Legtöbben nem is gondolnák, hogy a szinte mindenki által – leginkább kosarak alapanyagaként – ismert fűz építőanyag, pontosabban élő, természetes építőanyag is lehet értő kezekben. A valódi élő, organikus építészet nem a formát veszi át, hanem magát az élő anyagot teszi meg az építészeti tér alkotójává. A biológiai faművesség, az élő építészet, a növényszobrászat bár régmúlt időkbe nyúlik vissza, mégis kevés emlék maradt és még kevesebb követője.

Az élő fákkal és bokrokkal való kisérletezgetés sokak számára egyet jelent a formára nyírt buxussal és a bonsai-val. E most induló sorozatunkkal azt szeretnénk igazolni, hogy ez koránt sincs így !

Már itt ezen az oldalon is beszámoltunk az arborsculpture előfutárairól és mai művelőiről, akik olyan módszert dolgoztak ki, amivel pl. élő bútorokat, játszótereket lehet létrehozni. A legújabb tervek már egy komplett ház létrehozására („termesztésére”) irányulnak, ami lássuk be nagyon izgalmasan hangzik. Viszont még nem esett szó a biológiai faművesség egy teljesen önálló ágáról, a fűzfa építészetről. Itt és így kapcsolódik össze mindaz, amit az arborsculpture-ról szóló sorozat indításakor írtam még tavaly augusztusban, hogy miképpen jutunk el a nyírt buxustól az építészeti felhasználásig, hogyan kapcsolódik össze a (kreatív) kertészet és az építészet és válik tájépítészetté.

A természetben található struktúrák olyan méretű komplexumon jelentek meg, mint a müncheni olimpiai csarnok tetőszerkezete. A konstruktőr, Otto Frei hosszasan tanulmányozta a különféle organizmusok szerkezetét és ezek alapján alkotta meg, a mai napig is mérnöki bravúrnak számító sátorfelületét.

Részben Otto Frei, részben mások nyomdokaiba lépett a német Sanfte Strukturen (Szelíd Szerkezetek) csoport, amikor a természeti struktúrák megismerése és megértése után elkezdett fűzfából térformáló építményeket létrehozni. E térformáló anyag a fűzfa volt, pontosabban a kötegekbe kötött fűzfa, mely így nagyobb fesztávolságok áthidalására is alkalmassá vált. Azonban a kivágott és kötegelt fűzfa nem holmi – hagyományosan holt – anyag maradt, hanem kihasználva azt a képességét, hogy igen könnyen kihajt, ezeket a kötegeket beásták a földbe. A locsolás, gondozás következtében aztán ezek meggyökeresedtek és kihajtottak. A kötegekben lévő – talajjal nem érintkező – vesszők egy idő után elszáradtak-elkorhadtak, majd kipotyogtak és maradt az élő váz, sűrű levélzettel. A „technológia” ilyen pofon egyszerű!

Sanfte Strukturen
arborsculpture