Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2008. április 30. szerda

Archív | A pásztói köztemető ravatalozója

Pásztó a Mátra nyugati kapuja, szép fekvésű, Zsigmond király által adományozott városi címmel. A 80-as években sűrűn jártam oda, először egy tervezendő áruház, majd egy sorház tervezése és kivitelezése kapcsán. Az ismeretségekből – ahogy ez lenni szokott – megbízások is lettek. Óvoda, családi ház, tetőtér beépítés, ikerház, üzlet…majd 1985-ben az akkor tanácselnök kiírt egy kis tervpályázatot a városi temetőbe építendő ravatalozó megtervezésére.

A pályázatot megnyertem, el is készültek a tervek. A kiválasztott kivitelező azonban átnézve a terveket csak annyit mondott, hogy

rosszak a tervek, ezt így nem lehet megépíteni,

mert nem fog megállni ! Azt kell tudni az épületről, hogy egy 12 oldalú sokszög, kupola jellegű tetőzettel, ami királyfa+mérnöki kapcsolatokkal létrehozott törtvonalú rácsostartót jelentett a valóságban. Az szintén fából készült előtető konzolosan előreugrott. Hiába bizonygattam a tanácselnöknek, hogy már ez pedig megáll ezzel a szerkezettel, a kivitelező csak kötötte az ebet a karóhoz. Én pályakezdő voltam, a kivitelező meg egy több évtizede működő vállalat.

ha a kivitelező nem lát térben, rendeljen makettet…

Felajánlottam, hogy készítek egy makettet és azon majd lehet tanulmányozni, hogy mit lehet és mit nem ? A tanácselnök feloldandó a feszültséget, megrendelte a makettet.

paszto-makett1.jpg

Fából készültek a falak és az aljzat, a fedélszék minden elemét megmodelleztem triplex kartonból és úgy állítottam össze, ahogy a valóságban is megépült. Ezek után a kivitelező nem tudott mit csinálni még pár hétig dünnyögött magában (akkor az ilyesmire volt idő) és belátta, hogy vagy elvállalja, vagy a szakértelmét vonják kétségbe. Elvállalta és viszonylag tisztességes minőségben meg is építette. Persze közben is akadt gond, mert a kívül-belül látszó téglafal tompaszögű sarkát a kőművesek képtelenek voltak kirakni téglakötésben, nekem kellett megmutatni a szakiknak, hogy is kell. Az építőipar akkor sem volt a helyzete magaslatán, pedig ez egy állami vállalat volt, nem fusi!

A ravatalozót azért most mutatom be, mert ma került a kezembe a 20 éve őrizgetett m 1:50-es makett. Anno annyi munkát öltem bele, hogy nem volt szívem kidobni. Rakosgattam mindenfelé, de mivel eltűnt a plexi borítás róla, óhatatlanul meg-megsérült és mostanra már annyira beporosodott, hogy ma úgy döntöttem, megválok tőle.

Képgaléria (katt a következő fotóra)

paszto-ravatalozo-12.jpg

A ravatalozó tervezésének volt még egy emlékezetes momentuma számomra. Akkortájt egy budapesti építész kinézte magának Pásztót és pillanatok alatt összehaverkodott a fontos és potens emberekkel. Pár hónappal később már tervezte is a városka főterén építendő városközpontot, szobortalapzatot…stb. Hírét vette, hogy ravatalozót is épít a város és ugyan már lezajlott a pályázat, sőt ki is adták nekem a megbízást,  azért utólag még bekönyörögte magát egy sebtében megrajzolt tervvel, ami viszont nem nyerte el a tanácselnök tetszését. Maradt az én tervem. Annyit viszont azért sikerült elérnie, hogy mint tapasztalt építész majd ő jól „lekorrigálja” a tervemet. Nem volt mit tennem, elmentem hozzá, elsorolta atyai jótanácsait, majd eljöttem tőle, és mindent hagytam, ahogy korábban megterveztem. Ez volt az utolsó ottani munkám.

10x10__1_.JPGPásztó honlapja

Hozzászólások (3): megnézem

  • Archív | Makettek rendelésre - koos.hu

    2008. május 4. vasárnap 00:47

    #2621

    […] a pásztói ravatalózóhoz készült, hogy miért, azt A pásztói köztemető ravatalozója című posztban írtam […]

  • IPA

    2008. június 4. szerda 09:38

    #2919

    Furcsállom, hogy a pásztói honlap gazdag fotóanyagában nem találtam egyetlen képet sem a ravatalozóról. Csak nem szégyenlik? 🙂
    Ettől függetlenül, egy községi önkormányzat részére érdekelne a teljes tervdokumentáció, amennyiben ez lehetséges. Kérem közöljön elérhetőséget?

  • wiiiik

    2011. március 4. péntek 11:47

    #78910

    Az épület szép!

    https://pasztotemetogondnok.5mp.eu/web.php?a=pasztotemetogondnok&o=vyhamwRL96

    A ravatalozó hűtő részének funkcionalitása hmmm? átgondolásra szorul!
    Kissé szűkös nem a férő helyekre gondolok!

    Több újonnan épített ravatalozónál (pl.Tar község), találkoztam a problémával.

ZÖLD
Magyar öko temetkezés

2,5 éve számoltunk be arról, hogy Németországban un. „nyugvóerdőt” hoztak létre, ami a temetkezés ökológikus formája, hiszen a 160 hektáros erdőterület nélkülözi a kerítéseket, sírköveket, fejfákat, ravatalozókat, kápolnákat (Friedwald). A nyugalom az elhunytnak itt csaknem örökre szól, ráadásul a környezetvédelem maximális betartásával. Most olvasom, hogy ez a temetkezési forma, a „kegyeleti erdő”megérkezett Magyarországra is. „Az […]

Magyar öko temetkezés
2015. február 22. vasárnap
ZÖLD
Halottak napja | Temető helyett nyugvóerdő

Németországban már van un. nyugvóerdő, amelynek 160 hektáros parcellája nélkülözi a kerítéseket, sírköveket, fejfákat, ravatalozókat, kápolnákat. A nyugalom az elhunytnak itt csaknem örökre szól, ráadásul a környezetvédelem maximális betartásával. A hagyományos temetéssel van egy komoly gond, amelyre egyre jobban odafigyelnek: Nem környezetbarát. Egyrészt helypazarló, másrész a koporsókból és egyéb kiegészítő anyagokból mérgező anyagok jutnak a […]

Halottak napja | Temető helyett nyugvóerdő
2012. november 2. péntek

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább