Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2009. május 13. szerda

Országos ArchiCAD Verseny 2009 eredménye

Országos ArchiCAD Verseny a Mesharray és a Graphisoft támogatásával

keressük 2009 építész tehetségét!

Budapest – Május 12. – Lezárult az Országos ArchiCAD verseny. Hosszú hónapok előkészülete, selejtezője után április 29-ei Gálaesten megtudtuk végre, hogy ki birtokolja az értékes nyeremények mellett a megtisztelő „2009 év építész tehetsége” címet is.

A megmérettetés előtt, április 20-án a Módistúdió felkészítést tartott a versenyzőknek Budapesten, ahol a diákok feltehették kérdéseiket az ArchiCAD használatával kapcsolatban.

A verseny helyszínéül az egyik fő támogató, a Mesharray Digital Media School nyugati téri oktatóközpontja szolgált. A feladat megoldására mindössze hat óra állt a versenyzők rendelkezésére, melyet a Graphisoft által fejlesztett ArchiCAD tervezőprogrammal valósíthattak meg.

A résztvevő egyetemek által delegált 21 hallgató április 28-án és 29-én mérhette össze tudását. Az első versenynapon, a budapesti egyetemek hallgatóinak (a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar) a Duna észak-nyugati partján lévő, a Graphisoft Park területén elhelyezkedő yacht kikötőt és kávézót kellett megtervezniük. Az épületnek a Duna ezen ágán közlekedő yacht-oknak, itt edző evezősöknek, túrázóknak kellett kikötési lehetőséget biztosítania.  Másnap a vidéki egyetemek (a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar és a Győri Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar) diákjainak, ugyanezen helyszínre egy vízen álló szabadtéri színpadot kellett megálmodniuk. A feladatok érdekességét az adta, hogy a területen található szén kirakó ipari darut lebontani nem lehetett. A felvetett építészeti kérdésre olyan választ kellett adni, mely a meglévő torzó egy részét, vagy egészét integrálja.

Az április 29-ei ünnepélyes Gálaestnek a Graphisoft épülete adott otthont. A bírálók között a tiszteletbeli elnöki posztot Kertész András Tibor – DLA, Ybl,- és Építészeti Nívódíjas építész, a Kertész Építész Stúdió, vezető tervezője tölti be. A zsűriben olyan nagynevű építészek foglaltak még helyet, mint Fazakas György, a Budapesti Építész Kamara tagja, a Vörösmarty téren álló ING irodaépület megálmodója, Répás Ferenc – DLA építész, az 1993-as első magyar CAD verseny győztese, valamint Adiba Amani afgán építész, a Graphisoft R&D Rt. képviseletében. A verseny jogi tisztaságára dr. Gáts Andrea ügyvédnő, a Magyar Építész Kamara Jogi szakértője felügyelt.

A Graphisoft, mint a rendezvény egyik fő szponzorának köszöntője után, kezdetét vette a tervek prezentáció formájában történő előadása. Minden hallgatónak öt perc állt a rendelkezésére, hogy művét, tervezési koncepcióját ismertesse az egybegyűltekkel. Az értékelésnél 60 %-ban az építészeti tartalom, 40 %-ban pedig a számítógépes grafikai megjelenítés játszott szerepet. A beadott versenymunkák magas színvonalát tükrözi, hogy a zsűri döntésére több mint egy órát kellet várnia a jelenlévőknek.

Mint az országos ArchiCAD verseny elindítója és tovább éltetője, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kara méltán lehet büszke, hiszen hallgatója, Simon Zsolt, szabadtéri színpad tervével lett a 2009-es év építész tehetsége. A szakmai zsűri megítélése szerint a terv kitűnt a többi pályamű közül, funkcionálisan jól szerkesztett alaprajza, merész tömegalakítása és kiemelkedő színvonalú dokumentációja révén.

Nyereményei egy értékes szoftvercsomag (ArchiCAD 12 kereskedelmi verzió, a Graphisoft; Maxon Cinema 4D r.10.5 Architecture Edition szoftver, a Mesharray, ArchiPHYSIK standard 6.0 pedig a CAD Stúdió felajánlásából) továbbá egy belépő az Angliában megrendezendő Nemzetközi ArchiCAD Egyetemre.

A második helyezést dunai szabadtéri színpadával Batizi-Pócsi Gergő, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának diákja érte el.

Végül a Szent István Egyetem Ybl Miklós Főiskolai Karának hallgatója, Domonkos Zsolt dunai yacht kikötő terve vitte el a harmadik díjat.

Az eredmény kihirdetése után a zsűri tagjai egyenként is elmondták véleményüket, melyben hangsúlyozták, hogy az igen nehéz feladatok és a viszonylag kevés idő ellenére is remek művek születtek. S habár itt most csak három helyezettet díjaztak, valójában mind a 21 pályaműről elmondható, hogy ígéretes tehetségek munkái. Így a verseny sikeressége, eredményessége és a résztvevők elégedettsége alapján nem kétséges, hogy az ArchiCAD verseny jövőre is elindul az év építészének felkutatására.

A képekért a Graphisoft és a tervezők teljes jogukkal élnek.

A Mesharray Digital Media School, Magyarország legnagyobb számítógépes grafikát oktató felnőttképző intézményeként, az Építész Kamara által elismert, speciális tematikájú 3D Vizualizáció képzéseivel az építészek, belsőépítészek és lakberendezők továbbképzését valósítja meg, továbbá 3D animáció, digitális film és utómunka, játékfejlesztés, multimédia és DTP területein kínál képzéseket. Az Autodesk, a Pixologic és az Adobe hivatalos oktatóközpontjaként profi és produkciós tapasztalattal rendelkező oktatócsapattal, gyártói akkreditációval rendelkező és nemzetközi oklevéllel igazolt számítógépes grafikai képzéseket szervez. További információ a Mesharray képzéseiről és az iskoláról: www.mesharray.hu

 

A Graphisoft úttörője és vezetője a Virtuális ÉpületTM koncepcióhoz kapcsolódó alkalmazások fejlesztésének. A Graphisoft 25 éve segíti az építészek közösségét, hogy projektjeik jobban tervezettek, kivitelezés szempontjából kiszámíthatóbbak legyenek, és üzemeltetésük olcsóbb legyen. További információ a Graphisoftról:www.graphisoft.hu

Graphisoft és ArchiCAD® a Graphisoft bejegyzett védjegyei. Egyéb védjegyek a jogos tulajdonosaikat illetik.

Hozzászólások (1): megnézem

  • Propeller

    2009. május 13. szerda 07:33

    #9553

    koos.hu – Országos ArchiCAD Verseny 2009 eredménye…

    Lezárult az Országos ArchiCAD verseny. Hosszú hónapok előkészülete, selejtezője után április 29-ei Gálaesten megtudtuk […]…

TECH
Az ArchiCAD 17 nem megy a legújabb Mac OS X 10.11 alatt

2010 legelején tértem át a Macintosh-ra, az akkori operációs rendszer  a Mac OS X 10.5 (Leopard)  volt, azóta évente újabb és újabb változatok jöttek ki és mivel szeretem, ha a gépem frissítve van, így pár napja feltettem a nemrég kijött 10.11-et, az El Capitan kódnevű változatot. Nem mintha valami eget verő újdonságok lettek volna benne, de […]

Az ArchiCAD 17 nem megy a legújabb Mac OS X 10.11 alatt
2015. november 6. péntek
TECH
GDL | BIMobject®

bimobject néven indult a tavalyi év során egy olyan oldal, ahonnan ArchiCAD Revit, SketchUP és AutoCAD tárgyakat (új nevén BIM objektumokat) tudunk ingyen letölteni, jellemzően gyártóspecifikus összeállításokból. Saját beépülő alkalmazásként egy önálló eszköz palettaként megjelenik az ArchiCAD és a többi alkalmazás munkafelületén, így a CAD tervezés közben közvetlenül érhetőek el tárgyak, amiket azonnal be is […]

GDL | BIMobject®
2014. április 2. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább