Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2010. június 26. szombat

Megújult a koos.hu

Megújult ismét a kooseptar.hu. Bár folyamatosan voltak sokszor alig észrevehető változtatások, folyamatosan módosítottunk a megjelenésen, azonban a legutóbbi, évente szokásos kis közvélemény kutatásunk is azt erősítette meg, hogy pár ponton igencsak elkelne a komolyabb változtatás.

Többen észrevételezték, hogy a sokszor nem tudják, hogy az egyes cikkek pontosan kinek szólnak, hiszen a szlogenünk, miszerint érdeklődőknek, építkezőknek, építészeknek akkor tud igazán hatékony lenni, ha a „célcsoport” is tudja, neki szól a cikk. Korábban ezt nem is gondoltam ekkora gondnak, de aztán beláttam, hogy vannak, akik csak bizonyos témájú cikkek miatt keresnek fel bennünket, így nem csak a mindent fogyasztókra, hanem rájuk is kell gondolni.

Mostantól a fő menüpontok a célközönség szerint lettek meghatározva. A lenyíló menük lehetőséget adnak az összes téma gyors áttekintésére.

Megváltozott a nyitólap, már nem csak címében utalunk a legutóbbi cikkekre, hanem kis ajánló is segít a témaválasztásban.

Szélesvásznú lett az oldal, így 37,1134 %-kal szélesebb képeket, vagyis a korábbi max 485 pixeles képek helyett immáron 665 pixeles képeket tudunk bemutatni (a képnézegetés élvezeti értéke még ennél is jobban, négyzetesen nőtt, vagyis 88,00085 %-kal 🙂
Így remélhetőleg sokszor majd nagyítás nélkül is értelmezhető lesz pl. egy alaprajz.

A szélesvásznúvá alakítás mellett a korábbi 3 hasábos elrendezést 2 hasábos váltotta, egyúttal pár funkciót (legutóbbi cikkeink, legutóbbi hozzászólások) az oldal végére helyeztünk át. Igyekeztünk úgy kialakítani mindent, hogy a fontos dolgok könnyen megtalálhatóak legyenek.

Szintén többen kifogásolták a korábban megtalálható, de időközben száműzött cimkefelhőt. Jelenthetjük, visszakerült a lap aljára egy blogroll -lal (ajánlott olvasnivaló) együtt.

Az átalakított honlap természetesen továbbra is mobilképes, vagyis létezik mobilra optimalizált változata is.

Köszönet charlie-nak, a webmesterünknek, hogy szinte az összes elképzelésünket bele tudta építeni az új oldalba.

Az oldal átalakítása nem fejeződött be, építő észrevételeket szívesen fogadunk! Az első napokban előfordulhatnak hibák, amiért már most előre elnézést kérünk!

[poll id=”38″]

Hozzászólások (14): megnézem

  • #72532

    […] This post was mentioned on Twitter by Koós Miklós, Urbanista. Urbanista said: RT: @koosmiklos: Megújult a koos.hu https://bit.ly/cT9Iy2 […]

  • grin

    2010. június 26. szombat 13:55

    #72533

    minden fenti menü a teszt.blogocska.org-ra linkel.

  • zoli

    2010. június 26. szombat 18:41

    #72539

    Én a „Legutóbbi hozzászólások” szekciót a jobbodali hasáb tetejére tenném, én erre szoktam először rápillantani, így most ehhez le kell szkrollozzak az oldal aljára.

  • NederMelinda

    2010. június 26. szombat 19:30

    #72540

    Nagyon klassz lett az oldal! 🙂
    (csak egy csondes megjegyzes, hogy iPad-en az impresszum sor valahogy az oldal melle kerul, igy fele akkora lesz az oldal eredeti szelessege)

  • NederMelinda

    2010. június 26. szombat 19:32

    #72541

    Hm, es nem ehhez a cikkhez szoltam eredetileg hozza 🙂

  • Török Zoltán

    2010. június 26. szombat 20:26

    #72542

    lenne pár remélem építő jellegű meglátásom:

    – az építészeti blog interjúk szekció kétszer szerepel a kezdőlapon (lehet a terv kritika lenne eredetileg a másik?)
    – a kezdőlapon lévő post thumbnaileket illene linkelni a cikkre
    – szintén itt, a featured postokat én kiszűrném a többi szekció felsorolásából
    – hiányzik valami ligthbox szerű képmegjelenítő
    – az ajánlat oldalon a contact form angol
    – talán szerencsésebb lenne a szerző, kategória, címke infókat az első vagy a második bekezdés után tenni, mert így nem tudom hogy hol vagyok, ebből egyenesen következik, hogy egy breadcrumb a cím körül nagyon hiányzik és seo szempontból se lenne rossz dolog
    – médiaajánlat oldalon nem jelenik meg a contact form csak a hívója ({mailform})
    – a gombok alul-felül bordere nekem nem túl esztétikus, a csak alul border jobban igazodna az oldal többi eleméhez
    – nem életbevágó, de nekem a desire a footert kidobja jobbra a böngészőben
    – a szerző, dátum után a zárójeles szám mi lenne? megtekintés?
    – a kategória oldalakról hiányzik a postok után egy tovább gomb, vagy valami
    – szintén hiányzik a kommentek számának megjelenítése, a kommentezésre biztatás
    – a kommentek avatarjának egy kicsivel nagyobb paddinget és margint adnék, mivel szinte bele tud folyni a szöveg
    – esetlegesen a szerző/admin hozzászólásokat más háttérrel jeleníteném meg
    – eltüntetném a /category -t az url-ekből (WP No Category Base, Top Level Categories pluginok egyike biztos jó lesz)
    – ‘XY’ kategória archívuma helyett esetleg breadcrumb?

    úgy ennyi
    amúgy kifejezetten teccik

  • Török Zoltán

    2010. június 26. szombat 20:29

    #72543

    írtam egy féloldalas kommentet de eltűnt…

  • charlie

    2010. június 28. hétfő 08:28

    #72558

    teszt

  • BoldogSzilvi

    2010. június 28. hétfő 15:36

    #72563

    Szuper lett, gratulálok! A koos.hu kívül-belül, napról-napra egyre jobb:)

  • zoli

    2010. június 29. kedd 06:48

    #72567

    Én minden cikkhez betenném a jobb oldali hasábba a „legutóbbi cikkek” és a „legutóbbi hozzászólások” rovatokat, így most ezeket csak a főoldalról lehet elérni.

  • ildsisy

    2010. augusztus 13. péntek 19:24

    #73106

    Meglepő dolgokat olvastam, nagyon elszomorított, hogy ez történt a blogoddal, de akkor itt olvasgatok, ezen az újon. Sok sikert az új bloghoz! 🙂

TECH
Elkészült az E-építési napló mobilapp iOS-re is

Júliusban már mi is hírt adtunk arról, hogy készül az e-napló iOS mobileszközökre szánt változata (az androidos változat az év első felétől már  elérhető volt) E-építési napló mobilapp iOS-re Az apple okostelefonok operációs rendszerén is elérhető 2017. december 12-től az elektronikus építési napló. Az iOS-es mobilapplikáció segítségével a felhasználók napi jelentéseket és eseti bejegyzéseket vihetnek […]

Elkészült az E-építési napló mobilapp iOS-re is
2017. december 19. kedd
TECH
E-építési napló mobilapp iOS-re

Hamarosan iOS-re is elérhető lesz az elektronikus építési napló mobiltelefonos applikációja. A felhasználók, akárcsak az androidos verzióban, napi jelentéseket és eseti bejegyzéseket vihetnek fel a webes e-építési naplóval szinkronizált alkalmazásba. Az éles verzió bevezetése előtt a Lechner Tudásközpont fejlesztőcsapata július 21-től nyilvános tesztidőszakkal készül az alkalmazás finomhangolására. Az asztali gépen használható elektronikus építési naplót fejlesztő […]

E-építési napló mobilapp iOS-re
2017. július 20. csütörtök

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább