Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2009. március 23. hétfő

Tervkritika 27 | egyszerű, de jó?

A mai épület is egy régi adóssága már a , a különféle csúszások miatt tolódott a megjelenése. Némiképp ez is utólagos kritika lesz, lévén már elindult az engedélyeztetése.

Tisztelt Koós Úr!
Ezúton küldöm Önnek engedélyezés alatt álló háztervünket. Amennyiben arra érdemesnek tartja szívesen veszem bármilyen jobbító kritikáját. A tervez(tet)és során törekedtünk az egyszerű alapforma kialakítására (kútalap miatt) és persze az összes bekerülési ár miatt a célszerűség is fontos szempont volt. Amit már én magam változtatnék: a kamra nem a háztartási helységből fog nyílni, hanem közvetlenül a konyhából (háztartási helység ajtaja beljebb kerül, kamra ajtó szögben kicsit elfordítva. Segítségét és véleményét előre is köszönöm!

Szinte már-már alapképletnek tekinthető telepítés, ÉK-i utcával, 20 m széles telekkel, szabadonálló beépítéssel, amivel a telek felé megnyíló helyiségek mind DK-i és DNy-i tájolásúak

Az alaprajz is első pillantásra egyszerű, L alakú forma, egyforma traktusmélységekkel. Erre is vonatkozik az a saját mániám, hogy egy tervekhez szokott szem az első pillantásra – pusztán a helyiségek elrendezésének grafikája alapján – eldönti, hogy harmonikus-e? Nos itt támadt némi zavar bennem, mert a látszólag egyszerű képlet mégsem olyan egyszerű megoldást eredményezett.

Ha igaz – márpedig igaz – hogy a legkisebb közlekedő kialakíthatósága miatt lehetőleg az alaprajzi súlypont közelében célszerű elhelyezni a bejáratot, akkor ez fokozottan igaz egy L alakú épületre. Egy L alakú épület töréspontja legtöbbször kitüntetett szerepet kap és fontossággal bír. Itt nem oda került a bejárat, emiatt az előszobában némi erőszakot kellett elkövetni a fürdő falán, egyrészt hogy a fürdő ne legyen túl kicsi, illetve legyen valamilyen átvezetés az étkező irányába. Az előszobába két oldalt is berajzolt „beépített szekrények” a méretük alapján (cca. 30 cm mélység) nem lehetnek mások igazából, mint fogasok, ami egy ennyire szűk előszobában – egy téli vendégeskedés esetén – úgy fog kinézni, mintha egy szűk ruhatárban járnánk.

Talán nem csak az én mániám, hogy nehezen érthető, ha valaki pár 10 cm miatt spórol és használhatatlan helyiséget hoz létre. Legtöbben az előszobán és a WC-n szeretnének spórolni, pedig ott nem lehet négyzetmétereket megtakarítani, csak pár padlócsempe méretet. Cserébe viszont a használatban garantáltan örök bosszúságot okoznak, mivel utólag – legtöbbször – már nem lehet ezen változtatni.

Az előszoba ilyen elhelyezésével mindenki az un. intim zónán fog átmasírozni, lehetőséget sem adva az elkülönülésre. Ráadásul a 3. szoba már az étkezőből nyílik, így el is van szakítva a többi szobától, bár a funkciója nem ismert előttem és lehet, hogy pl. dolgozó lesz belőle.

Megjegyzendő továbbá, hogy a fürdőbe berajzolt kézmosó nem alkalmas fürdőszobai használatra (nyilván azért rajzoltak bele ilyen kicsit, mert ha normál mosdó lenne berajzolva, nem lehetne kinyitni az ajtót). A baloldali kisszoba bejárata miatt 1 m2-t helyből le lehetne vonni, mert az nem használható, a másik szoba ablaka pedig nagy valószínűség szerint az utcai homlokzat miatt lett arrafelé tájolva, talán szerencsésebb lenne az oldalkert felé, lévén az DK-i tájolású. Ha ez gyerekszoba lesz, akkor annak sötét lesz (esetleg arra a homlokzatra tervezik később a gk. beállót/tárolót?).

… és még ki sem jöttünk az előszobából.

Az étkező közlekedőként van kialakítva, de az elhelyezése miatt sötét lesz, mivel nincs ablaka, csak a konyha ÉNY-i ablakán keresztül. A kamra megközelítését nem említem külön, mert azt az építtető is jelezte, hogy a fenti rossz megoldás. Egy tervező hogyan rajzolhat le ilyet ??

A csak a nappalin keresztül megközelíthető szülői hálóblokk kialakítását magam is sokszor szoktam javasolni (közlekedőt lehet vele megtakarítani), mert jó megoldásnak tartom. Az elv itt is jó, de a megvalósítás igazán kényszeredett, de úgy is fogalmazhatnék: amatőr, de leginkább rossz és csúnya. Elég ha annyit írok,

ha egy nappali ülőgarnitúrájából belátni egy WC csészére fürdőszobába

amikor nyitva marad egy ajtó, akkor ott valamit igencsak elrontottak.

Összefoglalás | A fentiek egyre inkább azt az érzést erősítik bennem, hogy aki ezt tervezte, az vagy nem ezzel foglalkozik hivatásszerűen vagy nem erre a pályára való (vagy amit feltételezni sem merek: nem nézte meg, kinek a tervét írta alá). Sajnálom, hogy ezt kell írjam, de az egyszerűségre és az olcsóságra való törekvés nem eredményezhetne ilyen tervet. A telek adottságai jók. Önöknek – ahogy másoknak is – vélhetően komoly erőfeszítésükbe kerül majd az építkezés, pontosan ezért megérdemelnék, hogy jobbat kapjanak.

Ha szívesen mutatná be másoknak is a készülő/elkészült lakását vagy a házát, vagy kíváncsi arra, hogy mások mit mondanak az Önnek tetsző házról, akkor küldje meg nekünk, mi bemutatjuk és persze véleményt is mondunk róla. Ha a ház nem az Öné, de kíváncsi mások mit gondolnak róla, azt is beküldheti. A diszkréció miatt mindezt megteheti természetesen anonim módon, legfeljebb a város (+kerület) megadásával.

… és az Ön véleménye szerint?

[poll id=”18″]

Hozzászólások (26): megnézem

  • Propeller

    2009. március 23. hétfő 07:15

    #8838

    koos.hu – Tervkritika | egyszerű, de jó?…

    tervkritika…

  • Szalai Júlia

    2009. március 23. hétfő 13:39

    #8846

    Régóta olvasója vagyok a blognak, de még nem szóltam hozzá egyik tervhez sem, most itt a remek alkalom:
    A falhoz tolt kerek asztal nagyon bántja a szememet. Azt is érdekes lenne tudni, hogy a konyhában vajon hová teszik a hűtőszekrényt és a sütőt? Mit csinál az a kis túlnyúló faldarab a szülői hálóba menet a jobb oldalon? Hol tárolják a szülők a ruháikat, mert ebben a szobában sehova nem helyezhető el egy valamirevaló gardróbszekrény…talán abban a kis előtérben lévő ficakban? A gyerekek meg nyilván ridegtartásban sínylődhetnek, mert nekik még ennyi ruhájuk se fér el sehol se.

  • Csigu

    2009. március 23. hétfő 16:30

    #8850

    Intim zónán átvezető bejárat??? Ez nekem nagyon idegen dolog. Ráadásul széjjel szórva a lakás minden pontjára egy-egy szoba, ahova épp befért?
    A tervező kollégának át kellene gondolnia, hogy ő hogyan tudna élni ebben a lakásban.

  • gramercy

    2009. március 23. hétfő 16:37

    #8851

    a 2 dél-nyugati fal közül az egyiken nincs ablak, ellenben észak-keletre rögtön 4 is néz
    szomorú, annál is inkább mert unalmamban kb. 10 perc alatt felskicceltem egy jobbat négyzetrácsos papírra
    nem értem hogy lehet ilyet kiadni, ha csak nem a megrendelő nyaggatására, de akkor meg a saját levében fog főni

  • gramercy

    2009. március 23. hétfő 16:43

    #8852

    mellékes, de érdekes hogy a fal 30 cm-nek van rajzolva
    én ma már minimum porotherm 38+12cm szigetelést rajzolnék
    oh well

  • Megrendelő

    2009. március 23. hétfő 17:39

    #8853

    Ezennel is köszönöm a tervkritikát illetve a kommenteket.
    Sajnos a felsorolt hátrányok jogosak, de azt gondolom a nagy részük általunk ismertek is.

    Mindezek mellé egy kis magyarázat:
    A talajmechanikai előírások miatt kútalapozás szükséges, ezért törtekedtünk az egyszerű alapformára. Az általunk felsorolt helyiséglista először egy kb. 20%-kal nagyobb épületskiccet adott, abból lett itt-ott megnyirbálva, így bizonyára vesztett a harmóniából az elérhető bekerülési költség érdekében.

    Hosszú távon fontosnak tartottuk a gyerekszobák elkülönítését és egy az étkezőből vagy nappaliból nyíló kis dolgozószoba kialakítását.
    Az előszobában valóban nem lesznek beépített szekrények, a nappali berendezését teljesen máshogy tervezzük (L-alakú ülőgarnitúra a konyha felöli falon, a kandalló csak a kéményen ‘innen’ lesz kialakítva oldalüveggel, stb).
    Apróság, de talán a WC-re nyíló ajtó megakadályozza a nappaliból való rálátást! 🙂
    A 30cm-es fal Ytong, a szigetelést ‘második’ ütemben tervezzük majd felrakatni.
    Az ablakokon én is sokat gondolkodtam, de a kis szobaméretek miatt két ablak sok lenne (berendezhetőség).

    A terv időközben jogerőre emelkedett, meg is kezdtük az építkezést (kútalap), de ha bárkinek van még építő javaslata a meglévő kereteken belül, akkor azt szívesen veszem!

  • Szalai Júlia

    2009. március 23. hétfő 17:57

    #8854

    Kedves Megrendelő!
    A bútorozással kapcsolatban szerintem feltétlenül kérje (ki) szakember véleményét/segítségét, mert átrendezéssel a szülői hálóban talán létrehozható ruhatárolásra alkalmas hely. Ha az előszobában sem lesz semmilyen tároló akkor elég rosszul áll a nercbundák, ballonkabátok, gumicsizmák, bőröndök és hűtőládák szénája.

  • Megrendelő

    2009. március 23. hétfő 18:04

    #8855

    A halószobában is lenne egy 90 fokos ágy elfordítás, a hálószoba szekrények pedig az ággyal párhuzamosan, a DNY-i falhoz kerülnének.

  • Butykai Gyula

    2009. március 23. hétfő 18:17

    #8856

    gramercy-nek
    Hát ha statikailag nem szükséges, ne tervezz senkinek 38-as falat 12cm-es szigeteléssel, ugyanis sokkal olcsóbb egy 30-as fal 15cm-es szigeteléssel, hőátbocsátásuk pedig egyforma.
    Megrendelőnek
    Ha már elkezdődött az alapozás, gondolom a főfalak helye már nem változik. A közfalak helyén mindenképpen érdemes lenne gondolkodni.
    Én a bejáratot a főfal másik oldalára tenném, így nem megyünk végig az intim szférán. Bejutás után balra raknám a dolgozószobát, de picit kisebbet, mint a jelenlegi (egy íróasztal meg egy-két szék kisebb helyen is elfér, és picit nagyobbak lehetnének a gyerekszobák). A gyerek zónán is kicsit gondolkodni kéne még (fürdő ferde fala, bal oldali gyerekszoba bejárat).
    Étkező-konyha részt (ha kikerül onnan a dolgozó), kicsit jobbra vinném, persze a falak helyét ott is mégegyszer átgondolva. Így lesz egy nagyobb nappali.
    A mosókonyhát pedig lehet áttenném a szülői blokkba, de csak ha kicsit fel lenne nagyítva és le lenne zárva egy ajtóval a nappalitól.

    Nem egy lehetetlen dolog, kis gondolkozással biztosan jobb lehet még a ház. Amugy sok sikert az építkezéshez!
    Mi is nemsoká kezdjük, építési engedélyre várunk. Én is feltettem a tervemet kritikára, és bár kicsit szigorúnak éreztem más építészek által készített (szerintem rosszabb) tervek kritikáihoz képest, de mindenképpen további gondolkodásra késztetett, és szerintem sikerült is kicsit jobbat készíteni, mint előtte. Ha lenne lehetőség, be is mutatnám, mi lett a kritika után belőle.

  • Butykai Gyula

    2009. március 23. hétfő 18:42

    #8858

    Elküldtem a terveket…

  • Szalai Júlia

    2009. március 23. hétfő 18:50

    #8859

    Megrendelő:
    Ha elforgatja az ágyat (ami egy 180×200-as matracnak felel meg, ágykeret nélkül) akkor vagy nem marad hely az éjjeliszekrényeknek, vagy a gardróbhoz nem lehet majd hozzáférni. 🙁
    Betegen ülök itthon, ha ad egy emailcímet, szívesen elküldöm, mire gondolok.

  • Megrendelő

    2009. március 23. hétfő 19:48

    #8860

    Az email címem:
    tibcsi75@gmail.com

    Előre is köszönöm az elrendezés ötletet. Amúgy pedig jobbulást kívánok!

  • KGyST

    2009. március 24. kedd 20:23

    #8873

    Apró részletkérdés, de engem most azzal csesztetnek, hogy miért csak 5 cm-es falfüleket tettem az ajtó mellé, az vakolva nem mindig burkolható.

    Itt több helyen ez sincs meg súlyosan, pl. a bejárat-közeli két háló ajtaja ebben a formában nem megépíthető, csak gányolható. (Ez olyan dolog, amit jóval a diploma után tudtam meg én is, de attól még elő fog jönni.) Az a hely legalább 20 cm-mel szélesebb kellene, hogy legyen.

    Apropó falazat: csodálom, hogy adhattak hőszigeteletlen falazatra engedélyt. Ez a 38-as fal már 5-10 éve is tévedés volt, ehelyett mindenképpen az akusztikailag-tűzvédelmileg-teherbírásilag legvékonyabb (pl. 24-es mészhomok) kellene, a hőszigetelésen (180 Ft/m2/cm) meg nagyon nem kellene spórolni. Ez a „később befejezzük” szvsz nem jó elképzelés, vagy bevakolatlan házban élsz hosszú évekig, vagy kétszer vakolsz. Inkább egyszer kellene, jól megcsinálni, ha már családi ház, bátran rátenni 10++ centit. (igen, húszat, harmincat. Mostanában a családi házas vevők is kifizetik ezt.)

  • Megrendelő

    2009. március 26. csütörtök 08:28

    #8898

    A ‘később befejezzük’ szituáció egyrészt az anyagi ütemezés miatt szükséges, másrészt a szigeteléses ‘becsomagolással’ megvárnánk, amig kiszáradnak a falak. Így a késő őszi szigetelés jövő év nyarára tolódik. A vakolatlan falakkal meg kibírunk egy telet.

  • Butykai Gyula

    2009. március 26. csütörtök 15:12

    #8907

    KGyST-nek
    30-as ytong hőátbocsátása 0,40. Szabvány határa 0,45, szóval lehet rá engedélyt kapni.
    Megrendelő-nek
    Ha jól tudom, az alapozási fázisban tartanak. Ablakok-ajtók elhelyezésénél mindenképpen törekedjen arra, hogy a falazat külső (!) síkjára kerüljön, a hőhíd minimalizálása érdekében. Ha lesz később szigetelés, lesz kívűl is párkány, addig fog csak furcsán kinézni.
    Nyílászáró vásárlásnál legfontosabb szempont a profil szélessége, ne a kamrák száma, stb legyen. Ma már minimális felárral rendelhető 3rtg. üvegezés, mindenképpen megéri.
    Jó márka, amit ismerek és láttam, az Internorm, bár az árajánlat ismertetése előtt üljünk le azért. 🙂

  • Butykai Gyula

    2009. március 26. csütörtök 15:43

    #8909

    Ez igaz…
    Ha már szóba jött, én elvégeztem a komplett energetikai számítást saját leendő házunkra. Be is lett adva az engedélyezési tervek részeként. De azt a bizonyos kategóriát, ami kijött, ki tudja hitelesíteni? Vannak egyáltalán már olyan szakemberek, akik végezhetnek minősítést?

  • Megrendelő

    2009. március 26. csütörtök 16:11

    #8911

    Köszönöm a tanácsokat.
    A nyílászárókkal kapcsolatban én is olvastam, hogy az lenne az ideális megoldás (szigetelésig kitolni), de nem tudom, hogy mi lenne a legcélszerűbb egy esetleges redőny kialakításnál.
    Lépcsős áthidaló olcsó, de mindenképpen rosszabb lenne így az ablak felett a szigetelés, ráadásul az ablak beljebb kerülne.
    Ajánlottak még áthidalós redőnytokot (pl. Hella), ami drága, de jónak tűnik.
    A toktoldós külső tokos redőnyt kerülném.

  • Butykai Gyula

    2009. március 26. csütörtök 20:19

    #8916

    Redőnyön én is gondolkodtam. Ami tetszene, az a zsalúzia, motoros kivitelben, de hát marha drága.
    Egyelőre annyit tettem az ügyben, hogy „szolár ablaknak” terveztem a nyílászárókat (nyáron árnyékban, télen benapozott).
    Aztán majd meglátjuk, lehet hogy a belső árnyékoló is tetszeni fog, célnak pedig biztosan megfelel.
    (Ytong-nál ha mindenképpen lesz külső árnyékolás, megoldás lehet esetleg 2db 125mm széles Ptá áthidaló, belső síkra tolva. Így az ablak felett nem lesz teljesen fal, oda 50mm-es kemény szigetelést be lehet tenni, és azon átmenő csavarral rőgzíthető a redőnytok. Így a szigetelés megoldva, és nincs toktoldó.)

  • #9018

    […] március 23. Tervkritika | egyszerű, de jó? […]

  • Szabóbácsi

    2009. május 14. csütörtök 12:24

    #9588

    Törekedtek az egyszerű formára a kútalapozás miatt… Akkor miért L alakú az épület??? Van ennél egyszerűbb forma, amit jópáran zseniálisan meg is oldottak az elmúlt 80 évben.
    némi átcsoportosítással hogyha a konyha helyén lenne az előszoba, balról mellékhelyiségek, jobbról konyha és végén szoba, egész rendes szeparált hálóblokkot kapnának és ki is egyenesíthetnék azt a szerencsétlen ferde fürdőszobafalat. A szobák északiak, a fürdő déli fekvésű hogy a teraszról esetleg napközben jól be lehessen látni. Nagy boltot csinálnának ha ezt a tervet nem építenék meg. Így borzasztó. Érthető viszont hogy a használtlakás-piacon miért van olyan sok elfuserált lakás, ház, ha még 2009-ben is ilyen szép számmal teremnek.
    Parapet cirkó? Hiba.

  • Megrendelő

    2009. május 14. csütörtök 15:40

    #9597

    Az L alakú forma nem bonyolultabb kútalapozás szempontjából a talán egyszerűbbnek vélt téglalapnál (kútpontok száma).

    Az említett elrendezés is biztosan jó lenne, ha megfelelne az általunk állított elrendezési követelményeknek, így úgy látom a tucat-kategóriába esne a kialakítás.

    Amit – részben az itteni tanácsok hatására is – változtattunk:
    – kamra közvetlenül a konyhából fog nyílni
    – nappalira +1 ablak az észak-nyugati falra
    – fürdőszoba nem a nappaliből fog nyílni, hanem a hátsó hálószobából (+ablak méret növelés)
    – hátsó hálószoba ajtaja el lesz csúsztatva a nappli jobb berendezhetősége miatt
    – az erkélyajtók egyike mindenképpen kívülről nyitható/zárható lesz.

  • Csaki Laszlo

    2009. december 1. kedd 02:29

    #50036

    Redony
    10 lakasos tipushaz specifikaciojaval foglalkozom, amibol az allam epittetne 2-400-at evente. Elerkezett a redony kerdes. A redony jo, szigetel, zajt fog, arnyekol, kulonosen minusz 10-ben. Este leengeded, telen szinte fel se huzod hetkozben. Lakotelepen, reggel 5-kor karistoljak az inditomotort, 1,2.3. navegre, beindult a hideg dizel, 2-3 turaztatas, .. lehet aludni meg egy kicsit.
    De nagy a kaosz itt is,foleg az athidalo miatt.
    https://www.baltavariredony.hu
    jol bemutatja a problemakat. Meg dijat nyert, athidalot is gyartanak.
    Ezt nem igy kell csinalni.
    A valtozas itt, hogy bejottek az uj egyszarnyu, muanyag ablakok. Az epitesz inkabb hosszu, keskehy ablakot valaszt. Nem szeleset.
    Valasszunk 2mx 1.30-as ablakot.
    A redonyszekreny, Eslingeni megoldas, csak belul szigetelt, legyen 6-8cm hun-cell. Elolrol nyithato, a fa szereloajtot becuppantod a szekrenybe majd razarod egy riglivel.
    A point: FODEMRE csavarozzuk a redonyszekrenyt!!!!
    Ez kb.30- 35cm magas, 2m az ablak, 40cm marad az ablak alatt.
    Tehat, egyutt kell a redonyt az ablakmeretettel tervezni.
    Monolit fodemnel jobb betenni par fatiplit, vagy meg jobb, egy vekony csovet, amin atdugod az apacsavart, es felulrol ra az anyat, 3×2 csavar eleg.
    homlokzatot levakolod, belul, ha jol valasztod meg az ablskot meg a redonyt, (nem tul hosszu) akkor falsikba hozhatod, de nembaj ha kiugrik kicsit.

TERV KRITIKA
Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés

Tisztelt Koós Miklós! Szeretnénk a véleményét kérni a tervezett családi házunkról. A telek alapterülete 714 m2, sík, beépíthetősége 20%, a maximális épületmagasság pedig 5,5 m. Én és a férjem márciusban fogjuk elkezdeni az építkezést Pilisvörösváron. A ház tervezését a volt építész tanárom kolléganője készítette el nekünk. Egy olyan családi házat képzeltünk el, amely megfelelő egy 5 […]

Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés
2018. február 14. szerda
TERV KRITIKA
Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell

Tisztelt Koós Úr! Engedje meg, hogy gratuláljak a honlapjához azon belül a tervkritika „intézményéhez”. 6-7 éve fedeztem fel, azóta vissza-vissza járok és nézegetem a különböző tervrajzokat és az arra adott észrevételeket, javaslatokat. Rendkívül hasznosnak tartom ezt a fajta nyilvánosságot, mivel egy tervezési folyamat során az abban résztvevőknél könnyen kialakulhat egyfajta üzemi vakság és fatális hibák […]

Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell
2018. február 11. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább