Az elmúlt évek közéletének építészeti vonatkozású hírei gyakran kapcsolódtak a belterjesség, a korrupció, a kamarai szabályokat áthágó, a direkt és kézi vezérelt politikai befolyásolás vádjaihoz. A dolog jellegéből adódóan legtöbbször inkább csak sejteni, mintsem tudni lehetett, hogy éppen melyik „vád” áll meg a lábán? E tekintetben azonban nem a Nemzeti Színház botrányos története volt az első, bár kétségkívül ott szinte minden előkerült, ami e szakmát negatívumként beárnyékolhatja. A szakma minisztériumi gazdátlansága (elborzadva gondolhatunk vissza arra, hogy Torgyán József „alá” tartoztunk), a szakmai szempontok figyelmen kívül hagyása, a döntéshozók dilettantizmusa, a kamara tehetetlensége, mi több aktív részvétele a törvénytelenségekben, a magukat az építészeti elitnek tekintők megvásárlása „egy tál lencséért” mind-mind megtalálható volt.

Az azóta eltelt időben, ha nem is ilyen volumenű, de azért fontos épületek esetében újra és újra visszaköszöntek ezek az „anomáliák” (nevezzük csak így az egyszerűség kedvéért). Az legtöbbször hasonlóak és leginkább oda vezethetőek vissza, hogy a döntéshozók nehezen vetkőzik le magukról az évtizedekig hordott „ruhát” és szeretik továbbra is urambátyámos, kézi vezérelt módon intézni a jelentős állami beruházások ügyét. Hiába van kamarai törvény, hiába van közbeszerzési törvény, hiába van EU-s direktríva, a szerződés megbízói oldalán lévők szeretik a saját igényeik szerint maguk kiválasztani, kivel dolgozzanak? Egy magántulajdonú cég tulajdonosa mindezt természetesen megteheti, de az állam, pont amiért megfoghatatlan, csak akkor tud törvényesen működni, ha a törvények szerint működik. Elég szomorú, hogy az őszinteség, nyíltság és átláthatóság szólamai mögött valójában olyan törvények készülnek, amik eleve beépítik a kiskapukat ahhoz, hogy ki lehessen bújni a kötöttségeket jelentő közbeszerzések, pályáztatások mögül.

Persze lehetne időrendben is felsorolni az elmúlt évek építészeti vonatkozású botrányait, most mégis  a legfrissebb-bel kezdeném, a Szépművészeti Múzeum bővítésével.

Az előzmények | 3.5 milliárd forint európai uniós támogatásban részesülhet a Szépművészeti Múzeum,  a 2007. július 27-én született kormánydöntés eredményeként. Ennek köszönhetően mintegy 6000 m2-nyi területtel bővülhet a Múzeum. A térszint alatt építendő látogatóbarát múzeum és turisztikai kiszolgáló portál az intézmény történetének   megnyitása óta legnagyobb új fejlesztése. A földfelszín alatti új épületrésszel olyan terek, funkciók és szolgáltatások (időszaki kiállítótér, gyermekfoglalkoztató, előadóterem, múzeumshop, kávézó, étterem) jöhetnek létre, amelyek nélkül ma már elképzelhetetlen egy nagy európai múzeum. Ugyanakkor a város a turisták által egyik leggyakrabban látogatott terén gyökeresen megváltoznak az oda érkezők fogadásának körülményei. A tervek szerint 2010-re elkészülő, 3,8 milliárd forintos beruházás nem csupán a múzeum bővítését célozza, hanem a főváros egy fontos, új turisztikai központja épül majd a Világörökség részét képező Hősök terén.

Ma már közkeletű vélekedés az, hogy egy markáns, ikonszerű épület, messze az országhatáron túl is turistacsalogató vonzerőt jelenthet, különösen, ha az pl. egy múzeum. Manapság talán – szinte az egész világon – a legizgalmasabb építészeti kísérletek, objektumok pont az új múzeumok, a régi múzeumok átépítése, bővítése révén jönnek létre. Ezek a múzeumok már igen komoly turisztikai vonzerővel bírnak, ennek megfelelően a funkciójuk is alaposan kibővül, átalakul. Ezek a múzeumok biztosra mennek, ezért olyan pályázatokat hirdetnek meg, ahol a sztárépítészek munkái közül kell kiválasztani a legeredetibbet, a legjobbat, azt, ami aztán jelképpé, ikonná (is) tud válni. ott szóba sem jöhetnek azok a gyermeteg próbálkozások, amik ma eluralták Magyarországon az állami beruházásokkal kapcsolatos terveztetéseket.

A tervek elkészítése | A tervezési folyamat lebonyolításával a kulturális miniszter a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálatot bízta meg. A munkákat annak vezető építésze Szécsi Zsolt és munkatársai végzik két éve, szakági tervezők bevonásával. A bővítést úgy a hazai, mint a nemzetközi közvélemény nagy érdeklődéssel várja. Ezért a Múzeum vezetése – egyetértésben a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálattal – elhatározta, hogy a fejlesztésbe a rendelkezésre álló szűk időkorlátok és anyagi keretek ellenére is bevonja az építésztársadalom kiemelkedő képviselőit. Mivel folyó tervezési feladatra tervpályázatot kiírni a kamarai szabályzat értelmében nem lehetséges, ezért a két intézmény egy általuk közösen felkért Művészeti Tanácsadó Testület szakértőinek javaslata alapján tervjavaslatokat kért olyan hazai építészektől, akik munkáikkal korábban már kivívták az építész társadalom elismerését. (A Művészeti Tanácsadó Testület tagjai: elnök dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és Virágos Gábor, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat főigazgatója, társelnök: Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke. Tagok: Dávid Ferenc, művészettörténész, Fegyverneky Sándor, országos főépítész, Reimholz Péter, építész.)

A felkért,  tervjavaslatot készítő építészek:
Balázs Mihály DLA
Bán Ferenc DLA
Ferencz István DLA
Janáky István DLA
Karácsony Tamás DLA
Mányi István
Vasáros Zsolt

A fentiek alapján – legalábbis azok, akik ismerték az előzményeket – kódolva volt a botrány. A meghívott építészek közül mindössze Klobusovszki Péter merte felvállalni azt a gerincességet, hogy ilyen „pályázatban” nem szabad résztvenni. Szász László építész a Budapesti Építész Kamarához fordult, hogy az alábbi kérdések megválaszolására indítson vizsgálatot:

• milyen módon lett a nyilvános tervpályázat mellőzve?
• ki, és milyen módon kért fel kamarai tagokat tervváltozatok készítésére?
• a tervváltozatokat ki és hogyan bírálta el?
• milyen módon került a tervező kijelölésre?

Miután maga a kamara is érintve volt az egészben, különösen érdekelt mindenkit, mi lesz erre a reakció? A kipattant botrány kapcsán sorra jelentek meg az ezzel kapcsolatos tiltakozások és hol támogató, hol igencsak keményen bíráló írások. Martinkó József Nem, nem és nem című írása ez utóbbiak közé tartozik,  míg az építészfórumos Vargha Mihály Pozitív múzeumi mutyi írása már sokkal megengedőbb hangvételű.

Az Építész Kamarára jellemző módon megjelent egy tökéletesen semmitmondó jelentés a BÉK (Budapesti Építész Kamara) vizsálatáról, amiből csak pont a lényeg, a ténylegesen elhangzottak hiányoztak. A kamara úgy vélte, a tagságnak legyen ennyi is elég. Persze azt csak a múlt századi urambátyámos időben ottrekedtek gondolhatták, hogy mindez nem kerül napvilágra. Talán egyetlen mondat érdemel figyelmet, de az nagyon:

„…A Magyar Építész Kamara Elnökének: A Kamara Elnökének nem szabad operatív szerepet vállalnia – a tervezői verseny terén -, ebbéli gyakorlatában hátrább kell vonulnia….”

A lemutyizott kamara elnöke, Eltér István is szükségesnek látta, hogy megszólaljon a Nem volt mutyi írásával, aminek az a lényeg, hogy nem volt mutyi, minden a legnagyobb rendben zajlott. Hurrá !

WérGidA az Elhallgatott jelentés című írásában viszont beidézi a teljes jegyzőkönyvet, ami közel 40 oldal. Aki számára még jelenthet meglepetést a Szépművészeti-vel kapcsolatos történések, azok számára kötelező olvasmány, akik pedig azt gondolják, hogy az érdekeltek mentegetni próbálták magukat, azoknak a kijózanodáshoz kell elolvasniuk.

2008. 05. 24-i kiegészítés : A kamara elnökének némiképp bicskanyitogató nyilatkozatára viszontválaszt írt az építészfórumon Vargha Mihány Országomat egy zsűritagságért! címmel, amely az első írásánál szigorúbb hangvételű…

további adalékok
„Vigyázz!” után „pihenj!”
Múlt kor
MÉK fotógaléria

[poll=16]