Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2009. november 10. kedd

Filmhiradó | Költöztetés Budapesten, 1932-ben

Május elsején négyezer lakás cserélt gazdát Budapesten

[Nagy Ferenc bútorszállító:] „Legjobban kérem szépen, nagyobb lakást kisebbre, mert nem bírják a magos házbéreket. Másrészt azért, hogy az asszonyoknak kevesebb legyen a dolguk.” [riporter:] „Szereti a foglalkozását?” [Nagy Ferenc bútorszállító:] „Ó igen, kérem szépen. 25 éve foglalkozom ebben a szakmában, úgy szeretem, mint a gyerek az anyatejet, úgyhogy azt már nem is tudnám nélkülözni.” [riporter:] „No, ez szép! Köszönöm a szíves fölvilágosításait!”

A Magyar Nemzeti Filmarchívum 2005-ben az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával digitalizálta gyűjteményének egy részét. 115 játékfilm mellett az 1931-es első hangos filmhíradótól kezdve 1943-ig 597 darab filmhíradót digitalizáltak a szakemberek. A digitális kópiák ezután a NAVA különgyűjteményébe kerültek.  Tavaly, a 77 filmajándék elnevezésű akciónk sikere nyomán határoztuk el, hogy a Filmarchívumban őrzött és felújított filmhíradókat is hasonló, felhasználóbarát módon tesszük elérhetővé. FILMHIRADÓK ONLINE

Hozzászólások (2): megnézem

  • Szabóbácsi

    2009. november 10. kedd 10:47

    #29098

    A XII. Csaba u. 15 (Bíró u. 1, hrsz 6887) alsó kertjéből költöznek. Híres és különlegesen szép ház. Kós Károly tervezte már az I.vh után 1927-ben angolos és népies stílusban.
    A környék egyébként tele van kiemelkedő jelentőségű építészeti értékekkel.

  • dkitzinger

    2009. november 12. csütörtök 16:49

    #31981

    Szabóbácsi, a Filmhíradók Online oldalon is ilyen klassz hozzászólásokat várunk!

SZAKMA
Portré filmek a nagy építészgeneráció velünk élő tagjairól | Arnóth Lajos

A MÉSZ és a MOME 2016-ban hiánypótló feladatra vállalkozott azzal, hogy filmen rögzítette a magyar építészet köztünk élő mestereinek gondolatait. forrás: epiteszforum.hu

Portré filmek a nagy építészgeneráció velünk élő tagjairól | Arnóth Lajos
2017. május 15. hétfő
HÁZ-TERV
Milyen lesz Debrecen 200 milliárd elköltése után?

Új strand, új pályaudvar, új ipari park, új vásárcsarnokok, átépített Petőfi tér, rendelőfelújítás, óvodafelújítás – egyebek mellett ilyen részei vannak az Új Főnix Terveknek Debrecenben. A 200 milliárdos, uniós pénzből finanszírozott programhoz látványos animációt készítettek, amelyben minden tökéletesnek tűnik. Forrás: Gazdaság: Utópisztikus videón mutatják meg, milyen lesz Debrecen 200 milliárd elköltése után – HVG.hu

Milyen lesz Debrecen 200 milliárd elköltése után?
2017. február 14. kedd

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább