Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2010. június 1. kedd

MÉB 35. | H1 Horánszky utca 1. Társasház blogja

https://palotanegyed.hu/h1/wp-content/uploads/2009/08/h1_header.jpg

Különleges helyet foglal el a blogok között a H1 | Horánszky utca 1. mivel igazán ritkaság az, hogy egy társasház írjon blogot. Megalakulásakor ez a tény abszolút kuriózum volt, ma azért már lehet találni követőket is. A tényleges blogírást (és persze még sok mindent mást is, ahogy az majd mindjárt kiderül) a házban lakó három fiatalember vállalta fel: Ardai Péter, Bitter Brunó, Bulcsu Tamás.

Publikus a nevetek.

Igen, a saját nevünkön szoktunk bejegyzéseket írni, hiszen a blog nem kizárólag a külső nyilvánosságnak szól, hanem a ház lakóit is szeretnénk informálni a legfontosabb történésekről.

Mikor indult a blog?

2009-ben indítottuk, de a www.palotanegyed.hu címen előtte a negyedről szóló lokálpatrióta blog működött 2007-óta, amelyet az egyik szerzőnk vezetett.

Mit érdemes tudni Rólatok?

Elég különböző területeken működünk. Tamás építész, Brunó szociológus, Péter pedig kommunikációval foglalkozik. A ház fejlesztéséhez és a blog működtetéséhez is különböző készségekre van szükség, ezért jól kiegészítjük egymást. És az külön jó, hogy van egy építész a csapatban, hiszen legalább valaki ért is a dologhoz.

Mi a bloggal a célotok, küldetésetek?

Tavaly elindultunk egy pályázaton, amely a Palotanegyedben lévő házak belső udvarának felújítását célozta. Megnyertük, egészen pontosan bruttó kétmillió forintot. A pályázatnak egyébként a közösségépítés is célja, hogy a lakók közösen találják ki a saját kertjüket. Mivel győzelmünket követően voltak olyanok, akik nem tartották eléggé átláthatónak a pályázati folyamatot, úgy határoztunk, hogy blogot hozunk létre, így a belső közösségépítésen túl mindenki számára jól követhetően dokumentálhatjuk a belső udvar rekonstrukcióját illető történéseket is. Aztán a dolog kicsit kinőtte magát, mert elindultunk más pályázatokon is, elkezdtünk a környék történéseivel is foglalkozni, így egy „hiperlokális városblog” lett belőle.

Úgy gondoltuk, hogy egy szép Bauhaus-ház aktív közösségének életét, gazdag történelmét érdemes a nagyközönség elé tárni. Nem túlzás azt mondani, hogy mérföldkő ez a blog, mert társasház nemigen jelenik meg Magyarországon (sőt, talán a világon sem) az interneten. Ezt egyébként a Népszabadság, az MTV „Az Este” című műsora, illetve a Lánchíd rádió is észrevette, cikkek, riportok, interjúk készültek rólunk, illetve velünk. Szeretnénk jó példát mutatni más társasháznak is, mert azzal, hogy jó közösséget kovácsoltunk a házban (akár a bloggal, akár a kertfelújítással), megismertük egymást, sokkal egyszerűbben, gördülékenyebben mennek az általában nyögvenyelős, személytelen társasházi ügyek.

Havonta mennyi írásotok jelenik meg?

Általában egy-kettő, mert túlzásba sem akarjuk vinni, egy házban azért annyi minden nem történik, s a többi városblog elől sem szeretnénk elszipkázni a témákat. Természetesen ha felpörög egy téma, például a kerten belül felépítendő pergola kérdése, amihez Tamás saját terveket is készített, akkor arról nyilván több poszt is születik. Amúgy körülbelül 3/4-1/4 arányban foglalkozunk a házzal, illetve a Palotanegyeddel, mert a környék a szívügyünk. Természetesen más, Budapestről, építészetről, designról, várospolitikáról, pályázatokról szóló híreket is figyelünk, ezeket a Twitter-csatornánkon osztjuk meg a nagyérdeművel.

Melyek a kedvenc témáitok és melyek azok, amik az olvasók körében a legsikeresebbek?

A kedvenc témánk nyilván a kertfelújítás, mert most aktuális, remélhetőleg őszig el is készülünk vele. Hosszú egyeztetési folyamaton vagyunk túl, most jó az idő is, talán júniusban már nem lesznek ilyen trópusi körülmények és nyugodtan tudunk majd dolgozni. Ezen kívül a Palotanegyed felújítása, az Európa Belvárosa Program is központi témánk, próbáljuk kinyomozni, hogy pontosan mit is terveznek a környékén és pontosan mikor, mert erről a lakókat tájékoztatják a legkevésbé.

Melyik volt eddig a legsikeresebb írásotok?

A „Felújítások elnapolva, – mi a helyzet az Európa Belvárosa Programmal” című bejegyzés után érkezett a legtöbb visszajelzés különböző csatornákon, más bloggerek is igyekeztek segíteni, hogy megtudhassuk, mit tervez az önkormányzat és a RÉV8. Az írás után pár nappal az önkormányzat elkezdett „szivárogtatni”, a Mária utca felújítását pedig hamarosan elkezdték.

A témákat Ti választjátok vagy időnként kaptok témajavaslatokat, ötleteket?

Általában magunk választjuk, főleg, ha a házról van szó, de voltak olyan hírek, amik rólunk szóltak, így nem hagyhattuk figyelmen kívül. Ezek közül két kedvencünk van. Az egyik a Palotanegyed a New York Times-ban, a másik pedig házunk tervezőinek, Tauszig Bélának és Róth Zsigmondnak Hűvösvölgyi úton lévő villájának felújítása.

Büszkék vagyunk egyébként arra, hogy a házunk gazdag történetét az elmúlt 10 évben alaposan feldolgoztuk.

Van kapcsolatotok, személyes ismerettségetek más bloggerekkel?

Lesley-vel, a 8. kerület internetes urával, illetve a Mágnásfertály és a CaPE (Civilek a Palotanegyedért Egyesület) blog szerzőivel személyesen is jóban vagyunk, de sok a kölcsönös retweet dá-val, az Urbanista bloggerével is. 🙂

Melyek a kedvenc magyar nyelvű (építészeti, design, zöld) blogjaitok?

A 8ker blog, a Mágnásfertály, az Urbanista, a Fővárosi blog, a Budapest Városképpen (+HetiBeton) és a hg.hu.

Van más blogotok is?

Tamáséknak építészeti blogjuk van a saját munkáikról, Brunó indította korábban a Judapest blogot, most pedig saját cégének internetes naplóját egyengeti többedmagával.

Elérhetőek vagytok a közösségi médiában (Twitter, Facebook)?

Igen, a Twitteren @horanszky1 néven, a Facebookon pedig saját oldalunk van. Tessék lájkolni, illetve követni! (megtörtént..a szerk.)

Mennyire tartjátok fontosnak ez utóbbiakban való megjelenést?

Egyrészt nyilván haladni kell a korral, másrészt innovatívak is akarunk lenni, harmadrészt nagyobb közösséget építeni, végül pedig, mint mondtuk, a nem kimondottan rólunk és a Palotanegyedről szóló, de számunkra érdekes híreket a Twitteren osztjuk meg.

És végül: mit üzentek az olvasóknak?

Figyeljenek a részletekre!

/wp-content/uploads/icons/feed-icon-32x32.png H1 | Horánszky utca 1. Társasház közösségi blogja
A blog indulása: 2009 | Twitter | Facebook
Publikus emailcím: horanszky1 (kukac) gmail.com
A blog szerzői: Ardai Péter, Bitter Brunó, Bulcsu Tamás

/wp-content/uploads/icons/feed-icon-32x32.png magyar építészeti blogok és bloginterjúk
Ha nem akar lemaradni a további MÉB bloginterjúkról, kérem iratkozzon fel itt a téma RSS-ére!

Hozzászólások (0): megnézem

MÉB
Céges blog | Poli-Farbe blogja

Újabb céges blogról kaptunk hírt. A találatért köszönet Göndör Évának

Céges blog | Poli-Farbe blogja
2016. október 21. péntek
MÉB
Céges blog | A Bramac is indított blogot, Jótető néven

szeptember 21-én indított céges blogot a Bramac. Az eddig megjelent 3 bejegyzés alapján még nem lehet semmi érdemlegeset mondani. Remélhetőleg hasznos információkat fog közölni. ha ismernek magyar nyelvű, építőipari vállalati (márka) blogokat, kérem jelezzék!  

Céges blog | A Bramac is indított blogot, Jótető néven
2016. október 11. kedd

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább