Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2009. január 5. hétfő

Pécs új (kötelező) színei

Az országban Pécs készíttette el elsőként a város un. vizuális arculatának koncepciótervét. Ennek alapján 2008. decemberében, az év utolsó ülésén a pécsi közgyűlés módosította a Pécsi Építési Szabályzatot, amelynek értelmében a jövőben csak meghatározott színekre lehet festeni a pécsi épületeket. A jogszabály már megjelent az önkormányzat honlapján, bár a szűkszavú kiegészítés mindössze az alábbiakat takarja:

45. § A rendelet 38. § a következő új (5) bekezdéssel egészül ki:
(5) Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokban Pécs Megyei Jogú Város Vizuális Arculatának Koncepciótervét figyelembe kell venni. Az építési engedélyezési (bejelentési) dokumentáció homlokzati tervében a homlokzatok felületének színét a koncepciótervben az egyes városrészekre meghatározott színskálák alapján kell meghatározni.

A tervezet szerint a színeket és árnyalatokat városrészenként határozták meg, így

…a Siklósi városrész számára csaknem az egész színteret lefedő skálát képzeltek el, míg a Mária utca, Flórián tér és Bástya utca együttesére különböző sárgákat és kaméliazöldet írtak elő. A Színház térre és a Király utcára sárga, vörös és zöld, valamint a fehérhez közeli árnyalatokat, a Dóm-térre, Szent István térre és környékére a tört zöld és tört vöröses árnyalatokat, a Jókai térre a meleg szürke és a mandulazöld sok fehér árnyalattal gazdagított skáláját javasolták.
A Budai külváros egy sárga és két zöld, az állomás környéke okkersárga, melegzöld és hidegzöld, a Szigeti külváros csak meleg színeket, Uránváros sárgászöld, vöröses sienna és zöld skálát kapott | forrás: bama

Az ígéretek szerint a részletes végrehajtási utasítást, a pontos színkódokkal hamarosan közzéteszik, addig nincs sok értelme véleményt mondani róla.

Hozzászólások (12): megnézem

  • Vezér János

    2009. január 5. hétfő 22:14

    #7802

    Sajnos a frissen összetákolt/”már a régi világban” is volt szintervezet a belvárosra!/rendelet a már évszázados,meglévő létesítményekre vonatkozik!Még egyetlen új létesítmény megvalósításáról”színtervéről” nem hallottunk,csak a mindig későbbi határidőkről/még kivitelezők sincsenek!/ és a kitolt határidőkről lehet hallani.Szégyenlem magamat pécsi tüke műszaki ember létemre, ha az idei év EKF Linzre tekintek/nagyfokú irigység is van bennem!/A pécsi EKF-re szánt pénz egy jelentős része kézen-közön már gazdára talált,de nem a tettek nemes értéke szerint!Kíváncsi vagyok, hogy ki és mikor fogja kimondani, hogy SZÉGYEN!

  • vanozer

    2009. január 8. csütörtök 10:05

    #7820

    Na végre! Száguldunk bele az EU-ba!
    A kép akkor lesy teljes, ha a lakóknak is a színkódnak megfelelően kell öltözni, az autók színét is szabályoznám! Azonnal nyitok egy fényező műhelyt!

  • Bujnoczki András

    2009. január 10. szombat 09:57

    #7839

    Miklos!Ne szomorkodjatok ezen a számotokra szép kihivásnak számitó lehetöségen.Magyarország már csak ilyen.Ha emlékeztek rá ez a cim elöször Miskolc városának volt szentelve,de ugyanaz a helyzet mint nálatok,hogy a politika felülir mindent.Nálunk öt év alatt 3x készitettek rendezési tervet ugyanara a városrészre,mert egyes befolyásos szavazattal rendelkező csoport kitalálta,hogy a város legszeb és legértékesebb zöldterületének számitó részből IGÉNYT TARTANAK EGY DARABKÁRA A HAVEROKNAK.Mindegy,hogy az elözö terveken védet területként volt meghatározva.Ugyamigy volt a Hösök -tere mélygarázs PROJEKT is ahol a teret rövid idön belül többször átépitették és mindig rondább lett,csak az volt a lényeg,hogy egyéni érdekből magáncsoportnak mélygarázsa legyen és egy kis részt kihagyva a tér sarkán ha elül a vihar talán épithet majd egy ki HOTELT a mélygarázshóz.Igy lesz tönkretéve a NÉPKERTÜK és igy lett tönkretéve Mikolc-Tapolca a FÜRDŐK-VÖLGYE „PROJEKTEL” mindadig mig Tapolca megunta az örökös igérgetést és népszavazással döntött,hogy leválik Miskoltól.AZ ÉRDEKEK MINDENT FELÜLIRNAK MINDENHOL és sajnos mindenütt csak siralmas visszaállithatatlan rombolás marad a helyén.Sajnálom a szakmátok semmibevételét!!!

  • Villy

    2009. január 11. vasárnap 04:12

    #7850

    „Az országban Pécs készíttette el elsőként a város un. vizuális arculatának koncepciótervét.”

    Esztergomban már rég van.

  • Szabó András

    2009. január 11. vasárnap 14:31

    #7853

    Szép dolog egy ilyen arculatterv – színesben. Bármi is lesz a tervezendö épület funkciója, formája, léptéke, tömege, amit már most tudunk, milyen lesz a színe. Ez megnyugtató dolog. Sokszor ugyanis a nagy kapkodásban a színkonszignáció kimarad az épengtervböl, de ez ezután nem baj, hiszen meg van mondva, milyen színü legyen.
    Nem az a bajom, hogy a föépítész (mert, hogy ez a közgyülés iniciatívája legyen azt nem hiszem) a város egészére nézve lefekteti színezési elképzeléseit, ne a konzultáción vagy éppen a zsürin derüljön ki, hogy kezdhetjük a tervezést elöröl. Én ugyan régimódi lévén a funkciósémával szoktam kezdeni, de nem szabad elzárkózni a korszerü megoldásoktól. A bajom az, hogy fel sem tételezik a mezei építészröl (úgy értem ,aki csak tervez… micsoda egysíkúság), hogy elö tud állni rendeletbe foglalt mankók nélkül egy, a környezetbe illeszkedö homlokzattal, a kialakult beépítésnek nem feleselö részletképzéssel, söt egy a városképpel harmonizáló színtervvel. Kár, hogy a tüzközeli építészek így lenézik a többieket. Pedig a jó kapcsolat a hatalommal nem minden.

  • atuse

    2009. január 20. kedd 18:52

    #7975

    Tán furának tűnik, de én azt mondanám, hogy milyen színt nem lehet!
    Vagy hány szín használható! Vagy a kurátorok (főépítész/tervtanács) által javasolt színkombináció határidőre (60nap) kap építési engedélyt!

  • Pártfogó

    2009. április 15. szerda 15:29

    #9157

    Tetszik az ötlet. Amúgy is híve vagyok az ilyen EU szagú „demokráciának”.
    És itt nem is kellene megállni. Ha az ország és a város nagyjai, előre (látatlanba) tudják hogy mi illik egy épülethez, akkor nyilván a képzőművészetben is otthon vannak. Tehát javaslom vizuális arculat létrehozását – kötelező jelleggel – a szobrászoknak, festőknek…

  • TÜKE

    2010. október 2. szombat 07:32

    #73790

    Egy „népszerűsítendő” weboldal (?)
    https://ekf.afal.hu/

  • Mi lett Pécs kötelező színeivel?

    2012. december 4. kedd 00:00

    #84955

    […] már 4 éve, 2009 januárjában adtam hírt arról, hogy “Az országban Pécs készíttette el elsőként a város un. vizuális arculatának […]

KREATÍV
Zsolnay Fényfesztivál Pécs 2018

Tegnap kezdődött és 4 estén/éjszakán át folytatódik a Pécsi Zsolnay Fényfesztivál. A fél belvárost világítják be statikus és animált fotókkal, fényekkel. Ezek mellett számtalan egyéb program (zene, tánc, kézművesség, performansz…) is lesz ezen a hétvégén. Külön gondoltak a gyerekekre, nekik külön programokat szerveznek. A dolog természetéből adódóan az attrakciók este 21:00-kor kezdődnek, a fő attrakció, […]

Zsolnay Fényfesztivál Pécs 2018
2018. június 29. péntek
ÉPÍTÉSI JOG
TAK és TVR | Mire való a helyi Településképvédelmi Rendelet (TVR)?

A témában korábban írt cikkünket, mely a TAK-tól  (Településképi Arculati Kézikönyvről) íródott itt találják. TAK és TVR | Mire való a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK)? A most bemutatandó TVR csak akkor készíthető el, ha már létezik elfogadott TAK, mert az önkormányzati rendelet ezen alapul. Míg azonban a TAK elsősorban egy ajánlás, tájékoztató, képeskönyv, épített örökségi […]

TAK és TVR | Mire való a helyi Településképvédelmi Rendelet (TVR)?
2018. január 31. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább