Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2008. július 14. hétfő

Közreműködők | akikre nem számítunk 1.

Az építési folyamat közreműködőiről szóló kis sorozatunkat az építési hatóságok után a többi (szak)hatósággal folytattuk, azonban kimaradtak olyan hatóságok illetve szervezetek, amelyek építés közbeni vagy előtti megjelenésére nemigen számítunk mégis jelentősen tudják befolyásolni az építés menetét.
Az elsőként említsük meg a másodfokú építési hatóságként eljáró területi

Közigazgatási Hivatalt 

Mi is a szerepe? A demokratikus jogrend fontos intézménye, hiszen ahogy a többi jogi processzusban is, az engedélyezési eljárásban is több szintű az ügyintézés, a fellebbezés, tágabban a jogorvoslat lehetősége. Amennyiben egy meghozott építési határozattal valamelyik érdekelt ügyfél (építtető, tervező, szomszédok…stb) nem ért egyet, akkor elsőként az elsőfokú építési hatósághoz (amelyik kiadja az építési határozatot) fordulhat jogorvoslatért, a határozat kézhezvételétől számított 2 héten belül fellebbezhet.

Ha az elsőfokú hatóság nem veszi ezt figyelembe (mert pl. nem tartja azt megalapozottnak), akkor az ügyfél a másodfokú hatósághoz fordulhat jogorvoslatért, ez a másodfokú hatóság a Közig. Hivatal. Ez azonban nem jogvesztő hatályú, vagyis  időközben az építési határozat érvényben marad, jogerőre emelkedik és el is lehet kezdeni az építkezést.

Amennyiben azonban a Közig. Hivatal az ügyfélnek ad igazat, akkor kötelezheti az elsőfokú hatóságot a határozatának megváltoztatására vagy akár új engedélyeztetési eljárás lefolytatására, vagy pl. az építési engedély kiadására, jogerősítésére. Ha viszont helyben hagyja az elsőfok határozatát és ezzel elutasítja az ügyfél fellebbezését, akkor az ügyfélnek csak a bíróság és a polgári per marad utolsó mentsvárként.

Abban az esetben, ha az elsőfokú építési hatóság az építési határozat kiadáskor valamelyik érdekelt panaszát/fellebbezését elfogadja, akkor vagy maga megváltoztathatja a saját határozatát, vagy az elsőfokú hatóság átadja az ügyet a Közig Hivatalnak.

Ugyanez történik – csak nem fellebbezés miatt – amikor pl. az elsőfokú építési hatóság  elbizonytalanodik (pl. nem akar egy kényes kérdésben állás foglalni, akkor fellebbezés nélkül, maga is fordulhat a másodfokhoz, azonban ebben az esetben az építési határozat kiadását szüneteltetik (tehát még a kiadás előtt adja át az ügyet). 

SOROZAT AZ ÉPÍTÉS KÖZREMŰKÖDŐIRŐL
 építtetők és megbízók
 építész (és az építtető)
 építész (és az építési hatóság)
 építési hatóság
 szakhatóságok
 akikre nem számítunk
 kivitelező(k)

ne menjenek messzire, mert hamarosan jön a következő szervezet/hatóság, akikre általában nem számítunk (Ha nem akar lemaradni róla, kérjen email értesítést jobbra fent az oldalon)!

[poll=6]

Ha  Önnek vannak jó/rossz tapasztalatai, kérem írja meg !

Hozzászólások (4): megnézem

SZAKMA
Milyennek ítéli meg az építéshatósági-, a tervtanácsi- és a főépítészi rendszert? | Kérdőív az építészekről 2017 – 4. rész

A kérdőívbe több téma esetén is elhelyeztük a szabad szavas válaszok lehetőségét, amivel szerencsére a kitöltő kollégák éltek is. Az azonosságok kiszűrése után következzenek tehát ezek a válaszok, mindenféle kommentár nélkül (szerk. megjegyzés: a vastaggal szedettek megegyeznek az én személyes véleményemmel is)  általában az egyes rendszerelemeknek való megfelelés folyamatosan párhuzamos munkát kíván, sokszor ellentmondásos a […]

Milyennek ítéli meg az építéshatósági-, a tervtanácsi- és a főépítészi rendszert? | Kérdőív az építészekről 2017 – 4. rész
2017. június 26. hétfő
SZAKMA
Mi valósult meg a építészetpolitikából? | 1.1. Járásonként legalább egy építésügyi hatóság

2015. szeptemberében jelent meg az építésügy átalakítását célzó 1567/2015. (IX. 4.) Korm. határozat, amely jelentős részben előrevetítette azokat a jogszabály változásokat, amikre 2016 során annyira rácsodálkoztunk. E sorozat keretében a 2015-ös építészetpolitikai elképzeléseket vetjük össze a ténylegesen megjelent jogszabályokkal illetve az ezek nyomán kialakult gyakorlattal.  Előtte azonban egy kis emlékeztető.Az építésügy teljes átalakítása várható című 2015. […]

Mi valósult meg a építészetpolitikából? | 1.1. Járásonként legalább egy építésügyi hatóság
2017. február 15. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább