Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2009. augusztus 31. hétfő

Tervkritika 42 | ketten fogják lakni

Egyet alszunk és vége a nyárnak, ideje ismét dolgozni, itt a nyár utolsó (vagy ha úgy jobban tetszik az ősz első) Tervkritiká-ja. A beküldött kevés számú rajzhoz hosszú kísérőszöveget kaptam:

Tisztelt Koós Miklós! Kíváncsi vagyok az Ön és a blogolók véleményére az elküldött tervvel kapcsolatban.

A terv már majdnem készen van, de a küls? megjelenésében, és a terasz jobboldali fedésével valamint kisebb részletekben még változhat. A ház a Balaton felvidéken levő kisebb faluban épül fel. A fürdőszoba és hálószoba keleti, az étkez? déli, a nappali és a terasz nyugati tájolású. A fürdőszoba és hálószoba az utcai homlokzaton van. A telek sajnos csak 17.5 m széles és erős lejtése van nyugati irányban, de szép erdőre néző kilátása is.
Életkorunk miatt (egyetemista gyerekek) kisebb lakásra van szükségünk, ezért mindenképpen a jelenlegi házunknál kisebb, de a gyerekek és vendégek fogadására alkalmas méretű házat szerettünk volna építeni. Felépítésével az alábbi céljaink voltak:
– Egy szinten, utcáról lehetőleg lépcsőzés nélkül megközelíthető, a ház többi részér?l leválasztható háló-nappali-étkező rész legyen (kb. 70-80 nm).
– A ház rezsije legyen minél kisebb, tehát legyen ésszer?en szigetelt, de a kilátást kihasználó ablakai legyenek, terasza is épüljön hátra.
– A szülői házrésztől elválaszthatóan legyen legalább 2 szoba a hazajövő gyerekeknek, vendégeknek.
– Férjenek el benne kényelmesen a mostani bútoraink, legyen benne minél több beépített szekrény (amelyeket most is használunk)
– Pince szint a költségek miatt nem szükséges, inkább a garázsban rakodunk.
Alternatívaként felmerült, hogy a tetőteret beépíthetnénk, a telek lejtése, illetve a mostani házunk tet?terének nyári hőmérséklete miatt erről lemondtunk. A ház a passzívház követelményeknek megfelelhet, a polisztirol szigetelés vastag lesz (PHP számítás folyamatban) de a beépítéshez később kiválasztandó nyílászárók konkrét hőtechnikai adatainak függvényében, illetve a szomszéd ház kis mértékű téli árnyékolása miatt lehet, hogy felette lesz a bűvös 15-ös számnak. Ehhez a számhoz nem ragaszkodom, illetve a ház későbbi minősítését nem tervezem.
A fűtést kondenzációs gázkazánnal kapcsolt padlófűtéssel gondoltam megoldani, ami a használati melegvizet is adja. Napkollektor esetleges felszerelése tervben volt, de mivel jórészt ketten fogunk lakni későbbiekben a házban, így annak a beruházási költsége nem jön vissza a kis mértékű használati melegvíz felhasználásunk miatt.
(Bár a gépészeti helyiségben meg lesz a helye a napkollektor tartályának) A hőszivattyút sem alkalmazunk részben a költségei miatt, részben mert a talajvíz mélyen van, ezért a beruházás sokkal olcsóbb egy gázkazánnal, de hogy 10 év múlva mi lesz, majd meglátjuk. Beterveztünk egy pótkéményt az esetleges nappaliban elhelyezendő kandalló, vagy későbbi kéményt igénylő más megoldás miatt. Szellőztetés központi, hőcserélős, de hőszivattyú nélküli szellőztető géppel lesz megoldva, aminek a helye a gépészeti helyiség lesz.

Esővíz gyűjtő tartályt be fogunk építeni, nem csak öntözésre, hanem a WC öblítésére, illetve mosási célra fel akarjuk használni az esővizet. (Felénk 1000 Ft körül van jelenleg a víz ára a csatornadíjjal együtt). A bejárat alatti fagymentes tárolóban lesz a téli gyümölcs illetve virág teleltető, nyáron bicikli tároló. Az alagsor lépcsője alatt is lesz egy beépített szekrény. Ennek a lépcsőnek az én kérésemre nem lesz pihenője, mert nem akartam hogy földszintre érkezése leszűkítse az ottani közlekedőt.

Az alagsori közlekedő lépcső felőli ajtaja azért lesz, ha nyáron biciklis vendégeket fogadunk, az alsó rész ezzel lezárható lesz. A földszinti fürdőszoba nagynak látszik, de ide szeretnénk tenni a kinyitható szárítót is elhelyezni, illetve bidé is lehet itt.  A konyhánál nem lesz külön kamra.  A földszinti WC-nél üvegtéglás kisegítő világítást tervezünk a fürdőszoba felől. Bár az elküldött terveken nem látszik, a meglevő bútoraink helye be lett tervezve, az ajtók helye is ennek megfelelően lett kialakítva.

Érdemes egy kicsit elidőzni a levélnél, mert sok mindent elárul, többek között hogy milyen mélységig gondolták végig, hogyan szeretnének majd élni és ennek vélhetően majd mi fele meg a legjobban? Aki nem az első lakását tervezi vagy lakja, az kétségkívül előnyben van a többiekkel szemben, mert többek között azt tudja, mit nem akar (mert tudja, az milyen).

Legalább ennyire fontos a racionalitásra való törekvés, bár én már találkoztam olyan idősebb házaspárral, akik számára már a praktimumon túl már belefért az is a keretbe, hogy valami elsősorban szép legyen és csak másodlagos hogy mibe kerül? Továbbá szeretném felhívni a figyelmet az épület épületgépészeti elképzeléseire, amely ugyanilyen átgondolt, racionális, túlzásoktól mentes.

Amikor megnéztem a rajzokat, az első gondolatom az volt, hogy ez tulajdonképpen rendben van, soha rosszabb elrendezést! De hát az nem lett volna tervkritika, pontosabban nem olyan, ami talán mások számára is tanulságos. Ha viszont mélyebben elmerülünk a vizsgálatban, ha nem is komoly, de azért említésre méltó észrevételek azért adódnak. Mivel a levél szerint még nincs lezárva a tervezés, ezért talán még adhatóak további szempontok a végleges elrendezéshez. De akkor nézzük az alaprajzokat, kezdjük a fszt-tel, mivel nyilvánvalóan ahhoz igazodik az alsó szint.

Földszint

Kezdem mindjárt egy kis kekeckedéssel, miszerint az lett volna az első elvárás, hogy „utcáról lehetőleg lépcsőzés nélkül megközelíthető„, nos ez nyilván a terepi adottságok miatt nem valósulhatott meg, mert úgy tűnik cca fél szintet kell a fszt-re és ugyanannyit az alsó szintig is megtenni (kekeckedés bezárva).

Ennél egyszerűbb alaprajzot nehéz volna kitalálni, hiszen ahol ketten laknak ott sok minden leegyszerűsödik, az un. zavarás, az intim zóna elkülönítése is más értelmet kap. Egy kétszemélyes háztartásban nehéz zavarásról beszélni, hiszen nagyon leegyszerűsitve vagy a nappali-konyhában vannak, vagy a hálóban, saját magukat pedig nemigen tudják zavarni. A telek adottságai és a tájolás határozta meg, mi hová kerüljön.

A háló kialakítása kapcsán azonban kell tennem egy észrevételt, mert talán átgondolandó. Nem igazán tudom, miképpen lesz berendezve, de egy franciaágy ebbe a szobában nehezen helyezhető el, pontosabban csak ablak alá, ami nem a legszerencsésebb (bár ha nem nyitják ki, akkor kevésbé érdekes). Nagyobb gondnak látom viszont inkább azt, hogy a lépcső felöli ablak parapetje csak 40 cm, ami olyan alacsony, hogy aki a bejárat felé közeledik az direktben rálát majd az ágyukra, akárhova is teszik a szobában. Én ott épp magasabb parapetet tettem volna, hiszen onnan úgyis elsősorban a bevilágítás a fontos (vagy a kilátás is, ezt nem tudom??).

A konyha kellően szeparált, de mégis egy légtérben van a nappalival. Ha a WC-ben lesz a légcserélő elszívása, akkor nem gond, hogy nincs előtere, mert garantáltan kiszellőztetett lesz (a passzívházakban elterjedt hőcserélős rendszerrel).

Jó a nagyméretű terasz, de a nappali üvegfelületének nyári árnyékolásáról mindenképpen célszerű gondoskodni, márcsak azért is, mert a nappali felmelegedésén túl a tűző napnak kitett terasz sem lesz használható.

Pince

A passzívházas gondolkodásnak tudható be az a megoldás, amelyben a termikus burkot védendő két funkciót különválasztanak tőle, a szerkezetileg különálló teraszt és az alatta lévő garázst. Ezzel a megoldással a lakást védő hőszigetelt burok nem lesz megszakítva, legalábbis ezekkel a funkcionális egységekkel.

A földszinten tapasztalt racionalitás tükröződik az alagsorban is, hiszen itt is minden a helyén van, logikusan elhelyezve. Ha mindenáron  hibát  kellene keresnem, azt mondanám, hogy a hálók ajtajait lehetőleg ne a sarokba tegyék (könnyebb azt a falat bútorozni). Ennyi.

Összefoglalás | a ház  jó elrendezésű, praktikus, átgondolt nem csak építészetileg, hanem gépészeti szempontból is. Jó látni, hogy a passzívházas elvek kezdenek megjelenni a nem minősített passzívházakban is.

Ha szívesen mutatná be másoknak is a készülő/elkészült lakását vagy a házát, vagy kíváncsi arra, hogy mások mit mondanak az Önnek tetsző házról, akkor küldje meg nekünk, mi bemutatjuk és persze véleményt is mondunk róla. Ha a ház nem az Öné, de kíváncsi mások mit gondolnak róla, azt is beküldheti. A diszkréció miatt mindezt megteheti természetesen anonim módon, legfeljebb a város (+kerület) megadásával.

… és Önnek mi a véleménye?

[poll id=”18″]

Hozzászólások (22): megnézem

  • Szabóbácsi

    2009. augusztus 31. hétfő 09:03

    #11332

    Jó elrendezés. A pinceszinten egy mező beépítetlen, pedig az alapozási síkok miatt szinte meg kell épülnie annak is. Meggondolandó az amúgy is létrejövő tér kihasználása, tárolóból sosem elég.

  • MZ

    2009. augusztus 31. hétfő 09:37

    #11333

    Tudom, itt nem szokás a külsöröl irni, de most talán mégis. Mert mit látunk? Egy parasztház oromzatot ami átfordul egy kétszintes házba. Önmagában mindkettö megállja a helyét, de így együtt nem: itt van az ellentmondás, ami a szememet bántja. Feloldani talán úgy lehetne, ha az alagsor/pincét markánssan leválasztanánk a földszintröl, így azt az elfogadhatóbb látszatot keltve, hogy a ház egy épített talapzaton, támfalon áll. Ehhez nem kell valami drága ill. öntörvényü építészeti csel, elég lenne egy anyagváltás vagy színváltás, esetlege egy eltérö ablakarchitektúra is (pl. a garázs és a lépcsö szürkéjét konzekvensen ráhúzni az egész alagsori homlokzatra).

  • építtető

    2009. augusztus 31. hétfő 09:57

    #11335

    Koós Miklós:
    Köszönöm a leírtakat, nehéz a dolga a kritikusnak, mert ő csak egy leradírozott rajzot lát, míg én a környezetét is ismerem. 😉
    A hátsó terasz árnyékolása még nem teljesen kiforrott, de ami a beküldött rajzon nem látszik, van egy cirka 50 éves tölgyfa a garázs sarkától úgy 3 méterre. Ennek a lombja nem ad mély árnyékot, de részben délben árnyékolni fog. A délnyugati napot pedig egy ‘napvitorlának’ nevezett kifeszített vászonnal gondoltam csökkenteni. (erre kérek más ötleteket, pergolát egyenlőre nem tervezek de lehet hogy az lesz) Ez a lenyugvó napot nem takarja, de mint az ebédlő déli ablakaiban és a háló ablakán is mindenképpen teszek rolót, ami a nyár eleji-végi túlmelegedést jelentősen csökkenti. A háló parapetje a téli benapozás miatt olyan alacsony.

  • építtető

    2009. augusztus 31. hétfő 10:02

    #11336

    Szabóbácsi:
    „tárolóból sosem elég”
    ez teljesen igaz, de a nagy tároló elkényelmesít, mert a mostani házunkban van vagy 45 m2 pince, amiben jórészt olyan dolgokat tárolok, amelyektől már korábban meg kellett volna válnom, de volt hová tennem, így nem foglalkoztam vele. 🙂
    Másrészt a pontos építési költségeket nem ismerem még, ezért minden nélkülözhető területet kihagyattam a tervezés során annak tudomásul vételével, hogy pincét utólag nem fogok tudni beépíteni.

  • építtető

    2009. augusztus 31. hétfő 10:08

    #11337

    MZ: köszönöm az ötletet. Az kiderült már, hogy a belbecs és a gépészeti kialakításra jóval több energiát fordítottunk, mint a ház külső megjelenésre. 😉
    Az anyagi lehetőségeink függvényében valami megoldáson gondolkodni fogunk az alsó rész optikai elválasztására. (talán valami utólag felragasztott vékony kő burkolat? Nem tudom a polisztirol szigetelésre ilyen felragasztható-e még?)

  • zoli

    2009. augusztus 31. hétfő 13:10

    #11339

    Kő burkolat a polisztirolra vagy egyéb szigetelésre nem felragasztható de felszerelhető. Megoldást lásd itt: https://fugediterv.blogter.hu/332126/valasz_

  • Szabóbácsi

    2009. augusztus 31. hétfő 22:06

    #11344

    Van nagyon jó minőségű kőből készült burkolat ami felragasztható polisztirolra. És minden darabja más, nincs ismétlődés.
    Többen gyártják. Az egyiké csúnya, a másiké szép.
    Mert egyébként bonyolult és nagyon drága a többrétegű külön alapozott, rozsdamentessel hozzákötött kőfal.

  • Szabóbácsi

    2009. augusztus 31. hétfő 22:18

    #11345

    Kedves építtető: igen minimális többletköltség lenne ha a betemetett gödör helyett bejárható teret hagyna. Szinte ugyanolyan mélyre le kell menni az alapozással az alápincézetlen részen is a 30°°-ot figyelembevéve, max 2,3-at emelkedhet a lexéléig (jobbra) az alapozási sík. Sőt, a tároló és támfal miatt még annyit sem elöl, legfeljebb fönt, hátul.
    Mégvalami, extra hőszigetelés ide, jó ablakok oda, a hálószoba kellemetlenül hideg lesz ilyen túlablakozottság révén. Vagy túl meleg. Az üveg sohasem fog köszönőviszonyba kerülni a fal hőszigetelésével. Ha a nagyablakot egyszerűen kihagynák, kellemesebb szobát kaphatnának.

  • építtető

    2009. szeptember 1. kedd 11:02

    #11349

    Szabóbácsi: „Az üveg sohasem fog köszönőviszonyba kerülni a fal hőszigetelésével. Ha a nagyablakot egyszerűen kihagynák, kellemesebb szobát kaphatnának.”
    Amikor egy minősített és már téli hónapokban is lakott passzívházban voltam, és láttam egy ennél kisebb, de csak kicsivel kisebb két oldalra néző ablakkal épített gyerekszobát és az ablak alatt a gyerek ágyával, én is megkérdeztem, hogy hogyan fűthető ez be a téli hidegben. A bent lakók állították, hogy a ritkított padlófűtés elég volt a befűtésre és a gyerek nagyon jól érzi magát benne.
    Nos, amíg ez az ablak végleges elhelyezésre kerül, lesz még egy (remélem jó hideg) tél és el fogok menni egy tartós hideg után abba a bizonyos passzívház sokablakos gyerekszobájába.
    Ha meleg lesz, hideg sugárzás nélkül, akkor az ablak marad, ha nem, akkor gondolkodom. (addig viszont csak a PHPP számítással becsüljük meg, hogy ha kihagyom mennyit vesztek a téli besugárzás hiányával, és mit nyerek a drága ablak szigetelt falra cserélésével)
    habár nem vagyok szakmabeli, mégsem értek egyet az üveg jelzett hőszigetelési viszonyaival. Pl. már most létezik olyan dupla üveg, amely táblái között vákuum (és sűrűn pár mm-es üveg távtartók vannak, és így sokkal jobb a hőszigetelése mint a most elérhető spéci háromrétegű és egyéb megoldásoknak.

  • építtető

    2009. szeptember 1. kedd 11:30

    #11350

    mint a Koós Miklósnak írtam, nehéz úgy véleményt írni, hogy csak egy rajzot lát a hozzászóló. Nehéz persze a tervező szerepe is, ha egy olyan építtetőt talál, aki egy elejétől a végéig több mint 7 métert lejtő keskeny telken nem akar lépcsőt a lakóterébe. (Az utcáról tereprendezéssel 3-4 lépcső lesz csak amíg a házba érünk, mert a színes kép még nem a végleges megoldás) Az első elgondolásom nekem is az volt, hogy egy garázs lenne az előkert 5 métere után és onnan lépnénk a házba. (vagy ez egy olyan variációban hogy a garázs és a ház között még pár méter lenne is és onnan következne a ház)
    Ez nem volt teljesíthető, mert én ragaszkodtam hogy egy szinten legyen a megfelelő nagyságú nappali-étkező-háló és ezek területe összesen ne legyen 80 m2-nél lényegesen nagyobb.
    Az alsó két szoba csak ritkábban használt vendég szoba lesz. Így nem tartom nagy problémának a kert kapcsolat közvetlen hiányát. A terasz szintén nem közvetlen kert kapcsolatát meg általam vállalható kompromisszumnak tartom azért hogy a lakáson belül ne kelljen lényegében lépcsőt járnom. (mint a mostani házamban)

    A gépkocsi lejáró nem lesz kevés valóban, de az alsó szobák benapozása miatt úgysem ültettem volna oda fát, vagy nagyobb növényt. A kert, és az erdőre néző kilátás -ami miatt ezt a telket választottuk- a nappali mögött nyugatra van.

    oldalhatár 1 métere: Az itteni előírások alapján 1 métert el kell hagyni a szomszéd felől, bár én szívesen építkeztem volna oldalhatárra és ennek még a jobb oldali szomszéd is örült volna bizonyos önös érdekből.

  • Szabóbácsi

    2009. szeptember 1. kedd 13:10

    #11352

    Az építészet olyan mint a pszichológaia (is) Mindenki azt gondolja hogy este a legsajátosabb, teljesen más mint általában, aztán egy szakkönyvet kézbevéve kiderül hogy a legáltalánosabb helyzetben van. Saját, privát, egyedinek vélt helyzetei köszönnek vissza minden oldalról. Nos, az építészetben ugyanez a helyzet. Persze ezt a páciens nem lát(hat)ja csak a „doki” 🙂

  • építtető

    2009. szeptember 1. kedd 14:09

    #11354

    „civilizált vagyok, kocsim van, lebetonozok én mindent, höh, ecsém!”
    egy darabig (teljesen komolyan gondolva) azt terveztem, hogy a kocsit az 5 méteres kötelező előkert után egy négy falnélküli lábra helyezett oldalát vadszőlővel befuttatott „fészerbe” teszem.
    kórusban hurrogott le mindenki. Mondván, autónak garázsban a helye!

    a szintcserével nekem is hasonló érzésem van, mint amit a Miklós írt.

    A bal oldali szomszéd házfala 8.5 méterre van az alagsor ablakaitól, és csak azt látni onnan (vagy az eléje ültetett virágos bokrokat). A fenti étkező-nappali ablakából viszont már a tetőt, az eget és teret láthatok, tehát számomra nem felcserélhető.

    „A belső lépcső szűk.” Igen látom, ez egy kompromisszum eredménye, a tervező pihenőset javasolt, jelenleg egy ugyanilyenen szaladgálok le a pincémbe és talán a napi átlagosan 2-3 alakalommal továbbra sem lesz nagyon kényelmetlen az elkövetkezőkben (lehet, hogy tévedek).

    „Nagyon fura elképzelni, hogy az ismerősök reggel felébrednek, és fel KELL jönniük a tulaj lakterébe és azon keresztül tudnak csak kijutni a kertbe, hogy akár csak egy pillantást vessenek a kilátásra.”

    Jelenlegi házban a vendégek felébredve a tetőtérből jönnek le az étkezőbe és mehetnek ki a kertbe.
    Most elgondolkodtam azon, hogy azokban a házakban, ahová vendégként járok hogy van ez megoldva, Mindenhol így és nekem ez még sohasem jutott eszembe hogy ha közvetlen kijárat lenne bárhol jobb lenne. (Ízlések és pofonok…)
    Ha persze 25 méter széles, vízszintes telkem és nem behatárolt anyagi lehetőségeim lennének…

    A pszichológiával kapcsolatban abban biztos vagyok, hogy egy kívülálló máshogyan látja az egész tervet (azért is küldtem ide).

    A praktikus nagyobbításokkal szemben meg azért kötöm az ebet a karóhoz (ne legyen szemernyivel sem nagyobb mint amire szükségem van) mert az autószalonban is könnyen vesz még pár dolgot az ember a kocsihoz és akkor nem tűnik soknak a +20%, de az építkezésnél ez más nagyságrend az árakban (tudom hogy a példa sántít egy kicsit)

  • hásum

    2009. szeptember 9. szerda 18:34

    #11447

    Üdvözletem!
    A „kvázi-passzívház” megütötte a fülemet.
    A passzívház az egy „diplomás ház”, a minősítésével.
    ami nem az, arra régen az alacsonyenergiaigényű épület megnevezés volt a használatos. Most a passzívház lett a divatos kifejezés, mindenhol ezt hallani, maradhatnánk a „németes” elnevezéseknél.

    Én az mB-vel terveztetném a házat a rajzokról tudhatóak alapján.

  • #11822

    […] augusztus 31. Tervkritika 42 | ketten fogják lakni […]

  • ph beköltöző

    2012. április 17. kedd 18:52

    #83926

    A terv utóélete, sajnos nem a koos.hu-n

    https://www.greenpressblog.com/2012/04/sokadik-elso-diszitett-oromfalas.html

    ha valakit érdekel, szívesen írok a tapasztalatokról

  • M

    2012. április 28. szombat 23:27

    #84001

    [re=83926]ph beköltöző[/re]: Érdeklődéssel várjuk!

  • ph beköltöző

    2012. május 7. hétfő 11:44

    #84099

    [re=84001]M[/re]: Összefoglalva képekkel együtt az építés és bentlakás tapasztalatai:
    első rész
    https://holnaphaz.blog.hu/2012/05/02/miert_epitettem_passzivhazat
    második:
    https://holnaphaz.blog.hu/2012/05/07/miert_epitettem_passzivhazat_2

    ha valakinek kérdése lenne a témával kapcsolatban, itt is szívesen válaszolok

  • Zemán Anikó

    2017. január 19. csütörtök 13:27

    #114230

    Kedves Építtető!

    Esetleg meg lehet tudni a tervező építész nevét és elérhetőségét?

    Köszönettel:

    • Kepes József

      2017. január 20. péntek 21:41

      #114244

      „…meg lehet tudni a tervező építész nevét és elérhetőségét?…”

      Boros Passzívház
      9111 Tényő Petőfi u. 78.
      06 96 528 013

TERV KRITIKA
Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés

Tisztelt Koós Miklós! Szeretnénk a véleményét kérni a tervezett családi házunkról. A telek alapterülete 714 m2, sík, beépíthetősége 20%, a maximális épületmagasság pedig 5,5 m. Én és a férjem márciusban fogjuk elkezdeni az építkezést Pilisvörösváron. A ház tervezését a volt építész tanárom kolléganője készítette el nekünk. Egy olyan családi házat képzeltünk el, amely megfelelő egy 5 […]

Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés
2018. február 14. szerda
TERV KRITIKA
Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell

Tisztelt Koós Úr! Engedje meg, hogy gratuláljak a honlapjához azon belül a tervkritika „intézményéhez”. 6-7 éve fedeztem fel, azóta vissza-vissza járok és nézegetem a különböző tervrajzokat és az arra adott észrevételeket, javaslatokat. Rendkívül hasznosnak tartom ezt a fajta nyilvánosságot, mivel egy tervezési folyamat során az abban résztvevőknél könnyen kialakulhat egyfajta üzemi vakság és fatális hibák […]

Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell
2018. február 11. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább