Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2008. március 25. kedd

Utcasirató | Bp. VII. Rákóczi út

20080317-felso-rakocziut (1) A Rákóczi út.

A Nagykörút mellett a főváros kiskereskedelmének egyik legfontosabb utcája. Volt. Ha a 70-80-as évekbeli fénykorára visszagondolunk, akkor egy nyüzsgő, forgalmas utca jelenik meg elöttünk, ahol egymást érték a cipő, a ruházati és az iparcikk boltok (a Rákóczi úthoz célszerű hozzávenni a Kossuth Lajos utcát is, mert tk. annak a folytatása). És miért hazajáró? Pár évig itt volt lakásom a szomszédos Dohány utcában.

1967_otthonEbben az utcában volt Budapest legtöbb, szám szerint 5 áruháza: a Verseny, a Csillag, a Lottó, a Corvin és az Otthon áruház (illetve  a Kossuth L. utcai Úttörő Áruház). Itt volt a legnagyobb könyváruház is. Ha valamit nem kaptál meg az Astoriától (Petőfi utcától) a Keletiig, akkor azt másutt már nem is volt érdemes megnézni.

De ez már a múlt. Végérvényesen.

Ezzel szemben a jelen siralmas, főleg a Blaha és a Keleti között, amiről ez a bejegyzés szól. Évek óta bezárt üzletek, összefirkált portálok, a felhagyott kirakatban ottfelejtett árucikkek, használtruha kereskedések, filléres boltok, de nyomasztóan sok bezárt üzlet.

E helyzet kialakulásában sokminden közrejátszhatott és nyilván tanulságos volna egy mélyebb vizsgálat és felmérés, de az, hogy mára a fent felsorolt  6 áruházból már egy sem működik, nagyon sokat mond.

A plázahullám, amit Demján Sándor a (maga korában teljesen újszerűen kialakított Skála megnyitása után 20 évvel) a Pólus Centerrel elindított, az mára eltakarított mindent az útból (lásd idevágó cikkünket a Nekrológ egy kópéért).

Természetesen a plázák léte önmagában még nem volna elég ok arra, hogy úgy nézzen ki ez az utca, mint amelyiket nemsokára dózerek takarítanak el, nem kellene úgy kinéznie, mint egy harmadikvilágbeli szegény ország szegénynegyede. Ehhez kellenek a tulajdonosok és az ő igénytelenségük is.

Az üzletek között számos olyan óra és ékszerjavító üzlet látható, amelyek annyira lepusztultak, hogy csak kalandvágyból mernék bevinni aranyékszert javíttatni. Úgy tűnik évtizedek óta nem költöttek egy fillért sem a portálra, még egy liter festék erejéig sem. Van, ami nem lehet pénzkérdés és van, ami csak szimpla igénytelenség, beletörődés abba, hogy „még kihúzunk pár évet, aztán úgyis lehúzzuk a rolót !”

20080317-felso-rakocziut (30)

20080317-felso-rakocziut (52)

Szerencsére vannak/megmaradtak/megőrződtek szép illetve rendezett részei is. E felső rész 3 szállodája és az AXA új irodaépülete feltétlenül rendezett és gondozott környezetet tart maga körül, de a hatásuk sajnos a következő házon már nem látszik.

20080317-felso-rakocziut (21) Az utcában mindemellett – legalábbis számomra – gyönyörűségek is találhatóak, olyan épületek, udvarok és részletek, amik utánozhatatlanul budapestiek és amik emiatt feltétlenül megőrzésre érdemesek (nem ismerem a sorsukat, de valószínüleg nem állhatnak védettség alatt, pedig megérdemelnék). 20080317-felso-rakocziut (66) Nem is egy házon szinte hiánytalanul meglévő homlokzati díszek, ablakkeretek, ablakzáradékok feltétlenül védelmet érdemelnének, méghozzá szinte műemléki szigorúsággal, mert ha így folytatódik a pusztítás és a leromlás, a XIX-XX. századforduló Budapestjéről már csak archív felvételek fognak beszámolni. A főváros egyik legfontosabb sugárútjáról van szó, ezért érthetetlen ez az érdektelenség és nemtörödömség.

egy kis retro | mielőtt végignéznék a galéria fotóit és a fotókhoz fűzött megjegyzéseket, nézzenek meg egy a 70-es évekből származó reklámfilm összeállítást (a reklámfilmeket Sas István rendezte és a gergoke.hu oldalon végignézhetőek) hogy könnyebben beleképzelhessék magukat a 70-es évekbe, amikor ez az utca a fénykorát élte. Reklámfilm

  Google Maps

  kambekk blogpostja

 

Get the flash player here: https://www.adobe.com/flashplayer

Hozzászólások (23): megnézem

  • koczkas47

    2008. március 25. kedd 16:06

    #2055

    szégyen

  • morc

    2008. március 25. kedd 17:07

    #2056

    Emlékeztek? A LOTTO Áruház földszintjén volt egy nagyon jó büfé.
    Rengeteg sonkás, tormakrémes csudafinom molnárkát ettem ott :))

  • Frank Endi

    2008. március 25. kedd 17:40

    #2057

    Nem kell ezen csodálkozni, meg elemezgetni, ki mennyire és miért felelős. Ezt a korszellem teszi és a plázák, de méginkább a plázákban lévő sokkal jobb parkolási lehetőségek okozzák világszerte. Egy megoldás van, meg kell nézni és honosítva lenyúlni azt, hogy máshol mit csináltak. Ott van pld. Bécsben a Mariahilfer str. Sokkal korábban így járt mint a Rákóczi. Mit csináltak? Leszükitették forgalomlassitós 2×1 sávosra az autóknak (pedig nagyforgalmú főút volt az is) és hatalmas parkoló ill. járdakorzó részeket alakítottak ki, majd mindent kisajátitottak és utána az egészet újra eladták, szinte kizárólag kávéházaknak és éttermeknek, s csak mutatóban maradt 1-2 áruház. Mára totálisan bevált, úgy mint nálunk pld. a Liszt Ferenc tér „éttermesített” sétálóutcás környéke. Csak meg kell nézni Bécsben milyen, fel kell vásárolni az utat és újra eladni. Erre biztos találnánk bőven befektetőt, mert jó üzlet, mi is éppen úgy megcsinálhatnánk ezt mint a labancok.

  • szimatnyomozo

    2008. március 25. kedd 23:54

    #2063

    megeshet, hogy likas a memóriám, de laktam hét évig ebben az uccccában. a 20 alatt. nos az órajavító azzal szemben volt. a mozi mellett.

  • Rokamitya

    2008. március 26. szerda 00:13

    #2066

    Sziasztok/ Jóestét!

    Nagyon érdekes az összeállítás, gratulálok hozzá! Örömteli, hogy más emberek is észrevesznek ilyen dolgokat is , és legalább annyit tesznek az „ügyért”, hogy írnak róla egy blogbejegyzést!

  • kambekk

    2008. március 26. szerda 02:50

    #2068

    Még az utolsó utáni pillanatban is úgy nyilatkozott például a VII. kerület akkori alpolgármestere (aki ma is az), hogy szerinte nekik, kerületvezetőknek, nem feladatuk a kereskedelem orientálása – oldja meg azt a piac. Így züllhetett le mai szinvonaltalanságára a Kossuth L. és Rákóczi út kereskedelme.

  • Frank Endi

    2008. március 26. szerda 10:53

    #2075

    A kereskedelmet nem lehet orientálni, ha nincs elég parkolóhely.
    Egyszerűen nincs más lehetőség mint amit a fentiekben írtam, autóút a föld alatt nemcsak befektetői, megtérülésképességi szempontból lehetetlen beruházás, hanem fizikai okokból is. (Amiért nem lett kéregvasút a metro)
    Csak azt lehet tenni, hogy a VII. és VIII. kerület csatlakozó részeit is egyszerűen a szűken vett belvárosnak kell már tekinteni és nemcsak a Rákóczit, hanem a két oldalán csatlakozó nagyobb utcákat is, (pld. Dohány, Wesselényi) át kell alakítani, legalább úgy, mint ahogy a Ráday utcával történt. Nem lesz káosz, az átmenő forgalom elkerüli az egész „újbelvárost” vagy megszűnik. Így adminisztratív megoldásra vagy dijköteles behajtásra sem lesz szükség. Persze mindig lesz olyan akinek az érdekét sérti bármit is tennénk. Én jól emlékszem milyen fontos közlekedési útnak tartották a Váci utca Fővám térről északra induló részét amikor az autók kitiltása került szóba. Szóval előbb-utóbb elkerülhetetlen először a Blaháig, majd a Keletiig a Ráday utca-szerű belváros kiterjesztése. Ha nem tesszük, marad a szörnyű autós zsufoltság, az elhanyagoltság, a rommá váló üzletek, s végül a slum-osodás. Okos összpolitikai döntés kell és tolongani fognak a befektetők az egész világból.

  • Frank Endi

    2008. március 26. szerda 12:27

    #2078

    Kedves Házigazda, már megbocsáss, de te is belesodródsz a sehova sem vezető sztreotipiákba. Vagy mindent, vagy semmit ez sehova sem vezet, csak végtelen vitákhoz. Ha feltétlenül szükséged van egy életmentő gyógyszerre, nem törödhetsz a mellékhatásokkal, bármilyen súlyosak is legyenek. Azokat majd később kell kezeltetned. Nem lehet előrelépni, ha mindig az egészet tartod szem előtt. A prioritásoknak kell szabad utat adni. Tömegközlekedésfejlesztés, meg sűrű metróépítés, már kiüresedett és még távoli fogalmak. Az adminisztratív intézkedések pedig nem vezetnek sehova és hosszútávon semmit sem érnek. A háromezres fekete terepjárók minden extra dijat ki tudnak fizetni és sohasem szállnának át a tömegközlekedésre. De a lassúságot nem bírják, messzire kerülik a lassitott forgalmú utakat. Az Erzsébet hídról semmiféle lezúduló forgalom nem lesz, ha nem lesz hova zúdulni. Nem kell a hidat ezért lezárni. A bécsi átalakítások egy része olyan, hogy ott csak buszok járhatnak és sűrűn, sűrű megállóhálózattal. Az átmenő és a gyorsforgalmú autóközlekedésnek kell csak elkerülnie az így megnagyobbitott belvárost és a lassitás miatt önként el is kerüli majd. Viszont a „rádays” módszerrel megduplázodna szinte a felszíni parkolóhelyek száma és ez a lényeges igazán a fenti koncepcióban, hogy azok a potenciális fogyasztókkal, vevőkkel teli autók amiknek a célja a belváros oda is juthassanak, parkolhassanak az eddigieknél sokkal inkább (hisz a szolgáltató, vendéglátó intézmények is szaporodnak majd) de azok akik sietnének és átutazók, messze kerüljék el a területet. Ez a bécsi megoldás igazi, kereskedelmi lényege és a sűrű autóbusz forgalom a csak autóbuszos, kerékpárutas részeken. Azt értsd meg kedves Házigazda, hogy azért senki sem fog euromilliárdokat adni, hogy pusztán autók nélküli, jobb levegőjű, szebb és élhetőbb legyen a belváros. De azért igen, ha mindez a jobb autóselérést is beleértve a kereskedelem és vendéglátás belvárosi reneszánszát hozza magával. Bécs messze van és más kultúra? Jó. Akkor sétálj végig a Rádayn. Számold ki mennyivel több a parkolóhely mint amennyi volt amikor még „normál” forgalmú utca volt. Probáld ezután összehasonlítani egy régi Matáv-os utcaregiszteres telefonkönyv és a jelen állapot összevetésével az utcában lévő kereskedők, szolgáltatók számát. Becsüld meg az árbevétel különbségét is. Ez a lényeg, mert csak ilyen távlatok alapján szerezhetünk pénzt a belváros nagyobb részeinek átalakítására is.

  • Frank Endi

    2008. március 26. szerda 13:18

    #2081

    Egyetértek a léptékben, de jelentősebb áldozatok nélkül ekkora jelentőségű változtatás nem megy. Lenne persze ami ettól tönkremenne, de vállalni kell, hogy azt majd később hozzák helyre. Egyébként a csatlakozó utcák és területek nem mennének tönkre nagyon, ha ugyanolyan átalakulással csatlakoznak majd, s így tovább lépcsőzetesen egészen a Keletiig.
    Nem szeretem Maót, de volt egy-két jó mondása, pld ez: „A régit az új szolgálatába kell állítani”

  • kambekk

    2008. március 26. szerda 18:20

    #2087

    Orientálni ma már nehezen lehetne. Mibel a szakemberek hosszú évekre elszabták a dolgot. Az Otthon Áruhát mellett volt egy üres telekrész ahová simán mehetett volna egy áruházi parkolóház. A Lottó Áruházzal sréhen szemközt máig van egy foghíj, oda is épülhetett volna parkolóház. Akárcsak a Blaha alá. Mint ahogy az Astoria Irodaház alá/mellé is egy olyan, amit a pórnép is igénybe vehet. Ezzel szemben nem épült semmi. Miközben az erre szakosodott fővárosi Parking Kft lassan két évtizede lopja isten szent napját, no és a főváros pénzét…
    Szóval ma már nehezen lehetne élettel megtülteni a néhai áruházakat, bár én hiszem, hogy fog még egyszer dózer járni a dobozáruházak romjain!

  • kambekk

    2008. március 26. szerda 19:00

    #2092

    Köszönöm!! Én is a tiedet 🙂

  • Jankovics Irén

    2012. január 10. kedd 20:46

    #83209

    Nagyon megörültem amikor rátaláltam erre a blogra.Minden szavával egyetértek.Tizenöt évig dolgoztam a Lottó Áruházba.Ma már nyugdíjas vagyok.
    A Rákóczi út valóban siralmas.Valamikor a 70.-es években amikor Bukarestben jártam csodálkoztam, hogy ott milyen csúnyák a kirakatok.Büszke voltam Budapest szépségére.
    /Lottó Áruház, Corvin, Luxus/ és a kicsi üzletek kirakataira is.
    Sajnos most ugyanazon a szinten vagyunk, mint anno Bukarest volt.SZÉGYEN!!!
    Nagyon szomorú.Szerintem lenne igény arra, hogy ez jó irányba változzon.

  • Fenyvesi Péter

    2012. január 11. szerda 11:16

    #83211

    Szerintem, már az is sokat segítene a terület revitalizálásában, ha az Astoriától a Blaháig parkolóhelyeket alakítanának ki a feleslegesen széles járdák rovására. Amíg lehetett ott féllegálisan parkolni, érdemes volt üzletet fenntartani. Persze, még pláza is kevesebb volt. Lassítaná is a forgalmat, a ki-beparkolók mozgása, így aki siet, megpróbálná elkerülni. Az tragédia, hogy ez egy városi autópálya.

  • Szabóbácsi

    2012. január 11. szerda 19:45

    #83215

    [re=83211]Fenyvesi Péter[/re]: Én már a Ferenciek terétől parkolósítanék. Lenne ott csak 2×2 sáv és kész.

  • Kati N.

    2015. január 29. csütörtök 21:42

    #100055

    Hallo Jankovics Irén,
    én is ott dolgoztam a bördiszmü osztályon 1959-töl kezdve.
    Már én is nyugdijas vagyok.
    Nagyon rég ota Németországban élek.
    Lehet hogy ismerjük egymást?
    Választ ide: paradiesrose(at)web.de
    Kati N.

OFF
PALOMA Grand Opening

A Paloma üzletház a patinás Wagner házban, a Kossuth Lajos utcában üzemelt, de évekkel ezelőtt a bevásárlóközpontok megjelenésével szinte az összes üzlet bezárt vagy elköltözött. Ezeket a hosszabb-rövidebb ideje üresen álló, belső udvar félemeletéről nyíló különálló helyiségeket kreatív szakember és designerek összefogva felújították és egységes kreatív koncepció mentén új tartalommal töltötték meg. A PALOMA ünnepélyes […]

PALOMA Grand Opening
2014. május 27. kedd
SZAKMA
Nekrológ egy kópé-ért

Három évtizedet élt meg a magyar kereskedelem egyik ikonja, leánykori nevén Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház. A következő hetekben már fizikailag is megsemmisül az épület és átadja majd a helyét egy másik projektnek. A 70-es években a Fehérvár közeli Gorsium Áfész ambiciózus elnökének sikerült rávennie a szövetkezeti vezetőket egy – addig Magyarországon teljességgel ismeretlen – kereskedelmi […]

Nekrológ egy kópé-ért
2007. augusztus 7. kedd

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább