Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2010. május 25. kedd

Összetört tükör(blog)

Egy ideje vezettem egy tükörblogot az egyik hírportálon illetve egy szakmai oldalon is. Ez utóbbi szerkesztője nagyon hálás volt, mert látogatottságot generált NEKIK is, így megvolt a közös érdek, de sok macerával járt és egy jó ideje már nem töltök fel anyagokat (lényegében a kooseptar.hu-n megjelenő cikkeket tükröztem oda is illetve a végén belinkeltem a kooseptar.hu eredeti cikkét).

A másik portálon eddig közel 100 ezer látogatót hoztam, tehát nem lehet azt mondani, hogy kár volt a blognak helyet adni. Pár hete se szó, se beszéd egyszer csak mindenféle előzetes értesítés nélkül megszüntették a blogot, pontosabban az admin felületét meghagyták, de lekapcsolták a megjelenését. Természetesen írtam nekik, de válaszra sem méltattak. Eléggé berágtam, mert nem vagyok az ilyenhez szokva, az ilyen viselkedés mindig mérgessé tesz. Mivel a blogomat ilyen szemérmetlenül kizárták, rászántam egy kis időt, és mind a 246 bejegyzést egyenként letöröltem (a google egy darabig még őrzi az emléküket)

Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy már gondolkoztam, hogy megszüntetem a tükrözést, mert amióta átalakították a lap dizánját (és otthagyták őket a korábban meghatározó vezetőik) elég rendesen visszaesett a blog látogatottsága,  viszont kialakult ott is egy olvasóközönség, őket nem akartam otthagyni teljesen.

De ez volt a kisebb baj, észrevettem, hogy manipulálják a blogok megjelenését.

Közel fél éven keresztül szinte kizárólagosan csak a 4 zöld szervezet közös blogját tették ki a fő ajánlóban – amire a legtöbben kattintanak -, nagy ritkán, havonta talán egyszer kétszer került bele egy focis vagy pénzügyi blogposzt, egyébként pedig éjjel nappal zöld hírek. Persze függetlenül látogatottságtól, tetszéstől.

Egy ideje megjelent egy újabb blog (mellesleg nagyon aktuális és nívós írásokkal), aminek viszont meglehetősen érdekes a nyilvános statisztikája (azt kell tudni, hogy egy-egy nagy sikerű poszt 50-100 értékelést szokott kapni, de a 100 db-hoz már igen-igen népszerű témát kell hogy tartalmazzon, mármint hogy sok legyen az olvasója).

Nos ezek után e fenti blog rendszeresen 2-4 ezer (!!!) értékelést kap, viszont kizárólag 1 csillaggal (vagyis a legalacsonyabb „tetszési index”-szel), ami meglehetősen furcsa és elképzelhetetlen (azt tudni kell, hogy egy IP címről elvileg csak egy értékelést fogad el a rendszer).

A hírportál az elmúlt időszakban kizárólag ezt a blogját promotálja (az van a kiemelt helyen), amihez persze joga van, de akkor minek tart fenn blogfarmot és miért gondolja, hogy az ott megjelenő blogokkal azt csinál amit akar? Ráadásul egy januári bejegyzést promotálnak 4 hónap óta, ami önmagában is elég érdekes! Nem véletlen, hogy soha nem volt bizalmam egyetlen ingyenes szolgáltatóban sem és az első adandó alkalommal saját domain alatt kezdetem el publikálni.

Ugyanakkor a megszüntetésnek van egy másik menetrendje is, ami persze nem feltétlenül függ össze, de elég sajátságos, mivel hogy az egyik bizonyos poszt megjelenése után pár nappal kapcsolták le a blogot a megjelenéstől.

Történt ugyanis, hogy az egyik építészeti bloginterjút ott is tükröztem és bár a kooseptar.hu-n kigyomláltam a blogtulajdonos „keresetlen szavait”, mely az egyik hazai nagyvállalat ismert vezetőjét – hogy is mondjam – nem tüntette fel jó színben, a tükrözött változatban ez a kiszerkesztés elmaradhatott. A cikk megjelenése után alig 1 órával (!) felhívtak ama bizonyos cég PR osztályáról és kérdőre vontak, hogy miért állítok valótlanságot a vezetőjükről??

Elmondtam, hogy friss még a poszt és úgy tűnik ebben benne maradt a meginterjúvolt blogíró „markáns” véleménye, de természetesen törlöm, mert utálom a felesleges konfliktusokat, ráadásul más, csak nicknevű blogger véleményéért miért én tartsam a hátamat?

Rá pár napra megszűnt a tükörblog, hogy ezért vagy másért, valószínűleg sohasem fogom megtudni. Mindezt azért írtam le ide, mert aki e fenti helyen is olvasta az írásainkat, az ezentúl ott ne keresse.

Hozzászólások (1): megnézem

  • kp

    2010. május 27. csütörtök 08:59

    #72239

    Tisztelt Koos úr,
    szerintem a „megfejtés” még az Ön által vázoltnál is egyszerűbb. Az olvasók nagy része (sajnos ez még egy hirportálra is igaz) elég ostobácska: nem igazán vevők az értelmes komoly témára… A cigányos blog jó, mert a leírtak – valamilyen – értelmezéséhez nem kell sok ész, + mindenkinek van hozzáfűznivalója… Az ön írásai inkább azoknak szólnak, akiknek legalább minimális szellemi kapacitásuk van…
    Sajnos, a tendenica az, hogy a hirdetők a több kattintásra mennek, ezt követik az oldalak, ennek eredményeképpen több, valaha elfogadható színvonalú hirportál mára leginkább bulvárszeméttel, és a „komoly” hírek erősen zanzásított és lebutított változataival van tele. Komolyan vehető gondolatok, információk csak a „rétegoldalakon” (persze ott sem minden.)

    Lassanként nincs egyetlen magyar nyelvű általános híroldal sem, amit fenntartások nélkül tudnék ajánlani (vagy nézni…) 🙁

SZAKMA
Építészek és vállalkozók nemzetközi portálja | share-architects.com

elindult a share-architects.com honlap,  az építészek és vállalkozók közösségi portáljat! Látogasson el a share-architects.com közösségi portálunkra és értesüljön a 2016-os építészeknek és vállalkozóknak szánt rendezvényekeinkkel kapcsolatos legfrissebb hireinkről! Meghívjuk, csatlakozzon eseményeinkhez és ossza meg velünk véleményét közösségi hálózatainkon, a Twitter –en és a Facebook -on. Építészek és tervezők, világszerte a legrangosabb kitüntetések nyertesei, osztják meg majd velünk tapasztalataikat és ismereteiket, építészeknek és […]

Építészek és vállalkozók nemzetközi portálja | share-architects.com
2016. január 15. péntek
TECH
Ma 20 éve használok számítógépet

Ez nem valamiféle óriási szenzáció, sem egy ünneplésre való különleges alkalom, puszta tényrögzítés. Erről már írtam itt. Amikor kezdtem, még nyomtatóm sem volt, egy utcával arrébb jártam át nyomtatni a műszaki leírásokat. Mert jóformán csak arra használtam, azután később jött a modemes web a betárcsázós kapcsolattal, ma pedig Elképzelhetlen sebességnövekedés .. és ez csak az […]

Ma 20 éve használok számítógépet
2015. augusztus 15. szombat

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább