Konnektorépítészet
ha volna alcímre lehetőség, oda azt írnám: „Építészeti Biennálé, építész és épület nélkül„. Most nyit a 11. Velencei Építészeti Biennálé, a világ kortárs építészetének legfontosabb rendezvénye. A 2 évente megrendezett esemény idén szeptember 14-től november 23-ig tart nyitva. Témája: „OUT THERE / Kint – építészet az épületen túl”. A magyar pavilon egy japán-svájci-magyar építész- és médiaművész csoport alkotásával pénteken nyílik. A híradások legtöbbje ezzel záródik, esetleg megemlítik a csoport és a projektjük nevét: doubleNegatives Architecture (dNA) és a Corpora in Si(gh)te (és a magyar nyelvű sajtóanyag ).
Előrebocsátom, ünneprontó leszek.
Az olyan világrendezvényen, amelyiket kétévente rendeznek meg és ahol a nemzetek bemutatkozhatnak ott az egyszerű ember is azt gondolná, hogy kiválogatják, ki és mivel képviselje az országot? Nos az előkészítő zsűri hozott egy döntést, miszerint :
- nem kell önállóan megjelennünk
- nem kell hozzá építész
- nem kell hozzá épület sem
a dNA csoportot Japánban hozták létre és a vezetője 10 éve foglalkozik kutatási témájával, amihez időről időre más és más résztvevőket kér fel. A kutatást japán alapítvány támogatja…. úgy is mondhatjuk semmi közünk hozzá, csak éppen meghívtak egy magyart, hogy vegyen részt benne. Maróy Ákos a Corpora projektnek kezdetétől, 2005-től fogva tagja.
A biennáléra készülő pályamunkák zsűrije úgy vélte, hogy egy építészeti biennálén nem szükséges, hogy építész is részt vegyen, a projekt egyetlen magyar tagja ugyanis nem építész, de még csak nem is rokonszakmákból való. Informatikus, bár az önmeghatározása szerint „szoftverművész”, ami jól hangzik, csak éppen nem tudni, mit jelent.
A fent említett zsűri tehát azon túl, hogy nem tartotta fontosnak a nemzeti megjelenést, azt sem tartotta fontosnak, hogy legalább egy építész képviselje az országot, mi több, a benyújtott pályamunkák közül olyat választott ki, ami nem is épület és még csak köze sincs az építészethez.
A projekt lényege egy olyan szoftver (!), amelyet eredetileg hálózatépítésre használtak és ami a környezeti hatásokra önmaga reagál és növekszik és építi fel teljesen esetleges rendszerét. Ez egy olyan térbeli rácsszerkezet, amelynek létrejöttét a pillanatnyi környezeti hatások (szél, eső, berepülő madár…stb.) határozzák meg, lévén a kiállítás körül szenzorokat helyeztek el, amelyek ezen környezeti hatásokat érzékelik és juttatják el a számítógépbe.
E rendszer, ahogy ez a fotókon is látszik, térbeli pontokat összekötő egyenesek halmazából áll. E pontoknak és egyeneseknek a véletlenszerű, egymásra épülését nem korlátozza sem gravitáció, sem statikai törvényszerűség, sem praktikum, sem használhatóság.
megépíthetetlen
most persze bárki mondhatná, hogy pl. a Graphisoft is írt már ki olyan pályázatot, amiben a Kékszakállú herceg várát kellett megmodellezni, de az egy kereskedelmi cég jól sikerült és blikkfangos marketingakciója volt abból a célból, hogy bemutassa egy szoftver képességét, ami azért nem ugyanaz…
Nincs felülete, nem alkot tereket és mivel állandóan változik, így nyilván szilárd halmazállapotról sem lehet beszélni. Egy olyan virtuális háló, amely ha kihúzzuk a számítógép dugóját a konnektorból, meg is szűnt létezni, ergo ez a címben szereplő
„konnektorépítészet”
A megfoghatatlan és a tökéletesen használhatatlan dolgokért lelkesülők nem győzik a projekt nagyszerűségét és újszerűségét méltatni. A lelkes támogatók némi óvatosságára csak az inthet, hogy e méltatások döntő többsége nem a praktizáló építész szakma felől érkezik, hanem onnan, ahol az építészetet kizárólag végeláthatatlan eszmefuttatások jellemzik, mindenféle konkrétum nélkül, a valósággal való kapcsolat teljes hiányával, jobbára a média és kommunikációs szakmából. Nézzünk is egy példát:
[…] A Corpora saját technicizmusával és kívülállóságával együtt, itt (a magyar pavilonban) tükröt tart nehezen kezelhető, érzékeny és sok esetben fel nem vállalt helyi, magyarországi problémákra. Eltekintve az összehasonlításoktól, leginkább saját identitásunk sérüléseiből származó, önnön periféria-képünk aggodalmaiból fakadnak ezek a problémák, amelyek mögül hiányzik a globális kontextus kritikai értékelése és a merészség, hogy saját magunkra egy távolabbi nézőpontból tekintsünk. Nyelvi, kommunikációs szegregációban, territoriális viselkedéssel, (kis túlzással persze mondhatnánk, hogy) autark kultúrát építettünk, amely most úgy tűnik, kezd a bonyolult globális centrum-periféria hálózatokban feloldódni […]
Ha valaki a fenti szöveget értelmezi és el tudja magyarázni a földhözragadtabb olvasók kedvéért, annak igen hálás lennék. Kénytelen vagyok úgy fogalmazni, hogy a fentihez hasonló építészeti halandzsaszöveg nyilvánvalóan nem új dolog, mint ahogy nem új az építészeti kamuflázs sem, ami inkább meglepő, hogy ilyen mennyiségben zúdul rá az érdeklődő olvasókra.
Sokatmondó az is, ahogy az alkotó team magyar (és legkevésbé sem építész) tagja az alábbiak szerint nyilatkozik meg:
a kollaboráció magyar résztvevője mondta el, hogy az elv alapján a jövőben a házak akár saját teraszt növesztenek majd, ha a lakóknak erre van szükségük | forrás
Nos ezen tényleg csak mosolyogni lehet, ha egyáltalán mosolyogtatónak tartjuk azt, hogy pillanatnyilag ez képviseli most Velencében a magyar építészetet.
Úgy tűnik, hogy a magyar építészet biennálén történő bemutatkozása korábban sem volt problémamentes. Talán sokan emlékeznek még a 2004-es biennálé magyar botrányára (a jelmondat akkor az volt : Széptõl szépig (és vissza), amely amiatt robbant ki, hogy a kiállítás megnyitása előtt letiltatták az installációt. Janesch Péter kurátornak ugyanis az volt a koncepciója, hogy egy automata lapozógép a (szakma krémje által mélységesen megvetett) Szép Házak című folyóiratot lapozgatta volna, ábrázolandó, hol is tart a honi építészet (mármint, hogy szerinte milyen mélyen). A bibi csak az volt, hogy ehhez elfelejtették a folyóirat beleegyezését kérni, amelyik szerzői és kiadói jogokra hivatkozva letiltatta az installációt, így az letakarva várta a látogatókat.
Ha egy kutatási projekt pl. megpróbálná a termeszhangyák vagy a darazsak várai létrejöttének folyamatát leírni, megmodellezni, az valóban közelebb vinne a természetben kódolt építő mechanizmusok megértéséhez. Nem véletlen hogy ehhez hasonló kutatás alapján épült már olyan irodaház, mely a termeszvárak levegőáramoltatását vette át, teljes mértékben kiküszöbölve a klímát vagy a hűtést. A baj csak az, hogy valós produktumaik okán a
darazsak jóval előbbre tartanak a Corporánál.
Kapcsolódó témával foglalkozott 2 olyan cikkünk is, amik itt jelentek meg (illetve hamarosan megjelenik) a kooseptar.hu-n. Az első a szó minden értelmében organikus építészet elvi kísérletéről számolt be, mely ugyan szintén csak papíron létezik, de megvalósíthatóságának nagyobb része nem vitatható. A Fab Tree Hab – ültessünk lakóházat című cikk erről szól, de ehhez a témához kapcsolódik a „kreatív kertészet” sorozatunkban megjelent cikkek java része is.
A másik a környezet által manipulált építészeti megoldásokról számol be, mint amilyent a Lánchíd 19 Design Hotelnél alkalmaztak és amiről hamarosan olvashatnak.
Hozzászólások (25): megnézem
hundertbasser
2008. szeptember 16. kedd 23:05
1)
Ha a svájci CERN-ben a Nagy Hadron Ütköztető, nem ütköztetné az atomokat olyan szorgosan, akkor egy darabig lehet, hogy nem lenne semmi.
De
Megközelítőleg 10 év múlva leállna az ipar.
Szóval lehet, hogy az atommaggal nem lehet sms-t küldeni, de azért van köze hozzá.
2)
lehet, hogy az épületeken túli építészetben nincs szükség építészekre és épületre sem.
Maróy Ákos
2008. szeptember 17. szerda 11:16
Kedves Miklos,
Nagy erdeklodessel olvastam irasat a Velencei Biennalen a Magyar Pavilonban mult heten megnyilt kiallitasunkkal kapcsolatban. Nagyon orulok a kritikanak, kulonosen azert, mert eles kritikabol, nyilt parbeszedbol lehet a legtobbet tanulni.
Engedje meg, hogy reagaljak irasara, eloszor tartalmaban, a vegen pedig a cikkben levo egy-ket pontatlansagra hivom fel a figyelmet.
A cikkbol ugy tunik ki, hogy az a benyomasa, modellunket nem korlatozza a gravitacio, a statikai torvenyszerusegek. Szerencsere nagy szabadsagunk van a modellt korlatozo szabalyok felallitasaban. Van, hogy egy nagyon szuk, hosszukas teret szabunk meg, amikor pl. konyvespolcot tervezunk vele. Van, hogy valoban statikai es sulykozeppont korlatokat hatarozunk meg, amikor pl. a kiallitas reszet kepezo szobrot generaltuk. A kiallitasban lathato folyamatosan valtozo strukturanak is van egy stabilitasra torekvo aspektusa.
A cikk cimeben szereplo ‘konnektorepiteszet’ erdekes megkozelites – valoban, aram nelkul nem mukodik az installacio. Es ez ugyanugy igaz barmilyen epulettervre, amit szamitogep segitsegevel terveznek. Az on altal is emlitett Graphisoft szoftverek sem mukodnek aramba dugott szamitogep nelkul. Egy epiteszeti kiallitason legritkabban szoktak valodi epuleteket bemutatni, pl. az idei Biennalen szereplo Jørn Utzon kiallitason sem volt lathato maga a Sydney Operahaz. Sokkal elterjedtebb az epulettervek, koncepciok bemutatasa, amelyek tobbek kozott makettek es 3 dimenzios szamitogepes tervek formalyaban kerulhetnek a kozonseg ele. A mi installacionk is ezeket az eszkozoket alkalmazza az altalunk felvazolt koncepcio megjelenitesere.
Azt irja, a projektert lelkesedok tobbsege nem a praktizalo epitesz szakma felol erkezik – javaslom katalogusunkbol Marton Eniko, jelenleg New York-ban elo gyakorlo magyar epitesz Tervezesi Technikak Evolucioja c. irasat (https://corpora.hu/hu/sajtoszoba/katalogus/marton-eniko-tervezesi-technikak-evolucioja/), , aki pont a generativ epiteszeti modszerrel foglalkozik.
Az beidezett, ‘epiteszeti halandzsaszoveg’-et en sem ertem 🙂
Kulonosen orulok, hogy on is fontosnak tartja az organikus epiteszet es a termeszetbol vett motivumok, mint pl. a hangyak epitkezese vagy a darazsak viselkedesebol meritett megfigyeleseket. A mi projektunk alapjai is ezen viselkedesek tobb evtizede zajlo modellezesen es ezek tudomanyos eredmenyein alapul. kulonosen javaslom ebben a temaban katalogusunkbol Oborny Beata „Corpora InVivo – formaképződés és plaszticitás az élő szervezetekben” c. irasat (https://corpora.hu/hu/sajtoszoba/katalogus/oborny-beata/), amely projektunk biologiai aspektusaira vilagit ra, egy biologus szemszogebol.
Annak is orulok, hogy lelkesedik a Lanchid 19 projekt irant. Ezt a projektet a Nextlab tagjai csinaltak, ami csoportnak en alapito tagja voltam, habar magaban a Lanchid 19 projektben nem vettem reszt, es ma mar nem vagyok tagja. Erdekesnek tartom, hogy mig a mozgo, kornyezetre reagalo homlokzat koncepcioja kedves on szamara, addig pl. az on altal tolem idezett, ennel lassabban (evszakonkent) valtozo terasz koncepciojat mar elveti. Habar ez utobbi technologiailag valoban egy eros kihivas, de a lenyeget tekintve nagyon hasonlo: a kornyezet valtozasaira regalo epiteszetrol beszelunk.
A Corpora ezen a koncepcion mutat tul egy generativ koncepcio felvazolasaval.
Udvozlettel,
Maroy Akos
egy-ket pontatlansag, ami a cikkeben szerepel:
– az on altal felvetettel szemben a projektet nem tamogatja a Japan Alapitvany
– ‘csak meghivtak egy magyart’: a Corpora projektnek kezdetetol, 2005-tol fogva tagja vagyok, es nagy megyiszteltetes szamomra, hogy reszt vehetek benne.
– ‘egy építészeti biennálén nem szükséges, hogy építész is részt vegyen’: ezt nem tudom, latja, am iden megis epitesz vett reszt, leven a doubleNegatives Architecture egy epitesz csoport
– ‘onmeghatarozasa szerint szoftvermuvesz’: javaslom a Magyar Demokrata 2008. szeptember 10-i szamaban velem keszult interjuban talalhato reszletet errol, ahol reszletesen elmagyarazom, mit jelent ez a fogalom, es hogy ez nem az onmeghatarozasom
– ‘koze sincs az epiteszethez’ – modszerunkkel tobb epuletterv keszult mar, ill tobb alkalomban hasznaltuk pl. belteri epiteszeti projektek megvalositasakor tervezesre
Koós Miklós
2008. szeptember 17. szerda 11:41
kedves Ákos,
köszönöm a hosszú válaszát (a tárgyi pontatlanságokat javítottam). A konnektorépítészet meghatározás természetesen arra vonatkozik, hogy ez a projekt csak egy számítógépes szimulációban hozható létre, nem jeleníthető meg, nem építhető meg a valós fizikai térben, szemben a CAD-del készülő munkák esetében, ahol a számítógépes szimuláció pusztán eszköz a megvalósítás folyamatában.
.
Azt írja, hogy „van egy stabilitasra torekvo aspektusa.”….A valós építészeti környezetben a a stabilitás a legerősebb, ha nem az egyik legerősebb kritérium azóta, hogy az ember maga készít hajlékot magának, a teljesen szabad formálásnak is leginkább csak ez szab határt, semmi más,…. ebből következően ez nem lehet „csak egy aspektus”
.
az utóbbi időben kevés annyi hiradás, cikk, esszé szólt (itt nálunk) egy témáról, mint a corporáról, mégis az építész szakmát ez a legkevésbé sem indukálta bármiféle reflexióra, mondhatni nem tartotta fontosnak, hogy véleményét kifejezze és ez valószinüleg pont abból az okból lehetett igy, amiért én is egy cikket szenteltem neki.
.
Az lehet médiaművészet, lehet performansz, de sajnos nem építészet.
Koós Miklós
2008. szeptember 17. szerda 11:54
„az építészeti halandzsaszöveget” az egyik szakmai portál szerkesztője írta lelkesültségében
Muzsai István
2008. szeptember 19. péntek 16:15
Mint az idei Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilon pályázatra meghívott és arra a lentebb felsorolt okok miatt semmit sem benyújtó tervező, olvasva az előttem hozzászólók véleményét, nem állhattam meg, hogy ne világítsak rá pár érdekes aspektusra. Elsősorban idézném Passuth-ot: ” Igazság istenasszony köntösének, bizony mondom, sok a bugyra!” …, így jelenleg igaza van saját szemszögéből Koós Miklósnak és a bizonyítványát védő-magyarázó Maróy Ákosnak is. Sajnos ez már mind csak okozat, hiszen az alapvető problémák, a valódi okok, melyek eredményeképpen egy újabb ÉPÍTÉSZETILEG semmitmondó és célt tévesztett magyar megjelenés jött létre, még korábban és más helyen keresendőek.
Alapvetően 3 jelentős diagnosztizálható és tanulságos OK adódott össze a pályázat során.
1. HIBA: A rövid határidő csapdája
Ez sajnos elkerülhetetlen volt. A február elsejei leadási határidő előtt 3 héttel lett kihirdetve a pályázat. Mi is január 4.-én kaptuk meg. Ráadásul még nem volt meghatározva a főtéma és nem volt mögötte főkurátor.
Mire Aaron Betsky kiötlötte az „Out There, Architecture beyond building” címet, eltelt 10 nap. Tehát kb. egy jó hét lett volna egy markáns pályázat összeállítására. Ezek után nem csodálnivaló, hogy a legjobban kidolgozott anyag győzött, melynek nagy része már biztosan készen volt, futó alkalmazásról, projektről lévén szó.
Érdemes megtekinteni a benyújtott további nyolc pályázat pár oldalasságát és gyenge grafikai színvonalát.
Ilyen szempontból a Corpora project a legprofibb, és… ;-)) tényleg kívül van ” Out There ” és az Építészet mögött, azon túl. A témával abszolut passzol…
2. HIBA: A nem profi építész zsűri problematikája:
A nagybetűs Építészet, véleményem szerint, jelen esetben a pályázatot bonyolítók „pozitív inkompetenciája” miatt nem lett fajsúlyos, nem lett magyar és nem lett építészeti vonatkozású.
Miért? Egyszerűen azért, mert a zsűri nagyrésze nem ért valóban az építészethez. Elméletileg valamilyen szinten bizonyára. Csakhogy a nagybetűs Építészet egy valós és működő, emberléptékű, lakható „szobrokat” megvalósító művészeti ág. Aki nem műveli, legfeljebb csak az esztétikai és időrendi összehasonlításhoz érthet. A lényegéhez nem.
Tisztelet a kivételnek…Talán Z. Halmágyi Juditon kívül nem volt alkotó, valódi építész döntnök a zsűriben. Elnézést, ha pontatlan vagyok, de már a Műcsarnok honlapján sem találom a neveket…
A pályázatot kiíró Műcsarnok egy művészeti intézmény, akinek vezetője egy remek művészettörténész, Petrányi Zsolt. Nem építész. Kormány biztos.
Nyilván lehet ezen a ponton érvelni, hogy miért nincsen idehaza egy rangos Építészeti központ, melymek építész-manager-vezetői stabil kormánykapcsolatokkal is bírnak és nem egy képzőművészeti intézménynek „kell” foglalkoznia építészeti pályázattal…
Reméljük ez változni fog a KÉK ambíciózus fiataljainak megjelenésével,…( akiknek egyébként a sikerén felbuzdulva, a közvetlen szomszédságukban a kamara túlélő „öregmotorosai” is „üzletet nyitottak”, a Budapesti Építészeti Központot…)
Legalább az esetleges konkurencia színvonalat emel… 🙂
3.HIBA: A hazai szakma zsibbadtsága:
A beadott pályázatok ötlettelensége, szellemtelensége és szűklátókörű fókuszáltsága látványosan meglepő.
Szánjon rá mindenki egy kis időt, akit érint és egyáltalán érdekel a mindennapi kenyérkereset és irodai gályázás, tervfeldolgozás közepette, hogy mivel akartak bennünket nemzetközileg képviselni. (A Műcsarnok honlapján letölthetőek a pdf.-ek.)
Mulatságos, hogy mit tartottak fontosnak bemutatni, néhány pályázó szerint hol tart és hova mutat a magyar építészeti élet. Íme a teljesség igénye nélkül, felületesen:
Volt aki a hazai borospince (!!!) építészetet tartotta relevánsnak és dicsekednivalónak. Fojtsuk borba bánatunk, hej!
Ez még legalább hazai téma, mivel volt, aki az orosz!!! föderációbeli hanti-manysi nép építési szokásait valamint egy svájci építész lakását mutatta volna be a magyar pavilonban külön-külön termekben…
Voltak, akik meg nem épített épületek elmosott (bombatámadás utáni jellegű fekete-fehér)képeit mutatták volna be, valamiféle avítt multidézés keretében.
Voltak, akik magával a pavilonnal voltak elfoglalva és azt rekonstruálgatták volna egy vitathatóan korszerűbb belső térélményt építve.
Mások pár nagy nevet kiragadva a multból, azok munkásságát mutatták volna be. Multidézés, nem pedig előrenézés…
Mások pedig belsőépítészeti eszközökkel egy közteret próbáltak meg bevinni az épületbe, megpróbálva legalább leültetni a kiállításlátogatót, meginni egy frissítőt és diplomaterveket(!!!) nézegetni. Ők legalább a jövő tehetségeire koncentráltak.
Neves építészteoretikusunk pályázatában pedig szerintem a külföldi kiállításlátogatókat egyáltalán nem érdeklő megrendelő-építész-ház mult-jelen teoretikájának boncolgatása történt volna a magyar pavilon ósdi tereinek további ( és nagyon unalmas) kis terekre osztott helységeiben…
De volt aki kertet telepített volna, birkákkal hordókkal a pavilonba, gyurmázós gyerekjátszótérrel, magyar versekkel stb…
Tehát még a pályázó építészek és egyéb szakemberek túlnyomó többségének sem volt olyan koncepciója, ami a hazai fiatal és jövőbemutató ÉPÍTÉSZETI tudást, valamint a híres magyar inventív szürkeállományt hozta volna előtérbe, ráadásul olyan ötletes és látványos módon, hogy a Biennálé informáciözönétől esetleg egy kicsit már betelt vizuális folderű szakmabeli látogatók ingerküszöbét is elérje, sőt esetleg kellemesen meglepje azokat… Mindenki tudja, hogy egy kiállítás megtekintésekor, végigrohanásakor, mely max. 3-4 órát tart, még az edzett állóképességű emberek esetében is, alig jut 10-20 perc egy-egy tétel műélvezésére. Ha ez első pillanatra nem érdekfeszítő és nem tesz kíváncsivá, akkor már lépünk is tovább, hogy jusson idő a többire. Nem olvasgatunk hosszú szövegeket, nem boncolgatunk terveket, nem igyekszünk megérteni áttételesen értelmezhető eszméket és meg nem értett építészeket,…átlag 2-3 udvarias mondatnál többet nem váltunk a paviloni kiállítókkal, hajt a tömeg, a fáradtság, az éhség, vár a velencei pizzeria, menni kell… Az építészlátogató ráadásul még speciálisabb, hiszen szellemileg ki van éhezve a balhés formájú, extrém módon bemutatott, jól komponált házak sokkoló látványára…
Mindezt végiggondolva, UTÓLAG minek fanyalogni és bármit is mondani a nyertesre?! A többi pályázó és az a sok passzív, nem pályázó tehetség érdemelné meg a kritikát, akiknek köszönhetően nem egy építészeti idea lett a nyerő!
A zsűrinek döntenie kellett, kiválasztott egy ízlése szerint elég látványos ötletet, mely kidolgozottsága és kipróbáltsága biztosíték volt a megjelenés teljesítésére és nem feltétlenül az építészeti megmutatkozásra, …hiszen még a fiatal pályázók sem voltak képesek úgy koncepciójában, jövőbemutató tartalmában, mint kidolgozottságában HASZNÁLHATÓ ötletet kitalálni.
Summa summarum, egy eredmény mindig sok összetevőböl adódik és inkább a tanulságot kell levonni a JÖVŐRE nézve, mint szokásos módon MULTBA nézve keseregni…
Utóirat:
Mint valós nevű cikkíró, jelen véleményem után nem kívánok a koos.hu hasábjain bárkivel is eszmei vélemény meccset írogatni, szubjektív véleményem utórezgéseként. Ha akad olyan építész, akinek van ötlete a 12. Velencei biennálén való eredményes résztvételre, kérem keressen meg személyesen, hátha sikerül valamit összehozni 2009.januárjáig.
” A tettek számítanak, nem a szavak. ”
https://www.theycom.hu
Muzsai István építész
koos.hu - Vélemény a Biennálén való magyar résztvételről
2008. szeptember 23. kedd 07:26
[…] meghívott és arra a lentebb felsorolt okok miatt semmit sem benyújtó tervező, olvasva az előttem hozzászólók véleményét, nem állhattam meg, hogy ne világítsak rá pár érdekes aspektusra. Elsősorban […]
Pásztor Erika Katalina
2008. szeptember 24. szerda 01:59
Kedves Miklos,
az „épitészeti halandzsaszöveget” tőlem idezte… és mivel igényt tartott a kifejtésre, így megpróbálom azt.
„A Corpora saját technicizmusával és kívülállóságával együtt, itt (a magyar pavilonban) tükröt tart nehezen kezelhető, érzékeny és sok esetben fel nem vállalt helyi, magyarországi problémákra.”
Az Ön posztja és Muzsai István hozzászólása is nagyjából erről szól. Nem tudunk mit kezdeni
azzal a nagy kérdéssel, hogy hol a helyünk a világban, mert nem ismerjük azt. Nem beszélünk
nyelveket, nem olvasunk mást, csak amit lefordítanak nekünk, nem jutunk el fontos
eseményekre, és ha mégis, akkor sem értünk sok mindent abból a felfordulásból, ami „odakint”
van. Mert óriási a felfordulás, a világ pezseg, követhetetlen és túl gyors. Még a kintieknek
is, de valahogy ez egyáltalán nem zavarja őket abban, hogy élvezzék és egyre kritikusabban
és tisztábban lássák azt, hogy mi fontos és mi nem. Idebent mindenki nagyon érzékeny(sérült) és sértődékeny. Nem lehet senkinek megmondani, hogy „öreg, nem OK, amit csinálsz, nagyon rossz építészet az, amit megvesznek tőled a megbízók”, s sajnos a legtöbb a kilenc-tízezerből ilyen, a nyolcvanas években megrekedt rossz formai klisék keverékeiből kikotyvasztott rettenetes építészetet megrendelésre gyártó építész, aki a szakmai praxist folytonos támadásoknak kitéve éli meg. Persze jobb lenne, ha erre az lenne a válasz, hogy „na ezt nem, én ennél többre vagyok képes”, de hát ebből kell megélni. Őrült csapda, kognitív disszanonaciával társulva, aminek mindig az a vége, hogy az ember nem a tevékenységét változtatja meg, hanem az attitűdjét, s terpeszkedik az eredeti gondolat nélküli, megrendelésre gyártott provinciális mintakövetés.
Ma már tisztán látom pl., hogy mennyire elhibázott, zárt és merev volt az oktatás a Műegyetemen a nyolcvanas években, s hogy azoknak az építészeknek, akik most a középgeneráció
vezető építészei, mennyire nehéz utat kellett bejárniuk ahhoz, hogy elfelejtsék azokat a
kánonokat, amelyeket a fejükbe vertek. A másodlagos reprezentációkon (nagy nehezen hozzáférhető külföldi lapokon) keresztül megélt építészetből ittmaradt egyfajta hamis
áhitat, egyfajta felnézés az anyagokban és kreativitásban gazdag nyugat felé.
„Eltekintve az összehasonlításoktól, leginkább saját identitásunk sérüléseiből származó,
önnön periféria-képünk aggodalmaiból fakadnak ezek a problémák, amelyek mögül hiányzik a
globális kontextus kritikai értékelése és a merészség, hogy saját magunkra egy távolabbi
nézőpontból tekintsünk.”
Az általános vélekedés az, hogy a magyarországi építészet periférikus helyzetben van, vagy
ahogy az már sokszor, sok helyen elhangzott: nincs Európa vagy a világ építészetének
térképén. Valóban nem jelennek meg magyar építészek a világ vezető nyomtatott magazinjaiban
(tisztelet a kivételnek, épp az A10 címlapjára került egy nemrégiben) és a „nagyvilág” alig
ismer magyarországi magyar építészeket Makovecz Imrén kívül. Saját periférikus helyzetünket azonban sokkal rosszabbnak éljük meg, mint amilyen az valójában. Ergo a kép torz, és pont ez a torz kép az, ami csökkenti asszertivitásunk.
Gondolom, nem ismeretlen Ön előtt a „sz.. ez az ország” stb. panasz mind a közéletben mind pedig privát beszélgetésekben. Vannak a világban ennél rosszabb és jobb helyek, de nálunk szinte össznépi szlogenné vált saját (gazdasági, tárasadalmi, kulturális, stb.) környezetünk
állandó ócsárlása. Ez az instabilitás jele abban az összehasonlítgatós kollektív játékban,
ami szerint a Lajtán túl minden OK, ott mennek a dolgok, nálunk nem. Úgy épült be a „nyugat”
a tudatunkba, mint valami, amit egyre nehezebb utolérnünk, állítólag most kell ehhez vagy
harminckét év… Miben is akarjuk utolérni a nyugatot? Fogyasztásban, jólétben, klassz
építészetben, pl. Közben telik-múlik az idő, kiderült, hogy a fogyasztás nyugat-európai és
észak-amerikai szintje nem fenntartható, hogy szó szerint a nagy igyekezetben felzabáljuk a
földet és a klímaváltozással be nem látható globális környezeti és társadalmi problémákkal
kell szembesülnünk. Járva a világot meggyőződésem — s erre a Velencei Biennálé idei mustrája is jó példa –, hogy óriási potenciális értékek vannak a perifériákban, mert (ha képesek rá) új és használható mintákat tudnak felmutatni, vagy mondjam egyszerűbben?
Élhetőbb világot hagynak maguk után, mint a centrumok, de persze csak akkor, ha nem azon
törik magukat állandóan, hogy utolérjék azokat. Igen, merészség kell ahhoz, hogy az ember
másképp lásson és gondolkozzon, mint a közegében a nagy többség, és egy távolabbi (globális)
nézőpont ahhoz, hogy ne a részletekben vesszen el. Kritikusnak lenni meg csak úgy alapból
kötelező, egyébként az ember nem tanul semmit másoktól.
„Nyelvi, kommunikációs szegregációban, territoriális viselkedéssel, (kis túlzással persze mondhatnánk, hogy) autark kultúrát építettünk, amely most úgy tűnik, kezd a bonyolult globális centrum-periféria hálózatokban feloldódni.”
Vulgárisan megfogalmazva itt arról van szó, hogy kicsi kis szemétdombokon harcos kis kakaskák uralkodnak szerte ebben az országban, s a kulturális vasfüggönyt még csak bontogatjuk. Nyilván új generációk dolga lesz kicsit másképp élni és gondolkozni, s a mostani harmincasok közül már sokan beszélnek jól nyelveket, és néhányan már értik, hogy hogyan kell alkotóként jól mozogni a nagyvilágban. Nemzetközi csapatokban dolgoznak, mint pl. Ákos vagy a másik magyar kiállító (Aether Architecture) a Velencei Biennálén. Ez az új munkamódszer (praxis) nagyon sokban különbözik a jelenlegi magyarországi és egyben nyugaton is még mindig uralkodó gyakorlattól. Az építészeti (és sok más alkotó tevékenységre is érvényesnek tekinthető) gyakorlat az, hogy irodákat hoznak létre, ergo intézményesítik a tevékenységet, aminek mindenki által ismert milliónyi hátulütője van. Az alkotói
együttműködések sokkal szabadabb – ugyanakkor az intézményesítettnél sokkal fegyelmezettebb – módját használják ezek a „laza” szövetséget, amelyek az internet nélkül működésképtelenek
lennének. A hálózati kommunikáció új tereket nyit meg, s nem csak az építészek, alkotók, hanem mindenféle szerveződés és tevékenység számára. Ezáltal a korábban centrálisnak és perifériálisnak tekintett helyek/helyzetek is megváltoznak, s ahogyan svájci, magyar, japán
együttműködésben megszületetik a Corpora, úgy a Szövetség az Élő Tiszáért létrehozza a nyírségi gazdák és a budapesti fogyasztók közötti közvetlen kereskedelmet, vagy Yonderboy sztár lesz Hollandiában, vagy a Litracon mint brand megszületik egy békésmegyei kisváros manufaktúrájában. Ma kétféle világ létezik párhuzamosan, a régi centrum/periféria rendszer,
aminek geopolitikai alapjai vannak, és létezik egy másik, amely egészen más erőviszonyok
szerint szerveződik, s amelyben a kommunikációnak, a szocializációnak és a hálózatnak kitüntetett szerepe van. Nyilván ez utóbbi nem lehet független a geopolitikai erőviszonyoktól, de egyre tisztábban kivehető, hogy minél kisebb erőfeszítésbe telik a (tudáshoz, technológiához és a hálózathoz való) hozzáférés, annál sűrűbbé válik a virtuális
és nem-virtuális tér is. Egyre több alkotás, egyre több gondolat, és egyre több akarat
kinyilatkoztatására van mód, s ebben a térben nem csak mennyiségi, hanem minőségi változások
is történnek. Ez az a „bonyolult (s a terrorizmus miatt végképp összekuszálódott) globális
centrum-periféria hálózat”, amelyben azok a nyelvileg és kulturálisan is zárt közösségek
(mint pl. a magyar) és uralkodóik bebetonozottnak tűnő territóriumai előbb utóbb feloldódnak és a jelenlegitől eltérő formában maradnak fenn – ha fennmaradnak.
Számos olyan problémát látok (globális nézőpontból), amelyre (építészként) abszolút lehetne helyi válaszokon gondolkozni. S vannak is, akik gondolkoznak, de több akadályt is le kellene egyszerre küzdeniük, amelyeknek nagy része kommunikációs akadály. Egyrészt meg kell találni a módját annak, hogy hogyan lehet a médiát és a hálózatot eszközként használni, másrészt a hálózatokban való gondolkodás, alkotás és tevékenység protokolljait kell elsajátítani. Ehhez nyilván idő kell, és úgy látom, hogy a változás elindult, és ma már azok hangját és
véleményét is hallhatjuk, akik tényleg eredeti módon, másképp gondolkoznak.
Sajnálom, hogy nem érthető a szöveg, de nem azért írtam, hogy bármit megmagyarázzak. A gondolataimmal azért küzdöttem vagy három hétig, hogy önző módon én tisztábban lássam az
összefüggéseket, de ahhoz még túl „fiatal és tapasztalatlan” vagyok, hogy ezt a bölcsek
egyszerű tömörségével ki tudjam fejezni. Azt remélem, hogy idővel beérnek az erőfeszítések
és a kifejezés a tömörség mellett könnyebb/plasztikusabb lesz, de ezért még sokat kell dolgozni. De bízom magamban és bízom ebben az országban, van feladat és kihívás, több emberöltőre elegendő, csak meg kell találni őket. Persze ez nem megy gyorsan, ha az ember megosztja az életidejét a szolgáltatóipar és az aktivizmus között. A releváns kortárs művészet (beleértve az építészetet is) pedig pro-aktív aktivizmus. Szerintem:-)
Üdvözlettel:
Erika
Koós Miklós
2008. szeptember 24. szerda 09:30
kedves Erika,
ha az volt éf berkein belül is a közvélekedés, hogy ez valójában nem reprezentálja a magyar építészetet, akkor talán érdemes lenne azon elgondolkozni, hogy akkor miért kellett résztvenni a biennálén? Vagy ez túlságosan is eretnek kérdés? Ha nincs mit bemutatni, akkor nincs, nem veszünk részt rajta, nem dől össze a világ.
.
Ami a méltatlankodásomat kiváltotta az igazából az, hogy az éf médiapartnerként állt az ügy mellé, ami önmagában még nem érdekes, miért ne állhatna?, hanem az a feltűnően sok méltató cikk, ami megjelent ezzel kapcsolatban.
.
sajnos egyetlen gond volt minddel, egyetlen gyakorló építész sem szólalt meg bennük, sem hozzászólóként és ez a tényleges honi állapotokon túl mást is jelez.
.
érdemes volna egy apró önvizsgálatot tartani ez ügyben, és ha sokak szerint olyan mélyen van a magyar építészet, akkor talán nem szerencsés még egy ilyen akcióval még jól bele is rúgni.
Mert ez sajnos az volt.
Botzheim Bálint
2008. szeptember 24. szerda 23:36
Erika szövege nagyon jó és elgondolkodtató, és bár szerintem az eredeti szöveget is meg lehet érteni (legfeljebb többször kell elolvasni)(A tartalmas szövegekre általában ez a jellemző) ebben a szövegben az eredetihez képest is vannak új dolgok. Én felraknám a fórumra is….
Botzheim Bálint
2008. szeptember 28. vasárnap 13:14
Out There: Architecture Beyond Building
Erre a témafelvetésre több helyes válasz is adható. Az egyik helyes válasz az az irány, amit a corpora bemutat. Ílyen módon helyes, hogy a Corpora ment ki a kiállításra, mert segítségével helyes választ adtunk a felvetésre.
Botzheim Bálint
2008. szeptember 28. vasárnap 13:33
„mi több, a benyújtott pályamunkák közül olyat választott ki, ami nem is épület és még csak köze sincs az építészethez.”
A Corpora inkább egy építészeti kutatás eredménye. Az építészeti kutatásoknak pedig igen sok közük van az építészethez
Koós Miklós
2008. szeptember 28. vasárnap 14:19
ez egy (eredetileg hálózatépítő) szoftver, semmi más, ráadásul még csak tereket sem tud létrehozni, max. pontokat összekötő egyeneseket. Mi ebben a kutatás? De tényleg?
milyen érdekes, ezt leginkább azok állítják, akik nem építészek….csak nekem tűnt fel, hogy gyakorló építészek nem szólnak hozzá a témához ???
Botzheim Bálint
2008. szeptember 28. vasárnap 19:01
Építészeti kutatás. A kérdés hogy mit értünk ez alatt. A magam részéről: olyan kutatás-fejlesztés amely kapcsolódik valamilyen építészeti végtermékhez, építészeti tervhez vagy megvalósult épülethez, tervezési folyamathoz, tervezési módszerhez, kivitelezési gyártási folyamathoz és így tovább.
Például el tudom képzelni hogy a következő építészeti tervedben, Maróy Ákossal összefogva a Corpora szoftverével generáltok pontokat összekötő egyeneseket, és azt építészeti paraméterré konvertálod. Ezt úgy értem, hogy a Corpora által generált vonalhalmazból kivágsz egy részletet és utána a pontokat csomópontnak tekinted, a vonalakat pedig rácsrúdnak. Így az új építészeti elem egy térrács lesz. A térrács mint építészeti fogalom már értelmezhető mint térhatároló elem vagy térlefedés, fal, és így tovább. Így a Corpora mint kutatás-fejlesztés máris kapcsolódik az építészeti tervezéshez
Botzheim Bálint (Kapy és Társai építészstúdió Kft.)
Koós Miklós
2008. szeptember 28. vasárnap 19:32
kedves Bálint,
mindketten tudjuk, hogy a véletlenszerüség generálása nem kutatás. Ennek semmi értelme sincs az építészet számára, és még senki sem tudott mondani semmi értelmes elérendő célt?
E kutatásnak hívott – valójában látványos performansz – még arra sem tudott választ adni, hogy a különböző környezeti hatások PONTOSAN milyen hatással voltak a véletlenszerűen generált hálózatra?
Innentől kezdve ez nem kutatás, ez könnyen belátható.
ha valaminek nincsenek tartószerkezeti, mi több gravitációs korlátai, akkor értelmetlen bármiféle építészeti felhasználásról beszélni.
Botzheim Bálint
2008. szeptember 28. vasárnap 20:12
Végülis, miért ne lehetne építészeti kutatás tárgya a véletlenszerűség?
Ha sikerült tudatosan, „megszelidítve” felhasználni egy tervezési folyamatban akkor akár még felhasználásra is kerülhet.
Igazad van abban, hogy egy-az-egyben talán nem építhető meg az a struktúra amit a Corpora jelenleg generál.
Az az igazság hogy egy kicsit már tovább gondolkodtam és el tudnám képzelni a Corporának egy olyan változatát, amelynek felhasználásával megépíthető struktúrát lehet generálni.
Botzheim Bálint
2008. szeptember 28. vasárnap 20:17
Például idén tavasszal, Kapy Jenővel egy családi házon dolgoztunk amelynél az utcai homlokzaton az ablakkiosztást egy algoritmussal határoztuk meg. Ebben az algoritmusban én is a véletlenszerűséget próbáltam megszelídíteni. Az ezzel kapcsolatos munkámat építészeti kutatásnak tartjuk.
Botzheim Bálint
2008. szeptember 28. vasárnap 20:46
Kicsit pontosítok inkább perforációnak nevezném a dolgot.
dH
2008. szeptember 29. hétfő 18:47
Én nem vagyok szakértő, de a kisöcsém a hétvégén a hátsó kertben ropiból és szívószálból megépítette a képen szereplő modellt.
phraktle
2008. szeptember 29. hétfő 19:53
a helyszinen ott volt a generalt strukturabol egy reszlet (fembol, nyilvan statikusan), es korabban is keszitettek mar belole fizikai modellt (papirbol). szoval megepitheto.
a dinamikus aspektusa (ti. kornyezeti hatasokhoz adaptalodo struktura) nyilvan okosabb anyagokat igenyel majd. de pl. novenyek ezt mar meg tudjak oldani 🙂
szoval a sci-fi hatarain innen, a ma megvalosithato epiteszet hataran tul van a projekt. ez jol illeszkedik az „out there” tematikaba is.
Corpora in Si(gh)te » Blog Archive » Szeptemberi sajtómegjelenések
2008. szeptember 29. hétfő 21:53
[…] Érdekes vita alakult ki a koos.hu weboldalon a Corpora projekt magyarországi szerepléséről. Maróy Ákos a művet kivitelező doublenegatives csoport tagja és Pásztor Erika Katalina, a Corpora in Si(gh)te szerkesztője is hozzászól a vitához. Érdemes beleolvasni a kritikába, illetve az arra reagáló megjegyzésekbe. […]
Tóth Ákos
2008. szeptember 30. kedd 13:53
Kedves Erika!
Mint gyakorló, de még igazából kezdő építész (kb 4 éve tervezek) olvasom ezt a vitát, és meg kell mondjam, hogy szívem szerint Koós úr véleményével értek egyett.
Az Ön által írt és utána reakciójában „megmagyarázott” cikkrészlettel kapcsolatban azt csak egy valamit szeretnék megemlíteni építészként és a magyar nyelvet beszélő emberként(attól függetlenül, hogy most kibicként belebeszélek).
Az Ön saját bevallása szerint három hétig írta az idézett cikket, aminek tizenvalahány soros részét aztán kb tízszer olyan hosszan próbálja elmagyarázni, hogy mi, nagyvilágtól nyelvileg is szegregált egyszerű mérnökök is érthessük mi is az amit el szeretett volna nekünk mondani. Ez olyan mint amikor a zalaegerszegi PLÁZA hullámos tetejét a megyei lapban el akarták adni a hullámzó tenger megjelenítéseként, mert a kocka formájú épület valójában hajót akar jelenteni, és az oszlopok meg a hajó kéményei… Szerintem az építészet nem attól lesz nemzetközi és modern, mert érthetetlen, olvashatatlan és élvezhetetlen szófordulatokkal akarjuk eladni azt az „egyszerű” embereknek.
Tetszik nem tetszik, az építészet 95%-a arról szól, hogy az „egyszerű” hétköznapi használatra kell 50-70 évig jól funkcionáló épületeket létrehozni, hogy azok az embereket kiszolgálják. Viszont a maradék 5% sem attól lesz jó, mert valakik azt érthetetlen nyelven (bár magyarnak hangzik) elmagyarázzák nekünk.
Ugyanezen okból, mint MAGYAR ember is érthetetlennek találom, hogy valamit a magyar nyelv szabályos megerőszakolásával kell előadni. Maga is bevallotta, hogy nem tudja még, a bölcsek egyszerűen tömör módján leírni a gondolatait, de legalább próbáljuk meg magyar nyelven megfogalmazni a mondanivalónkat.
Végezetül, az Ön válaszának utolsó sorába leírt, számomra értelmezhetetlen „pro-aktív aktivizmus” pontosan az fajta, magyarnak hangzó, de valójában nem magyar nyelven írt építészeti halandzsaszöveg, amiért e sorokat írom.
Üdvözlettel
Tóth Ákos
Oborny Beáta
2008. december 19. péntek 20:22
Érdeklődéssel olvastam a „Konnektoréptészet” c. cikket, és az ennek nyomán kialakult eszmecserét. Foglalkozásom biológus, tehát mindössze kíváncsi kívülállóként és a katalógus „biológus” esszéjének (https://corpora.hu/hu/sajtoszoba/katalogus/oborny-beata/) szerzőjeként szólnék hozzá a vitához. Néhány helyen aránytalanságot éreztem, itt szeretnék egy kis ellenerőt gyakorolni.
1) „Megépíthetetlen”, „megfoghatatlan”, „tökéletesen használhatatlan”
Értem az érvet, én sem vennék telket, hogy Corpora Lakóparkot kezdjek építeni.
Ugyanakkor…
A Corpora Projectben bemutatott alapelvek alapján nem csak hogy lehetséges építkezni, de az építkezés már meg is történt és történik
nap mint nap. A növények, darazsak, termeszek, pókok, és számos más élőlény hoz létre valós anyagokból kézzelfogható struktúrákat a
Corporáéval azonos vagy ahhoz nagyon hasonló elvek alapján. (Hogy pontosan mik ezek az elvek, arról ld. az esszét.)
Szerintem a „science fiction”-ból a Corpora inkább a „science”-hez mint a „fiction”-höz van közel.
A biológián belül az élőlények testszerveződésének ill. az élőlények által létrehozott építmények
kialakulásának is megvannak a maguk modelljei. Állításom az, hogy a Corpora modellt számos élőlény modelljével gyakorlatilag egy modellcsaládba tartozónak lehet tekinteni. A Corporának vannak „nem élőlényszerű” sajátságai, de ezek még mindig a családon belüli módosulatnak tekinthetők, akár meg is lehetne szabadulni tőlük, ha ez volna a cél. A hasonlóság tehát nem felületes, hanem lényegi.
Ez az állítás átvezet a következő kérdéskörhöz, az „okos darázs” problémájához.
2) „… a darazsak jóval előbbre tartanak a Corporánál” – írja Koós Miklós.
Érdekes volna ezt bővebben is megnézni (ld. eddigi etológiai kísérletek, a kollektív intelligencia nagy témaköre, és még számos egyéb, izgalmas irány). Hogy mit tudnak bizonyos – akár látványos viselkedésű – élőlények, és főként mit nem tudnak, azaz hol vannak a korlátaik, az messze vezető és igen izgalmas téma.
Maradjunk most szikáran az alapkérdésnél: minek nekünk Corpora, ha vannak darazsak, méhek, növények? Egyrészt ez ugyanaz a kérdés, mint hogy minek nekünk műanyag, ha vannak természetes anyagok? Mert a műanyag lehet más, lehetnek, új, izgalmas tulajdonságai, és segíthet megérteni a természetes anyagokat. Másfelől a mi szempontunkból nem az a kérdés, hogy mit tud a darázs, hanem hogy mi mit tudunk a darázsról? Hamis volna azt gondolni, hogy a darázsfészek vagy a növény architektúrája unalmas, agyonnyúzott téma. Megdöbbentően keveset tudunk alapvető dolgokról is, például a növényi architektúra kapcsán olyan jelenségekről, melyeknek közvetlen gazdasági hasznuk lehet (pl. az erdészetben).
Tehát az önző biológus azt mondja bennem, hogy érdemes Corpora lényekkel és egyéb virtuális jószágokkal kísérletezni. Az önzetlen biológus pedig azt, hogy még az is lehet, hogy mi is segíthetünk.
Ami a „konnektor”-létet illeti, a „valóság” fogalmával korunk digitális kultúrájában óvatosan érdemes bánni. Mindenki, aki bankban tartja a pénzét, és banki átutalást ad vagy fogad, az hallgatólagosan elfogadja az állítást, hogy a „virtuális” és a „valóságos” nem áll szöges ellentétben egymással. Az ember részben hajlandó beköltözni a konnektor-világba.
Persze ettől fedél nem lesz a feje fölött, ha esik az eső. Teljesen megértem a virtuálistól a matériális felé való nyomást, igényt, sürgetést.
Szerintem a Corpora Project és hasonló társai egy újabb érintkezési felület megteremtésével kísérleteznek a virtuális és a matériális között. A Corpora lény érzékeli a valódi fényt és a szelet, meg is nyilvánul valamiképp a külvilágban. Innen lehet és érdemes tovább lépni. Én kíváncsian lesem (igen, a konnektor-függő interneten), hogy mi lesz ebből.
Oborny Beáta
Koós Miklós
2008. december 20. szombat 14:00
kedves Beáta,
Ön csak megerősítette azt, amit írtam, a darazsak ebben a témában – lényegesen előbbre járnak, ha másért nem, mert a valóságban is működik a rendszerük. A corporához hasonlatos szoftver bármit lemodellez, akárcsak a legtöbb látványtervező szoftver. egy ilyen alkalmazással nem gond hadseregeket létrehozni, földrengést szimulálni, mindazokat a látványeffekteket, amik a XX és a XXi. század szülötteit a mozihoz vagy a TV-hez tudja szögezni. Érzéki csalódást a legkönnyebb létrehozni.
Ne gondolja senki azt, hogy efféle térstruktúra létrehozásához a „szoftverművészetnek” nevezett kamuflázzal embereket hosszú távon meg lehet téveszteni. Ez semmivel sem különb, mint amit egy bűvész csinál, elhiheti a nézővel, hogy amit lát, az igaz. Aki az építészethez vagy tágabb értelemben az épített környezethez valamit is konyít az tudja, hogy bár lehet az építészethez művészetként is közelíteni, alapvetően akkor is egy mérnöki tudomány, aminek egyszerű fizikai törvényszerűségei vannak.
Egy „médiaművész” persze mondhat akkora badarságokat, hogy a házból idővel majd kinő egy tarasz, mert vélhetően fogalma sincs a valós világ szerkezeteinek statikájáról, de mindez nem felmentés az alól a parasztvakítás alól, amit ezzel művelnek és amit láthatóan nagyon nyomnak minden médiában.
Csak megismétlem, ha majd ez a rendszer egy 15 cm magas termeszvárat képes lesz megépíteni (megmodellezni), akkor legalább elmondhatják, befogták a darazsak szinvonalát, de addig ez csak cirkuszi prudukció, égboltra vetített lézershow… a konnektorból kihúzva semmi sem marad.
Építészeti halandzsa. Újra és újra
2011. augusztus 15. hétfő 00:01
[…] végül, hogy ne csak az én véleményem legyen itt olvasható, hadd idézzek ide egy hozzászólást a kamuflázs építészetről szóló Konnektorépítészet című […]
Az építész szakma helyzete belülről…
2011. szeptember 27. kedd 08:37
[…] eszmeiségét és eszközrendszerét (ehhez elég elolvasni pár építészeti halandzsát itt és itt). Ez az az ellentmondás, ami feloldásra vár és ezt nem azzal oldjuk fel, hogy […]