Halottak napján mi mást is mutatnánk be, mint egy be nem teljesedett szerelem emlékének állított épületet, egy kriptát. E különös funkciójú és színű épület Fonyód legmagasabb pontján látható. A korábbi családi kripta mára idegenforgalmi látványosság és – bármennyire is bizarrnak tűnik – egyben az örök szerelem jelképe is lett.

De olvassuk el, mi a története?

Minden ember a maga módján a lelke mélyén emléket állít igaz szerelmének, de mindig voltak és lesznek olyan emberek, akik nem zárják magukba a titkot, hanem kézzel fogható, szemmel látható jellel kívánnak emléket állítani az ember legszentebb érzésének, az örök szerelemnek. Ezek közé tartozott Abrudbányay Ödön is, az erdélyi származású pécsi gyógyszerész, aki szokatlan módját választotta az emlékezésnek. A történet kezdete az 1910-es évek közepére tehető, amikor az ifjú patikus Kolozsvárott beleszeretett egy szép, művelt fiatal lányba, Magdusba.

Eljegyezte, de Magdus, a menyasszony az esküvő előtt három héttel hirtelen elhunyt. Az eset mélyen megrendítette az elárvult vőlegényt, összegyűjtötte meghalt kedvese tárgyi emlékeit, és sokáig gyászolta őt. Időközben lezárult az első világháború, alaposan átszabták Európa térképét, Erdélyt Romániához csatolták. a történet folytatása

Halottak napját november 2-án 998 óta tartja meg az egyház. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal „jóban lenni”, az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy „szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat”.
A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Hamarosan pedig a bencés renden kívül is megünnepelték, a 14. századtól Róma is átvette.
E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz azonban több népi hiedelem is kapcsolódik. Némelyik szerint ennek az a célja, hogy a világosban a „véletlenül kiszabadult lelkecskék” újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket.
Magyar területeken szokás volt ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozása is. Ilyenkor fel is díszítik a sírokat. Virágokat, manapság pedig koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére. forrás: sulinet