Regisztráció/Belépés

Koós Miklós cikkei

további cikkek

Avatar photo

Sopronban születtem, a Műegyetem elvégzése után Budapesten, 1993 óta pedig Pécsen dolgozom építész vezető tervezőként. E blog gazdája és mindenese vagyok. Mindez öröm és egyre nagyobb felelősség, amibe 2007-ben, a blog indulásakor még bele sem gondoltam. Ma pedig már késő is lenne …

EGYÉB
Így NEM fűtheted ki a lakást párszáz forintból

Bizonyára sokan találkoztak azzal a bugyuta kisérlettel, hogy Így fűtheted ki a lakásod alig párszáz forintból. Tulajdonképpen nem is volna érdekes az egész, hiszen hasonló ökörségek sűrűn felbukkannak, sokkal szomorúbb, hogy átvették neves portálok is, ráadásul még meg is kérdezték az olvasóikat, hogy Szerinted működik? Próbáld ki és küldd el a tapasztalataidat  Vagyis nem elég hogy […]

Így NEM fűtheted ki a lakást párszáz forintból
2013. november 29. péntek
TECH
ALPARI Mobil kereskedő-alkalmazás

Az Apple forradalmi megoldásaival a kereskedés most egyszerűbb, mint valaha A 21. század egyfajta technológiai forradalmat hozott. Az Apple iPhone-jai és iPadjei alapjaiban változtatták meg a világunkat, segítségükkel dolgozhatunk, játszhatunk, sőt, a reggeli ébresztőnkről is gondoskodnak. Egyszerűen nincs olyan dolog, amit iPhone-unkon vagy iPadünkön ne tudnánk elvégezni. Egy gyors pillantás az időjárás-előrejelzésre, egy komment a […]

ALPARI Mobil kereskedő-alkalmazás
2013. november 28. csütörtök
SZAKMA
A MÉK megújulásának a szükségessége

A kamara, mint szervezet megújítása a kamara eddigi működése és a tagság körében tapasztalható fokozódó elégedetlenség kapcsán érdemes volna elgondolkodni egy radikálisabb megújuláson, még azon az áron is, ha emiatt hozzá kellene nyúlni a kamarai törvényhez. A MÉK jelentős részben a tagság tagdíjából él, így a tagság joggal vár el cserébe valamit, 44.000 Ft/év kicsit […]

A MÉK megújulásának a szükségessége
2013. november 28. csütörtök
TECH
ÉTDR első 9 hónapja

Elkészült a 2013 január elsejével bevezetett ÉTDR első 9 hónapjának összefoglaló jelentése, elsősorban számokban. A jelentés számos adatot közöl a benyújott kérelmektől kezdve egészen a leállásokig. letöltés: Összefoglaló az ÉTDR rendszer működtetéséről2013.10.15259.69 KB Személyes véleményem szerint a rendszer jó, ami hiba mégis fellelhető az elsősorban nem az ÉTDR-ben, mint megoldásban kell keresni, hanem a hozzá kapcsolód […]

ÉTDR első 9 hónapja
2013. november 26. kedd
TECH
GDL | TONDACH API az ArchiCADhez 2013

Ma reggel kaptam az alábbi értesítést a CAD Studiotól, amiben arról tájékoztattak, hogy egy fontos építőanyaghoz érhető el ismét kiegészítő az ArchiCAD-hez, ráadásul – számomra különösen öremteli módon – Mac formátumban is. Megjelent a TONDACH tetőcserepek kiegészítő megoldása az ArchiCAD 15, 16 és 17változatokhoz MacOS és Windows változatban. A kiegészítő telepítésével a teljes termékcsalád tervezhető, megjeleníthető, a kapcsolódó kigyűjtések automatikusan elérhetők. A letöltések […]

GDL | TONDACH API az ArchiCADhez 2013
2013. november 25. hétfő
TECH
GDL | ROTO Tetőablakok és megoldások 2013

A ROTO különösen nagy hangsúlyt fektet a tervezők kiszolgálására és tájékoztatására. Ennek érdekében indította el tanácsadói szolgáltatását együttműködve a Communication and design Stúdióval(CAD Stúdióval), azért, hogy már a tervezés korai fázisában legyen lehetősége az építészeknek a megfelelő információk birtokában munkájuk során a ROTO tetőablakokat használni. A könyvtár az alábbi linken tölthető le: ROTO.LIB További információk: info(@)cadstudio.hu

GDL | ROTO Tetőablakok és megoldások 2013
2013. november 24. vasárnap
HÁZ-TERV
Hazajáró | Mindszentkálla és Szentbékkálla

A Balaton-Felvidék már kétszer is volt téma itt a Hazajáró rovatban. Magam is és Zsolt is publikált itt már fotókat erről a csodás helyről, de aki járt már erre, tudja, a környék varázsával egyszerűen nem lehet betelni. A többi fotóért kattintsanak az alábbi képre! Get the flash player here: https://www.adobe.com/flashplayer Amint azt már bizonyára észrevették […]

Hazajáró | Mindszentkálla és Szentbékkálla
2013. november 24. vasárnap
SZAKMA
Elkészült a Balokány-ligeti Pepita Ház

Sok év civil összefogásának és egy sikeres pályázat eredményeképpen elkészült a pécsi Balokány-ligetben található Pepita Ház teljes felújítása. A civil szervezetek összefogásából létrejött közösségi ház 2013. november 16-án nyílt meg. Fotók a megnyitó ünnepségről a Balokány.hu oldalon A felújítás után egy tetőterasz is rendelkezésre áll. Az épületbe a Tett-Hely Ifjúsági Szolgálat vezetésével civil szervezetek irodái, […]

Elkészült a Balokány-ligeti Pepita Ház
2013. november 23. szombat
ÉPÍTÉSI JOG
Új tervezői díjszámítás várható

A napokban jelent meg egy jogszabály előterjesztés, ami a tervezési díjak több évtizedes problémáját kívánja rendezni. A jogszabálytervezet a német mintát vette alapul, ami egy alapvetően más gazdasági és kulturális közegben fogant, így nehezen látható még, hogy mindez nálunk alkalmazható lesz-e vagy sem. Az előterjesztés elkészült, Molnár Attila jóvoltából innen tölthető le: letöltés. Az elmúlt napokban […]

Új tervezői díjszámítás várható
2013. november 21. csütörtök
SZAKMA
MÉK Kamarai tagi beszámoló 2013. 2. rész

Folytatjuk a sorozatunkat, melyben a hivatalos MÉK beszámolók után egy olyan beszámoló olvasható, ami arról szól, miképpen látta az elmúlt 4 évet egy tisztségek nélküli kamarai tag. Minta tervdokumentáció A kamarai tag nagyon szeretné, ha a mindenapi munkájában nem csak a kötelezettségeire hivatkoznának, hanem segítséget is kapna, leginkább a saját kamarájától. A napi küzdelmek egyik […]

MÉK Kamarai tagi beszámoló 2013. 2. rész
2013. november 21. csütörtök