Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2009. április 3. péntek

Construma 2009 beszámoló 3.

[az előző napi beszámoló folytatása] Vagy elkerülte a figyelmemet, vagyvalóban nagyon kevesen állítottak ki szőnyegpadlókat és laminált padlóburkolatot, tény, hogy alig lehetett velük találkozni.

A Hungarotherm-ről nem tudok beszámolni, azt meghagyom hozzáértő gépész kollégáknak.

Részben ide tartozik, hogy több kandallós cég is kiállított, érdemes körülnézni a standjaikon, de célszerű előre felkészülni az árakra, nehogy meglepetésként érjen bárkit is. Én szóltam. A kandalló technika/technológia ma már inkább a gépészethez tartozik, mint az építészethez, a tudásuk, felhasználhatóságuk illetve a fűtési rendszerbe való bekapcsolhatóságuk okán.

A Construman számos egyéb kiállítás is megtekinthető, többek között az alábbi is.

A kert, mint tematika viszonylag szerény módon vett részt a kiállításon, ott is inkább kültéri padlóburkolatok és a fektetési módok jelentek meg.

A csütörtöki nap már napsütéses és meleg időt hozott a látogatóknak …

A Bramac külön standon, saját napkollektorral jelent meg, mely a cserepek helyére, mint egy tetőablak építhető be.

Egy magyar szabadalommal is találkozhatnak, ha a szabadtéri kiállítást is megnézik. Hazai fafajtákat tesznek alkalmassá kültéri illetve vizes környezetben való felhasználásra. Bár ezt már külföldön is alkalmazzák (lásd fa teraszburkolatok), a gyártó szerint az ő termékeik abban különböznek, hogy a hőkezelés után a fa mechanikai és tatrtószerkezeti tualjdonságai nem változnak. Elsősorban alapanyagot szeretnének készíteni és csak másodsorban készterméket.

Konyhabútoros cég szintén nagyon kevés volt és amit kiállítottak, abban sem láttam, olyan újdonságot, ami figyelemreméltó. A bútor egyébként is egyre inkább a Bútortrend kiállításra való.

A szaniterek standjait ellepték a jacuzzik, én ennyit egy kupacban még életemben nem láttam, ha nem volt 30-40 db kiállítva a különböző standokon, akkor egy sem. Több pezsgőfürdő volt, mint kád vagy zuhany együttesen. A SPA-szektort ennyire nem érintené a válság?

Voltak persze kádak és mosdók is kiállítva, de szinte vadászni kellett rájuk…

Érdemes még megemlíteni, hogy a hétvégén is számos konferenciára, eseményre kerül sor a Construma területén.

április 4. szombat

10.00-13.00
Ecohouse – Lakóépületek energiahatékony és fenntartható építésem felújítása és használata.
Előadás magán és intézményi ingatlankezelőknek.
HELYSZÍN: „B” pavilon Média terem
SZERVEZŐ: ÉMI Kht.

10.00-14.00
Készház Akadémia –  Miért éppen készház?!
HELYSZÍN: C pavilon Workshop
SZERVEZŐ: Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ)
JELENTKEZÉS: www.construma.hu

10.00-16.00
Passzívház Nap a Construmán
HELYSZÍN: „G” pavilon Konferencia terem
SZERVEZŐ: Magyar Építőanyagipari Szövetség (MÉASZ), Passzívházépítők Országos Szövetsége (PAOSZ)
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: info@passzivhazkonf.hu; www.passzivhazkonf.hu

16.00-18.00
Hogyan leszel jó kerttulajdonos?
HELYSZÍN: „C” pavilon Workshop
SZERVEZŐ: MAKEOSZ

A nagyításhoz kattintson a képre !

https://www.hungexpo.hu/upload/Image/construma/2009/Construma_2009_terkep_magyar_0330.jpg

Érdemes tudni

Végül szót kell ejteni arról, hogy a szervezés, beléptetés – ahogy a legelején írtam – tényleg nagyon jó és gördülékeny, de hogy a hétvégi közönségrohamot hogyan tudják majd kezelni, azt én sem tudom most megmondani. A parkolást már a legelején írtam, ez hétvégén sem lesz jobb, tehát tömegközlekedés !!! Enni-inni mindenütt lehet, a WC-k fel vannak újítva, kulturáltak és a rohamhoz képest tiszták.

A vásár egész területén működik WIFI, amit a Wiera működtet, meglehetősen borsos árért (30 perc 990 Ft, 2 óra 1920 Ft….stb), viszont elég gyors és ha kéznél van a bankkártya, akkor miközben felkapcsolódnánk, ki is tudjuk fizetni. Kipróbáltam, tényleg gyorsan megvan.

Mindenkinek hasznos kiállítás látogatást kívánunk !

Hozzászólások (5): megnézem

  • gramercy

    2009. április 3. péntek 17:57

    #9005

    mennyire kötekedtek a fényképezésért?

  • gramercy

    2009. április 3. péntek 20:02

    #9010

    ok, én is sokat fogok 🙂

SZAKMA
Construma 2018 – ÉMI program

(sajtóközlemény) Az idei Construma szakkiállításon is tartalmas és érdekes témákkal várjuk az ÉMI standjára érkezőket. A szakmai és lakossági napokon is hasznos tudnivalókat, aktuális információkat hallhatnak szakembereink és meghívott vendégeink révén. Mindemellett látványos vizsgálati bemutatókat is megtekinthetnek az érdeklődők. Szerdai és csütörtöki szakmai programunkon MÉK-pontot kapnak a résztvevők. Várjuk az ÉMI kiállítói standján: A pavilon – […]

Construma 2018 – ÉMI program
2018. április 10. kedd
JÓTANÁCS
Tanácsok Construma látogatóknak

2015. április 15-19 között rendezik meg az ezévi Nemzetközi építőipari szakkiállítást, a Construma-t, amely a hagyományok szerint szerdától vasárnapig lesz nyitva.  Aki építkezik vagy csak tervezi vagy egyszerűen csak érdekli, hogy hol tart ma az építőipar, annak feltétlenül fel kell keresnie, a szakmabelieknek nem különben. Minden évben felhívjuk a vásárlátogatók figyelmét pár apróságnak tűnő, de […]

Tanácsok Construma látogatóknak
2015. április 13. hétfő

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább