Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2008. november 6. csütörtök

Tervkritika 10 | majdnem rendben

Ez az a ház, ami – kisebb hibák kivételével – alapvetően rendben van, mégsem fog valószínűleg egyetlen lakással foglalkozó lap címlapjára sem kerülni. Ahogy a Tervkritikához kerülő épületek többsége, ez is oldalhatáros. Itt azt a megoldást választotta a tervező, hogy a jó helyre kerülő bejárat érdekében inkább hosszabb járdát tervezett az épület mellett azért, hogy ne a lakáson belül kelljen végigmenni a bejárattól a túlsó végén lévő nappaliig. Mielőtt továbbmennénk, nézzük meg, milyen levél kíséretében jutottak el hozzám a tervek:

Kedves Miklós!
Szeretném ha véleményezné családi házunk terveit, melyhez az alábbi kommentárt fűzöm:
A tervező kiválasztásán nem sokat gondolkodtam, hiszen egy kedves kollégám aki már tapasztalt a szakmában, és maximálisan bízom tudásában örömmel fogadta a feladatot.
A kívánalmaink a következők voltak: legyen a házban elől garázs, három háló, fürdő és egy légtérben a konyha étkező és nappali. Az elrendezést illetően az volt a kérésünk, hogy a konyhából és a nappaliból is legyen megoldott a közvetlen kert kapcsolat, a garázs legyen összekötve a belső térrel, valamint jó magam ragaszkodtam ahhoz, hogy a főbejárat ne az utcára nyíljon. Azt hiszem minden elvárásunkat sikerült teljesíteni.

Az alaprajz tiszta, könnyen áttekinthető, a garázs, a háló és a nappali-konyha funkciók jól vannak elkülönítve, jó helyre került a bejárat is. A tájolás az oldalhatáros kötelezettség miatt adottság, itt szerencsére a tájolás nem akadályozta a helyiségek megfelelő helyre kerülését. azok a helyiségek kerültek az oldalhatárra, amik kis ablakméretekkel is beérik, bár meg kell mondani, hogy az ilyen esetekben az üvegtégla, amely nem minősül ablaknak – legalábbis a bevilágításban – csodát tesz. érdemes lenne, legalább fürdőszobában gondolkozni róla. több terv esetén tettem szóvá, hogy szándékosan vagy hanyagságból nincsenek berajzolva a helyiségek alapbútorai,amivel igazolni lehet az adott helyiség megfelelő bútorozhatóságát. Itt szerencsére – a nappali kivételével – mindenütt szerepelnek a bútorok.

Pont ezért kevéssé érthető, hogy a bútorok berajzolása után miért nem lettek azok az apróságnak tűnő korrekciók végrehajtva, amik a használat sokan apró bosszúságokat okoznának és amire azt mondanák, erre nem is gondoltam? Ilyen az ablak alá kerülő franciaágy, az ablak alá belógó ágy, a szülői háló bejárata körüli nagyon esetleges kialakítás…stb. Ezek ugyan apróságok, de viszonylag könnyen korrigálhatóak ebben a fázisban.

A bútorozás elhagyása a nappaliban viszont több gondot is felvethet, ha minden, ami szükséges, azt berajzolnánk. Az előszobába a fogast (szekrényt), a nappaliba a kandallót és az ülőgarnitúrát.

Valószínűleg ki fog derülni, hogy az étkező elképzelt helye mégsem tartható, mert a székek és a kandalló között nem lehet majd elférni illetve lehet hogy átgondolandó az előszoba két ajtónyílása a nappali könnyebb bútorozhatósága érdekében.

Az épület külsejével kapcsolatosan annyi a megjegyzésem, hogy érdemes volna végiggondolni az összes ablak és teraszajtó méretét, arányát és üvegosztását, hogy egységes képet mutasson az egész épület. Most egy kicsit olyan az érzésem, hogy ami az CAD program elemkönyvtárában mindjárt az első helyen volt, az került bele.

Összefoglalva azt tudom mondani, hogy a jó alaprajz akkor igazán jó, ha a helyiségek jól is bútorozhatóak, mert ha megépül, már senki sem fogja nézegetni az alaprajzát, de lehet, hogy bosszankodni fognak olyan apróságokon, amik még most könnyen korrigálhatóak.

Ha szívesen mutatná be másoknak is a készülő/elkészült lakását vagy a házát, vagy kíváncsi arra, hogy mások mit mondanak az Önnek tetsző házról, akkor küldje meg nekünk, mi bemutatjuk és persze véleményt is mondunk róla. Ha a ház nem az Öné, de kíváncsi mások mit gondolnak róla, azt is beküldheti. A diszkréció miatt mindezt megteheti természetesen anonim módon, legfeljebb a város (+kerület) megadásával. A Tervkritikával kapcsolatos egyszerű szabályokat / tudnivalókat itt találja meg.
[poll id=”17″]

Hozzászólások (10): megnézem

  • fm!

    2008. november 6. csütörtök 08:43

    #6955

    Pont egy ugyanilyen tájolású, szélességű telket vásároltunk nemrég, erre próbáljuk egyelőre megálmodni a saját házunkat. Szinte ugyanezt az elrendezést rajzoltam le első lépésként, a különbség annyi, hogy a garázs helyén egy dolgozó szoba volt saját bejárattal.
    A kérdésem az lenne, hogy az a teljesen felesleges közlekedő középen minek? Nem lehetne anélkül megoldani a dolgot? (Én próbáltam átrajzolni, több-kevesebb sikerrel.)

  • Szabóbácsi

    2008. november 6. csütörtök 08:46

    #6956

    Igazán jó kritika, ámbár a terveket nézve túl óvatosan, finoman fogalmaz.
    A jellegtelen homlokzat/tömeg mögött két normális, tehát használható helyisége mindössze a gardrób és garázs. Célszerű lenne a korábban bemutatott oldalhatáros tervexellemiségéből újragondolni az egészet.

  • Propeller

    2008. november 7. péntek 08:55

    #6967

    koos.hu – Tervkritika | majdnem rendben…

    Ez az a ház, ami – kisebb hibák kivételével – alapvetően rendben van, mégsem fog valószínűleg egyetlen lakással foglalkozó […]…

  • aurél

    2008. november 7. péntek 11:00

    #6969

    Ami a bútorozhatóságot illeti…A konyhapultban a mosogató az egyik sarokban, hűtő a másikban, a közöttük lévő pultszakaszba középre beszúrva a főzőalkalmatosság.Szegény háziasszony!Az ellenségemnek se kívánok ilyen sorrendű berendezés mellett egy ebéd megfőzését.Ami miatt ez igazán probléma a mobil bútorzattal(nappali,hálók) szemben, hogy itt a berendezéseknek fixen ki lesz építve a csatlakozási helye(víz,csatorna, gáz, elektromos vezetékek)mindez burkolattal már eltakarva… mire a konyhabútor beépítésre kerül.A módosítás ebben a fázisban már több, mint bosszúság és időveszteség, komoly költséggel jár.

  • KGyST

    2008. november 7. péntek 20:31

    #6974

    Üdv, azért ebben a tervben nagyon sok hülye, apró baki van, aminek azért már az engedélyezési tervből ki kellene derülnie, főleg, ha az alapján épül a ház, ami családi házaknál egyáltalán nem kizárt.

    Én pont a nappalitól nem félnék, van legalább egy bútorozható fal, nincsen átközlekedve, az tud működni.

    A konyhában a technológiai sor megszakadása (és pl. a csap ablak alá kerülése) érthetetlen, de még egyszerűen javítható.

    A hálószobai rész szerintem már zűrösebb, bár nagy csodát én sem tudnék tenni, ha a garázsba el kell jutni, mindenképpen. A gardrób-fürdő-mosókonyha -vonalat túl nagynak tartom, emellett rossz, hogy a mosókonyha a folyosó túlvégén van a konyhához képest, a háziasszony állandóan rohangálni fog a kettő között.

    Alap hiba a két, totál egymás melletti szobaajtó, az elválasztó fal bútorozhatatlanná válik. Ott mindkét ajtónak minimum 30 cm-re kellene lennie a faltól, de ha összehozható (valszeg igen), akkor 60-90 cm sem lenne rossz (föltéve, hogy az ágy a túloldalon még elfér). de ez is apróság, javítható könnyen.

    A nagy hálószoba nagyon gázos, a külső, hideg falra tett franciaággyal, arról nem is beszélve, hogy ágyat ablak alá tenni, az egyenlő a reumával. A szobaajtóval szemközti faltörés borzasztó, érthetetlen.

    A kiközepelt tömeg kissé jellegtelen, de nem rossz, egy egyszerű háznál elmegy.

    Nagy vonalakban a ház diszpozíciója megfelelő, de a garázsbejárat környéke totál megoldatlan.

  • Szabóbácsi

    2008. november 9. vasárnap 12:43

    #6980

    Továbbra is gratulálok a cikk címéhez: Majdnem renden. Ami azt jelenti hogy NINCS rendben.
    A nappali nincs rendben. Három megmarad fala közül egy sem bútorozható. Feleslegesen negy át rajta az is aki nem akar, pedig könnyen megtehetné hogy elkerüli. Az ajtók valóban rendre a falszélre illesztettek hogy a fal bútorozhatósága lehetetlen legyen. Az előszoba így semmire sem jó. Legalább a nappali felé en nyílna. A mosókonyha valótlanul kicsi, hol teregetnek majd? A háló tök gáz, bútotozhatatlan. A fürdő elrendezése szintén átgondolatlan.

  • Varga Melinda

    2009. január 23. péntek 14:31

    #7995

    Kedves Szabó Bácsi!

    Nem ismerem magát de az írásaiból máris szeretem! Maga nagy szakember!:-) Kérem töltsön be képet magáról mint Koós úr, hogy ne kelljen találgatni hogyan is néz ki hamár minden házat építo kritikával lát el.

    Nagyon köszönöm
    Tisztelettel: VM

  • Uhrin Imre

    2009. január 25. vasárnap 17:50

    #8028

    Köszönöm, mi nem teregetünk, mosó szárítógépünk van!
    a nappalinkban ami 30 nm van egy ülőgarnitúra 2 db 3 személyes 1db 2 személyes és 4 db 1 személyes. Kb 20 méter tömör falfelület van ami mellet 6 db 1 méteres vitrines szekrény áll. Ja és a házimozi.

    A hálókban az ajtók nálam is a falszélen vannak, nagyon jól tudtam bútorozni.

SAJÁT
Családi ház Pest megyében | 2. Rossz adottságú telek

Oldalhatáros beépítés + garázs + jó tájolású utca felöl lejtő telek. Lehet rosszabb? A fenti írásban azt írtam anno, hogy „A tervkritikákban sűrűn elforduló oldalhatáros beépítés esetén sokszor felmerül, hogy hová tegyük a garázst és a bejáratot. Ezekhez szeretnék tippeket adni. Három darab, tervezés alatt álló családi házam is beleesik a ebbe a kategóriába, mondhatom, […]

Családi ház Pest megyében | 2. Rossz adottságú telek
2018. november 23. péntek
SAJÁT
Családi ház Pest megyében | 1. Tudnunk kell nemet mondani a saját ötletünkre

Van úgy, hogy minden jószándék mellett is rossz a tervezési program. Nem feltétlenül csak azért, mert mondjuk nem helyesen adták meg a szükséges paramétereket vagy mert olyat kértek, ami nagyon drága lenne, hanem mert a kiindulás helytelen volt. Mindez leggyakrabban átalakítás-bővítés kapcsán szokott előfordulni. Ilyen esetben az építész tervezőnek különösen nagy a felelőssége, mert a […]

Családi ház Pest megyében | 1. Tudnunk kell nemet mondani a saját ötletünkre
2018. november 21. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább