Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2008. július 26. szombat

2010 EKF | ellopják az M6 autópályát is?

"…Elképesztő mértékű pazarlás folyik az M6-os autópálya Szekszárd-Bóly szakaszának építésénél. A kialakult feketepiacon 9-10 ezer forintért vásárolhatjuk a beton köbméterét, több száz liter gázolajhoz juthatunk 220 forintos egységáron, de többek szerint az építkezésről igazából mindent be lehet szerezni, ami mozdítható..." írja a PORTFOLIO.HU

Talán vannak, akik még emlékeznek arra, hogy az M7-es – különösen a jobb pályája – évtizedekig milyen állapotban volt? Azok közül, akik idegenként először jártak arra, sokan egyből egy futóműveshez vitték az autójukat, mert annyira rázott, hogy azt hihették, elromlott az autójuk. Nem romlott el, hanem egyszerűen kilopták a betonból a cementet és tönkrement az útpálya. A kádári gulyáskommunizmus (az államtól lopni bocsánatos bűn) idején abból a cementből épült fel számos Velence és Balaton környéki nyaraló.

Ha ez a mostani, óriás léptékű lopás ennyire nyilvánvaló, akkor ez nem szúr szemet senkinek, hiszen az alábbiakban még azt is bemutatják, miképpen folyik a gázolaj lopása? Ismét a portfolio.hu ról:

"…Egy konkrét esetben interjúalanyunknak egy benzinkútra kellett hajtania, ahol 4 darab négytengelyes Mercedes tehergépkocsi várta. Az egyik már bent állt az úttól távolabb (a shophoz közelebb) eső első kútfejnél, mögé kellett beállni a személygépkocsival, majd hátulról beállt mögé egy másik teherautó a második kútfejhez. Egy harmadik megállt egy harmadik, külső kútfejnél úgy, hogy takarja a két belső kútfejnél zajló kannázást, ezzel pedig már minden oldalról takarásban is volt az üzletelés. Az egyedüli tanúk a kutasok voltak, de ők természetesen egy kis jutalék fejében benne vannak a buliban, sőt még fedezik is azt…." 

Nagyon úgy tűnik, hogy a(z autópálya)történelem ismétli önmagát…

Hozzászólások (41): megnézem

  • Szegény Ember

    2008. július 28. hétfő 08:05

    #3642

    Most is gulyáskommunizmus van.Éhbérért dolgozik az ember,a többit meg oldja meg ahogy tudja.Ez még mindíg jellemző magyarországra.Az állam elveszi tölem,ami igazándiból járna.Igenis éljenek meg valahogy az emberek.Valamiből.Biztosan nem 2-300 L gázolaj miatt 1 milliárd kilométerenként a pálya ára.Hanem a sok vén szar zsíros vállalkozó,ahol megy az uram-bátyám,sógor,koma,cimbora,ott kell elcsipni a 100-200 milliók zsebböl zsebbe vándorlását.Rögtön sokkal kevesebb volna a kilométerenkénti elöállítása az egésznek.A biznisz miatt meg a kutasok is a kamionosok is,és a vásárló is jól járt he-he 🙂

  • Muki Sanyi

    2008. július 28. hétfő 10:08

    #3644

    Na és ugyan ki csipné el őket?
    A rendőrség is korrupt! Ott lopnak és sibolnak csak igazán! Mit gondolsz mennyiért nem nyomoznak? Az ügyészek ugyszintén. A birok ugyszintén. A fegyőrök ugyszintén.
    Ez a rendszer velejéig korrupt. Maga a nagy böszme is lefekszik bármilyen pénzeknek. Azért hivja kurvaországnak. Ráadásul ő akarta, hogy ilyen tolvaj legyen! Mert azért a Fideszes időkben nem loptak ennyire.

  • Muki Sanyi

    2008. július 28. hétfő 10:19

    #3646

    Persze most nem emlegetik az üvegzseb programot! Ugy hallgatnak az üvegzsebről, mint aki beszart.
    Amivel annyira ostorozták a fideszt. Üvegzsebről hazudtak, de inkább a fekete zseb programot hajtják végre az MSZP-és bolsevik elvtársak!

  • Határ Timea

    2008. július 28. hétfő 10:57

    #3647

    Úgy gondolom, hogy teljesen mindegy FIDESZ vagy MSZP. Mind a saját zsebüket tömik. Másképpen miért nem szavazták meg a költségtéryítések számlaadási kötelezettségét? Előttem  erkölcsi nullák valamennyien akik nem szavazták meg!!! És ebben a FIDESZ nugyanúgy benne volt!

  • Szegény Ember

    2008. július 28. hétfő 11:12

    #3648

    Ha 2 feltétel teljesül,akkor nem lesznek ilyen szituációk.Meg legyenek fizetve az alkalmazottak,és minden tettet retorzió kövessen.Piros vagy sárga színtől függetlenül szerintem.

  • Hofipisti

    2008. július 28. hétfő 11:12

    #3649

    Uraim!
    Itt egy alapvető tévedés van a közfelfogásban!!! A gázolaj-lopás ebben az esetben nem az államot, a közpénzt, netán a fővállalkozót, hanem a ki tudja hányadik alvállalkozó fuvaros cég tulajdonosát rövidíti, s a sofőrök és kutasok zsebébe jut a pénz. Én ezt a "trükköt" már több éve láttam pl a győri Szeszgyárnál lévő kútnál, két – békéscsabai fuvarozó cég tulajdonában lévő – kamion előadásában. A különbségcsak az volt, hogy még csak nem is leplezték az ügyet. Megtankolt az egyik gép, majd odafarolt a szgk, s csak ezután tankolt a másik. A kutas meg irányította a "forgalmat". Én hülye! Szóvátettem, s a kutasnak állt feljebb. Hogy képzelem én, hogy havi 60-ból meg lehessen élni?

  • reamisu

    2008. július 28. hétfő 11:34

    #3650

    Kedves hozzászólók! Ami a lopásokat illeti, az rendőrségi ügy és aki nem jelenti, az cinkos! A kutas pedig csak fogja be a száját és ne hivatkozzon a havi fizetésére, mert az csak töredéke annak, amit különböző trükkökkel kicsal a gyanútlan autósokból! Végül jó lenne befejezni az olyan "örökzöld" szövegeket, hogy mindenki lop – persze én ugye nem – amit egyes felelőtlen politikai erők folytonosan táplálnak! Ehelyett inkább tenni kellene valamit, pl. hogy a 2002 óta folyamatos választási kampányt befejezze, nem az MSZP, hanem a FIDESZ! Egy független véleménymondó.

  • Szegény Ember

    2008. július 28. hétfő 11:45

    #3651

    Aki nem lop,az éhenhal Magyarországon jelenleg.És ez a többségre jellemzö.Kivéve ha nettó kiló felett keres.Akkor nem hal éhen.De még nettó százas fizuból is csak egy hugyos suzukira telik,vagy valami hasonlóra.Cinkos akkor egész magyarország.Jelentsen fel mindenki mindenkit?Mert keskeny az a réteg az országban,aki tényleg becsületes.A legjobb megoldás még mindíg szerintem : az 5. hsz-nél írtam. És most általánosan:Én sem  fideszezek meg mszp-zek mert már-már dedós dolognak tartom.Ugysem váltom meg a világot ha fórumokon mocskolódok jobbra vagy balra.Max a tüzet szítom… 🙂

  • hohohó

    2008. július 28. hétfő 13:37

    #3653

    Gyerekek!Ez olyan hogy mindenki viszi az 5-20%-ot. A sofőr a gázolajat,követ,stb.A vállalkozó az építésvezetőnek a vállalási díj %-át, a főépítésvezető szintén kap, a cég aki megnyerte a tendert az államtól +x%-ért meg tol a döntéshozóknak,meg a pártkasszának.Mindenki a maga szintjén.

  • hohohó

    2008. július 28. hétfő 13:38

    #3654

    A betonút mszp, a vegyépszer fidesz

  • reamisu

    2008. július 28. hétfő 14:00

    #3655

    Kedves fórumozók! Egyetértek Koós Úrral, hogy ne keverjük ide a politikát, habár nagyon nehéz. A szegény embernek üzenem, magam sem gondolom, hogy mindenki mindenkit jelentsen fel, de állítom, valahol el kell kezdeni, a lopezis, meg lopazis, mégis minden frankó gyakorlat felszámolását, mert ha így haladunk az egy közép-amerikai banánköztársaság szintjére visz bennünket. Pl. történetesen, ha az autópálya építésénél valaki azt látja, egy fuvar cementet, az utópálya helyett máshová viszik, vagy gázolajat értékesítenek, saját zsebre, akkor ott a mobiltelefon szóljon a rendőrségnek. Ez nem feljelentgetősdi hanem állampolgári kötelesség, már csak azért is, mivel az adófizetők pénzéből épül az autópálya is, tehát a becsületes adófizetőket lopják meg, akik így üzletelnek! Tehát a rezignált belenyugvás helyett, hogy úgyse történik semmi, a tettek mezejére kellene lépni, mert egyszerűen nincs más út! Továbbá, azon üzemanyagforgalmazó cégeket meg képletesen pellengérre kellene állítani, itt is, hogy a dolgozóknak normális fizetés helyett ….t, meg …….ot fizetnek és így viszik rá, hogy az autósok zsebéből kárpótólják magukat! Egyetértünk?
     

  • Dögkeselyű

    2008. július 28. hétfő 15:07

    #3658

    Elég gyengus az emlékezeted…. Mondjuk a Tokaj hegyvidék? A soha nem működő "beléptető" rendszer? A 10 milliárd Ft-ot érő Fejér megyei Állami Építővállalat megvásárlása egy 1 millió Ft törzstőkével rendelkező kft részéről? A stadion rekonstrukciós program keretében felhasznált 80 milliárd Ft, amelyből jó ha 15-20 milliárd lett csak "beépítve"? A Sportaréna? Az Ügető? Az orbánc bányák beszállítási monopolhelyzete? stb….Ja, hogy ezekre már nem emlékszel?????

  • csipszi

    2008. július 28. hétfő 15:16

    #3659

    Huha!  mindenki okoskodik, igyekszik megoldani a korrupciók mikéntjét. Csak azt mondja meg valaki hogy a gazdag és a majdnemgazdag és a jómódú és a merciben és a többi drága autóban díszelgő állampolgárjainknak miért kell még mindig lopni és lopni……………
     

  • Bonifácz

    2008. július 28. hétfő 16:13

    #3661

    Kedves többiek! Véleményem szerint a korrupció visszaszorítását, akkor lehet elkezdeni, ha az épp aktuális miniszterelnök, jó példát mutat. Nem beszél csúnyán, nem lop, nem hazudik, olyan miniszterekkel veszi körül magát, akik ugyanígy cselekednek. Ekkor szólhat majd, annak a rendőrségnek, aki nem autósokat büntet lejárt egészségügyi dobozokért, hogy figyeljen oda az ő népére. Az ellenzékkel együttműködve hosszútávú programot dolgoznának ki, ahol mindegy, hogy épp ki kormányoz és ki ellenzék, mert az irány, a cél azonos. No, ekkor talán országunk a gazdasági fejlődés útjára lép, az emberek többet fognak keresni és nem kell mindíg és mindíg ügyeskedni ahhoz, hogy megéljenek, hogy megéljünk. Na, az egy álom, ilyen nem lesz. Ezért marad helyette a hókusz-pókusz, a bűvész mutatványok, hogy hó végén még legyen mit enni a családnak és ezért nem a kamion sofört kell elitélni, hogy pár ezer forintot igyekszik haza spórolni, hanem pl. azt a bank elnököt aki milliárdokat varázsolt el  büntetlenül.

  • Cica Öcsi

    2008. július 28. hétfő 20:58

    #3665

    Ha valóban így lopják az üzemanyagot,akkor nagyon amatőrök a kutasok,mert a profik bele sem tankolják a teherautókba,ojankor tesznek ki valamit,hogy az a kútfej nem üzemel.Egyébként a lopás pártsemleges,de a kormányzó pártnak mindíg nagyobb az előnye,tehát a felelőssége is.Én sem gondolnám,hogy ettől keröl olyan sokba az autópálya építése,valójában tudja valaki,hogy mitöl ennyi?És a többi nagy beruházás?Valójában a megrendelőtől kellene megkérdezni.Mi szőhetjük az elméleteket.

  • patyomkin

    2008. július 28. hétfő 21:44

    #3666

    Nem hinném, hogy mindenki ócska tolvaj, akinek jó autó van a hátsója alatt. Én bármikor teregetném a szennyest nyugodtan, ha muszáj lenne. A sok sumákolás ellen igenis fel lehetne (és kellene) lépni! A megoldást a büntetési tételek többszörözésében látnám. A halálbüntetésbe beleszólhat az Únió, de az ítélkezés mértékébe már nincs joga, az minden állam belügye!Talán meggondolná a sok tetű, hogy fél év helyett ül-e 5 évet, 1 év helyett tízet. Persze kitermeltetném velük a költségeiket.

  • tonio

    2008. július 29. kedd 09:27

    #3676

    Ha ránéz valaki  azokra a pl.4-tengejyes teher autókra,amik szerte az országban dolgoznak,akár M6,akár 4-es metró,láthatja,hogy a rakománya több részen a "puttony" fölé magasodik..Nos ebben az esetben a rajtuk lévő súly 30-40-TONNA. A SZÁLLÍTHATÓ 17-TONNA HELYETT. Ezek az autók ebben az esetben, egy utat építenek,egy vagy több utat pedig tönkretesznek.Az állami segítség nyilvánvalóan fennállhat,mert pl.a metrónál a hatóság nem ellenőrzi,-heti, a kocsikat. /és,hogy vannak ezek elszámolva??/

  • reamisu

    2008. július 29. kedd 09:44

    #3677

     Kedves vitatársak! Érdekes milyen irányokat vesz a kialakuló vita, ami önmagában is jó, hiszen ha kibeszéljük azt, ami nyomaszt, az már hoz egy kis megkönnyebülést. De persze ez nem elég, hiszen Koós úr nagyon jól érzékeltette azt, hogy a hazugságokon alapult volt szoc. rendszer, milyen szemléletbeli torzulásokat hagyott maga után, amelyek az egyéni szinten is még ma is, mindíg egyfajta normatívaként szerepelnek – ha ott fenn lopnak, akkor én miért ne, stb. – ha meg akarok, vagy jobban akarok élni magam és családom is. Nagyon nehéz ezen szemlélettel szemben állást foglalni, hiszen ha felvetődik, ezen változtatni kell, akkor persze senki sem mondja, hogy nem, de jön az "örökzöld" szöveg, mert persze Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a miniszterei is csalnak, lopnak hazudnak stb. tehát akkor én miért legyek nyuszika. Ezen állításokkal az a baj, hogy ha igazak (tehát a csalás és lopás, ami büntetőjogi kategória) akkor előbb említetteket fel kellene jelenteni, de ilyenkor jön a megtorpanás, egyszerűen azért, mert konkrét bizonyítékok kellenének, azaz pl. ki, mennyi pénzt emelt el a közös kasszából jogtalanul, vagy más módon stb. Ha viszont ilyen nincs a kezünkben, akkor a legkönnyebb ezzel érvelni, hiszen a szóbanforgó személyeknek nincs lehetőségük, a rágalomkórus minden tagjával szemben pert indítani személyiségi jogaik védelmében, hanem próbálnak tűrni, kérdés meddig bírják. Következésképpen szerintem meg kellene próbálni, hogy -tudjuk honnan és kiktől- folytonosan generált lejárató kampány szólamai, állításai hangoztatása  helyett annak feltételezését, hogy a vezetői posztokon nem köztörvényes bűnözők ülnek, hanem figyelni mit és hogyan igyekeznek tenni a köz érdekében és a hibáikkal, tévedéseikkel együtt reálisan értékelni és minősíteni őket. Talán rá kellene szánni erre magunkat, tudom mennyire nehéz ez, hiszen nagyon régi bölcs mondás a lét és a tudat viszonyáról, hogy a tudat az csak igencsak lemaradva követi a lét alakulását, azaz érthetőbben, az előítéleteinktől talán a legnehezebb megszabadulni. Kíváncsian várom a véleményeket.

  • Ági

    2008. július 29. kedd 10:25

    #3678

    Ugy tünijk teljesen elfogadott ma Magyarországon a "betyátság"!
    Nem feltétlen a rendősrég kell ide, egyszerűen csak az " ügyeskedőt " nem elismerni kell, dicsérni ha nem megmondani egymásnak hogy ez elitélendő, hogy csaló, akkor is ha megélhetéséért ügyeskedik.

  • simi63

    2008. július 29. kedd 14:01

    #3680

    csak azt tom mondani hogy a 5 ős főut és bugyi kőzti bekőtő uton 4 hete semitevő utépitők dolgoznak gondolom sok millios megbizásért lopják a napot felháborito ez a szemel láthato pazarlás amit mi fizetunk.munka és erőgépek sora áldogál a lapátra támaszkodo semitevők mellet jo pénzéret .ha erősen akarok saccolni az elvégzett munkát kb 2 nap alatt 3 ember és 1 gép megtudta volna csinálni de max 5 nap.a hátralévő 25 nap bérét ellopják a kőzősből ezért álunk itt.

  • Cica Öcsi

    2008. július 29. kedd 18:17

    #3685

    Meglepő,hogy huszon nyolc évvel a rendszerváltás után még sokan dédelgetik a közös fogalmát.Ami itt folyik az maga a vad kapitalizmus.Sokan a saját bőrükön érezhetik,amikor elmennek munkátvállalni,hogy el kell adni magunkat.Én a rendszerváltásra szavaztam,de rákellett jönnöm,a jólétnek komoly ára van.Szerintem ezt már többen is tudják.Ma híú ábrándnak tűnik,hogy a mindenkori hatalom a köz javát szolgálná.Sokkal inkább a tőkés és pézügyi csoportok érdekei érvényesülnek.Miért kell támogatni egy kereskedelmi egységet?Azért,hogy polcpénzt szedjen a termelőtöl?És ezt miért kell támogatni az államnak?Az állam megállapodott az áramtermelőkkel,hogy szabott áron veszi tőlük az áramot.Ez kinek az érdekét szolgálta?Lengyelországban olcsóbb lett az áram,mert az únió kifogásaolta ezeket a szerződéseket.Magyarországra is rászoltak,erre mi a reakció?Nem fog drágulni az áram ára!Elképesztő ez az arcátlanság!"habár fölül a gálya alul a víznek árja azért a víz az úr"Sajnos van egy nagyobb igazság,Sztálin elvtárs megmondta nem az számít,hogy kire sazavaznak,hanem ki számolja össze!Az SzDSz most bukásra áll,de nézzétek meg mire vége lesz a választásoknak,egy hajszállal mégiscsak bejutnak.%+%=§A pénz hatalom!

  • Andrew

    2008. július 30. szerda 09:26

    #3700

    A Dögkeselyű memóriája nagyon szelektív és ha már régi dolgokat emlegetsz, mit szóljunk a Draskovics buktához? Ugye Dögkeselyű, az olajszőkítés az bocsánatos? És ami az ellenőrzést illeti: Változik valami, ha az Állami Számvevőszék kimutatja a fantasztikus pazarlást? Mindig akad valaki, aki megmagyarázza. És egyre nagyobb arccal teszik, hogy csak a Veress-t vagy a Draskovicsot említsem. A Szílvássi klánról nem is beszélve. Akkor hol van ezekhez az Orbánék mutyija?

  • Pákó

    2008. július 31. csütörtök 21:49

    #3740

    Gondolom a kutasok is minimálbért kapnak!Tudjátok,vannak akik csak kicsit lopnak,de nem pár éves kerek lámpás Mercivel járnak!Akik ezt megtehetik azok nem fizetik ki a dolgozókat és azok csalták el  Merci árát az adókból stb!!!De ha ennyire irigyli azt a kis "százalékot"a  kutasoktól,hát csapjon fel ő is e szakmába.(bár már végzettség köteles ez is)az meg neki nem nagyon menne!!!(vagy legyen riporter)!!!!!!!!

  • Pákó

    2008. július 31. csütörtök 22:00

    #3741

    Hofipisti,meg a hozzád hasonló ostoba alakok!Éljetek meg ti is 60 ezerből és megtudnátok!Amúgy meg tuti te is oda álltál volna Győrben ha neked szólnak ugye????IRIGYEK vagytok mindannyian!!!!!!

  • Józska

    2008. augusztus 2. szombat 16:57

    #3766

    Az van, hogy a gépkocsivezetők az alvállalkozótól lopnak. Ettöl nem lesz drágább a pálya. Hiszen kötött árakon szállítanak. Legfeljebb a gépkocsi üzemeltetőjének lesz kisebb a nyeresége. De az meg az ő baja. Miért nem vigyáz a gázolajára.100 ezerért olyan műszert lehet beszerezni ami frankón méri a fogyasztást. Különben meg ez a része az útépítésnek csepp a tengerben. nem a kisemberek miatt ilyen drága akik tíz- húsz litert eladnak naponta.

  • reamisu

    2008. augusztus 6. szerda 10:20

    #3841

    Kedves vitatársak! Nagyonis egyetértek Ez vagyok vitatárssal. Akik becsülettel élték életüket, azokat mindenképpen bántja, ha ügyeskedéssel, törvénytelenséggel stb. találkozik és az ezen való rágódáson túl nagyon helyes, ha megpróbálja ezeket szóvátenni, függetlenül attól, hogy pitiáner tolvaj-e az illető, vagy nagyban csinálja. Nagyon igaz az is, hogy aki nem egyenes úton jár, az nem tud igazán örülni annak, amit tett, emészti magát, ha másért nem, mi lesz ha lebukok. Számos ismerősöm volt, aki a balkézről szerzett gazdagságát nem tudta sokáig élvezni, mert már meghalt, vagy most esett át a második szívinfarktuson. Nehéz becsületesen élni, de mégis inkább ezt kell vállalni és ne engedjük, hogy  a sárga írígység teljesen eluraljon bennünket, mert az is stresszet okoz és hosszú távon hasonló egészségi problémákat hoz magával. Tehát legalább egy előnye van a becsületnek, minden reggel nyugodtan lehet a tükörbe nézni és éjjel nem kell tartani a "csengőfrásztól", hogy itt van értem a rendőrség.  

  • Cica Öcsi

    2008. augusztus 6. szerda 18:42

    #3852

    Nekem ez már parttalannak tűnik.Huszonkilenc éves voltam,amikor nagy reményekkel tört rám a rendszerváltás,hát most már ti is tudjátok,sokba kerül a demokrácia.Mi lehetünk otthon becsületes kis senkik,mert ez jutott,de a tejfölt,ti is tudhatjátok,kik nyalják föl.Majd a választásoknál megmutathatjuk,bár Sztálin elvtárs megmondta,nem az a fontos kire szavaznak,hanem,hogy ki számolja össze.

  • Ez vagyok

    2008. augusztus 6. szerda 19:14

    #3854

    Lesz@rom, hogy kik nyalják fel a tejfölt. Haljanak meg lassú féregrágta rákban. Tökmindegy, hogy ki nyer. Ha már választani lehet, azok, akik a legkevesebbet ártanak. A hatalomvágy egy súlyos jellemhiba. Törekedjetek arra, hogy normális úton annyi pénzetek legyen, hogy ne izgassátok magatokat a jellemhibások tettein.

  • Ez vagyok

    2008. augusztus 6. szerda 19:17

    #3855

    Bocsánat, nem számítottam rá, hogy az első szavam rákattintható lesz. Nem azért írtam le. Semmi összefüggés nincs a beírásommal.

  • Cica Öcsi

    2008. augusztus 6. szerda 20:00

    #3858

    Én nem rátok haragszom,csak elszomorít a pártállami jellegű megközelíthetetlensége  a mai elitnek.Régen az elvtársaknak volt igaza,mameg akinek pénze van!De ők ugyan azok!Szegény apám mondta,"a kutyák ugatnak,a karaván halad"ezt még a hetvenes években mondta.A kisemberek élete azóta romlik.Nem az M6-ossal van a baj,hanem sokunknak már kaját venni is gondot jelent.Nekem három gyermekem van és még jön az iskolakezdés.Nyaralni évek óta nem voltunk.De ezt nem én írom,szerintetek még hány honfitársunk van hasonló hejzetben?

  • Zozo

    2008. augusztus 12. kedd 23:53

    #3992

    Én itt lakom az épülő M6-ostól 1,5 km-re és ismerek néhány melóst akik adják (egymástól) veszik a gázolajat. Olyan csórók, hogy kilátszik a seggük a gatyából, ha feljelenteném őket a gyerekeik sinylik meg. Valószinűleg azért hagyják ezeket a szerencsétleneket, hogy legyen kire ráverni a balhét, ha kiderülnének a nagyobb simlik.A politikáról meg annyit, hogy nagyobb összefogással az állampolgárok ki tudnának vívni néhány olyan dolgot, ami megindítana némi  változást. NE LEGYÜNK BIRKÁK, ne legyünk irigyek, és legyünk igazi magyarok.

  • Dömök Mariann

    2008. szeptember 8. hétfő 08:28

    #4219

    Az M6 Pécsi építésvezetősége, alapított egy céget, minden munkát ők kapnak, saját maguknak igazolnak, amennyit nem szégyellnek. A kis vállalkózónak, esélye sincs bekerülni. A céghez tartoznak építésvezetők, főépítés vezetők stb….. Dolgoznak 20-emberrel, leigazolnak maguknak,60embert. És senkinek nem tűnik fel.A fejétől bűzlik a hal!

  • koos.hu - Blogtörténet | legolvasottabb cikkeink

    2008. szeptember 24. szerda 10:01

    #4426

    […] Hírt adtunk arról, hogy módosult az OTÉK. Az elmúlt pár hónap legnagyobb visszhangját a 2010 EKF | ellopják az M6 autópályát is? című cikk eredményezte (5 nap alatt 3300 olvasó). Újabb szerzőt köszönthettünk a […]

ÉPÍTÉSI JOG
Közbeszerzéseknél mostantól nem feltétlenül a legolcsóbb ár dönt

„… Az építési beruházásoknál a legjobb ár-érték arányt kell figyelembe vennie az ajánlatkérőnek a közbeszerzési ajánlatok értékelésekor, a legalacsonyabb ár mint szempont csak korlátozottan vehető figyelembe az értékelésnél – egyebek mellett ezeket tartalmazza a november 1-én hatályba lépő új közbeszerzési törvény egyik végrehajtási rendeletének a tervezete, ami ma került fel a kormany.hu-ra. A kormány korábban […]

Közbeszerzéseknél mostantól nem feltétlenül a legolcsóbb ár dönt
2015. október 26. hétfő
OFF
A kerítés ára

Egy amerikai, egy német és egy magyar egyszerre látogat meg egy múzeumot. Közben észreveszik, hogy a hátsó kerítés javításra szorul, hát mind a hárman felajánlják, hogy megszervezik a munkálatokat a múzeumnak. Az amerikai megméri centivel a kerítést, felír néhány adatot, hosszan számolgat, majd kiböki: – Azt hiszem, 90.000 forintért meg tudnám csinálni. 40.000 az anyagköltség, 40.000 a munkások bére, és […]

A kerítés ára
2013. augusztus 10. szombat

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább