Regisztráció/Belépés

további cikkek

.:iStván:.
2010. január 31. vasárnap

Változott a telekrendezési eljárás

Állandó szerzőnk, Cser Eszter építész írásában a megváltozott telekrendezési eljárásról ír.

2010 jan. 1.-ig mindenféle telekrendezési ügyet az illetékes önkormányzatoknál intéztünk. A Földmérő elkészítette a változási rajzot, melyet a Földhivatalnál záradékoltatott, majd ez beadásra kerül az illetékes önkormányzatokhoz, aki elbírálta, jó esetben megadta az engedélyt. Majd irány az ügyvéd, a telekalakítási szerződés megírásához, és mikor ez is kész akkor az egészet be kellett adni a Földhivatalhoz.

2010 jan. 1-e után változott a helyzet, az egész telekalakítási ügyintézést átvette a Földhivatal, az illetékes építéshatóság csak szakhatóságként működik közre.

Megkértem az ismerős földmérőt, legyen szíves elkészíteni egy vázrajzot, mely két telek összevonását tartalmazza, és intézze el a papírmunkát. A vázrajzot elkészíttette földmérő a földhivatali adatszolgáltatási díj befizetése után (ebben az esetben ez 9200.- volt), majd záradékoltatta (ez magyarul azt jelenti, hogy a Földhivatal üt egy pecsétet a földmérő vázrajzára, hogy számszakilag és térképészetileg megfelelt a rajza).

A földmérő beszerezte a Földhivataltól a telekrendezéshez szükséges, kérelem nyomtatványt (4 oldal!!!) és, azt mondta, ha az építtetőm gyorsítani szeretne, akkor jobb, ha maga intézi az illetékes építéshatóságnál a szakhatósági állásfoglalás megkérését (a Földhivatal hivatalból megkéri, de a postázgatás oda-vissza köztudomásúlag lassú).

Mit kell beadni a szakhatósági állásfoglaláshoz?

2200 Ft értékű illetékbélyeget, kérelmet és a vázrajz másolatát. Az illetékbélyegre jó rákérdezni a beadás előtt, mert nincs egységes álláspont, építéshatóságonként változhat!

Majd a záradékolt vázrajzzal (adott még a földmérő hozzá telekalakítási helyszínrajzot, tervezői nyilatkozatot és a záradékolásról egy végzést) és a szakhatósági állásfoglalással, kérelem nyomtatvánnyal mehetünk el az ügyvédhez, aki a megírja a saját részét egy szerződés keretében és az egészet leadja a Földhivatalhoz elbírálásra és átvezetésre. Ha minden hiánytalanul le lett adva, akkor a Földhivatal egy egyesített eljárásban át is vezeti (ebben az esetben telkenként 14000.- Ft-os eljárási díj befizetése után), nem kell rá külön várni.

Nem kell tulajdoni lapokat és térképmásolatokat kiváltani.

Azért jó, ha az, aki kéri a telekalakítást először az illetékes építéshatóságnál leegyezteti, hogy egyáltalán adnak-e rá szakhatósági állásfoglalást, vagyis építéshatósági szempontból engedélyezhető-e a telekalakítás.

Mert más a telekalakítás földmérői szemmel és építéshatósági szemmel nézve.

Cser Eszter építész (A cikk szerzője több évig építéshatósági előadóként dolgozott)

[poll id=”6″]
A fentiekre (több cikkben is) 2007 decembere óta, folyamatosan lehet szavazni

Hozzászólások (0): megnézem

ÉPÍTÉSI JOG
Fogalommeghatározások | építménymagasság, épületmagasság, homlokzatmagasság

Azt feltételezem, hogy a szakmánkból sincs mindenki tisztában azzal, hogy PONTOSAN mi a különbség az építménymagasság, az épületmagasság és a homlokzatmagasság között, de főképpen melyiket, mikor kell figyelembe venni. Eredetileg az általam fogalommagyarázatra szoruló kifejezések közül a „12/A Beépítési magasság„-t gondoltam megvizsgálni, de jött pár levél az építménymagasság kontra épületmagasság témában és úgy véltem, nagyobb látószögre […]

Fogalommeghatározások | építménymagasság, épületmagasság, homlokzatmagasság
2017. július 8. szombat
SZAKMA
Jogszabálybogozó | Hogyan számoljuk a hasznos alapterületet?

A Fugában megrendezett „300-as kategóriáról” szóló képzés végén egy kérdés mindannyiunk számára fontos problémahalmazt lökött a felszínre, ez pedig az, hogy mi történjen, ha nem vagyunk egy előírásban biztosak, hogy tartsuk be a többértelmű jogszabályokat. Bár én csak egy tervező vagyok, így az én véleményem pusztán egy a sok hang közül, de az ott felmerült […]

Jogszabálybogozó | Hogyan számoljuk a hasznos alapterületet?
2016. július 10. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább