen.

Az Index híre szerint nem írtak ki tervpályázatot, hanem CSAK közbeszerzési pályázatot, annak viszont olyan feltételeket szabtak, aminek gyakorlatilag szinte csak egyetlen építésziroda felelt meg. 180 millió forintos városfejlesztési koncepció készítését kellett igazolni az utóbbi három évből, a pályázó teljes forgalmának 300 millió forint fölött kellett lennie három év alatt.

A pályázat nagyságát érzékelendő, a tervezési terület a teljes várhegyre kiterjed, tehát nem csak a vár, hanem pl. a Várbazár és az összes közlekedési kapcsolódás…stb. Teljességgel érthetetlen, hogy az ország 1. számú műemlékegyüttesének a sorsát egyből odaadják valaki kezébe, nem előzi meg semmiféle ötletpályázat, nincs felmérés arról, hogy a szakmának, a látogatóknak, az urbanistáknak, régészeknek mik a szempontjaik? Majd eldönti egy építész. Gratula ismét.

Ez ugyan egyelőre még csak egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséről szóló pályázat, de talán ez a leglényegesebb része, hiszen az alapvető kérdéseket itt kell tisztázni. Aki egy ilyet elkészít, nyilvánvalóan behozhatatlan előnybe kerül a későbbi tényleges tervpályázaton.

Emlékszünk még a vári pályázat stiklijeire, ahol 4 fiatal karakán építész borította ki a bilit és akadályozta meg, hogy az állam megint csak kézi irányításával dőljenek el fontos dolgok. Itt a következő. Vannak akik nem tanulnak. Természetesen nem lehet tudni ki a zsűri, a MÉK-et valahogy kifelejtették belőle…stb. Ráadásul a hírek szerint légy kerülhetett a levesbe, mert váratlanul feltűnt egy nem várt 2. pályázó is a színen, így most nyugodtan hátradőlhetünk és nézhetjük a következő építészeti szappanopera folytatásos részeit.

Arról az apróságról pedig ne is essék szó, hogy erre mikor és mennyi pénz állna rendelkezésre, mert az sejthető, hogy ez egy kormányzati negyed nagyságrendű beruházás lenne.

Hozzászólások (4): megnézem

  • #72811

    […] This post was mentioned on Twitter by Koós Miklós, Urbanista. Urbanista said: RT @koosmiklos: koos.hu: Újabb kormányzati óriásberuházás?: Újabb gigantomán kormányzati projekt kezdődhet és ahogy már megszokhat… https://bit.ly/8WZN8J […]

  • Szabóbácsi

    2010. július 20. kedd 20:24

    #72816

    Úgylátszik még sokan vannak akiket zsákmányhoz kell juttatni.

  • aesculus

    2010. július 21. szerda 20:08

    #72826

    Én úgy tudom (neem azért, de mégis:), hogy ezt még az előző kormányzat írta ki az utolsó hónapjaiban.
    Viszont tényleg kéne egy nagygenerál a várban és a várnegyedben. Mit ne mondjak, 2010-ben a „szoci kultúrház” és a világháborús romok már nagyon égők. A várnegyed kihalt, megszüntették a hatvanas években a bolthelyiségeket, stb. Abban talán mindenki egyetért, hogy vissza kell állítani a Hauszmann-féle homlokzatot (ami a képen van), életet kell lehelni a polgárvárosba, rendbe kell tenni a Szentháromság-, Dísz-, Szent György teret. Hiszen ennek a várnegyednek a Hradzsinnal, a Burggal, a nem rég helyreállított drezdai Stadtschlossal kell „versenyeznie”

SZAKMA
Az A’Design Award & Competition nevezési felhívása

Nevezési határidő: 2016 február 28. Az A’Design Award & Competition a világ legnagyobb zsűrizett design versenye, amelyet évente, nemzetközi szinten szerveznek. A kreatív területek széles skáláján adnak át A’Design díjakat,azért, hogy a világ bármely országában élő, bármilyen területen alkotó legjobb dizájnerek nyilvánosságot kapjanak. A versenybe nevezett munkákat szakértők értékelik, és egy befolyásos zsűri bírálja el […]

Az A’Design Award & Competition nevezési felhívása
2016. január 15. péntek
HÁZ-TERV
Pályázat | Tedd még szebbé a Szigetet!

Szabadtéri szobrok, izgalmas installációk, meghökkentő műalkotások terveit várja a Sziget Fesztiválköztársaság „művészeti minisztériuma”. A pályázatra 2016. február 15-iig lehet jelentkezni, a legjobb, szebb, izgalmasabb, látványosabb alkotások a jövő évi Sziget fő tereit fogják díszíteni. Tervezz látványos, óriás installációt vagy közösségi teret, esetleg praktikus, de egyedi használati tárgyat a Szigetre! A lényeg, hogy feltűnő és megkerülhetetlen […]

Pályázat | Tedd még szebbé a Szigetet!
2015. december 15. kedd

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább