Nyóc felett az ég. A körfolyosók mindenütt négyszögeket szeletelnek ki az égből, fent mindenütt ugyanaz a kék.

A VIII. kerület nem csak az egyik kerület a 23-ból, hanem fogalom is egyben. Bizonyára nem véletlen, hogy többen is annyira sajátjuknak érzik, hogy blogot írnak róla. A következő blog, a Nyóc felett az ég szerzője Tenkei-Dániel Ilona (Ica, néha Tica).

Publikus-e a valódi neved?

Mindig minden publikus. Kivéve a Facebookon, mert a napokban egy hvg cikk kapcsán megijedtem ettől a sok publikusságtól, és ott megtévesztésként átírtam a születési adataimat, ha jól emlékszem 1900. jan 07-re. Egyébként 1957.06.26.-án születtem, nemsokára szülinapom lesz, az 53.

Mit érdemes tudni Rólad?

Mindent érdemes lenne tudni rólam. Én is azon vagyok. Kolozsvári születésű, régen volt. Sok év Németországban, akkor még nem tudtam, hogy fele lelkem német. Ezt csak most tudom. 1976-tól 1992-ig különböző országok különböző városainak különböző egyetemein különböző szakokra jártam, kerestem, mit is érdemes tudni. Langzeitstudent. Hogy legyen valahogy egy diplomám is, lettem aztán az, amihez a legkevesebb (értsd: semennyi) közöm: fogorvos. Akkor ezt komolyan gondoltam. Elhatároztam, hogy beletanulok az életrevalóságba. Mindenki szerencséjére hamarosan beláttam, hogy az nem megy nekem. Lettem aztán homeopátiás orvos, ez szinte az igazi volt. Most németet tanítok. Ezt nagyon szeretem. Voltam más is, például ingatlanos. Így találkoztam a Nyóccal.

Mi a bloggal a célod, küldetésed?

Küldetésem? Néha azt hiszem, van valami küldetésem, de nem tudom, hogy micsoda, s nem biztos, hogy köze van a bloghoz. Persze, lehetne kitalálni ezt-azt. Én egészen biztosan éreztem, hogy ezt a blogot nem én, de a Nyóc találta ki. Egyszerűen meghívott, hogy tartsam a kamerát, oszt ő megmutatja magát benne. Igazán. Fogalmam se volt arról, mi történik ott. A Corvin-projektről sem. Arról sem, hogy bontják a kerületet. Elmentem fényképezni egy eladó lakást a József utcában. Májusi hétvége, kora reggel, még párásak a ferde napsugarak, lusta békesség az ébredező utcákon. A József utca 15-17 tűzfalán és a lépcsőház ernyedt vakolatán a 45-ös belövések nyomai. Fényesre járt lépcsők, pókhálós kovácsoltvas korlátok, történelmi folytonosság mindenütt. S képzeld el, hónapokkal később véletlenül kiderült, hogy amerikai nagybátyám éppen ebben a házban gyerekeskedett néhány évig. Mindennek lehet varázslatos jelentést tulajdonítani, csak szándék kérdése.

Aztán az utcán ide-oda kattintgattam, s találgattam, melyik házfal mit rejt. Majd elkérem a Nyócat a főnöktől, úgyse kell senkinek a Körúton kívüli rész. S akkor átléptem egy torii-t. Léptél már át torii-t? Nagyon könnyű: szétszórt figyelem, vagy figyelmes szétszórtság kell hozzá, semmi egyéb Mert torii-val bárhol és bármikor lehet találkozni. A lényege, hogy nem tudsz róla, nem keresed, eszedbe se jut, de amint átléptél rajta, egy dimenzióval odébb kerülsz, s visszaút már nincs. Alíz Meseországban. Lehet az egy kapu, egy tárgy, egy ember, bármi. Ez az én József utcai torii-m igazán mesebeli volt. Itt van egy link, akkor melegében írtam le az élményt, egész nap el voltam varázsolva utána.

torii | a Terebess Ázsia Lexikona szerint: a japán sintoista szentélyek felszentelt területére bevezető utat jelölő díszkapu.
A Wikipédia szócikke

Egy hasonló csuda várt rám a Fecske utcában is. Képzeld el: bóklászol valamerre, csak úgy, amerre éppen adódik, céltalanul. Egy kapu, olyan mint a többi, picit megnyílva. Semmi érdekes, semmi kedved bemenni, talán túl is mész rajta, aztán egye fene… s akkor meglátod a kapun belül, hogy a napnak egyetlen sugárnyalábja a kapu egyetlen kék színű üvegcikkén éppen átlibben, és ékben megtörve a lábad elé vetül. És belépsz a zsebkendőnyi belső udvarba, felette a kék négyszög, s ott áll a tűzfal, az udvar félhomálya takargatja a lemállott vakolat sebhelyeit, de látni engedi az egykor díszes fal töredezett szépségét. És mindennél csodásabban: nyúlánk bálványfacsemete tör a fény felé, gyökereivel szinte a semmibe, a tűzfal keskeny párkányzatában összegyűlt, földdé vált törmelékbe kapaszkodva. Igazi életfa a Nyócban.

Csend. Egy lakó kinéz, mondom, fényképezgetek, ha nem bánják. Csak úgy, magamnak, sem nem újságtól, sem nem hivataltól. Mit van itt mit fényképezni, mondja. Belépek a lépcsőházba. Harangoknak kellett volna szólniuk, mert éppen ott időzött a kegyelet: magas, boltíves ablakok színes ólomüveg-mozaikjain tört át a fény és drágakövekké változott a lekopott falakon. Ilyen volt akkor az a Fecske utcai ház. Éppen akkor és éppen ott. Ilyenek a toriik: éppen akkor és éppen ott))).

Szóval, hamarosan észrevettem, hogy hordják el a Nyócat, s akkor aztán „harácsolni” kezdtem: lehetőleg mindent lefényképezni ami szép és még van, de ami hamarosan nem lesz már. Semmi társadalomkritika, csupán az elmúlás varázsa. A tartalmak rétegekben rakódtak egymásra, mint a festék a le-nem-kapart-falakon: akik építkeztek és jelenként élték meg a mostanra történelmi épületeket, régen elköltöztek. Jöttek mások, azok is elmentek. Aztán lett belőle történelem, s jöttek a mostani lakók elődjei, aztán a mostaniak, az utolsók. A tartalom változott, a forma maradt utoljára. A szemem előtt történt meg az utolsó elmúlás. Voyeurizmus, ha akarod . Persze, most nagyzolok. Valójában néha egészen szentimentális lettem.:-)

Kapcsolódik-e és ha igen, miképpen a munkádhoz?

Valahogyan minden összekapcsolódik, bármit csinálok, az mind ugyan az. Nem tudom, mi a neve.

Mi vagy ki ösztönzött a blogírásra?

Sütő Zsolt kedves barátom, és honlapomnak megalkotója, egy személyben jó márketíngos is. Azt mondta, blogolni márpedig muszáj a mai világban. Élveztem is, mert alapvetően autisztikus vagyok, exibicionista autista) De már jó ideje nem blogolok. Talán majd még fogok.

Meddig tervezed írni a blogot illetve mik a terveid?

Kissé eltértem más irányokba, de szeretnék ismét fényképezni. Igazából nem tudok fényképezni, nem értek hozzá, a kamerát nem tudom rendesen használni. Meg kell tanuljam. És egy jó gép se ártana. Akkor nekem nem ez volt a lényeg. De most már szeretnék jobban érteni hozzá. Még van egy kis dolgom az egészségem körül, aztán majd ismét szeretnék fotózni.

Van más blogod is?

Van/volt, de az is befagyott egyelőre.

Elérhető vagy a közösségi médiában (Twitter, Facebook) ?

A facebookon igen.

Mennyire tartod fontosnak az abban való megjelenést?

Nem különösen, nekem ez nem fontos, mert nincs mit márketingolnom. Most németet tanítok és sokat olvasok, tanulok. Kicsit elegem van jelenleg az exibicionizmusból. Olyan, mintha éretlen gyümölcsöt szórnék szanaszéjjel. Most jobban esik csendben maradni.

Nyóc felett az ég
A blog indulása: 2007 | A blog szerzője: Tenkei-Dániel Ilona