Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2008. április 5. szombat

1 éves a blog

Pontosan ma egy éve indult el a blog a lehetőségek az új honlapon című bejegyzéssel. A honlap már 2000-től működik, de 2007. áprilisában olyan változáson ment keresztül, amitől némiképpen kettévált a tartalom, saját terveink bemutatására és 2-3 napi rendszerességgel frissülő cikkekre, beszámolókra, mások terveinek bemutatására. Egy kis építészeti portál lett, ahol minduntalan ösztökélem és igyekszem véleményalkotásba bevonni az olvasókat is. Hogy ez mennyire sikerült….nos elkészült 160 bejegyzés és az azokra írt 553 megjegyzés.

Az olvasók száma a kezdeti napi 100-ról januárra 3-400-ra, most márciusra pedig 6-700-ra növekedett, a naponta elolvasott oldalak száma pedig 2000 fölé emelkedett. A blog saját motorja ugyan ennél majd 50 %-kal nagyobb értékeket mutat rendszeresen, de legyünk realistábbak és a fogadjuk el a szigorúbb Google Analytics számait.

Az olvasók persze csak akkor jönnek, ha olyat találnak, amit szívesen olvasnak. Az érdeklődés sokszor igen meglepő eredményeket hozott és miután nem áll mögöttünk médiaelemző csoport, így időnként vagy beletrafáltunk vagy mellélőttünk a választott témával. A legolvasottabb cikkeink listája jól mutatja, hogy milyen tartalmakat olvastak szívesen hónapról hónapra, de álljon itt egy összesítés is:

Hozzászólások (2): megnézem

  • Elit Alice

    2008. május 11. vasárnap 20:06

    #2728

    gratulálok, mind az eredményért, de leginkább az összegyűjtött információtengerért és ismeretekért!

TECH
Ma 10 éves a koos.hu blog és 15 éve van honlapunk

  1996 A legelső internetes honlapom az azóta már megszűnt geocities.com oldalon volt geocities.com/koosm név alatt. 1999 Az index.hu égisze alatt indították el az index topikjait, köztük az Építkezés-felújítás nevű fórumot. Hacsak Tamást lehet tekinteni a hazai internetes építészeti tanácsadás ősapjának, ezt a műfajt ő teremtette meg és űzte elég sokáig igen magas színvonalon. Én […]

Ma 10 éves a koos.hu blog és 15 éve van honlapunk
2017. április 5. szerda
TECH
Ma 9 éves a koos.hu

 9 éves a blog. Jövőre 10 és akkor abbahagyjuk az évfordulózást. A kooseptar.hu ismét átalakulás előtt áll, de most nem a dizájn, hanem a tartalom területén. Ez viszont lényegi változás lesz, hamarosan beszámolunk róla. Köszönet mindenkinek, hogy az oldalnak mind több a hűséges olvasója. Igyekszünk a továbbiakban is olyan cikkeket, híreket, beszámolókat közzétenni, ami érdekli […]

Ma 9 éves a koos.hu
2016. április 5. kedd

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább