Mint az idei Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilon pályázatra meghívott és arra a lentebb felsorolt okok miatt semmit sem benyújtó tervező, olvasva az előttem hozzászólók véleményét, nem állhattam meg, hogy ne világítsak rá pár érdekes aspektusra. Elsősorban idézném Passuth-ot: ” Igazság istenasszony köntösének, bizony mondom, sok a bugyra!” …, így jelenleg igaza van saját szemszögéből a konnektorépítészetet kritizáló Koós Miklósnak és a bizonyítványát védő-magyarázó Maróy Ákos „szoftverművész”-nek is. Sajnos ez már mind csak okozat, hiszen az alapvető problémák, a valódi okok, melyek eredményeképpen egy újabb ÉPÍTÉSZETILEG semmitmondó és célt tévesztett magyar megjelenés jött létre, még korábban és más helyen keresendőek.

Alapvetően 3 jelentős, diagnosztizálható és tanulságos OK adódott össze a pályázat során.

1. HIBA: A rövid határidő csapdája

Ez sajnos elkerülhetetlen volt. A február elsejei leadási határidő előtt 3 héttel lett kihirdetve a pályázat. Mi is január 4.-én kaptuk meg. Ráadásul még nem volt meghatározva a főtéma és nem volt mögötte főkurátor.
Mire Aaron Betsky kiötlötte az „Out There, Architecture beyond building” címet, eltelt 10 nap. Tehát kb. egy jó hét lett volna egy markáns pályázat összeállítására. Ezek után nem csodálnivaló, hogy a legjobban kidolgozott anyag győzött, melynek nagy része már biztosan készen volt, futó alkalmazásról, projektről lévén szó.
Érdemes megtekinteni a benyújtott további nyolc pályázat pár oldalasságát és gyenge grafikai színvonalát.

Ilyen szempontból a Corpora project a legprofibb, és… ;-)) tényleg kívül van ” Out There ” és az Építészet mögött, azon túl. A témával abszolút passzol…

Bár érdekes lenne hivatalosan megtudni, hogy a Műcsarnok mikor kapta meg a megbízást. Valahogy így utólag végiggondolva, nagyon nem profi ennyire későn kiírni egy nemzetközi pályázatot. Persze semmiféle szándékos késleltetés gyanujának még árnyékát sem vélelmezném…

2. HIBA: A nem profi építész zsűri és a szakmai érdekvédelmünk problematikája:

A nagybetűs Építészet, véleményem szerint, jelen esetben a pályázatot bonyolítók „pozitív inkompetenciája” miatt nem lett fajsúlyos, nem lett magyar és nem lett építészeti vonatkozású.

Miért? Egyszerűen azért, mert a zsűri nagyrésze nem ért valóban az építészethez. Elméletileg valamilyen szinten bizonyára. Csakhogy a nagybetűs Építészet egy valós és működő, emberléptékű, lakható „szobrokat” megvalósító művészeti ág. Aki nem műveli, ellenben szívesen beszél róla, „szakértőként”, legfeljebb csak az esztétikai és időrendi összehasonlításhoz érthet. A lényegéhez nem.
Tisztelet a kivételnek…Talán Z. Halmágyi Juditon kívül nem volt alkotó, valódi építész döntnök a zsűriben. Elnézést, ha pontatlan vagyok, de már a Műcsarnok honlapján sem találom a neveket…

A pályázatot kiíró Műcsarnok egy állami művészeti intézmény, akinek vezetője egy remek művészettörténész, Petrányi Zsolt. Nem építész. Kormánybiztos…

De fordítva is feltehetnénk a kérdést. Hallott már valaki olyat, hogy például képzőművészeti biennálé döntnökei között építészek lettek volna valaha is túlsúlyban?? De akár csak egy építészt is meghívtak volna a zsűribe? Íme, meg lehet nézni a Műcsarnok honlapján az 53. Velence Képzőművészeti Biennálé zsűrijét. Abban mindenki képzőművész vagy szakíró, galériás.
Nyilván lehet ezen a ponton érvelni, hogy miért nincsen idehaza egy rangos Építészeti központ, melynek építész-manager-vezetői stabil kormánykapcsolatokkal is bírnak és akkor nem egy képzőművészeti intézménynek „kellene” foglalkoznia építészeti pályázattal…
Reméljük ez változni fog az ambíciózus fiatalok által vezetett Kortárs Építeszeti Központ  megjelenésével. A lehetőségben rejlő szponzori anyagi lehetőségeket az is mutatja, hogy, mint a viccben szereplő sikeres cipőbolt esetében, a közvetlen szomszédságukban rögtön nyitott az Építészkamara is egy konkurens „boltot”, azaz építeszeti központot, „budapesti” névvel, aminek a befejezéséhez a Biennálé  ( és még sok egyéb) eset szerint láthatóan nem igazán érdekvédett tagjától támogatást is kér a hivatalos leveleiben…
Legalább az esetleges konkurencia színvonalat fog emelni… 🙂

3. HIBA: A hazai szakma zsibbadtsága:

A beadott pályázatok ötlettelensége, szellemtelensége és szűklátókörű fókuszáltsága látványosan meglepő.

Szánjon rá mindenki egy kis időt, akit érint és egyáltalán érdekel a mindennapi kenyérkereset és irodai gályázás, tervfeldolgozás közepette, hogy mivel akartak bennünket nemzetközileg képviselni  (a Műcsarnok honlapján letölthetőek a pdf.-ek: )

Mulatságos, hogy mit tartottak fontosnak bemutatni a világ szakmája számára, néhány pályázó szerint hol tart és hova mutat a magyar építészeti élet. Íme a teljesség igénye nélkül, felületesen:

Volt aki a hazai borospince (!!!) építészetet tartotta relevánsnak és dicsekednivalónak. Fojtsuk borba bánatunk, hej!
Ez még legalább hazai téma, mivel volt, aki az orosz!!! föderációbeli hanti-manysi nép építési szokásait valamint egy svájci építész lakását mutatta volna be a magyar pavilonban külön-külön termekben…

Voltak, akik meg nem épített épületek elmosott (bombatámadás utáni jellegű fekete-fehér)képeit mutatták volna be, valamiféle avítt multidézés keretében.

Voltak, akik magával a pavilonnal voltak elfoglalva és azt rekonstruálgatták volna egy vitathatóan korszerűbb belső térélményt építve.

Mások pár nagy nevet kiragadva a múltból, azok munkásságát mutatták volna be. Múltidézés, nem pedig előrenézés…

Mások pedig belsőépítészeti eszközökkel egy közteret próbáltak meg bevinni az épületbe, megpróbálva legalább leültetni a kiállításlátogatót, meginni egy frissítőt és diplomaterveket(!!!) nézegetni. Ők legalább a jövő tehetségeire koncentráltak.

Neves építészteoretikusunk pályázatában pedig szerintem a külföldi kiállításlátogatókat egyáltalán nem érdeklő megrendelő-építész-ház múlt-jelen teoretikájának boncolgatása történt volna a magyar pavilon ósdi tereinek további ( és nagyon unalmas) kis terekre osztott helységeiben…

De volt aki kertet telepített volna, birkákkal, hordókkal a pavilonba, gyurmázós gyerekjátszótérrel, magyar versekkel stb…

Tehát még a pályázó építészek és egyéb szakemberek túlnyomó többségének sem volt olyan koncepciója, ami a hazai fiatal és jövőbemutató ÉPÍTÉSZETI tudást, valamint a híres magyar inventív szürkeállományt hozta volna előtérbe, ráadásul olyan ötletes és látványos módon, hogy a Biennálé információözönétől esetleg egy kicsit már betelt vizuális folderű szakmabeli látogatók ingerküszöbét is elérje, sőt esetleg kellemesen meglepje azokat… Mindenki tudja, hogy egy kiállítás megtekintésekor, végigrohanásakor, mely max. 3-4 órát tart, még az edzett állóképességű emberek esetében is, alig jut 10-20 perc egy-egy tétel műélvezésére. Ha ez első pillanatra nem érdekfeszítő és nem tesz kíváncsivá, akkor már lépünk is tovább, hogy jusson idő a többire. Nem olvasgatunk hosszú szövegeket, nem boncolgatunk terveket, nem igyekszünk megérteni áttételesen értelmezhető eszméket és meg nem értett építészeket,…átlag 2-3 udvarias mondatnál többet nem váltunk a paviloni kiállítókkal, hajt a tömeg, a fáradtság, az éhség, vár a velencei pizzeria, menni kell… Az építészlátogató ráadásul még speciálisabb, hiszen szellemileg ki van éhezve a balhés formájú, extrém módon bemutatott, jól komponált házak sokkoló látványára…

Mindezt végiggondolva, UTÓLAG minek fanyalogni és bármit is mondani a nyertesre?! A többi pályázó és az a sok passzív, nem pályázó tehetség érdemelné meg a kritikát, akiknek köszönhetően nem egy építészeti idea lett a nyerő!

A zsűrinek döntenie kellett, kiválasztott egy ízlése szerint elég látványos ötletet, mely kidolgozottsága és kipróbáltsága biztosíték volt a megjelenés teljesítésére és nem feltétlenül az építészeti megmutatkozásra, …hiszen még a fiatal pályázók sem voltak képesek úgy koncepciójában, jövőbemutató tartalmában, mint kidolgozottságában HASZNÁLHATÓ ötletet kitalálni.

Summa summarum, egy eredmény mindig sok összetevőből adódik és inkább a tanulságot kell levonni a JÖVŐRE nézve, mint szokásos módon MÚLTBA nézve keseregni… Hátrafelé nézve nem lehet előre menni.

” A tettek számítanak, nem a szavak. ”

Muzsai István építész
https://www.theycom.hu