Energiatudatosság | épület felújítás
Életstílusunk az utóbbi évtizedekben alapvetően megváltozott. A lakással kapcsolatos elvárások messze meghaladják az évtizedekkel korábbi elvárásokat. Az egy főre jutó lakóterület igénye nagyobbra nőtt, természetesen nemcsak az alapterület igénye nőtt meg, talán még szembetűnőbb a kivitelezés színvonalának emelkedése (a beépített ablakok ajtók, burkolatok, padlók, szaniterek, szerelvények), valamint a külső megjelenést meghatározó elemek is korábban nem ismert szintre emelkedtek.
Ebben nagy szerepe volt a rendszerváltásnak, hiszen olyan anyagok jelentek meg és váltak mindenki számára elérhetővé amelyek ugrásszerű minőség emelkedést eredményeztek.
Ma már sokszor csak régebbi filmekből tudjuk, hogyan laktak az emberek 40-50 évvel ezelőtt. Pedig a múltból merített tapasztalat nagyon hasznos lehet.
Az épületünk felújítása előtt fontos tisztázni néhány kérdést: mire van szükségünk? vagy mi az amire nincs is szükségünk?
Gyakori érvelés, hogy az épületek energetikai szemléletű felújítása nagyon drága, nem gazdaságos. Ha egyszer végiggondoljuk mennyibe kerül egy olyan vendégszoba kialakítása, fenntartása, amely az év 345 napjában üresen áll, vagy egy a mindennapokban kihasználatlan erkély megépítése és fenntartása. Ha házunk vagy lakásunk minden részének számításokkal alátámasztott értékelését kellő precizitással elvégeznénk, mint az energiatakarékossággal kapcsolatos lépések megtérülését, akkor el kellene ismernünk, hogy az épület minden négyzetméterének fenntartása rendkívül sokba kerül. Nem beszélve hogy az energiatakarékossággal kapcsolatos számításoknál könnyen elfelejtünk egy apró körülményt, hogy a szomszédunkban Ausztriában a földgáz egységára körülbelül 50%-al drágább. Miért gondoljuk naívan, hogy nálunk hamarosan ugyanezt az árszintet nem éri el?
[poll id=”5″]
A fentiekre (több cikkben is) 2008 eleje óta folyamatosan lehet szavazni
Pedig valószínű, hogy a vártnál hamarabb eléri !
Tapasztalhattuk az elmúlt egy két évben a gáz árának drasztikus emelkedését. A földgáz világpiaci ára a kőolaj árát követi kb. fél éves késéssel, nálunk Nyugat Európával ellentétben mégsem csökkent a mai napig a gáz ára. Alapvetően az árat a jövőben nálunk is a világpiaci ár szabja meg.
Az energiatakarékossági beruházásaink megtérülési számításai mindjárt más értékeket adnak majd !
A kifizetődik-e kérdés megválaszolása nagyon egyszerű: egy épületben semmi sem kifizetődő, minden nagyon drága, a kérdés inkább így hangzik megéri-e nekünk?
[poll id=”33″]
A fentiekre (több cikkben is) 2008 eleje óta folyamatosan lehet szavazni
Egy régi épület aktuális felújításának tervezése megfelelő alkalom arra, hogy saját korábbi álláspontunkat és értékrendünket is felülvizsgáljuk. Most eldönthetjük, hogy egy energiatakarékos, alacsony energiájú házban vagy egy megjelenésében hivalkodó, de nagymértékben energiapazarló épületben élünk-e ezentúl ?
Az elmúlt egy év gazdasági válság következtében kényszerűen megszerzett tapasztalatai bizonyára sokunknak megkönnyíti értékrendünk felülvizsgálatát.
A fenti írással egy sorozatot indítunk, vagyis „Folytatása következik”…amiben igyekszünk a felmerülő műszaki kérdéseket körbejárni és javaslatokat megfogalmazni.
Ha olyan problémája, kérdése van, amiről úgy véli nem csak Önt, hanem sokakat érinthet, küldje el nekünk és ha úgy ítéljük, akkor lehet, hogy egy külön cikkben reflektálunk rá
Hozzászólások (7): megnézem

aa
2009. szeptember 9. szerda 10:36
„hogy a szomszédunkban Ausztriában a földgáz egységára körülbelül 50%-al drágább. Miért gondoljuk naívan, hogy nálunk hamarosan ugyanezt az árszintet nem éri el?”
Magyarországon a versenypiacon, ami a háztartások számára is elérhető már, olcsóbb a gáz mint a közüzemi hatósági ár. Hamis arra hivatkozni, hogy nem a „világpiaci árat” fizetnénk már most is. Háztartásoknak a versenypiacon 8%-kal olcsóbb a gáz mit a hatósági ár.
A csővezetéken szállított gáznak NINCS világpiaci ára, csupán regionálisan kialakult ársávok. HA lenne világpiaci ár, az nyilvános lenne, míg jelenleg nincs hivatalos adat arra, hogy mennyiért vesszük a gázt (becslések szerint 260 usd/1000 m3). De drágábban, mint a gáztól kevésbé függő Németország, pedig odáig a szállítási költségek is magasabbak.
aa
2009. szeptember 9. szerda 10:47
A neten elérhetőek a német gázszolgáltatók tarifakalkulátorai, 10,5-12 Ft közötti kWh árakat adnak meg, míg nálunk a hatósági ár kb 11,5 ft/kwh. Vagyis ugyanannyi. Téves a nemlétező világpiaci árakra hivatkozni, aminél nálunk állítólag olcsóbb a gáz.
Ettől függetlenül fontos az energiatakarékosság, de helytelen hamis információkra alapozni a meggyőzést.
Harkay Gábor
2009. szeptember 9. szerda 13:06
A cikkben az osztrák gázárra hivatkozok nem a németre. Az egységárat a felső Ausztriában élő barátom idén tavasszal kapott, teljes éves elszámoló számlájából emeltem ki és vetettem össze a saját budapesti gázszámlám egységárával. erre hivatkoztam, a különbség 60% volt. Természetesen ezt befolyásolja a forint Euró árfolyam, ami azóta változott ezért írtam 50%-ot. azt nem vettem figyelembe, hogy a szabadpiacon milyen lehetőségek vannak, ez a magyar háztartások legnagyobb többségét még nam érintő gyakorlat ez egy lehetőség, de még nem mondható nagy gyakorlatnak.
Az ebből való következtetés, hogy nálunk is ezt az árat fogja elérni, az egy jóslat és az én jóslatom. Ha Ön mást prognosztizál, természetesen az Ön joga és lehet, hogy igaza is lessz.
azt az összefüggést, hogy a kőolajár és a gáz világpiaci ár , hogy követi egymást, a Média sulykolja az utóbbi időben a fejekbe. Ha ez nem így van és Ön ennek ismerője a véleményét tiszteletben tartom. Az én szakterületem az épület energetika.
Célom a tájékoztatás és nem a meggyözés.
dyRo
2009. szeptember 9. szerda 14:23
Na kiváncsi vagyok miről lesz szó a sorozatban. Remélem konkrétumokról is olvashatunk majd, és kevés lesz majd a fentihez hasonló csúsztatásnak nevezhető adat…
Hawaii
2009. szeptember 9. szerda 18:12
kell-e energia tanúsítvány ? kérdésben (szavazás) mi a különbség e ként pont között?
* nem tudom, mi az?
* nem ismerem, több információra volna szükségem
aa
2009. szeptember 9. szerda 22:28
(Lehet hogy a gáz áránál kicsit erősen fogalmaztam, de zavarnak az ilyen tévedések. Hasonló ehhez, amikor a szabadpiacon gázt, ill. hőenergiát beszerző és azt méregdrágán a lakosságnak továbbadó távfűtőművek a gázár nemlétező támogatására hivatkoznak a távfűtés versenyképtelenségénél. Pedig arról van szó, hogy a pazarló gazdálkodásuk miatt drágábban állítják elő a hőt, mint egy egyszerű háztartási gázkazán (a gázmotoros kapcsolt áram és hőtermelés dupla hasznáról nem is beszélve.)
)
Nálunk az a legnagyobb gond, hogy ha a 15%-os kamatú forinthitelekkel számolunk, szinte semelyik beruházás sem térül meg. A nemrégen indult NEP meg már egy hónap alatt ki is merült. A távhő áfájának kampánycélú csökkentése helyett inkább az energiatakarékossági beruházások fokozott támogatása szükséges. Így a gázfüggőség is csökkenne, amit ugye a gázexportőr is kihasznál az áralku folyamán.
Koós Miklós
2009. szeptember 10. csütörtök 12:29
@hawaii
igazad van, kimaradt egy szó a másodikból: nem ismerem ELÉGGÉ (ergo hallott már róla, de csak ennyi)