Regisztráció/Belépés

további cikkek

Andrási Zsolt
2010. július 4. vasárnap

Hazajáró | fotóséta a Kopaszi-gáton

Akár tudomást veszünk róla akár nem, az egyes építészeti alkotások, együttesek értékelése mindig megtörténik a szakmán kívül is. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy sokkal fontosabb, hogy a mindennapi használatban a hétköznapi ember is meglássa a szépséget, a szerethetőséget, a tájbeilleszkedést, anélkül hogy valaki elmagyarázná neki a legalapvetőbb építészeti koncepciókat, szerkesztési elveket, és persze divatirányzatokat. Innen nézve különösen érdekes számomra, hogy egy kifejezetten kortárs építészeti együttest miként értékel, mit lát benne egy szakmán kívül álló. Ezért is kértem meg Andrási Zsolt barátomat, hogy itt is megjelenhessen a Turányi Gábor által tervezett Kopaszi-gátról készült fotó összeállítása. Olvassuk az ő kommentjét:

Egyszer voltam anno a Kopaszi-gáton, 2001-ben ott volt az érettségi-találkozónk. Emlékszem, egy betonkeverő-üzemen keresztül lehetett bejutni oda, ami egy utca volt, kétoldalt kisebb-nagyobb, elhanyagolt hétvégi telkekkel, horgásztanyákkal. Az egyik ilyen tábor(?) volt akkor a West-Balkán, ahol a tali volt. Aztán botrányok sora övezte a helyet, felépült egy gyönyörű közpark, de itt valahol megrekedt az egész, pedig a kerületnek nagy szüksége lenne egy aktív kikapcsolódást biztosító helyre, sokkal inkább lenne itt helye szórakozóhelyeknek, mint a Petőfi híd bokájára csavarodva … a teljes szöveg

a további fotókért kattints az alábbi képre:

Andrási Zsolt további fotóösszeállításai a kooseptar.hu-n

Amint azt már bizonyára észrevették nem csak a szakmai anyagok írásába vontam be külső szerzőket, hanem Andrási Zsolt barátomat is megkértem, hogy a Hazajáró sorozatunkhoz ő is készítsen fotósorozatokat vagy engedjen át a kész összeállításaiból. Az együttműködésünk látható és kereshető bizonyítéka a Zsolt által összeállított Hazajáró térkép, amely a Google Maps szokásos lehetőségeit igyekszik kihasználni. Kattintsanak a térkép alatti linkre és nem csak nagyobb méretben fogják látni, hanem a bal oldalon megnézhetik a különféle színek jelentését is.


Hazajáró projekt nagyobb térképen való megjelenítése

Jó böngészést a fotósorozatok között!

Hozzászólások (0): megnézem

HÁZ-TERV
Hazajáró | Tisza-tó 1. rész

Idén nyáron már a második alkalommal jártunk a Tisza-tavon, Tiszafüreden nyaraltunk egy hétig. Idén is annyira jól éreztük magunkat, hogy eldöntöttük, ebből bizony rendszer csinálunk. Megyünk jövőre is. A tó tiszafüredi része abszolút vadregényes, keresztül kasul be lehet járni, leginkább kajakkal és motorcsónakkal. A motorcsónak bérlés kb úgy zajlik, hogy „melyikkel akarnak menni? Ha visszajöttek, […]

Hazajáró | Tisza-tó 1. rész
2017. november 26. vasárnap
HÁZ-TERV
Hazajáró | a sarródi Kócsagvár

„…Az egykori, a Fertő tó összezsugorodása következtében megszűnt révátkelő helyén áll az 1993-ban épített Kócsagvár. Tervezői a Makovecz Imre neve által fémjelzett organikus építészet követői, a hegykői születésű Zámbó Terézia és férje, Koller József. Nevét a helyi madárvilág egyik jellemző képviselőjéről, a nagy kócsagról kapta, a madár alakja a díszes bejárati kapun is megjelenik. A kócsag a természetvédelem […]

Hazajáró | a sarródi Kócsagvár
2017. augusztus 21. hétfő

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább