Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2008. július 3. csütörtök

Tervkritika 05 | oldalhatáron, lapostetővel

Az alig egy hónapja indult Tervkritika sorozatunk következő épülete is oldalhatáros, sorrendben a 3. így érdekes lesz összehasonlítani a másik kettővel, mert mindegyik más és más megoldást alkalmazott, ráadásul a magyar szokásoktól eltérően lapos tetős. A következő levelet kaptam:

Kedves Koós Úr!
Mellékelten küldöm családi házunk terveit, és nagyon várom a
kritikákat! Természetesen a jókat is! 🙂 l éve vettük meg a telket amin építkezünk, aminek sajátossága, hogy Győr nagyon szép részén, jó áron tudtunk hozzájutni a telekhez, ez viszont azt a kompromisszumot eredményezte, hogy a telek méreteit el kellett fogadnunk. 16,5 m széles és 52 méter hosszú a telek. Tehát, csak egy keskenyebb házat álmodhattunk, és ez sokmindenben megkötötte a kezünket. A ház látványtervként elkészült 10 fokos kislejtésű tetővel is, de a párom ragaszkodott a lapostetős, kicsit "egyedibb" házhoz. Igényeink között szerepelt egy elszeparált szülői rész a földszinten, 2 gyerekszoba, egy dolgozó-vengégszoba és egy plusz helyiség, ami vagy kondihelyiség, lesz, vagy egy szauna fogbelekerülni, még nem tudjuk, de legyen! 🙂 A 107-es szoba lett végül a dolgozó-vendég, és a 104-es a kondi, illetve leendő szauna, mert ott van mellette a fürdő és a kisebb terasz is. A fenti közlekedőn sokat gondolkoztunk, hogy nagyon nagy, mit csináljunk vele, így alakult ki, hogy mivel gardróbunk, illetve egyáltalán szekrényünk kevés van, legyen ott egy kisebb gardrób. Ez egy kompromisszum… A dupla garázs, a nappali mérete, és a szobák élhető mérte a mi kérésünk volt. A kamra szintén kérés volt, hogy a garázshoz legyen közel, mert én oda szeretnék bepakolni először, és akonyhában csak kamraszekrényt szeretnék. Hűtő mindkét helyiségben lesz. Röviden ennyi jutott eszembe, remélem azért lesz akinek elnyeri tetszését a ház, mi már nagyon várjuk, az első "kapavágás" szeptemberre várható! :-)Köszönöm ha felteszi a házat a honlapjára, és megtisztelne ha véleményezné.
Köszönettel: Vámosi Melinda
Azzal kezdtem, hogy ez is oldalhatáros, mi több itt a telek ugyanolyan keskeny (16,5 m), mint a legelsőnek beküldött épület. Míg a legelsőnél a tervező egy telekhatárra tervezett pációval oldotta meg az oldalhatárra kerülő épületek visszatérő problémáját, miszerint
  • hova kerüljön a garázs
  • milyen helyiségek kerüljenek az oldalhatárra, mert lakóhelyiség ablakát nem lehet ide nyitni
  • hosszú belső közlekedő…stb

addig a másik telekhatáros épületnél a garázs bekerült gyakorlatilag a telek közepére. Ennél az épületnél a teljes utcafrontot elfoglalja a 2 állásos garázs és nincs páció, a mellékhelyiségeket kivéve minden az oldal- és hátsókertre tájolt. E most górcső alá vett épületnél látszik igazán az oldalhatáros telepítés nehézsége és az ebből adódó alaprajzi elrendezés negatívuma is (az oldalhatáros telepítés nyilvánvalóan itt is kiinduló és kötelező feltétel lehetett).

melyik legyen naposabb: az étkező, a háló vagy a nappali?

A keskeny telek miatt nyilván nem akarták teljesen  kihasználni a maximális épületszélességet, mert akkor gyakorlatilag a szomszéd túl közel került volna, így viszont hosszan el kellett nyújtani az épület tömegét, ami viszont a belső közlekedő meghosszabbodását eredményezte.

földszint alaprajz, a nagyobb felbontásért katt ide !

E hosszú belső közlekedőt feloldandó viszonylag középre került a bejárat, de ez azzal járt, hogy a nappali után lehetett csak elhelyezni a szülői háló-fürdő blokkot (ami még egyáltalán nem lenne olyan nagy baj), viszont ezáltal a nappali a T alak közepére került és így mindössze délben fog kapni napot, mivel elég kicsi a megvilágító felület. Ráadásul mindkét ablak előtt fedett tető vagy árnyékoló pergola van, így még a tényleges kivitelezés előtt

jól jönne egy benapozás vizsgálat

hogy kiderüljön, az egyes évszakokban mikor és mennyi közvetlen benapozást kap a nappali? A bejárat elhelyezésének van még egy másik következménye, hogy mellé került egy másik, párhuzamos közlekedő, ami a garázzsal és a mellékhelyiségekkel való belső összeköttetést volna biztosítani. Talán érdemes lett volna ezeket valamilyen módon összevonni és pár ajtót megszüntetni, hogy pl. a garázsba ne 4 db ajtón keresztül lehessen eljutni. Bár a mellékhelyiségek kellő méretűek, a WC mégis kissé alul méretezett az én szememnek, ráadásul belső terű, a lépcső alá benyomva.

A korábbi megjegyzéssel együtt is tetszik a szülői háló elhelyezése, itt legfeljebb annyi lenne az észrevételem, hogy én valószínűleg megcserélném a közlekedő-gardróbot és a fürdőszobát, mert ez utóbbinak akár teljes magasságú ablakot, sőt akár teraszajtót is lehetne így biztosítani, míg a gardróbnak elégséges egy keskeny sávablak is. Mindazonáltal a konyha-étkező-nappali-térbeálló lépcső elrendezése jó, egymás közötti térkapcsolata jól fog funkcionálni.

Ránézve az emeleti alaprajzra elsőként az fogalmazódik meg bennem, hogy

nem sok 3 db közlekedő ilyen kis területen?

A felső szintre helyezett (gyerek) hálószobák esetén sokszor merül fel az igény, hogy bár szeretnének minden gyereknek külön hálót, ők lehet hogy mégis inkább együtt szeretnének játszani, ehhez viszont szükséges megfelelő hely, és mi lenne ennél megfelelőbb, mint a szobák előtti közlekedő, amely így közös játszótérré válhatna? Tudom, ez gyerek és korfüggő dolog is, de mivel nem ismerem az építtetőket, ezt inkább csak felvetem. 

emeleti alaprajz, nagyobb felbontásért kattints ide !!

A tágasabb, lazább elrendezés még bőven belefér a megengedhető kategóriába, így itt legfeljebb a (két) közlekedő összevonását lehetne felvetni javaslatként. A nagy közös terasz jó ötlet és biztosan jól is fog funkcionálni.

az épület többi tervrajza (katt a következő fotóra)

nézze meg a többi tervlapot is >>

A homlokzat kapcsán leginkább arról érdemes szót ejteni, hogy az épület lapostetős, ami nálunk családi házban továbbra is ritka, mint a fehér holló, ezért valószínűleg sokan teszik fel a kérdést, hogy

megőrültek, hogy lapostetőt építenek?

Nem őrültek meg. Sőt. A családi ház nem a magastetőtől családi ház. A lapostetőt kevesen építenek, nyilván a beázástól való előítéletes félelem miatt is. A lapostető alapvetően más tömegformálást tesz lehetővé, ezért a ház megjelenése bizonyára izgalmas lesz (látványterv hiányában ezt inkább csak belelátom…). Tömegformálásban, funkcionális kialakításban a lapostető lényegesen eltér a magastetős beépítéstől, mivel a két szint alaprajzi kontúrja teljesen elválhat egymástól. Az eredmény egy valóban szabadon formálható épülettömeg, ahol a két szint alapterülete nem függ össze olyan szorosan mint a magastető esetén. Itt is jól sikerült e tömeg kialakítása, hiszen a vakolt homlokzatfelületek a pergolákkal fa oszlopokkal – legalábbis számomra – egy jó épülettömeget eredményeztek. A földszint és az emelet eltérő textúrájú homlokzatfelülete tovább finomítja ezt az izgalmas tömeget. 

Összefoglalva, hazai viszonyok között "bátor tett" a lapostető választása, hagyományos családi házas övezetből bizonyára ki fog tűnni, de ez nem baj, sőt ! Jó a tömege és az anyagválasztása. Az alaprajzi kialakításában is inkább csak a közlekedők nagy száma váltott ki belőlem kritikát, mindamellett, hogy tisztában vagyok az oldalhatáros építés minden nehézségével (és emiatt közel sem irigylem az építész kollégát). Ha még nem kezdődött meg a kivitelezés, akkor én még hagynék időt pár apróság kiérlelésére. Talán nem véletlen – amikor azt olvastam valakitől – hogy az lenne a legideálisabb, ha legalább annyi időt szánnánk a tervezésre (előkészítésre, átgondolásra), mint magára a megvalósításra (kivitelezésre)

és végül a tervkritika visszhangja: megnéztük a tervkritikát, köszönjük szépen, hasznos volt! A fenti részt valószínű tényleg gyerkőc nappaliként / játszóhelyiségként fogjuk használni! 🙂
Üdv: Vámosi Melinda

Ha szívesen mutatná be másoknak is a készülő/elkészült lakását vagy a házát, vagy kíváncsi arra, hogy mások mit mondanak az Önnek tetsző házról, akkor küldje meg nekünk, mi bemutatjuk és persze véleményt is mondunk róla. Ha a ház nem az Öné, de kíváncsi mások mit gondolnak róla, azt is beküldheti. A diszkréció miatt mindezt megteheti természetesen anonim módon, legfeljebb a város (+kerület) megadásával.

Hozzászólások (4): megnézem

  • Vámosi Melinda

    2008. augusztus 14. csütörtök 22:13

    #4008

    Köszönjük a bíztató szavakat, már én is egyre jobban szeretem ezt a lapostetőt is! 🙂 Sok kivitelező dícsérte, és az aggodalmam, hogy nem tudják megcsinálni, már el is szállt! 🙂
    Raffstore lesz a házon, majdnem minden ablakon, így a felmelegedést is kicsit ellensúlyozzuk. És persze a szigetelés is már 8 cm-nél tart, bár van aki még ezt is megfejelné…
    Fal-, és mennyezetfűtéssel, illetve hűtéssel fogunk fűteni, illetve hűteni, tehát nem fogunk megkukulni a lapostető alatt! 🙂 
     
     

  • koos.hu - Blogtörténet | legolvasottabb cikkeink

    2008. szeptember 19. péntek 10:15

    #4346

    […] júliusban is elkészítettünk 2 tervkritikát Tervkritika | oldalhatáron, lapos tetővel Tervkritika | MÁR késő újragondolni. Egy kis kulturális kitérő keretében mutattuk be a […]

  • Zs

    2008. november 6. csütörtök 20:57

    #6966

    Építészként azt mondom, hogy ez egy zsír jó ház!!

SAJÁT
Családi ház Pest megyében | 2. Rossz adottságú telek

Oldalhatáros beépítés + garázs + jó tájolású utca felöl lejtő telek. Lehet rosszabb? A fenti írásban azt írtam anno, hogy „A tervkritikákban sűrűn elforduló oldalhatáros beépítés esetén sokszor felmerül, hogy hová tegyük a garázst és a bejáratot. Ezekhez szeretnék tippeket adni. Három darab, tervezés alatt álló családi házam is beleesik a ebbe a kategóriába, mondhatom, […]

Családi ház Pest megyében | 2. Rossz adottságú telek
2018. november 23. péntek
SAJÁT
Családi ház Pest megyében | 1. Tudnunk kell nemet mondani a saját ötletünkre

Van úgy, hogy minden jószándék mellett is rossz a tervezési program. Nem feltétlenül csak azért, mert mondjuk nem helyesen adták meg a szükséges paramétereket vagy mert olyat kértek, ami nagyon drága lenne, hanem mert a kiindulás helytelen volt. Mindez leggyakrabban átalakítás-bővítés kapcsán szokott előfordulni. Ilyen esetben az építész tervezőnek különösen nagy a felelőssége, mert a […]

Családi ház Pest megyében | 1. Tudnunk kell nemet mondani a saját ötletünkre
2018. november 21. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább